A táncoló ellenállás világgá megy

A magyar táncházmódszert az UNESCO november végén felvette a védett hagyományőrző módszerek nemzetközi listájára, ami nemcsak elismerést, hanem újabb távlatokat nyithat az önfenntartó mozgalom számára a gazdasági válságban. A negyvenéves táncház múltját és jelenét vizsgáló körképben a mozgalom elindítói és gyakorlói mondják el az [origo]-nak, hogyan lett ellenálló mozgalomból nemzetközi modell, és hogyan él túl a YouTube korában.

A táncház közösségteremtő erejét emeli ki a negyvenes éveiben járó Tamás, aki egy Budapest melletti kis faluban él, és oda jár táncolni hetente egyszer. "Generációk mulatnak együtt, óvodások és tinik is, és ami a legjobb, hogy nem érzik egymást cikinek a másik előtt" - mondja. Szerinte a falvakban jobban működik a táncház, mint a városokban, mert kisebb és zártabb a közösség, amelynek tagjai jó eséllyel nem csak hetente egyszer találkoznak. A felesége két éve vitte le az első próbára, akkor "úgy ment, mint akinek a fogát húzzák", most viszont már hiányzik neki, ha kihagy egyet. A próbák másfél órásak, a havi egy táncház pénteken vagy szombaton délután ötkor kezdődik, és addig tart, amíg a zenekar bírja. "Gyakran hajnalig bírja" - mondja Tamás.

A zenekarok szoros szimbiózisban élnek a táncosokkal: "Ebben a zenében a táncolók közege a másik fél. Azaz nem egyszerűen játszunk nekik, hanem a lábuk dobogásával együttesen, az egész adja ki a zenét, amit hallunk. Azt mondta az öreg méhkeréki prímás, ha táncosnak iksz a lába, akkor nekem iksz a kezem. Hihetetlen kontaktus és összjáték van a táncolókkal" - mondta erről Sebő Ferenc 2007-ben, hatvanadik születésnapján a Quartnak. Négy évvel később az UNESCO felvette a best practices (hosszabb formában: a legjobb megőrzési gyakorlatok) regiszterébe a Sebő és barátai által alapított magyar táncházmódszert. Ide az UNESCO azokat a tevékenységeket veszi fel, amelyeket a szellemi kulturális örökség megőrzésének és fenntartásának példa értékű módszereként, nemzetközi szinten is terjesztésre érdemesnek talál.

Alig negyvenéves

Mit jelent a módszer? "A hagyományos improvizált néptáncok társastáncként - azaz eredeti funkciójában - való megtanítása. Ez feltételezi az eredeti táncok tökéletes ismeretét, nagyszámú feldolgozott és tipizált táncadat alapján, a nyelvezet grammatikájának, szókincsének és mondatszerkesztési szabályainak ismeretét" - mondja Sebő Ferenc. Szerinte ezt követően kerülhet sor a tanításra.

A módszer elég fiatal, az idén még csak negyvenedik születésnapját ünnepli. Az első táncház 1972. május 6-án nyílt meg Budapesten Sebő Ferenc, Halmos Béla, Novák Ferenc és Martin György részvételével, és ezzel egy korábban nem létező műfaj született. Hamar követőkre talált: országszerte és a környező országok magyarlakta településein is elterjedt a módszer, és azóta sem állt meg. A néptánc bekerült az oktatás valamennyi szintjére, a táncházmozgalom pedig nemzetközivé nőtt: a világ minden pontján szerveznek táncházakat, találkozókat az ott élő magyarok. Egy ma is virágzó kultúráról van szó, pedig az idáig vezető negyvenéves út nem volt akadályoktól mentes.

