Zebra vagy ló volt Teleki?

Teleki László a reformkor független és elvhű politikusa volt, akinek 1861-es öngyilkossága után elszaporodtak a halálát övező összeesküvés-elméletek. A Nemzeti Múzeumban vasárnapig megtekinthető Pesti helyszínelők, 1861 című kiállításon a gyomor és a gyerekkori napló tartalmára egyaránt fény derül, és bár összeáll a végére a kép, bizonyos kérdéseket a látogatónak kell megválaszolnia.

Kezdjük a végén. 1861. május 8-án a lakásán holtan találták Teleki Lászlót, a kor egyik legnépszerűbb politikusát. Az akkori mércével mérve rendkívül gondosan dokumentált rendőrségi vizsgálat öngyilkosságot állapított meg, de szárnyra kaptak a találgatások. Az osztrák titkosrendőrség gyilkolta meg? A császár adott neki ultimátumot, miszerint csak az öngyilkossággal kerülheti el a kivégzés szégyenét? Azért végzett magával, mert összeesküvést szőtt az uralkodócsalád kiirtására, és leleplezték? Vagy esetleg nem is önkezével vetett véget életének, hanem párbajozott? A Teleki életét bemutató kiállítás, amely február 12-éig látható a Magyar Nemzeti Múzeumban, a haláleset rejtélyére fókuszál.

A Rendőrtiszti Főiskolával és az ORFK Bűnügyi és Szakértői Kutatóintézetével való együttműködésnek köszönhetően a múzeum egyik termében berendezett tetthelyen rendszeresen élőben rekonstruálják a helyszíni szemlét. A kiállításon megtekinthetők a nyomozás eredeti dokumentumai, illetve a rekonstruált vizsgálat videofelvétele is, amelyen az összes apró részlet látható. A tévés Helyszínelők által alkalmazott csúcstechnológiát ne keressük, a módszerek a vizsgált korszakhoz illően régiek, miközben maguk az eszközök mégis a mi korunkból valók. A múlt és a jelen egymásba csúszik: mai helyszínelők vizsgálják az esetet, 19. század közepi bútorokról és ruhákról gyűjtve ujjlenyomatokat és hajszálakat. Éppen úgy, ahogyan a mai látogató a kiállított egykorú dokumentumokból rekonstruálhatja, a helyszínelőkhöz hasonlóan, hogy milyen ember lehetett Teleki László.

A valódi nyomozás ugyanis nem Teleki halálát tárja fel, hanem az életét, annak ellenére, hogy a kiállítás középpontjában a halál áll. Ezt hangsúlyozza maga az installáció is: a múzeum kör alakú termében - ahol Telekit annak idején felravatalozták - egy fekete lepellel letakart koporsó körül sorakoznak a vitrinek, amelyekben eredeti dokumentumokon követhetjük végig Teleki sorsát. A kiállítás szépen sorban rendezi el a nyomokat, akkurátusan, ahogyan egy igazán gondos helyszínelő. A történeti kutatás - amelynek módszereibe egy ilyen kiállításon óhatatlanul bepillantást nyer a látogató - hasonlít a nyomozáshoz, mert a tények apró darabkáiból, az események lenyomataiból kell összerakni a múltbeli történéseket.

Kérlelhetetlen politikus, beszédes tárgyak

A tárlaton egy önálló gondolkodású, elvhű politikus képe rajzolódik ki, aki következetes liberalizmusa és intellektuális bátorsága okán ma is méltó a figyelmünkre. A reformkorban a főúri ellenzék prominens tagja volt, és Kossuth Lajos harcostársa lett: a Kossuth által kezdeményezett Védegylet alelnöke és az Ellenzéki Kör elnöke. A szabadságharc alatt a jobbágyfelszabadítás ügyét ő képviselte a legerőteljesebben, a nemzetiségi kérdésben pedig Kossuthnál is liberálisabb nézetet vallott: míg a szabadságharc vezére Magyarországon belül adott volna részleges autonómiát a nemzetiségeknek, Teleki konföderációban gondolkodott. Ebből az emigrációban is fakadtak vitáik, de emellett Teleki következetesen képviselte a magyar függetlenség ügyét, olyannyira, hogy 1860-ban le is tartóztatták, majd eltiltották a politizálástól. A tilalom azonban csak egy évig tartott. A következő évben már részt vett az Országgyűlésen, méghozzá a kérlelhetetlenül függetlenségi Határozati Párt vezetőjeként. Halála után azonban saját pártja is inkább kompromisszumot kötött a császári hatalommal.

