Földvári Dávid erősen politikai töltetű, gyakran feliratokkal, számokkal ellátott képei a csúfság, a félelem, a magány és a nyugati civilizáció hazugságainak groteszk emlékművei. Sötétre hangolt, urbánus világa legalább annyira táplálkozik a popkultúrából, a graffitiból és a street artból, mint a hatvanas és hetvenes évek kelet-európai illusztrációművészetéből. "Érdekes dolog, hogy a korszak mulandó tárgyai és nyomtatott anyagai - mint a buszjegyek, a játékkártyák, az élelmiszer-csomagolások, az újságok illusztrációi és a képregények -, majdnem minden rajzolt és nyomtatott képtípus legalább annyira meghatározó szerepet játszott abban, ahogy én a grafikai tervezésről gondolkodom, mint a kor híres illusztrációi és más grafikai munkái" - mondja az [origo]-nak a művészete és képi világa gyökereiről.
"Ebből a korból Reisenbüchler Sándor a kedvenc művészem, korai animációs munkái hihetetlenek. Csinált egy rövid animációs filmet Pánik címmel 1978-ban, amit sajnos lehetetlen megszerezni. Először apámmal láttam egy moziban valahol Budapest mellett négyéves koromban. Egy időben ment az eredeti Star Wars-szal. Majd beszartam rajta, annyira féltem, rémisztően jó darab." Gyerekkora kedvenc mesefilmjei azok voltak többnyire, amelyeket mindenki más is szeretett: a Kockásfülű nyúl, a Vizipók, a Pom-pom ("Sajdik Ferenc zseni!"), A Mézga család, Mikrobi és a többiek. "Volt egy könyv, amit nagyon szerettem, Békés Pál: A kétbalkezes varázsló - de csak arra emlékszem belőle, hogy volt benne valaki, akit úgy hívtak, hogy "A Nagy Rododendron", de az igazi neve Kis Rezső volt."
A magatartást nehezebb megtanulni
Mentegetőzéssel kezdi, amiért angolul válaszol. Régen beszélt magyarul bárkivel is, mondja, ezért könnyebb neki angolul, mert amikor magyarul próbálkozik, hajlamos egy tizenkét éves szintjén kifejezni magát.
Földvári Dávid 1986 óta angol nyelvi közegben él. Mivel eleinte nyelvi nehézségei voltak az új környezetben, a nyolcvanas évek második felétől egyre komolyabban vette a rajzot mint kifejezési eszközt. Aztán a rajzolás később is megmaradt, miután már belejött a nyelvbe és a kultúrába. "Az angol magatartást sokkal nehezebb megtanulni, mint a nyelvet. Egy fiúiskolába kellett járnom és iskolai egyenruhát viselnem. Egészen addig utáltam az Egyesült Királyságban élni, amíg el nem költöztem otthonról Brightonba, ahol egyetemre jártam. Majdnem tizennégy évig maradtam Brightonban, tetszett ott nagyon. Végül kinőttem belőle, de jó buli volt, amíg tartott."
A brightoni évek után visszaköltözött Londonba. A Royal College of Art diákjaként, később szabadúszó grafikusként merült el a főváros undergroundjában. Lemezborítókat, flyereket tervezett a barátainak, ami bár anyagi sikerrel nem járt, általa sokat tanult a layoutról és a tipográfiáról. A kilencvenes évek végén rövid ideig művészeti vezetőként dolgozott egy reklámügynökségnél. Erről az időszakról azt mondta, hogy nem nagyon tudott mit hozzátenni a szakmához, bár a Nike, a Puma és a Motorola felkérései nem feltétlenül az ő szavait igazolják. "Nem vagyok túl jó irodai környezetben" - mondja a kreativitásgyilkos kreatíviparról, illetve arról, hogy miért lett szabadúszó. "Mindent megtettem, hogy távol maradjak a kilenctől ötig tartó munkától."
Dickens újratöltve, életben maradás
A Dark London rajzolása közben Földvári végig Doc Scott Future Beats mixeit hallgatta. Az utóbbi hónapokban majd minden idejét ez a munka teszi ki: "A Dark London Charles Dickens születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a Museum of London megbízására készült projekt. A múzeum egy mobilalkalmazást akart készíteni egy audiovizuális képregény formájában, feltehetően azért, hogy közelebb hozzák Dickenst a szélesebb közönség számára egy új platformon. Nekem az volt a feladatom, hogy ezt illusztráljam. Átlagosan 25-30 kép minden történet, egy hónapom van befejezni egy epizódot. Napi egy képet csinálok, de vannak más megbízásaim is, valamint próbálok életben maradni, és ez így együtt nagyon kemény."
