"Mindig ott szunnyad a zenekarban a vadállat." Csihar Attila a Quartnak

Csihar Attila a magyar popzene legexportképesebb tagja: világhírű zenekarokban énekel, és nélküle nem lenne ugyanaz az itthoni metálszíntér sem. Interjúnkból ezen kívül kiderül, miben nyilvánul meg a Mayhem-énekes extrémitása, és hogy melyik magyar festővel érez szellemi rokonságot.

Nem cáfoltál rá arra, hogy legendás késő hírében állsz, hiszen háromnegyed órával ezelőttre beszéltük meg az interjút.

Pedig próbálok általában nem elkésni, de mindig közbejön valami - ezt szokták mondani a legendás késők. [nevet] Arról azért már kezdek leszokni, hogy repülőgépeket késsek le, bár még most is előfordul. A holnapi oslói repülőjegyemet például nem szeretném lekésni: a Mayhemmel fogunk próbálni négy napot.

Általában mennyi időt töltesz itthon egy évben?

Ez változó, idén például többet leszek itthon, mert most lemezt írunk, és nincsenek nagyobb turnék, de van, amikor fél évig folyamatosan megyek, sőt néha annál is többet is. Mondhatjuk azt, hogy csak félig vagyok itthon, de azért itt élek továbbra is.

Az fel sem merült, hogy esetleg ne itthon élj?

Felmerült, de itt van a családom, gyerekek stb. És szeretek Magyarországon lenni. Sokszor hívtak, hogy menjek ki például Norvégiába, de én nem szeretem semmilyen szinten ezt a bevándorló-feelinget. Norvégiában azért már nem pont erről lenne szó, de azért még bármit könnyebben el tudok intézni itthon, mint ott. Valahogy idekötnek a dolgok, én budapesti vagyok igazából. Bejártam a világot, sok jó helyen is jártam, ahol el is tudnám képzelni, hogy éljek, de mégis itt maradok.

Mostanában szólóban lépsz fel a Void Of Voices nevű produkcióddal. Erre érezhetően hatással van a Psychic TV zenéje, Genesis P-Orridge dolgai.

Igen, ez abszolút ez az experimentális műfaj, de én inkább a régi Current 93-hoz kötném, azok a lemezek inspirálnak engem a legjobban abban, amit most csinálok, és nagy hatással is volt rám az a zenekar, de Diamanda Galas is, meg még sokan mások a nyolcvanas évek atonal-vonulatából.

Azért a Tormentor és a Current 93 között zongorázni lehet a különbséget.

Ez tény. Nekem ez úgy volt, hogy metálból indultam, de kezdettől fogva hallgattam sok más zenét is. Már a Tormentor idején ismertem a Currentet, a Skinny Puppyt vagy a Frontline Assemblyt is, és igazából a Tormentor is kilógott ebből a magyar metálszíntérből. Ebből kifolyólag a koncertjeinkre jártak más műfajok, a hardcore, punk, vagy gothic rajongói, ami akkor még nem is honosodott meg itthon. Több későbbi zenésztársammal is így ismerkedtem meg, és rajtuk keresztül fedeztem fel másfajta zenéket is.

A munkásságod ismeretében nem hülyeség megkérdezni, hogy mennyire foglalkoztat téged a halál?

Hát szoktam rajta gondolkozni. Nyilvánvalóan az élet része, de ez egy elég egyéni megközelítésű dolog, mint ahogy magát az életet is nehéz felfogni. Hiszen az, amit tapasztalunk, az is az agyunkban játszódik le: elektromos impulzusokat kapunk, és az agyunk azt dolgozza fel képekké és hangokká. Éppen ezért az is relatív, hogy mi a valóság igazából. Mostanában sokat olvasgattam kvantumfizikáról, és hogy ott is mennyire esetleges minden. Rengeteg megmagyarázatlan dolog van ott is, a tudomány pedig nem véletlenül kezd visszakanyarodni a régi filozófiákhoz, hiszen azok is arról beszéltek évezredekkel ezelőtt, hogy a valóság mennyire függ az egyén felfogásától. A fizika pedig rájött, hogy az egész univerzumnak csak pár százaléka az, amit mi érzékelhetünk. Annak idején a hindu filozófia is ebből indult ki.

