A stílusmeghatározásotok az, hogy "electronic shoegaze" és "goth tron". Ezekről elég jól látszik, hogy arról szólnak, hogy el akarjátok kerülni a skatulyákat. Ugyanakkor a zenekart William Gibson regényszereplőiről neveztétek el. Ez azt jelenti, hogy a cyberpunk skatulyát vállaljátok? Mit jelent ez számotokra?
Berger Dalma: Ezt a kérdést már soha a büdös életben nem fogjuk tudni levakarni magunkról...
Hát azért elég határozott ez az utalás, ráadásul a zenekar nevében.
Berger Dalma: Szerintem azért nem annyira egyértelmű. Nyilván tudatosan adtuk ezt a nevet: de azért, mert abban a könyvben (Trendvadász / Pattern Recognition) az a karakterpáros nagyon szépen leírja azt a kettőnk közötti viszonyrendszert, amiben dolgozunk. Nyilván sok szempontból közel áll hozzánk a cyberpunk is, de elsősorban ez határozta meg a nevet.
Sándor Dániel: A Volkova nővérek közül az egyik agysérült, viszont iszonyatos kreativitás van benne, és olyan dolgokat hoz létre, amikre az egész világ nagyon figyel; az ikertestvére pedig ezeket a eljuttatja a megfelelő helyekre és hatalmas, globálos hájpot generál. Mindezt teljesen titokban: senki nem tudja, hogy ők hozzák létre azokat az alkotásokat, amikre az egész világ rá van pörögve; az egész regényben ott vannak a háttérben, de csak a legvégén tudod meg azt, amit most elmeséltem.
Berger Dalma: Az egész könyv arról szól, hogy mitől van a hájp; mik azok a tulajdonságok, amiktől valami egyszer csak kap egy löketet.
Sándor Dániel: Mondjuk egy logo, a Nike-logo mitől lesz olyan, hogy beleég az agyadba.
Berger Dalma: A könyv címe is nagyon tetszett, ezt akartam névnek; csak terveztem meg a logót, mint hogy a könyvet elolvastam, és a rajzhoz kerestem karaktert.
Sándor Dániel: Egyébként ezen felül is van nyilvánvalóan összefüggés a cyberpunk, a sci-fi esztétikája és a mi zenénk vagy brandünk esztétikája között; de arra nem törekszünk, hogy cyberpunk zenekar legyünk.
A Pattern Recognition név olyan, mintha egy IDM-zenekar lenne kilencvenes évekből.
Berger Dalma: William Gibson egész világa abszolút nem 2012-es, hanem a kilencvenes évek eleje. A nyolcvanas évek posztpunkjának energiáját, romantikáját próbálta átmenteni egy új közegbe. Nyilván az én generációmnak a kulturális közegében benne van ez a világ: ezeket a zenéket hallgattuk, ezeket a könyveket olvastuk. Ilyen értelemben egy csomó eleme van a zenénknek, ami erre utal. A jövőnek egy olyan elnagyolt, romantikus víziója, ami nagyon a tinédzser lelkületnek felel meg. Ehhez képest a Volkova szerintem sokkal letisztultabb.
Az új klip itt a Quarton látható először. A Das Mädel und Die Dunkelheit című számhoz készült, rendező: Volkova Sisters; operatőr: Rév Marcell
Ahhoz mit szóltatok, hogy az elmúlt néhány évben mennyire visszajött a goth, a dark?
Sándor Dániel: Szerintem ez érezhető volt korábban, a Joy Division-revivalbenm.
Berger Dalma: Ha a posztpunkot lehet irodalmi irányzathoz kötni, az posztmodern; a goth pedig abszolút újromantikus, sokszor ezoterikus, tradicionalista felhangokkal. Olyan jelképrendszerekkel dolgozik, amik már negyven éve revivalben vannak; gondolj a hetvenes években elkezdődött New Age-re. És minél érdekesebb, titokzatosabb buzzword kapcsolódik egy zenéhez, annál érdekesebb, misztikusabb lesz. Az emberek mostanában nagyon el vannak fáradva, és pótvallásokat keresnek. Ide kapcsolódik a goth is: egy olyan mitikus világot idéz meg, a furcsa, középkori öltözködésével, jelképrendszerével, alkimista utalásaival - ahol a dolgoknak értéke, rendszere, súlya volt. Ez manapság nincs meg. Azok az emberek, akik ehhez vonzódnak, a belső bizonytalanságukat próbálják meg ezzel legyőzni; kitölteni azt az űrt, amit mással nem tudnak. Ma a gótság az, ami azt a nagyon jó értelemben vett falkatudatot erősíti az emberekben, ami régen mondjuk a punkban megvolt. De érted, ma az anarchiának nincs értelme, mert minden az anarchiáról szólt; reklámcikké vált. Az új anarchia a tradícióba való visszatalálás.
