Az ember, aki nem halt meg

Napokig terjedt a kortárs képzőművészet egyik leginkább ellentmondásos alakjának, Damien Hirstnek a halálhíre. A hír azonban félrértés volt, a világ legkelendőbb művésze épp minden eddiginél nagyobb szabású kiállítását nyitja meg, bár világhíres pöttyeit már nem is maga festi. Készített elektromos légykeltető és -gyilkoló gépet, lemezborítót a Red Hot Chili Peppersnek, halott cápán gazdagodott meg, gyémántkoponyája pedig 15 százalékkal növelte a gyémánt világpiaci árát. A francia kultuszíró szerint egy Arsenal-drukkerre hasonlít. Kicsoda Hirst, és miért próbált égő cigarettát nyomni nyilvánosan a saját péniszébe?  

A halálhír forrása a Village Voice New York-i hetilap szatirikus írása volt, pontosabban annak címe: Damien Hirst (1965-2012): In Memoriam. A halálhír természetesen nem ártott meg a művész, az üzletember és a műgyűjtő alakját egyesítő Hirstnek, akinek február közepén Beverly Hillstől Hongkongig a világ mind a tizenegy Gagosian-galériájában egy időben nyílt kiállításain összesen 331 festménye látható - egytől-egyig színes pöttyök fehér alapon. Az alkotások többségét ráadásul nem is Hirst, hanem egy nála jóval kevéssé ismert festő, Rachel Howard készítette, aki 1992 és 1996 között egyike volt a - ma már több mint száz főt foglalkoztató - Hirst manufaktúra asszisztenseinek. Hirst ezt a tényt nem is tagadja, sőt a tőle már megszokott cinikus stílusban csak annyit mond, hogy Rachel mindig is jobban tudott nála pöttyöket festeni.

Michel Houellebecq francia író A térkép és a táj című regényében így ír az angol művészről, Tótfalusi Ágnes fordításában: "Hirstöt tulajdonképpen könnyű volt megragadni: brutálisnak, cinikusnak lehetett ábrázolni, olyan szarok rátok abból a magasságból, ahová a pénzem röpített típusnak, vagy akár lázadó művésznek (aki azért gazdag is), aki gyötrődve igyekszik feldolgozni a halált, ráadásul volt az arcában valami tipikusan angol vérmesség és vaskosság, ettől egy Arsenal-drukkerre hasonlított."

Árva pöttyök, gyilkos gépek

Hirst munkásosztálybeli szülők gyermekeként született 1965-ben, 18 évesen költözött Londonba, ahol a nagy múltú Goldsmith College művészeti főiskola hallgatója lett. Megelégelve a nyolcvanas évek Angliájának általa lagymatagnak ítélt művészeti légkörét, a szokásostól eltérő utakat keresett az érvényesüléshez. Évfolyamtársait összegyűjtve 1988 nyarán a kelet-londoni Dockland kikötőjének egyik raktárépületében megszervezte a később legendássá vált Freeze (Fagy) című csoportos kiállítást, ahova Nicholas Serota (akit éppen abban az évben neveztek ki a Tate Gallery igazgatójának) és a neves reklámguru-műgyűjtő, az iraki származású Charles Saatchi is kikocsizott. Itt voltak először láthatók Hirst pötty-képei, amelyek a kiállítás után még két évig árválkodtak az elhagyott épület falain.

Flea, a Red Hot Chili Peppers basszusgitárosa a Hirst által dizájnolt hangszeren játszik

A kánon innen eredezteti a kilencvenes évek brit és nemzetközi művészeti életét meghatározó, később Young British Artistnak (YBA vagy Britart) elnevezett csoportosulást. A Britart tagjai 1990-ben összehoztak még kettő - ezúttal valóban nagy hatású kiállítást - a Modern Medicine-t és a Gamblert. Utóbbin szerepelt Hirst A Thousand Years című installációja, amely már határozottan mutatta a csapást, amelyen a művész azóta is megállíthatatlanul halad. Egy két részre osztott, embermagasságú üvegkalitka egyik felében fehér légykeltető dobozból tenyészett legyek a másik térfélen rothadó tehénfejből lakmároznak, hogy aztán kérlelhetetlenül a fej fölött függő elektromos légyölő gépezet áldozataivá váljanak. Egy teljes életciklust követhetett ott végig a türelmes látogató. Hirst itt is, mint legtöbb alkotásában a mindenkori művészt vonzó témát dolgozza fel: az élet és a halál viszonyát.