Te tanítottál is fizikát valamikor, vagy csak tanultál?

Én tanultam, majd utána magántanárként tanítottam fizikát egész sokáig, olyan hét-nyolc évig, a kilencvenes években. De nem túl magas szinten: érettségire készítettem fel tanulókat. Érdekes dolog volt, mert nagyon egyszerűen el lehet ezeket a dolgokat magyarázni, csak a srácok gondolkodásmódját kellett kicsit megnyitnom. Tök jól működött, és sikeresnek is éreztem magam: tíz diákból kilenc mindig javított. Amikor megjelentem, nem egy olyan fazonra számítottak, mint én, páran talán még a zenei munkásságomat is ismerték. Bezártam az ajtót, és úgy kezdtem, hogy figyelj, nem tudok sokkal többet, mint te, és tudom, hogy te bulizni szeretnél a hétvégén, csak rosszak a jegyeid, gond van a szülőkkel, én pedig azért vagyok itt, hogy segítsek. Ha gondolod, akkor ebben partner vagyok. Általában működött is ez, de aztán egyre jobban zavart, hogy voltak dolgok, amikről már kiderült, hogy nem is úgy van, ahogy tanultam, de nálunk még is úgy kellett tanítani a fizikát.

Most mennyire botrányosak a Mayhem turnéi? Korábban azért előfordult szállodai szobaszétverés, és rendőrségi letartóztatás is. Nem is olyan régen.

Néha belecsúszunk ilyesmikbe, de azért most már nem annyira ez a jellemző. A rombolás, a botrány sohasem tudatos dolog, inkább a zenekar szellemiségéből fakad. Alapból normálisak vagyunk mind, de azért mindig ott szunnyad a zenekarban a vadállat. Extrém zenét játszunk, és ez kihat ránk, egyfajta őszinte dolog ez, még ha idővel mi is változtunk. Amikor botrány volt, az sem azért volt, mert botrányt akartunk kelteni, hanem csak így alakult. Ez a hollandiai szállodai eset, hát ez nem volt olyan régen, de én ezeket mindig megúszom: akkor is az volt, hogy másnap volt egy londoni koncertem, ezért korábban le is feküdtem, mint a többiek. Aztán felébredtem a szomszédból átszűrődő zajokra, és átmentem megnézni, mi ez az irtózatos röhögés meg csapkodás, és azt láttam, hogy mindenki szed szét mindent, mint a dedóban. Mondtam, gratulálok, és elmentem aludni, reggel pedig korán elindultam Londonba. Tök mázlim volt, mert pont utánam jöttek ki a rendőrök, akik engem is tutira elvittek volna, és az nagyon kellemetlen lett volna, mert akkor le kell mondanom a koncertemet.

Fontos a számotokra, hogy a közönségetek mit érez a ti extrémitásotokból, vagy, hogy csak azért megy-e a koncertetekre, mert ennek a zenekarnak az énekese lőtte fejbe magát, a többi tag meg a véres holttest képét tette az album borítójára?

A zenénk szellemi síkon is működik, számomra épp ezért nagyon fontos, hogy a koncert erejéig próbáljam meg létrehozni ezt az atmoszférát. Úgy mondanám ezt, hogy egy csatornát nyit meg a zenénk. Nagyon maximalista zenekar is a Mayhem, és önkritikus is: ha valami nem úgy sül el, ahogy szeretnénk, azt mindig megbeszéljük utólag. Az a filozófia, hogy mindenki azt csinál, amit akar: akár be is rúghat koncert előtt, de csak akkor, ha ez nem hat ki a produkcióra, maximum pozitívan.

