A legnagyobb bűn a zenében

Van-e Wagnernek helyes és helytelen előadásmódja? Tényleg bombasztikusan kell-e játszani az operáit, illetve antiszemiták-e a szereplői? És leginkább: mi a legnagyobb bűn, amelyet egy zenész elkövethet? Fischer Ádám, a Budapesti Wagner-napok művészeti vezetője az idén hetedszer megrendezett előadássorozattal a félreismert Wagner emberi és intim oldalát hozná közelebb a 21. századi hallgatókhoz a Művészetek Palotájában. Interjú a 19. századi zeneszerző aktualitásáról, megszeretésének módjairól, illetve a kottaolvasás és az értelmezés ellentétéről - egy futballhasonlat is szerepel.

Ha valaki operarajongóként képtelen Wagnert megszeretni, hogyan közelítsen hozzá, hogy felfedezze az értékeit?

Nem a fülbemászó bel cantót kell keresni benne. Szó, zene, figura Wagnernél egy tőről fakad. Nála a zene nem a fület gyönyörködteti, hanem a drámát szolgálja. Wagner megvetette kora operáját, amelyben zene és szöveg nem alkotott szerves egységet. Szerinte a szóból kell kifejlődnie a dallamnak. Ha viszont ugyanazt a dallamot különböző szöveggel énekelhetem, akkor ott zene és szöveg nincs szerves szimbiózisban. A Sprechgesanggal (deklamáló stílusú énekbeszéd) és a Gesamtkunstwerkkel (szöveg, zene és színpadi cselekmény elválaszthatatlan, összművészeti egysége) Wagner új műfajt teremtett.

Egyszer végighallgattam az Istenek alkonyát egy gigantikus előadásban, és utána azonnal beugrott Woody Allen: "Még egy felvonás, és lerohanom Lengyelországot." Továbbmegyek: úgy éreztem, mintha megerőszakoltak volna.

Akkor bizony rosszul adták elő: akkor mi, zenészek vagyunk a hibásak. Wagner persze patetikus, de a pátosz mögött végtelenül emberi is.

Ezek szerint van helyes előadásmódja?

A bombasztikus Wagner-előadások szerintem tévúton járnak. Wagnert kamarazenének kell hallani, és akkor kiderül, mennyire emberi, mennyire rólunk szól. Mindenki saját magára ismerhet ezekben a személyes emberi drámákban. Ilyen a mostani, június 3-án bemutatásra kerülő Tannhäuser is, amelynek látványterve és rendezése egyaránt minimalista, egységet alkotva a zene kamarajellegével.

Mi benne az emberi?

Féltékenység, elfojtott szerelem, szenvedély, alkotói válság, élet és művészet problematikája, mindez élő probléma. A Ring például tele van csupa csirkefogóval, egyik nagyobb disznóságot csinál, mint a másik. Nagy vonalakban arról szól, hogy az építkezéshez az isten összes pénze sem elég. Az óriások megépítik a Walhallát, de Wotan végül nem fizeti ki őket, elkezd kapkodni, elcsalja a pénzt. A Ring, ha úgy tetszik, antikapitalista mű, azt hirdeti, hogy a pénz átok az emberiségen. Szóval elképesztően sok aktualitása van Wagnernek.

Részlet a New York-i Metropolitan Opera A Nibelung gyűrűje című előadásából

Szívesebben vezényel operát, mint instrumentális művet?

Számomra nem a darab a legfontosabb. Nem arról van szó, hogy mindenáron a G-moll szimfóniát (Mozart) vagy A léhaság útjait (Sztravinszkij) akarom elvezényelni. Operát dirigálni azért érdekesebb, mert ha olyan énekesekkel tudok együtt dolgozni, akik igazi egyéniségek, akkor az valódi kihívást jelent. Fontos, hogy a szereposztás diktálja a művet, ne a mű a szereposztást.

Különben el lehet rontani az előadást?

De még hogy! Ha én nem adok elég szabadságot magamnak, ha a szereplők személyiségét nem építem bele a saját interpretációmba, ha fanatikusan csak valami abszolút igazságot keresek, akkor a végeredmény nem biztos, hogy jó lesz. Minden műnek van egy alapigazsága, de nekem meg partnereim vannak, rugalmasabbnak kell lennem. Ez csapatmunka, akár a futball. Ahhoz, hogy a csatár gólt lőjön, igazi összjátékra van szükség.

Wagnerig is a partnerek miatt jutott el?

Mindig szerettem volna Wagnert vezényelni, de nem mindenáron. Annak idején lehetőséget kaptam, hogy igazán jó csapattal dolgozhassak. Ha választanom kellene, hogy Wagnert mutassak be egy kevésbé kielégítő szereposztással, vagy egy olyan operát, amelyet nem szeretek annyira, de ideális a szereposztása, gondolkodás nélkül az utóbbi mellett döntenék.

Mozart- és Haydn-specialistaként hogyan lehet Wagnerhez közelíteni?