Hirstből is cápa lesz

Ebbe szeretett bele Saatchi is, aki marketingérzékével és persze rengeteg pénzével mindent megtett az YBA nemzetközi népszerűsítéséért. 1991-ben a Physical Impossibility of Death in the Mind of Something Living (A halál fizikai képtelensége egy élő tudatában) című alkotás: a formaldehiddel töltött tartályban lebegő tigriscápa 50 ezer fontjába került Saatchinak - ebből hatezer volt a cápa -, és megalapozta Hirst és nemzedéke hírnevét, hogy aztán 2004 decemberében 6,5 millió fontért (12 millió dollárért) adjon túl rajta.

6,5 millió fontért kelt el a formaldehides cápa

Hirstöt első nagyobb nemzetközi szereplése, a 45. Velencei Biennálé (1993) után már nem volt, aki megállítsa, társaival együtt bekerült a művészipar darálójába: a kilencvenes években mintha az ő agya is formaldehidben úszott volna, alkoholgőzös és kokainporos kicsapongásaival már a bulvársajtó figyelmét is felkeltette. Egy alkalommal újságírók előtt próbált égő cigarettát dugni péniszébe - kevés sikerrel. 1999-ben már azt is megengedhette magának, hogy nemet mondjon a British Council azon felkérésére, hogy képviselje az országot a soros Velencei Biennálén.

1995-ben videoklipet rendezett a sikerei csúcsán tomboló Blurnek (lásd fent), illetve elnyerte az ötven év alatti brit vizuális művészek számára évente kiosztott legrangosabb díjat, a Turnert. A díj és a Young British Artists gyorsan jó viszonyban lettek egymással, 1993-ban Rachel Whiteread, 1997-ben Douglas Gordon, 1998-ban Chris Ofili, 2003-ban pedig a Chapman fivérek kapták meg.

Út a halálig

Damian Hirst 2007-ben a White Cube galériában állította az Isten szerelmére című, 8 601 gyémántból kirakott emberi koponyát, amelynek becsült értéke 50 millió font. A rengeteg felhasznált ékkő miatt abban az évben 15 százalékkal megemelkedett a gyémánt világpiaci ára. A művész így nyilatkozott az alkotásról: "A koponyák most is ott vannak mindenhol, benne vannak mindenben. Logószerűvé váltak, mint halottak napján Mexikóban. Azon kezdtem gondolkodni, hogy is van ez Angliában vagy a nyugati világban: ami azt illeti, mi a koponyák megszállottjai vagyunk. De elkerüljük a halállal való szembesülést, így nagyon hátborzongatónak tűnik, hogy imádjuk és tiszteljük a koponya képét, sálakra rakjuk fel, mint Alexander McQueen. Több koponyát látsz Angliában, mint Mexikóban, míg szemmel láthatóan a mexikóiak járnak kéz a kézben a halállal, mi pedig a szőnyeg alá söpörjük." 2008 szeptemberében tovább fokozta üzleti sikereit, a Sotheby's aukciósház kétnapos árverésén 100 millió fontot kaszált.

Szemlélődő ember Damian Hirst Urea-13C című festménye előtt

Hirst most sem pihen: tavalyi nagy dobása egy unikornis és egy szárnyas ló páros szobra volt Myth & Legend címmel, illetve a Red Hot Chili Peppers I'm With You című albumának is ő tervezte a borítóját. Legújabb projektje, részben életműkiállítása a nemrég a világ tizenegy Gagosian-galériájában egyszerre megnyílt The Complete Spot Paintings: 1986-2011. A kontinenseken átívelő kiállítás-komplexum 331 különböző méretű, fehérre alapozott vászon, amelyen kézzel festett színes pöttyök láthatók, és egy azonos arányú láthatatlan hálórendszeren helyezkednek el. Nem segít a képek értelmezésében, hogy mindegyik egy-egy kémiai vegyületről kapta a címét.

A Village Voice-ban nemrég megjelent "halálhír" mindesetre temeti a művészt annak életmű-kiállításán. A kritikus szerint Hirstnek akut szellemi székrekedése van, új munkái pedig "újrafeldolgozott, drága szarok". A cikk bombasztikus címe mindenesetre figyelemfelkeltő volt, olyannyira, hogy a szöveget sokan már el sem olvasták, így terjedhetett el valóban Hirst halálhíre. Nem mintha számítana: Damien Hirst alkotásai - Jeff Koons szobrai mellett - a legkelendőbbek a kortárs piacon. Akárhogy is, Damien Hirst él.