Világhírű zenekarként kénytelenek vagytok vállalkozásként működni.

Részben, mert van egy True Mayhem Corporation vagy ilyesmi nevű cég, amiben tulajdonos vagyok én is, a másik két őstaggal közösen. Ez muszáj, mert nyilván egy munka is ez valahol, amiből próbálunk megélni. De alapvetően megvan a rockandroll feeling, sőt, a családiasság sem túlzás: nekem nincs testvérem, de mondhatom, hogy a dobos, Jan "Hellhammer" és a basszusgitáros, Jorn "Necrobutcher" olyanok, mintha a testvéreim lennének. Nagyon mély összetartás van köztünk, annak ellenére, hogy rengeteg dologban teljesen másként gondolkozunk.

Nem is jelent nehézséget, hogy a többiek norvégok, te pedig magyar vagy?

Ez most már érezhetetlen számomra, egyedül abban jelenik meg, hogy angolul kommunikálunk egymással. De az, hogy "mert te magyar vagy", sohasem hangzott el. Nekem az a tapasztalatom, hogy Magyarországról nincs rossz véleménye külföldön az embereknek, vagy egyáltalán nem is tudnak róla. Ha csak nincs valami hülyeség itt a politikában, akkor nem is téma ez, ellentétben például a lengyel vendégmunkásokkal, hogy egy leegyszerűsített példát mondjak. Inkább mindenki pozitívan vagy érdeklődéssel fogadja ezt az információt, hogy én magyar vagyok, a Mayhemen belül pedig főleg nem. Ők úgy fogják fel ezt, hogy ez egy unikum. Érdekes ez, mert a Mayhem mára egyfajta nemzeti intézmény lett Norvégiában: 28 éves a zenekar, és az első tíz év végén még első számú közellenség volt a zenekar, de mára az egész átfordult. Felnőtt egy új generáció, mi pedig ott vagyunk a trondheimi rockmúzeumban, mindenki hallott már a zenekarról, már-már sztárként kezelnek bennünket. Én ezt a "sztárságot" mondjuk sosem szerettem, én emberi szinten állok mindenkihez. De azok vicces dolgok, hogy hívtak most bennünket, hogy játsszunk a síugró világbajnokságon. Azért ez elég sok mindent elárul a norvégok hozzáállásáról.

És felléptek a vébén?

Valószínűleg igen. A síugrás ott nemzeti sport, ráadásul az olimpiai sportok közül az egyik legextrémebbnek számít. Meg is értem, mert voltam fönt ilyen sáncon, lenéztem, és az tényleg durva.

A zenekari társát meggyilkoló egykori Mayhem-gitárossal, Varg Vikernesszel tartjátok a kapcsolatot?

Én nem igazán, csak annyit tudok róla, mint bárki más: kiszabadult, egy farmon él, vannak gyerekei és csinálja a saját dolgait. Régen jóban voltunk, aztán történt ez a gyilkosság '94-ben, amikor én épp itthon voltam, és onnantól vége is lett. Én csak annyit tudtam erről, hogy hívogattam ezeket az embereket, akik egyszer csak nem vették fel a telefont, és csak utána hallottam, hogy mi történt. Elég kemény volt.

Hány projektet futtatsz most egyszerre?

A Mayhem a főzenekarom, de benne vagyok még a Sunn O)))-ban, és csinálom ezt a szóló dolgot is, a Void Of Voicest. A Korogban jó öt évig voltam benne, de amikor a Mayhem újraindult, akkor úgy éreztem, hogy ez már sok így együtt - pláne, hogy akkor még az Aborymnak is tagja voltam. Úgyhogy megpróbáltam elhagyni ezeket a zenekarokat, főleg azt, ami metál.

Miért pont a metálos zenekarokat hagytad el?