Mozartban és Haydnban ugyanazt a drámaiságot keresem, amely Wagner zenéjének is mozgatórugója. Wagnerben viszont ugyanazt az átlátszóságot és kamarazenét, amely Haydn és Mozart sajátja. Nem hiszek abban, hogy jelentős különbségek lennének. Amúgy meg a specializálódás beszűkíti az ízlést.

Ön szerint van a zenében fejlődés? Wagner az operairodalom csúcsát jelentené?

Valószínűleg több csúcspontja van ennek a fejlődésnek, de Wagner mindenképpen az egyik legjelentősebb. A Trisztán, nemcsak mint opera, hanem mint zene a 19. század fordulópontját jelenti. Wagner zenéjének szépsége, hogy rendkívül sok igazság van benne, de ezek az igazságok olykor egymásnak ellentmondanak, ennek ellenére mégis igazságok maradnak.

Úgy érti, hogy sokféleképpen értelmezhető?

Igen, az interpretáció szabadságára gondolok. Ha megkérdezik tőlem, hogy az adott ütemet miért játsszuk piano, nem mondhatom, hogy azért, mert a zeneszerző azt írta oda. Nekem meg kell értenem a darabot, a zeneszerző meggyőződését a sajátommá kell tennem. A legnagyobb bűn a zenében, ha valamit csak azért játsszunk úgy, mert a zeneszerző előírta. Nekem az a feladatom, hogy megértsem, miért éppen azt írta a zeneszerző, amit írt, és azt kell képviselnem, amit megértettem. Az előadás nem kottaolvasás, hanem értelmezés. Az előadó személyisége szerves részévé válik a műnek.

Richard Wagner (1813-1883)
A 19. század egyik legnagyobb hatású zeneszerzője, az opera műfajának megreformálója. Wagner 1883-ban bekövetkezett haláláig közel tízezerre rúgott a róla szóló szakirodalom, cikkek, könyvek, tanulmányok száma. Zenei, színpadtechnikai újításai közül legjelentősebb a Gesamtkunstwerk, azaz a szöveg, zene és színpadi cselekmény elválaszthatatlan, összművészeti egysége; a vezérmotívum-technika (Leitmotiv), azaz az egy személyhez, eszméhez, tárgyhoz kapcsolódó jellegzetes zenei motívum következetes és széles körű alkalmazása; a végtelen dallam (unendliche Melodie); és a deklamáló stílusú énekbeszéd, az úgynevezett Sprechgesang.

Művészi ideájának megvalósításához Bayreuthban felépíttette a Festspielhaust, amely máig a Bayreuthi Ünnepi Játékok színhelye. Zeneszerzői munkássága mellett számos zeneelméleti, esztétikai, művészettörténeti, filozófiai mű írója. Ezekben gyakran egymásnak ellentmondó anarchista, szocialista nézetek keverednek nacionalista, antiszemita gondolatokkal. Wagner megítélése időről időre komoly vitákat generál.

Könnyen szétválasztható alkotó és alkotás? Wagnert szokás az antiszemitizmussal összekötni.

Wagner mint ember és mint művész két külön történet. Tudja, hogy hány tisztességes, becsületes zeneszerző komponált csapnivaló zenét? Ugyanakkor gondoljon bele, Gesualdo gyilkos volt, szerelemféltésből megölte a feleségét és annak szeretőjét. Mégis gyönyörű zenét írt.

A filozófus és zenetudós, Theodor W. Adorno szerint a negatív figurák Wagner művében valamennyien zsidó karikatúrák. Ön szerint kihallható az antiszemitizmus Wagner zenéjéből?

Wagner zenéjében szerintem nincs antiszemitizmus. Nyilván elő lehet adni úgy, hogy ilyen asszociációkat ébresszen. Mondok egy másik példát. A Velencei kalmárt például a második világháború előtt egészen másként adták elő, mint ma. Ma sokkal nagyobb hangsúlyt kap Shylock monológja. Wagner zenéjében szenvedély van. Lehet valaki szenvedélyes antiszemita, de maga a szenvedély önmagában független attól, amire irányul, és én magát a szenvedélyt mutatom meg az előadásban.

Szóval, mit javasol egy operarajongónak, akinek már csak Wagner hiányzik a "repertoárjából". Hogyan szeresse meg Wagnert?

Sokat kell hallgatni, és ha azután sem megy, nem kell erőltetni. Végül is nem kell mindenkinek szeretnie Wagnert.

Budapesti Wagner-napok a Müpában
Fischer Ádám 2006-ban indította el a Művészetek Palotájában a Budapesti Wagner-napok rendezvénysorozatot. Idén hetedik alkalommal rendezik meg, és inkább Wagner emberi figuráira esik a hangsúly: Fischer Ádám olyan előadásokat ígér, amelyek közelebb hozhatják a német zeneszerző sokszor félreismert zenéjét a mai hallgatókhoz. A sorozatot június 3-án a Tannhäuser nyitja Matthias Oldag rendezésében, számos hazai és nemzetközi sztár közreműködésével, majd a Ring tetralógiával (június 9-17) folytatódik Hartmut Schörghofer letisztult rendezésében, neves magyar és külföldi előadók főszereplésével. Az operákat a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara szólaltatja meg Fischer Ádám vezényletével.