Egyébként én nem érzem, hogy annyira élesen visszajött volna a gót; inkább az az attitűd jött vissza, hogy valamit nagyon erőteljesen követni és attól nem letérni. A gótnak van két zenekara és azt követi. Érdekes, hogy visszajött a divatba a fétis is, ami ugyanaz a szexuális kultúrában, mint a zenében a gót. Ugyanolyan nagyon szilárd és merev rendszere van, hogy ki mit hogyan szolgál. Nagyon hasonló az öltözködési kultúra is. És mindkettőben van valami furcsa értelemen vett puritanizmus is: a páncél, a láncok, a megkötözés... A fétisszexben egy csomó minden nincs megengedve, éppen ettől érdekes. Nem az élvezetről szól, hanem hogy meg legyél törve. Ugyanígy a kívánatos gót csaj miederbe van öltözve, idáig fűző van ráhúzva [mutatja], hatalmas szegecses bakancsban van, ha van rajta erényöv, az még szexibb - de ezt levetkőztetni egy óra. Ezek kívülről is látható pancélok, amik erős belső támaszt adnak az embernek. Kapsz egy külső páncélt, ami megvéd az elképesztő információáradattól.
Sándor Dániel: És kapsz egy családot vagy falkát.
Berger Dalma: Igen; és egy gót nem beszélget mással. Érted, látod a biciklisfutárokat, akik mindenkivel szóbaállnak: csá, helló, szevasz; mindenki kurva laza - emellett meg van egy kultúra, amiben neked ki kell érdemelned, hogy oda tartozhass. Van egy - ugyan elkorcsosult - beavatási szertartás. Megfelelő zenéket kell hallgatnod, amiket nem lehet csak úgy megtalálni a YouTube-on. Ezért is meg kell küzdened: minél kisebb példányszámban megjelenő gót együttest hallgatsz, annál menőbb vagy.
Nagyon offline ez az egész.
Berger Dalma: Nyilván ezért van divatja, mert teljesen ellene megy a mai kultúrának. A következő öt évben valószínűleg pont ezért a gót lesz az ellenkultúrája annak, amit ma látunk. Ami azért érdekes, mert a gótság is egy posztmodern dolog, nagyon sok mindennek a vegyüléke. Én is gót voltam egyébként tizennégy éves koromban, két évig nem is érintkeztem másokkal, csak azzal a tíz emberrel, akikkel jártuk a várost. Nyilván a Volkova nem gót, de van benne egy erős utánanyúlás ezeknek a jelképrendszereknek.
Azért ha meghallja egy rendes gót a trance-szintiket az új ep-n...
Sándor Dániel: Sok minden beleférhet abba a világba, amit építgetünk; akár ilyen jellegű, nem teljesen tudatos utalások. Egy belső esztétikai mércének kell megfelelnie mindennek, és ha egy trance-szinti megfelel, ha az hozza létre azt a hatást, amit szeretnénk, akkor azt használjuk.
Berger Dalma: Nem szeretnénk semmilyen műfaji közegnek az eszköztárát használni; inkább hangképfestést csinálunk.
Sándor Dániel: Mivel a Geriszont [Kovács Gergely gitáros] leszámítva, aki tud gitározni, mi nem tudunk zenélni semmilyen hangszeren, ezért mindegy, hogy milyen hangszerhez nyúlunk, mert egyikhez sem értünk jobban a másiknál.
Elég sok számban le van pitchelve a hangod, vagyis több hanggal lejjebb szólal meg, mint ahogy fel lett véve. Tudod előre, hogy ez így lesz? Ha igen, másként énekelsz akkor?
Berger Dalma: Azt mondtam, hogy ha már belekezdtünk egy új dologba, akkor szeretnék egy új hangot. "Milyet szeretnél?" "Férfi szeretnék lenni." És megpróbáltuk úgy megcsinálni, hogy az tényleg férfihang legyen, ne egy lepitchelt női hang. És ez nagyon nagy ugrás volt, mert ilyenkor tényleg másképpen énekelsz. Ha normálisan énekelsz, az nem működik; ez másfajta intonációt, másfajta éneklési módot igényel. Ez tök érdekes, hogy lehet így váltogatni a szexust egy számon belül.