Azért, mert nem szeretek egyszerre több metálzenekarban lenni, ez kicsit olyan visszás érzés. Így tisztább, hogy van egy extrém metál zenekarom, a Mayhem, aztán a Sunn O))), ami ugyan sok szempontból hasonló filozófiájú zenekar, de teljesen más közönségnek szól, és ugyanezt el lehet mondani a szóló produkciómról is. Ez így sokkal inspirálóbb.

Mit szóltál ahhoz, hogy a black metál közönsége is megváltozott, és olyan közegben is kifejezetten divatos lett, amelyben korábban el sem lehetett képzelni?

Folyamatosan jönnek új irányzatok, és a black metál is teljesen tág fogalom most már: a klasszikus zenétől a jazzen át a garázsrock szintig működnek black metál zenekarok. A Mayhem pedig az első ilyen zenekar volt Norvégiában, és mára ott ez egy teljesen elismert "művészi tevékenység" is, amihez azért kellett húsz év. Ez a folyamat az egész világon elindult ugyan, de Norvégiában kifejezetten büszkék erre az emberek, és kulturális értékként kezelik. Most már arról is szó van, hogy állami támogatást is kapjunk, hogy mondjuk Indiába vigyük el a norvég kultúrát. Bár azt hozzátenném, hogy a Mayhem soha nem volt igazi black metál: volt deathmetálos szakasz, volt kísérletezős, ma meg extrém metálnak nevezném. A számok témái ezért mindig a dolgok negatív oldalával foglalkoznak, de csak ennyi következik ebből, más nem.

Mi volt az, ami annak idején elindított téged ebbe az irányba?

Gyerekként heavy metált kezdtem el hallgatni, és akkor kamaszként az ment, hogy ki az extrémebb. Volt egy punk időszakom is: akkor Exploitedet, GBH-et, Sex Pistolst és Dead Kennedyst hallgattam, aztán keresgéltem, hogy hova tovább, és így találtam meg a Venomot. Az ő Black Metal című lemezük akkor nagyon extrémnek számított, aztán főleg a német zenekarokat hallgattam, mint a Destruction vagy a Sodom, és akkoriban hallottam a Bathoryt is. És valamikor '85 végén kezdtük el a Tormentort, akkortájt voltam tizennégy-tizenöt éves, de nem sokkal később már megismertem azokat a zenekarokat, amikről az interjú elején beszéltem. Ezek azért voltak érdekesek, mert addig azt hittem, hogy a sötét arculatát a zenének csak a black metál képes megjeleníteni, és aztán meglepődve tapasztaltam, hogy más irányzatok is vannak. Hallgattam én akkor már klasszikus vagy indiai szitárzenét is.

Elég sajátos produkció a Void Of Voices, ilyenkor pontosan mit csinálsz a színpadon?

Ez nagyon más, mint amikor a zenekaraimban énekelek, mert akkor csak mikrofon van a kezemben, itt viszont a saját hangomat használom hangszerként, és bizonyos pedálokkal dolgozva, a Loop Station nevű alkalmazás segítségével küldök egyre több hangot egymásra. Nem új dolog ez, a Current 93-től vettem az ötletet...

A régi magyar zaj-zenekar, az Art Deco is ilyesmiket csinált.

Abszolút! Csak régen szalagokat loopoltak, és amikor először hallottam a Loop Stationről, egyből ez ugrott be. Szóval mindezek miatt eléggé oda kell figyelnem a színpadon, és másra nem nagyon van energiám, de azért van valami látvány. Ilyen atmoszférikus, kicsit ilyen "áldozati kő-feeling", ahogy a Csontváry megfestette.

És ha a Current 93 hívna, hogy menj át hozzájuk?