Táncoló ellenállás

"A pártállami időkben a táncházakban olyan kérdések kerültek terítékre, amelyek az akkori társadalmi térben nemegyszer tabutémáknak számítottak" - magyarázza Agócs Gergely népzenész, népzenekutató, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Példaként hozza a határon túli magyarok kérdését: "Míg az állampárt direktívái szellemében a hivatalos Magyarország úgy tett, mintha azok nem is léteznének, addig a táncházakban tele torokból énekelték az Erdélyi Mezőség, vagy a moldvai csángók nagyon is létező népdalait. Lehet, hogy ez nem minden esetben jelentett tudatos üzenetet a hatalom gyakorlói felé, a többség viszont már ezeket a gesztusokat is egyfajta markáns ellenzékiségként élte meg."

A táncházak ellenálló szerepe a rendszerváltás után szertefoszlott, ugyanakkor "szédítő gyorsasággal, szinte a semmiből nőttek ki a mozgalom civil intézményei" - magyarázza Agócs, hozzátéve, hogy ezt az intézményi hátteret egészítette ki 2001-ben a kormány, amikor a Hagyományok Háza megalapításával létrehozta a táncházas szakma állami szolgáltató központját. "A táncházak közege tehát ebben az értelemben némileg megváltozott, a módszertani munka viszont mindezek miatt egy folyamatosan erősödő fejlődést mutat."

YouTube-generáció a táncházban

A közeg az elmúlt években annyiban változott, "amennyiben a társadalom és a benne élő emberek változtak" - mondja Babos Alpár szervező, táncos, aki egyebek mellett a Fonóban szervezi az Utolsó Óra táncházat. Ő "csak egy egyszerű fiatal, aki belenőtt a mozgalomba" - szögezi le. A régi módszert és az emberek hozzáállását édesapja elmeséléseiből ismeri: "Azokból azt érzem, hogy a sokkal kevesebb lehetőség, a sokkal nehezebb hozzáférés magához a kultúrához az emberek szemében értékesebbé tette a népi hagyományainkat, sokkal nagyobb alázattal álltak hozzá, és sokkal inkább a maga természetességében őrizték."

Babos jónak tartja, hogy nem járt még két egyforma táncházban, szerinte a változatosság ugyanis fenntartja az érdeklődést, hozzáteszi azonban, hogy figyelni kell a lényeg, az eredeti, tiszta hagyomány, a szokás, a zene vagy a tánc megőrzésére és átörökítésére. A lényeg eltűnése miatt aggódik Agócs Gergely is, aki szerint a feltörekvő generációk "globalizáció által növekvő fertőzöttsége" jelenthet veszélyt: "Néha aggódom, amikor hallom a különféle stílusidegen hangszereken megszólalni a magyar népzene dallamait, vagy azt látom, hogy a tanítványaim már leginkább csak a világháló különféle videómegosztó portáljain találkoznak a hagyományőrző mesterekkel" - magyarázza.

Aggályai mégis gyorsan szertefoszlanak, mint mondja akkor, amikor a "nagy rendezvényeinken, a Táncháztalálkozón, a Néptáncantológián, vagy a Mesterségek Ünnepén körülnézek, vagy amikor - hogy egy másfajta büszkeségünket is szóba hozzam - a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén sikerül egyik-másik hallgatóval megértetnem mondjuk egy szabolcsi pásztordal hajlításainak fortélyait".

Sokkal szélesebb rétegek érdeklődnek ma a táncház iránt, mint korábban. "A táncházba ma mindenféle ember jár" - szögezi le Török Ferenc, egykori gyakorló táncházas, jelenleg a Fonó munkatársa. "A táncház ugyanakkor mindig szubkultúra volt, hiába próbálták máshogy beállítani. Ma is szubkultúra, ugyanúgy nem került be a mainstreambe, pedig rengetegen járnak. Bár ez nem is baj."

Önfenntartó mozgalom, új feladatok

A mozgalom legfőbb problémája a pénzhiány, ami ezen a területen mindig is jelenlévő gond volt - állították többen is az [origo]-nak, utalva arra, hogy szinte teljesen önfenntartó mozgalomról van szó. Zene- és egyéb iskolabezárások fenyegetik az intézményesült néptáncoktatást, az alulfinanszírozott művelődési házak egyre kevésbé tudnak kézműves foglalkozásokat vagy egyéb, a népi hagyományok megőrzését elősegítő programokat szervezni és fenntartani - neveznek meg néhány forráshiányból származó tényezőt a megszólalók. "A legfőbb gond az általános gazdasági helyzet, amely megnyomorít minden kulturális jelenséget. A büszkeségünk az, hogy ennek ellenére is működik" - összegez Sebő Ferenc.