Sándor Dániel: Ez ugyanolyan, mintha egy új hangszered lenne, vagy egy új helyre mennél alkotni, ahol új dolgok jutnak eszedbe. Kimozdít egy kicsit a megszokottá, rutinszerűvé váló megoldásokból. Erre minden esetben törekszünk, hogy gyakorlatilag magunkat szórakoztassuk. Nincs két szám, amit azonos körülmények között készítettünk volna.
Azért érdekes ez, mert mintha lenne egy olyan elképzelésünk, hogy az ének a legközvetlenebb kifejezésmód, az van a legközelebb a lélekhez. Mintha ez a fajta énekmanipuláció pont ezzel menne szembe.
Sándor Dániel: Nem mindig az a cél, hogy közel kerülj. Komplett műfajok vannak, ahol soha nem volt cél, hogy te közel kerülj egy előadóhoz. Az egész hangmintakultúra arról szólt, hogy ki vannak emelve a hangok a kontextusból, és így próbálnak egy érzést átadni, gyakorlatilag teljesen személytelenül. Bár nyilván az egész mögött ott van a személyiség, és egy DJ Shadow-számról tudod, hogy az DJ Shadow-szám.
Azért abból a szempontból is nagyon személyes, hogy "én túrtam ki ezt a lemezt, senki más korábban nem használta ezt a mintát".
Sándor Dániel: Ilyen szempontból igen, de nem olyan, mint amikor meghallgatsz egy felvételt és tudod, hogy ez meg az az ember bement a stúdióba, és ott feljátszották a zenét; el tudod képzelni, hogy mi történt ott. Egy hangminta esetén soha nem tudhatod, hogy ami a következő pillanatban megszólal, azt hova tegyed. Nyilván egy érzést felkelt benned, de ezt nem tudod összekapcsolni egy valós eseménnyel, valós helyszínnel; kimegy egy elképzelt szintre.
Berger Dalma: A Volkovával azt szeretnénk elérni, hogy egy koncert elsősorban egy rituálé legyen, egy energia megidézése. A hangomat nem a személyes karakterem, hanem a zene karakterének erősítésére használom. Hármunk szerepe így egyenértékű lesz, nem elsősorban frontember vagyok - bár nyilván az vagyok, de próbálom erősíteni azt az egyenlőséget, ami egy klasszikus rituáléban is megvan. Nem számít, hogy a Marika néni vagy a Pista bácsi vágja fel a bárányt, mindenki egyenlő - az a lényeg, amit megidézel. A Volkovával a fejünkben lévő világot szeretnénk megidézni, nem az én énekesi képességeimet szeretném csillogtatni. Amik egyébként ott vannak: ha valaki meghallgat minket egy koncerten, akkor az pontosan tudni fogja, hogy mit tudok nyújtani a színpadon, hogy elég technikás dolgokat éneklek. Nem azért használjuk a lepitchelést, mert nem tudnék lejjebb énekelni...
Szeretnék egyszer eljutni oda, hogy vendégénekesekkel készítsünk egy lemezt, mint ahogy például a Massive Attack szokta. Nagyon szeretnék például férfi énekesekkel dolgozni. Egyszerűen azért, mert hosszú távon én is unom magamat [nevet], és elsősorban dalszerzőnek és énekesnőnek tartom magam, nem énekesnek. Az foglalkoztat leginkább, hogy kialakítsunk egy olyan hangzást, amire rögtön rá tudod mondani, hogy "ez Volkova Sisters" - mint ahogy a Massive Attackről is rögtön megmondod, hogy ez az. Az ének persze nagyon fontos, de nem ezen van a hangsúly, hanem mindenen egyszerre. Elsősorban zeneszerzőnek tartom magunkat, és azért éneklek én, mert ez kényelmes, és még nem engedhetjük meg magunknak, hogy másokkal kísérletezzünk. De ami késik, nem múlik.
Igaz, hogy elmentek Londonba?
Sándor Dániel: Valószínűleg még idén, ha minden úgy alakul, ahogy szeretnénk.
Berger Dalma: Én szeretném már az őszi szezont Londonban csinálni. Remélhetőleg addig összegyűlik elég lóvénk. Ez nem azt jelenti, hogy nem fogunk itthon többet koncertezni. Visszajövünk, ha meghívást kapunk bárhova itthon vagy a kelet-európai régióban. Csak meg akarjuk adni a lehetőségét annak, hogy ha valaminek történnie kell, az egy jobb közegben történjen meg.
Mit vártok ettől?
