Ingyenzene: az állóképesség próbája

YouTube-diszkó, de szó szerint, kanadai áttételen át Kelet-Európából. Gyerekcsinálós, feltárulkozós R&B, most kivételesen nem Kanadából. Piresian Beach sejtelmes és pszichedelikus kiadásban; pszichedelikus hiphop a fűszívás ünnepére; Herminamező Sickpop. Az állóképesség próbája avagy hipnotikus kísérlet.

A magyar lo-fi királynőről, Piresian Beachről sokszor írtunk 2010 nyara óta, hiszen szeretjük. A jó hír az, hogy a napokban megjelent, vagyis innen letölthető "féllemez" az eddigi legjobb kiadványa. A korábbi anyagokhoz, például a Fuck Your Mind nagylemezhez képest háttérbe szorult a punk és a garázsrock (és egyben a dobok), előtérbe került a pszichedélia és némi westernes hatás. Az ének nem is annyira darkos most, mint inkább sejtelmes, ami nagyon jól áll Piresian Beachnek; továbbá egészen feltűnő, hogy milyen fasza gitárhangzásokat tud előállítani (azzal együtt, hogy lo-fi, vagy talán mondhatjuk, hogy ettől függetlenül). Jó is, hogy mindössze 16 perc, mert az nagyon egyben van; legalábbis számomra nem elsősorban az egyes dalok önmagukban érdekesek, hanem az egész hangulata - ami nem jelenti azt, hogy ne lennének itt is rögtön ható dallamok, de sok minden mást is lehet benne szeretni, sokadik hallgatásra egyre jobban.

Ghibli egy kanadai zenész, de szülei kivándorlók, nagyszülei egy - közelebbről meg nem nevezett - kelet-európai országban élnek. Gyerekkorában nyaranta meglátogatta őket, akkor kattant rá az "európai zenetévék" kínálatára, különösen a Modjo, Craig David és a Stardust slágerei voltak rá nagy hatással (2000 körül járunk tehát). Később, amikor tinikorában zenélni kezdett, visszajöttek a gyerekkori élmények. Legújabb lemeze, az innen letölthető (kazettán is kapható) Rare Pleasures további érdekessége, hogy kizárólag YouTube-ról szedett mintákból rakta össze. A műfaj a Stardust, Modjo által fémjelzett filter disco, meg egy kicsit house; nagyhangú, néha csipogósra változtatott énekesnők dalolnak, diszkós vonósok mennek át a szűrőkön, no meg a szintik, dobgépek. A YouTube-eredet miatt az egésznek van valami szemcsés hangzása, illetve a megvagdosott hangminták ismételgetése néhol kissé mániákus felhangot kap - de elsősorban ez egy pompás szórakozást nyújtó tánclemez, néhány nagyszerű ötlettel (Róisín And Aoife). Ghibli egyébként olyan mókás leírásokat talált ki magára, hogy "put the queer back in disco" illetve "gay house freakout compression for you". (Amúgy a közelmúlt egyik sokfelé ünnepelt lemeze, Ital: Hive Mindja is YouTube-mintákat használt; ahhoz nagyobb szabású elmélet tartozott az alkotó részéről, ami érdekes volt, de maga a lemez sajnos jobb volt elméletben, mint gyakorlatban. Ghibli > Ital, bizony.)

Mar amszterdami, de egy főleg amerikaiak és kanadaiak által művelt műfajban tört fel meglehetősen: a többé-kevésbé "progresszív" R&B-ben. Az Okayplayer egyenesen azt írta, hogy az "R&B új hullámának vezető pozíciójára tör" már rögtön debütáló ep-jével, amit a honlapról lehet letölteni. A Seeing Her Naked azért a Weekndnél és másoknál jobban kapcsolódik a hagyományos, lassú-érzéki gyerekcsinálós és szexi (lásd a címet illetve a nagyon híres Man Ray-képre viccesen utaló borítót) R&B-hez. Igaz, a falzettes énekben van valami nem mindennapi őszinte feltárulkozás és sebezhetőség; a szintik is izgisen csúszkálnak, vagy ott vannak az Our Attempt szokatlanul kattogó ritmusai (amiket rögtön egy szoftrock gitárszóló ellensúlyoz) - a hangsúly azért a behízelgő dalokon van, nem az újító megoldásokon.

Április 20. történelmi okokból a fűszívás nemzetközi ünnepe, és ilyenkor elég sok marihuánával kapcsolatos zene szokott kijönni. Például a pszichedelikus hiphop egyik legjobb duója, az Alchemist és Oh No által alkotott Gangrene (vicces interjú itt!) is megörvendeztette rajongóit egy rövid, ámde ingyenes ep-vel. Az innen letölthető Odditorium az idei nagylemez szerves folytatása: pszichedelikus mintákból építkezik - sok az énekes részlet és meglepően jól illeszkednek a maradékhoz - és feltűnően baromi erős groove-okra épül; a rap most sem vág haza, de azért a duó világán belül ez is a jobbak közé tartozik. De most sem ez a lényeg, hanem az egészen parádés alapok, amik gyakran a szétesés szélén táncolnak, de aztán pont nem: hanem pszichedelikusak.

A Somersault Boy név Sallai Lászlót takarja. Tavaly decemberben töltötte fel ide This Year I'm Lost című nagylemezét, amit nemrég a Herminamező Sickpop EPkövetett itt. Az albumon hallható mindenféle lo-fi: lendületes pop-punk együtténeklős dalok, kedves és kicsit enervált indie-rock; mindez általában nem túlhangsúlyozott, de azért meglehetősen lo-fi megszólalásban, gitárral, szintivel, dobgéppel (gondolom) és nagy adag popérzékenységgel. Az új ep három száma a lendületesebb irányvonalat viszi tovább, talán még inkább fülbemászó dallamokkal.

Nemrég volt itt szó a Lightning Bolt ingyenes, pontosabban fizess, ha és amennyit akarsz letöltéséről. A Bandcamp oldalukon most az a szöveg olvasható, hogy itt lesz "a hónap próbafelvétele klub, de lehet, hogy inkább egy felvétel minden hat hónapban" - mindenesetre a terv az, hogy a legjobb házi felvételeket kirakják. Nemrég egy régi, 1997-es felvétel került fel ide, 20 a címe, merthogy az volt a koncepció, hogy húsz-húsz percig játsszák ugyanazt, aztán váltanak - ez utóbbi már nem hallható. "Ha akarod, az állóképesség próbája, ha akarod, hipnotikus kísérlet" - írják, és a jó hír az, hogy a (meglehet, elszánt) hallgatónak ez utóbbi. A viszonylag egyszerűnek tűnő, de mégis majdnem megjegyezhetetlen ritmus azért csak-csak mutálódik, a basszus egyszerre zörög-mormog lent mélyen és csikorog ott fent (úgy a 15. percnél valami dallamszerűséget is hallani véltem, de simán lehet, hogy csak beleképzeltem) - és ebben baromi nagy erő van. Úgyhogy a húsz perc hiába tűnik papíron soknak, én elhallgatnám egy órán át.