Mindezt főként az egyes vitrinekhez tartozó szövegekből tudhatjuk meg, mert a kiállított tárgyak egy része csak illusztrálja a magyarázatokat, vagyis azok nélkül nem érthető. Vannak azonban önmagukban is beszédes tárgyak - sőt, ha egy helyszínelő árgus szemével nézzük őket, akkor még mélyebbre segítenek hatolni, mint a feliratok. Beleolvashatunk például Teleki gyermekkori naplójába, vagy láthatjuk Kegyenc című drámájának cenzúrapéldányát. A jó nyomozók kapcsolatokat is felfedezhetnek a nyomok között: az egyik első vitrinben egy karikatúra látható, amelyen Teleki és Orczyné Lipthay Auguszta együtt lép fel egy műkedvelő színielőadásban; ezen a ponton felmerülhet bennünk a gyanú, hogy kettőjük között szorosabb kapcsolat lehet - és valóban: az egyik utolsó tárlóban egy képen Teleki ravatalánál látjuk ugyanezt a hölgyet, ezúttal mint a néhai politikus kedvesét.

Kiderül, mit evett utoljára

Eddig persze - minden helyszínelős részlet ellenére - meglehetősen hagyományos kiállításról van szó, amely didaktikusan mutatja be egy "nagy ember" életét. Csakhogy végül szembesülünk azzal, hogy ennek a nagy embernek teste is volt - és ez voltaképpen nagy merészség a rendezőktől. Erről a testről készült az első magyar helyszíni fotó, méghozzá háromdimenziós hatású sztereofénykép formájában, amelyet a kiállításon meg lehet tekinteni.

Teleki László gyerekkori naplója (fotó: Tuba Zoltán)

A legizgalmasabb azonban talán a boncolás jegyzőkönyve. A gondolkodó, szenvedélyes ember itt már valóban csak érzéketlen hús, és a boncnok kése épp olyan szenvtelenül hatol bele, mint Robbins doktoré a Las Vegas-i éjszaka szerencsétlen áldozataiba a Helyszínelőkben. A néhai Teleki a megfigyelés tárgya lesz, és titkai immár végérvényesen feltárulnak - még az is kiderül, hogy mit evett utoljára. De végső soron ugyanígy vizsgáljuk a történelmi személyek életét is, magánleveleken és egyéb bizalmas dokumentumokon keresztül. Meghalt, tehát közszemlére tehető, testestül-lelkestül. Gyermekkori naplójába belenézni éppen olyan szemérmetlenség, mint gyomrának tartalmát megvizsgálni.

Akkor tehát kifürkésztük Teleki minden titkát? Nem éppen. A helyszínelőkkel együtt megbizonyosodhatunk arról, hogy öngyilkosság történt, de hogy pontosan mi zajlott le ennek az embernek a fejében, azt nem tudhatjuk. A Helyszínelők epizódjainak dramaturgiája szerint persze valami váratlan fordulatnak kellene következnie a kiállítás vége felé, amely egészen új fénybe helyezi a nyomozás addigi eredményeit. De éppen Gil Grissom szokott az "Occam borotvája" néven is ismert elvre hivatkozni: ha patadobogást hallasz, lóra gondolj, ne zebrára. A legegyszerűbb magyarázat a legvalószínűbb. Leleplezett összeesküvés? Párbaj? Vagy csak egy elvhű ember, aki képtelen volt a megalkuvásra? Hogy melyik a zebra, és melyik a ló, azt döntsék el a kiállításon nyomozó látogatók.

Teleki László, az Országgyűlés halottja - Pesti helyszínelők, 1861. A kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban tekinthető meg február 12-ig.