Sándor Dániel: Szeretném azt, amit csinálunk, amiben hiszünk és amihez talán értünk, egy másik pályára átrakni. Nem várom, hogy nagyságrendekkel sikeresebbek leszünk vagy hatalmas pénzeket keresünk; nincsenek különösebb illúzióim. De szeretnék azon a pályán játszani, ahol a dolgok zajlanak. Fontos, hogy inspirálva legyünk, lássunk magunk előtt még távokat. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ne lenne ennek értelme Budapesten; csak nem nagyon látom a továbbfejlődési lehetőséget. Nincsenek olyan - akár álomszerű - célok előttünk, amiért érdemes teperni. Sokkal följebb, jobb pozícióba nem tudunk itt jutni. Az is benne van, hogy ha már eddig eljutottunk és megvan az önbizalmunk, akkor nézzük meg, hogy mit ér a tudásunk egy nagyobb pályán. Magunknak akarunk bizonyítani: eddig nagy volt a pofánk, most nézzük meg, mit ér ez a valóságban.
Ezt a feljebb jutást a közönség nagyságára érted, vagy művészi szempontból?
Berger Dalma: A közönség mindenhol közönség; nem arról van szó, hogy probléma volna a magyar közönséggel. Ugyanolyan befogadó, érdeklődő, mint a külföldi közönség, csak korlátozottabbak a lehetőségei, és másként használja a rendelkezésre álló médiumokat, mint a nyugat-európaiak. Nem ezen van a hangsúly, hanem egyrészt a kreatív szempontból van szükségünk közegváltásra; másrészt amit ezzel a zenekarral itt meg lehetne csinálni, azt már megcsináltuk más zenekarral.
Mitől lesz inspirálóbb a londoni élet? Úgy általában az ottlét, vagy a zenei élet?
Berger Dalma: A zenei közeg mindenképpen. De a magyar underground zenei élet is biztosít minden nehézséget, amit az ember csak kívánhat ahhoz, hogy edzett harcos legyen... Úgyhogy azt hiszem, nem azzal a habitussal megyünk oda, mint mondjuk egy brightoni zenész, aki Londonba költözik. Másrészt a költözésnek személyes okai vannak; én nagyon régóta tervezem ezt a lépést, Dani most ért el idáig. De mehetnénk bárhova máshova is, Berlinbe, Prágába; az az oka annak, hogy Londonba megyünk, hogy egyrészt bírjuk ezt a nyelvet; másrészt az utóbbi egy-két évben felhalmozott kapcsolataink többsége Londonban van, tehát ott tudjuk ezt kamatoztatni. Mondjuk én személy szerint rögtön New Yorkba mennék, de az nagyon messze van, onnan nem lehet csak úgy visszajönni; én pedig szeretnék kis lépésekben haladni a zenekarral, hogy az eddig elért kapcsolati rendszereket ne romboljuk szét. Első körben fel akarunk ott építeni egy kis bázist.
Vannak zenekarok, amik kis lépésekben haladnak, de vannak azért nagy robbanások is. Valami ilyesmire számítotok esetleg?
Berger Dalma: Azok mindig csak kívülről látszanak annak, valójában mindig hosszú évek kemény munkájának az eredményei. Olyan kapcsolati rendszerek vannak a háttérben, amik meggyorsítják, hogy a jó minőségű zene eljusson ahhoz, aki hajlandó tőkét belefektetni. A zene ebből a szempontból olyan, mint bármi más: van egy terméked, amit el akarsz adni, és megteheted, hogy mindenhova bekopogtatsz, hogy csókolom, adjanak egy kis pénzt; vagy van egy ismerősöd, akitől kapsz egy telefonszámot és rögtön a megfelelő emberrel tudsz leülni beszélgetni. Én ebben hiszek: személyes kontaktus, beszélgetés, energiaátadás. Eddig mindig olyan emberekkel voltunk körülvéve, olyanokkal próbáltunk dolgozni, akikkel a kölcsönös szeretet és tisztelet megvan. Akkor úgy tudsz előrelépni, hogy egyrészt hiteles maradsz, másrészt nemcsak ideig-óráig működő, pénz alapú barátságok épülnek.
Kiadót kerestek?
Berger Dalma: Folyamatosan. De ezen a szinten, ahol mi vagyunk, igazából nem olyan fontos kérdés, hogy van-e vagy nincs; egy kiadó is csak abban tud segíteni, hogy telefonálgat, fesztiválokra bookol.
Sándor Dániel: A bejáratott vonalaikat tudod használni sajtóhoz, közönséghez. Az is jót tud tenni, ha van mögötted egy jól hangzó brand: még mindig vannak olyan kiadók, amiknek a neve jól cseng, ha oda van írva a zenekarod neve mögé.