Hát erre nem tudom, mit válaszolnék. A szívem természetesen igent mondana, és David Tibet most már nagyon jó barátom, akivel folyamatosan kapcsolatban is vagyunk, még a Sunn O)))-n keresztül ismerkedtünk meg. Mondtam neki, mekkora hatással volt rám az ő zenéjük, és a Donaufesten játszottunk is együtt hat számot, szóval énekeltem már velük. Sőt, volt is erről szó, hogy csinálhatnánk közösen dolgokat, csak én semmi ilyet nem szeretek erőltetni, ezeknek természetesen kell megtörténniük. A másik ilyen az volt, amikor Diamanda Galas előtt játszhattam, de nagyon el volt foglalva, én meg nem is találkoztam vele, mert nem akartam zavarni. Másnap reggel tök véletlenül összefutottunk a szálloda liftjében és hihetetlenül kedves volt, és nagyon érdekes volt, hogy mennyire szereti a magyarokat. Azt ecsetelte nekem, hogy ő már régen is feldolgozta a Szomorú vasárnapot, New Yorkban pedig magyarokkal lakik egy házban, akik milyen jó fejek.

A gyerekeid mint gondolnak arról, hogy Magyarország egyik legismertebb popzenei terméke az apjuk?

Tudnak róla. Egy fiam van meg egy lányom, előbbi épp ma tizenhét éves, fel is kéne hívnom. [nevet] Én sosem reklámoztam ezt nekik, de azért hallottak dolgokat, és például a Tormentor akkori lemezén megjelent számok, mint a Hany Istók vagy a Kapanyányimonyók, azokat imádták kisgyerekként. Később meg azt figyeltem meg, hogy bármilyen irányban próbáltam őket befolyásolni, mindig az ellenkező irányba mentek. Amikor például a fiam óvodás volt, akkor mutogattam neki zenéket, és valahogy az is szóba került, hogy a hiphopot én annyira nem kedvelem, aztán persze egy hónap múlva ő már hiphopot hallgatott: 50 Cent, Eminem, Snoop Dogg meg ilyeneket. Nem azt mondom, a Cypress Hilltől vagy a Beastie Boystól én is szerettem pár dolgot, de a hiphop sose volt az én zeném. Aztán a fiam a Guitar Herót kezdte játszani. Az szerintem a fél generációját visszalökte a rockzenébe. Azóta hallgat Slayert, Megadetht, meg ilyeneket, noha azért nem egy metálarc.

Turnéra elvinnéd?

Az attól függ. [nevet] A Mayhem talán még korai neki, de például tavalyelőtt játszottunk Pécsen, és az akkor 13 éves lányom lejött megnézni és csillogó szemmel nézte az egészet, meg is döbbentem ezen. Azóta is kérdezi, hogy mikor viszem már el turnéra, szóval ezt nem fogom tudni megúszni.

A fiatalabb zenészekkel ellentétben te nem vagy túl aktív az interneten.

Használom, de csak amennyire elengedhetetlenül szükséges, nem pedig arra, hogy felírjam, hogy ma épp milyen színű a vécépapír. Lehet amúgy nekem is írni a Facebookon, más kérdés, hogy válaszolok-e. A MySpace-t jobban kedveltem, a Facebook kicsit sok nekem, szóval nem nagyon foglalkozok ezzel, hogy naponta tegyek ki híreket magamról. Interjúkat sem adok gyakran, inkább a zenére fókuszálok, mert az az elsődleges. Nyomulni abszolút nem szoktam, ezt az energiát inkább az alkotásra fordítom, az engem teljesen le is köt.

De azért időnként csak meg kell magyarázni a zenekarhoz kötődő dolgokat, botrányokat vagy éppen náci jelképeket.

