A szív győzelme a tánctéren. Katy B és Toddla T a Volton

Két fiatal brit előadó, Katy B és Toddla T csinálta a legjobb bulit a Volton, nagy szívvel utat mutatva az elektronikus tánczenének is.

Amikor már a slágerlisták és a táncterek is végletekig kifacsart hedonizmussal és groteszkbe hajlóan eltúlzott eufóriával vannak tele évek óta, és mikor trance-szintik nélkül gyakorlatilag már képtelenség slágerszámot írni, fölmerül a kérdés: lehet-e még egyáltalán valahogy fokozni a tánczenét? Akadhat-e kihívója a csak csúcspontokból építkező popzenének, vagy David Guetta egyszer s mindenkorra kikísérletezte a tökéletes bulizene receptjét, és mostantól már csak a futószalagon gyártott buligépek újabb és újabb műkatarzisát választhatjuk majd, ha jól akarjuk magunkat érezni egy fesztiválon? A Volt második napján szerencsére kiderült, hogy korántsem ennyire reménytelen a helyzet, és hogy Avicii és barátai egyeduralmának megtöréséhez csak egy kis kreativitás, valamint jó nagy szív kell.

A Volt Fesztivál legjobb bulijait ugyanis nem az arcátlan drum'n'bass-ben utazó Chase & Statusnak, de még csak nem is Skrillexnek, hanem két fiatal brit előadónak köszönhettük. Katy B és Toddla T kicsit váratlanul, de nem előzmények nélkül lettek a fesztivál egyértelmű győztesei; pedig ha úgy vesszük, tulajdonképpen nem is csináltak semmi különöset. Mindketten előszedegették a brit tánczene elmúlt bő két évtizedének legemlékezetesebb eszközeit, ezeket felhasználva írtak néhány szerethető, táncolható számot, amiket aztán nagy lelkesedéssel adtak elő élőben.

Ahogy azt bemutatkozó lemeze kritikájában megírtuk, a most huszonhárom éves Katy B-t a kultikus Rinse FM feje, Geeneus karolta fel még évekkel ezelőtt - az akkor 16 éves lánynak így gyakorlatilag szabad bejárása volt minden menő buliba, ahol aztán a brit tánczenei stílusok legkülönbözőbb formáit szívta magába. Ezeket a hatásokat aztán szépen beépítette dallamos és elragadó dalaiba, első lemezén pedig ennek megfelelően dubstep, UK funky, house és drum'n'bass elemek váltják egymást. Az, hogy mindez élőben tud jól működni, nem volt kérdés; aggodalomra csak az adott okot, hogy mit tud kezdeni egy egylemezes előadó délután fél hétkor a fesztivál nagyszínpadával. Ez az előzetes félelem azért is volt jogos, mert mint később kiderült, Katy B bármennyire is bájos jelenség, nem igazán szuggesztív előadó: csak egy átlagos brit lány, aki egyébként jól énekel.

Szerencsére azonban a koncerten egy viszonylag nagyszámú és kimondottan nagy kedvvel játszó zenekar és egy vendég MC támogatta a színpadon, így együtt, egymást kiegészítve probléma nélkül töltötték meg a színpadot élettel. A csapat folyamatosan kommunikált az egyébként meglepően nagyszámú közönséggel, az okosan adagolt slágerek és a koncert közepe felé elsütött néhány meglepetésszám után pedig a fellépést záró Perfect Stranger - Katy On A Mission - Lights On hármasra már egy emberként bulizott a néhány ezres tömeg a kora esti napsütésben. Tényleg nem történt semmi különös, Katy B megkapó természetessége és néhány jó szám elég volt a fesztivál legjobb hangulatú egy órájához. B+

Az éjjel kettőkor színpadra lépő Toddla T pedig kis túlzással ott folytatta, ahol órákkal korábban Katy B abbahagyta: a délutáni meleghez passzoló house-os és UK funky-s dalocskák helyett egy fokkal keményebb ütemek és grime-os sodrás következett. Ekkor Toddla T (akit egyébként Thomas Mackenzie Bellnek hívnak) még egyedül dj-zett a színpadon, körülbelül tíz perccel később azonban megjelent egy MC is és nagyjából innentől kezdtek beszüremleni a szettbe a követhetőbb ritmusok és - a fura grime-os pattogást addig kicsit értetlenül figyelő - közönséget is alaposan megmozgató, pörgősebb számok. Ha ez töltötte volna ki a fellépés hátralevő részét, már akkor sem lettünk volna elégedetlenek, a csúcspont viszont még csak ezután jött.

A koncert felénél az MC-t Shola Ama énekesnő váltotta a színpadon - aki a slágeres Take It Backből lehet ismerős -, és a táncos, dancehallos, néhol d'n'b-be hajló rész ezen a ponton finom UK garage buliba folyt át. Ez a bő negyedóra a brit tánczene azon korszakát idézte, amikor az urbánus ritmusok először találkoztak az amerikai R&B vokáljaival (a korszak néhány meghatározó dalát Simon Reynolds gyűjtötte össze nemrég). A Shola által énekelt közepesen ismert és teljesen obskúrus R&B számok (én egy Whitney Houstont és egy Sade-t ismertem fel) okosan fonódtak össze a UK garage jellegzetes kopogó ritmusaival és fülbemászó basszustémáival; az erős középtempós dalok pedig látványos és kellemes ellenpontját képezték az autotune-nal és bombasztikus-trance szintikkel felturbózott tánczenének, ami akkor már minden más helyszínen szólt. A koncert végére teljesen összemosódtak az addig még viszonylag elkülöníthető stílusok és ekkorra már Toddla T is önfeledten táncolt a keverőpult mögött. A színpadkép ezen a ponton már valami zenés gyerekműsor felvételéhez hasonlított leginkább: a rikító színű kivetítő előtt táncikáló szuperlelkes Toddla T-vel, az előtérben bohóckodó MC-kel és énekesnővel, valamint a tényleg gyermeki ugrabugrálásra késztető, felszabadult és bolondos dalokkal. A-