Az UNESCO-elismerés viszont éppen ezen változtathat: figyelemfelkeltést, hírverést és mindezekkel együtt az említett anyagi nehézségek csökkenését hozhatja. "Azt remélem, hogy a magyar közvélemény is felfigyel arra, hogy egy világraszóló magyar termék jött létre. A világ faliújságján helyet kapni nagy tisztesség, de egy lehetőség is egyben, hogy a mozgalom külső segítséget is kaphasson" - mondja Sebő.

Kelemen László - aki egyebek mellett az Ökrös és Barázda zenekarokban zenél, és a Hagyományok Háza igazgatója - szerint a megtisztelő cím munkát is jelent a táncházmozgalomnak: "Le kell írnunk magát a módszert egy kézikönyvben, ezzel együtt az UNESCO ajánlja majd más országokban terjesztésre a módszert. Ezentúl, ha a figyelem elég erős, biztos, hogy a módszer terjesztésében nekünk, magyaroknak - ahogy a Kodály-módszer terjesztésénél is történt - alapvető szerepünk lesz. Mind a módszer magyarországi és külföldi bemutatásában, terjesztésében, mind az itthoni táncházak felé generálódó figyelem kiszolgálásában" - mondja.

Magyar modell Szlovákiában és Lengyelországban

Az elmúlt évtizedekben a skandináv államokban - elsősorban Svédországban és Norvégiában - látni a mienkhez hasonló folklórmozgalmakat. "A mi módszerünk azzal büszkélkedhet, hogy a táncháznak, mint magyar szellemi terméknek, mára megvalósult a sikeres exportja, hiszen a lengyel és a szlovák táncházmozgalom egyértelműen (és bevallottan!) a magyar modellt vette át" - mondja Agócs Gergely. Sebő Ferenc Pozsonyban, Besztercebányán és Kassán látott remek táncházakat.

Kelemen László azt reméli, hogy amennyiben az UNESCO anyagi helyzete engedi, pályázatok útján pénzt is fognak szánni a módszer korábban vázolt terjesztési formáira. Agócs Gergely szerint nem elhanyagolható az sem, hogy "olyan pozitív magyarságképet kommunikáljunk, amire csak ritkán adatik alkalom. Rajtunk múlik, hogy a számunkra most kialakított felületeket hogyan tudjuk majd megtölteni tartalommal."

Politikai ideológiáktól és etnikai elfogultságoktól mentes
"Más nemzetek a kulturális örökségük, illetve a folklórjuk értékeinek terjesztéséhez gyakran azt az utat választják, hogy létrehozzák az adott formavilág, mondjuk egy jellegzetes népi táncstílus, vagy a zenefolklór egy-egy dallamrétegének a leegyszerűsített, uniformizált, úgymond előemésztett változatát, mert úgy vélik, hogy a folklóralkotások a maguk sokféleségében a laikusok, vagy idegenek számára befogadhatatlanok" - mondta Agócs Gergely. "Nálunk a táncházakban etnográfiai alapossággal, akadémiai kutatók által feltárt tényanyagból merítve, egy aprólékosan kidolgozott pedagógiai módszertan segítségével és ami nagyon fontos: politikai ideológiáktól és etnikai elfogultságoktól mentes szellemiségben lett újramodellezve a hagyományok átörökítése. Így történhetett meg, hogy a magyar táncházakban a magyar folklóranyag mellett kezdettől fogva lehetett találkozni mondjuk nyírségi cigány, Dráva menti horvát, békési román, vagy akár görög népzenével, illetve az ezekhez tartozó táncokkal is" - magyarázza Agócs.