Ami a náci jelképeket illeti, ez a Mayhem esetében került szóba, kizárólag egy-két merchandise-póló szintjén, de azok mögött sincs semmilyen politikai mondanivaló. Nem horogkeresztre kell gondolni, hanem arra, hogy ez a katonásdi egy gyermeki dolog és mindenkiben benne van. Egyszerűen csak jól néznek ki ezek: fekete, meg vörös és fehér. A náci szimbólumok is csak később lettek azzá. Én mondjuk sosem voltam ennek támogatója, de amíg ilyen szinten jelenik csak meg, addig engem nem fog érdekelni. Szerintem ez is belefér az extrémitásba: senki nem mondja meg, mit tegyünk, senkinek nem tartozunk elszámolással. Nincs menedzserünk, nincs főnök. A kiadónknak sem engedjük, hogy beleszóljon bármibe is, csak rajtunk múlik minden. Szerintem ezen kívül is illik ránk, hogy extrém: azok a típusú emberek vagyunk, akik rosszalkodtak már az iskolában is, és ez a szellemiség ment át a zenénkbe. De ez nem azt jelenti, hogy rosszat akarnánk bárkinek is, leginkább azért a zenében fejezzük ki az extrémitásunkat.

Tavaly Amerikában turnéztatok a Mayhemmel, ott mekkora helyeken játszotok?

Az a szokásos: az öt-hat nagyobb városban többen kíváncsiak ránk, a többiben kisebb helyeken. Amerikában játszani most elég kemény, hogy behozták ezt az új adótörvényt, mely szerint levágják az összes külföldi zenekart harminc százalékkal, még a költségek levonása előtt. Ez eléggé ellehetetlenít egy turnét, még akkor is, ha abból utána vissza lehet valamit szerezni valahogy, de ez nagyon lassan megy. Mi pedig nem vagyunk egy stadionzenekar, szóval a mi szintünkön ez nagyon megnehezíti a turnét... Baj, ha rágyújtok?

Most már nem lehet.

Tényleg, ahogy kimondtam, már tudatosult is bennem. Külföldön ez már több helyen régóta így van, szóval elfogadom ezt dohányzóként. De legutóbb Libanonban jártam, ahol például mindenhol lehet dohányozni, az azért jobban tetszett.

Libanonban is felléphet már a Mayhem?

Nem, ott felvételt készítettem. A szóló produkciómat három éve úgy kezdtem el, hogy nem is akartam lemezt csinálni, hanem csak élőben játszani. Rengeteg helyen játszottam már, és egyre többen kérdezgették, hogy nincs-e valami lemez, úgyhogy végül én is eljutottam oda, hogy legyen. Londonban aztán egy Paul Smith nevű ember eljött az egyik koncertre és utána kapcsolatba lépett velem: ő olyan zenekarokat menedzselt, mint a Cabaret Voltaire, a Throbbing Gristle vagy a Sonic Youth, és eredetileg csak szeretett volna ő is lemezt venni, és amikor kiderült, hogy nincs, kérdezte, hogy nincs-e kedvem kiadni. Most tehát ez van, csak elég lassan halad, mert elhatároztam, hogy nem olyan lemezt akarok csinálni, hogy csak bemegyek egy stúdióba. És mivel korábban már jártam Libanonban, és nagyon szeretem az ősi romokat, főleg az úgynevezett történelem előtti, két-háromezer évvel ezelőttieket. Ott van egy Baalbek nevű város, ahol ugyan egy római kori rom is található, de már előtte is volt elég sok minden, sőt a hivatalos történettudomány szerint is a civilizáció arról a környékről származik, és nagyon erős, ősi energiát is érzek ott. Az utolsó lökést pedig Csontváry adta, amikor megláttam a Baalbek festményét, de egyébként is nagyon érdekes az ő története, nagyon megérintett. Még valami közöset is érzek vele valahol. Szóval visszamentünk, és óriási monolitok, kétszáz tonnás kövek vannak ott, amiket fel tudtak emelni, mozgatni és összeilleszteni már a római idők előtt is. Odamentünk tehát az egyik kőhöz, autóból vittem oda áramot, szépen felraktam a cuccaimat, és ott készítettem felvételeket, mintha koncertet adtam volna. Ezekből a felvételekből szeretnék egy kiadványt csinálni, a borítóra egy Csontváry-képpel.