"Megront, ha kilépsz az ajtón" - Zola Jesus a Quartnak

Nika Roza Danilova, művésznevén Zola Jesus újra divatba hozta a gothot: kritikai barkácskedvencből felkapott darkdíva lett. Zola Jesusszel budapesti fellépése előtt beszéltünk gépfétisről, Facebookról, a húsvét jelentőségéről, valamint a külvilág áthatolhatatlan és megfékezhetetlen zajáról.

A Moog cég nemrég kiposztolt a Facebookra egy képet, amelyen egy frissen vásárolt theremint tartasz boldogan a kezedben. Vannak vele konkrét terveid?

Most épp gyakorlok vele. Nem tudom pontosan, hogy mihez kezdek vele, a tanuló fázisban tartok. Mindig is akartam egy theremint, végre lett egy, ez az öröm látszódik azon a képen.

Kötődsz érzelmileg az elektronikus hangszerekhez, érzel magadban valamiféle gépfétist?

Valójában jobban kötődöm a húros és billentyűs hangszerekhez. De képes vagyok bármihez kötődni, ami zajt és hangot hoz létre. Lehet az egy hegedű vagy egy zongora is.

Függsz a technológiától?

Nem. Zongorán írom a dalaimat, aztán a számítógépen dolgozom rajtuk. Ez nagy szabadságot jelent, sok problémámat megoldja, de nem függök tőle.

Mennyi időt töltesz naponta a Facebookon?

Nincs Facebookom.

A Zola Jesus oldal sem a tied?

Azt a menedzserem csinálja.

A zenédre és Zola Jesusre alkalmazott leggyakoribb címkék a goth, a DIY és a díva. Melyik jellemzi leginkább a munkamódszered, illetve a zenéhez való hozzáállásod?

Talán az, hogy egyén, személy vagyok.

Áll a zenéd mögött bármiféle etika vagy ideológia?

Bármit csinálsz, annak ösztönösnek és őszintének kell lennie. Ha valaki más emberekre és más zenékre gondol alkotás közben, azzal őszintétlenné is válik, illetve megtagadja saját magát. Az egyetlen etika, amit követek, hogy minél többet tartsak meg magamból.

Mit jelent ösztönösnek lenni a te esetedben?

Azt, hogy amikor zenét készítek, olyankor nem kulturális vagy történelmi utalásokban, hanem hangokban és hanghatásokban merülök el, illetve leginkább magamban.

De neked is voltak zenei tanulmányaid.

Kiskoromban, még mielőtt bármilyen hangszerem lett volna, éneklés útján tanultam zenélni. Lényegében az éneklés volt számomra a zenekészítés egyetlen módja. Aztán megkértem a szüleimet, hogy írassanak be operaórákra. Akkor voltam tízéves.

Mit adott a zenédhez az, hogy a világtól, vagy legalábbis a technológiától viszonylag elzártan nőttél fel, szinte erdei környezetben?

A falusi léttel a képzeletem szabadabb volt. Amikor zenét csináltam, nem kellett más zenékre gondolnom, hanem csak arra, amit magam szerettem volna és elképzeltem. Ebben a tekintetben egy velem született dolog volt. Azáltal, hogy énekelve tanultam zenélni, a zenélés számomra organikussá vált. És ezt a mai napig igyekszem megtartani.

Nehezebb ezt megtartani a jelenlegi ingergazdagabb környezetben?

Bizonyos értelemben igen, de a dolgok legmélyén ma is arra törekszem, hogy a zeném nyers maradjon, ne legyen túlpolírozva, mert azzal az emberi tényező is elveszik. Ez a fő bajom a számítógéppel is.

A legutóbbi lemezednél nem érezted túl hangsúlyosnak a produceri tényezőt?

Inkább érzem azt, hogy egységesebb és teljesebb lett a zeném. Már nem csupán törekedtem elérni valamit, nem csak megközelítettem valamiféle távoli célt, hanem az évek során megtanultam, hogy hogyan érjem el ténylegesen. De még így is finomítatlan az ének a Conatuson, a házamban vettem fel a témákat, elsőre. Visszahallgatva nagyon sok hibát találok a lemezen. Az éneklésemben, a játékomban, egy csomó mindenben. Végeredményben maximalista vagyok.

Visszatérő elem a kortárs, DIY címkével ellátott zenészek esetében, hogy elméleti és klasszikus zenei és művészeti tanulmányokat folytattak, legyen szó akár Julia Holterről, John Mausról, Ariel Pinkről vagy mondjuk Nite Jewelről. Hogyan viszonyulsz ehhez a kettősséghez?

Én sose jártam művészeti iskolába. Nehéz kérdés, mert egyrészt azt gondolom, hogy az akadémiai zenei oktatás - amelyhez hasonlóhoz nekem is részem volt kiskoromban, amikor operaéneklést tanultam - gúzsba köthet, lerombolhatja a zenekészítés ösztönösségét, mert túl sokat gondolkodsz, túl sokat tudsz, másrészt azonban fel is szabadíthat, mert ha ismered a szabályokat, akkor azt is tudod, hogyan szegd meg őket.

Hallottad Julia Holter lemezeit?

Nem.

Egyéb kortárs zenét?

Nem nagyon. Leginkább újklasszikus zenéket hallgatok, régi és új zajzenéket, kísérleti dolgokat a 20. századból. Már amikor van időm zenét hallgatni. A kortársak közül Ben Frostot nagyon szeretem, illetve a By The Throat című lemezét. Óriási, sokat hallgatom. Frosttal van szó arról, hogy majd csinálunk valamit közösen, de egyelőre csak beszélünk róla. De amúgy nem nagyon követem az új zenéket.

Több olyan zenész van, aki tudatosan zárja el magát a kortárs zenéktől, hogy ne lehessenek rá hatással.

Én is pont így gondolkodom. Amikor a legutóbbi lemezemet készítettem, nem hallgattam semmilyen zenét, figyelmen kívül hagytam az aktuális történéseket. Nem akarok a hullám és a dagály részévé válni, elsodródni saját magamtól. Azt akarom, hogy én magam legyek hatással a saját zenémre.

Úgy érzed, hogy megront a kortárs zene?

Már az megront, ha csak kilépsz az ajtón. Azt gondolom, hogy jó, ha megtapasztalsz dolgokat, de az is, ha megmaradsz tisztának.

Ez nem lehet valami egyszerű a korban, amelyben élünk.

Igen, nem menekülsz a zajtól.

Maximalista zenészként kihívást jelent számodra, hogy egyre kevesebb ember hallgat meg egy albumot másodszor is?

Igen, mert amikor lemezt készítesz és van hozzá egy szűk órányi zenei anyagod, akkor azt úgy kell összeválogatnod, hogy egységes legyen, azaz a lemeznek koncepciója van, az tartja egyben. Ha kiragadsz ebből egyetlen dalt, akkor ez a koncepció, ez a narratíva elveszik. A dalok korában élünk. Ha valami nem kelti fel rögtön a hallgatók figyelmét, akkor elveszik. Minden agyon van tömörítve, ütős és hangos, épp azért, mert át kell hatolnia a külvilág töménytelen zaján.

Művészneved Émile Zola és Jézus Krisztus nevéből tevődik össze, tizennégy évesen találtad ki magadnak. Újraolvastad azóta Zolát?

Pár éve, amikor franciát tanultam.

Mik a terveid húsvétra?

Nem tudom, azt se tudom, mi az. Tényleg mi az a húsvét?