Legyen nyomasztó, ne hasonlítson a klasszikusokra. Charles Dickens (1812-1870) huszonnégy évesen írta első könyvét, az alkalmazás alapjául szolgáló Sketches by Boz-t (Boz vázlatai). Az 1836-ban megjelent kötet hozta meg számára a hírnevet és az anyagi sikert. A Vázlatok-ban a brit főváros éjszakai életét, a bűnözők, a szegények világát rajzolta meg - magyarul csak 1925-ben jelentek meg belőle részletek. Földvári munkája nem előzmények nélküli, Dickens művéhez sok illusztráció készült már. A Vázlatok első kiadását George Cruikshank illusztrálta, aki később is Dickens jó barátja és illusztrátora maradt, a másik neves Dickens-illusztrátor, Phiz, vagyis Hablot K. Browne mellett. A Museum of London kifejezetten arra kérte Földvárit, hogy mindent sötétre, nyomasztóra és szomorúra csináljon, illetve hogy maradjon távol a hagyományos Cruikshank-stílusú képiségtől, és legyen kortárs. |
A második történet - a Newgate-i börtön - hamarosan megjelenik, Földvári most kezdte a harmadikat, a Gin Shop-ot. Mindegyik epizód egy rövid bónusz történetet is tartalmaz - a Gin Shopot a londoni ópiumbarlangokról szóló történet kíséri.
"Gyors iramú, nagy távolságokat bekalandozó gyaloglások alatt, hosszú éjszakákon alakult ki benne a szinte kész irodalmi szöveg" - írja a Vázlatok keletkezéséről Taxner-Tóth Ernő irodalomtörténész Dickens világa című, 1972-ben megjelent monográfiájában. Földvári is hasonlóan járt el, amikor a viktoriánus London újrateremtését kapta feladatul: "Bejártam Londont a fényképezőgépemmel, és megpróbáltam megragadni a viktoriánus korszak nyomait. A többi könyvtári könyvekből és a múzeum által biztosított képekből jött. Minden más a képzeletem eredménye." A múzeum munkatársainak szükségtelen volt kérniük, hogy Földvári ne kövesse a klasszikus illusztrátorokat: "A projektet illetően sokkal jobban érdekeltek az olyan illusztrátorok és művészek munkái, mint Charles Keeping vagy Gustave Doré és Käthe Kollwitz, nem is annyira a képek szempontjából - bár mind mesterei voltak szakmájuknak és csodálatosak a munkáik -, hanem inkább a hangulat és az általános atmoszféra tekintetében."
"Nagyon kevés szellemi energiám marad"
Földvárit a Taschen kiadó a 21. század száz legjobb grafikusa közé sorolta, a tavaly augusztusban a Bloomberg Businessweek címlapján megjelent, Kadhafit ábrázoló munkáját az Advertising Age 2011 tíz legjobb magazinborítója közé választotta. Emellett dolgozott a Dazed & Confusednak, a New York Timesnak és a Guardiannek is, illetve a Random House és a Penguin Books megbízásából több klasszikus és kortárs regénynek készített könyvborítót. Nagy dobása volt a Penguin Classics számára készült Nabokov-sorozat, amelyet szintén sikerült földvárisan megoldania.
Általában soult és korai funkot hallgat a hetvenes évekből, de - mint mondja - ez gyakran a munkája rovására megy, mert hajlamos elővenni a basszusgitárját és játszani rajta, ahelyett, hogy dolgozna. Manapság főleg amerikai írókat olvas: Joseph Hellert, Paul Austert és Chuck Palahniukot, akinek Non-Fiction című könyvéhez borítót is tervezett. "Mindent elolvasok és újraolvasok Kurt Vonneguttól, messze ő a kedvenc szerzőm. Most Ian M. Banks legújabb könyvét olvasom, de amíg a Dickens-projekt tart, nagyon kevés szellemi energiám marad a nap végére az olvasásra." A Tokióban, Párizsban és Mariborban is kiállító grafikusművész a lemezborítók tervezéséről sem mondott le. "A legutóbbi munka egy Yuko nevű belga zenekar As if we were dancing című albumához készült. "Mostanában nem csinálok annyi zenei cuccot, úgy tűnik, mindenki újságillusztrációt akar, mégpedig azonnal."