Van álomkiadótok?
Sándor Dániel: Mute Records.
Berger Dalma: Például, igen... [nevetnek] De van azért pár ezen kívül is. Úgy gondolom egyébként, hogy a mai piacon nincs már olyan, hogy jön egy együttes, ami tényleg áttörő hangzással és elképesztően szuperjó dalokkal rendelkezik. Kibaszott sok kurva jó zenekar van, elképesztően tehetséges fiatalok. Nem ezen múlik, hanem azon, hogy teljesen véletlenül ott vagy-e a megfelelő helyen és időben, és te személy szerint annak az embernek szimpatikus vagy-e. Nagyon sok mindennek kell a zenén kívül klappolnia ahhoz, hogy manapság piacképes legyen egy zenekar. Nem is feltétlenül a zene, hanem a köré épített mítosz az, aminek segítségével meg tudsz fogni egy embert. Ez olyan, mint hogy miért ebbe a nőbe vagy szerelmes? A ruha miatt, az illata miatt, ahogy beszél, amit mond, ahogy kinéz... És ez most kiélezetten van jelen, mert nagyon sok jó nő van.
Mondhatjuk azt, hogy a zene ösztönös, a maradék része a produkciónak nagyon tudatos?
Berger Dalma: Az utóbbi nagyon tudatos. Ezek nagy részét én találom ki, de nagyon sokat beszélgetek Danival arról, hogy ez vagy az miért van így vagy úgy. De azt hiszem, hogy a dalszerzés szintjén is próbálunk nagyon tudatosak lenni, megtartva a kreativitást. Azt hiszem, ez a felnőttség része. Amikor fiatal vagy, nem foglalkoztat, hogy miért csinálod azt, amit csinálsz; most viszont azt veszem észre mindkettőnkön, hogy keressük az egyébként ösztönös cselekedeteink miértjeit, próbáljuk ezeket tudatos szintre emelni.
Sándor Dániel: Sokat azért nem gondolkodunk ezen, nem beszélgetünk erről órákat; de kialakult a belső kommunikációnak egy olyan természetessége, hogy pontosan tudjuk, hogy mi az, ami belefér, mi az, ami nem. Kialakult egy kép, amit mutatni szeretnénk magunkról, ahogy mi látni szeretnénk magunkat, és ehhez elég szigorúan ragaszkodunk - amellett, hogy ebbe egy csomó helyzetben belefér az ösztönös, kreatív munka, a semmiből születő számok.
Eddig eléggé úgy tűnt, hogy ha valamelyikteknek született egy ötlete, ami nem fért bele egy zenekarba, akkor abból lett egy másik projekt. Ez most nem így lesz?
Berger Dalma: Nem gondolom.
A Volkova Sisters is úgy indult, hogy volt, ami nem fért bele az Esclin Syndóba.
Sándor Dániel: Igen; az Esclin Syndo zenekar mint emberek egy csoportja önmagában meghatározott dolgokat: egy megszólalást, ami annak az öt embernek jól állt; és egy nagyon erős energiát, amit az az öt ember együtt életre tudott kelteni. És egy ponton olyan irányba indultunk Dalmával, ami nem volt kompatibilis ezzel a kerettel. Megcsinálhattuk volna ezeket a számokat azzal a három emberrel, de nem működött volna jól. De az az energia, amit az a felállás tudott, nagyon értékes és ritka valami, amit a Seen zenekarban továbbvittünk. Csak az a különbség, hogy ebben nincs benne a Dalma mint ellenpólus, ezért gyakorlatilag elvesztette a fékeit, zeneileg egy sokkal extrémebb irányba ment el.
Berger Dalma: Nagyjából hét éve kezdtünk mi ketten együtt dolgozni, és az soha nem volt probléma. Akkor van probléma, amikor van egy csapat, amit irányítani kell. Az emberek többsége nem tud két vezetőt elfogadni, márpedig mi mind a ketten vezető típusok vagyunk; erős, határozott és makacs emberek. A Volkova esetében erről nincs szó, nem kell azzal foglalkozni, hogy hogyan irányítsunk valakit. Ugyanazokon az evolúciós lépéseken megyünk keresztül, nagyjából ugyanakkor lépünk új stációba.
A Volkova Sisters június 20-án, szerda este lép fel a Toldi Klubban egy minifesztiválon, aztán a fesztiválszezonban többet nem is koncertezik Budapesten. Részletek itt.