"Még mindig megvan a kémia." A Bloc Party a Quartnak

Nyár végén jelenik meg hosszabb kihagyás után a Bloc Party negyedik albuma. A brit zenekar gitárosától, Russell Lissacktől megkérdeztük, mit csinált az elmúlt három évben, mire számítsunk az új lemeztől, és hogy miért marta meg egy oroszlán.

Három éve játszottatok a Szigeten, és nagyjából azóta nem sok életjelet adott a Bloc Party, egészen mostanáig. Te hogy élted meg ezt a három évet?

2009 végén fejeztük be a turnénkat, és akkor le is álltunk. Eleinte nem igazán tudtam, mi lesz a következő lépés, de aztán jöttek a dolgok maguktól: először zenéltem egy barátommal a Pin Me Downban, aztán megkeresett az Ash, hogy játsszak velük a turnéjukon, ami elég hosszúra nyúlt. Végül tavaly szeptemberben kezdtünk el újra együtt zenélni a Bloc Partyval.

Mi az igazság abból, hogy ti hárman más énekest kerestetek volna Kele Okereke helyett?

Abszolúte semmi, ez egy átverés volt. Ugyanúgy kezdtünk dolgozni tavaly szeptemberben New Yorkban, mint korábban, és előtte három napot zenéltünk együtt, hogy még mindig megvan-e a kémia köztünk. De aztán egyből jöttek az ötletek, és nyilvánvalóvá vált, hogy még mindig tudunk egymással dolgozni így négyen.

Az új számotok, az Octopus hangzása leginkább a korai dalaitokra emlékeztet. Egyetértesz ezzel?

Nem hinném, hogy bárhová is visszamennénk ezzel, inkább csak valami mást szerettünk volna csinálni, mint legutóbb. Most leginkább arra akartunk koncentrálni, hogy mind a négyünknek azonos szerepe legyen a zenében - az utolsó lemezünkön például elég sok elektronika volt, ami miatt ez nem valósulhatott meg. Most viszont a gitároknak és a dobnak is fontos szerepe volt, olyan zenét akartunk csinálni, amit élőben is könnyű reprodukálni. Ilyen értelemben tehát hasonlíthat az első lemezünkre, de itt a lényeg a hagyományos hangszereken volt, és az egyszerűségen.

Milyen zenék hatottak rátok az új lemez készítésekor?

Mind a négyen elég másfajta zenéket hallgatunk, úgyhogy csak a magam nevében tudok beszélni. Én mostanában inkább régebbi dolgokat hallgatok: Smashing Pumpkins, Blur, ilyesmik. Jelenleg az elektronikus zenei színtér sokkal érdekesebb, mint a gitárzene, utóbbiból ezért a réginél maradok. De filmek, videojátékok zenéi is ugyanúgy hatni szoktak rám, a zenénk pedig abból a sokfajta zenéből építkezik, amiket mi négyen hallgatni szoktunk.

Ha már említed az elektronikus zene uralmát, milyen esélyei lehetnek ma egy gitárlemeznek szerinted?

Ezt nem tudom, mi nem igazán foglalkozunk másokkal, egyszerűen most valami mást akartunk csinálni. Az pedig külön jó, ha különbözünk mindenki mástól. Ha például egy dubstep lemezt csináltunk volna, az a lehető legrosszabb megoldás lett volna: kiszámítható és egyáltalán nem egyedi.

Éreztek bármi közöset azokkal a hasonló hatásokból táplálkozó, brit zenekarokkal, amelyekkel együtt jelentetek meg 2004-2005-ben?

Nem különösebben, egyszerűen így alakult, hogy egymás mellé kerültünk, noha mindannyian kedves emberek. Most legutóbb egy lengyel fesztiválon játszottunk együtt a Franz Ferdinanddel, jó volt újra látni őket is. De ez úgy volt, hogy mindenki csinálta a saját dolgát, én sosem tekintettem erre úgy, mint egy összetartozó színtérre, a Bloc Party az a Bloc Party, és kész. Viszont azóta nagyon kicserélődött a zenei színtér, sok akkori zenekarról már egyáltalán nem hallani manapság, nyolc év nagyon hosszú idő a zenében.

Mondtad, hogy az Ash-ben játszottál, ők hogy találtak meg?

Tizenöt éves koromban óriási rajongójuk voltam, és az első zenekarommal játszottunk is Ash-számokat. Ezt aztán később ők is megtudták, és amikor összefutottunk fesztiválokon, jóban lettünk. Amikor pedig kiderült, hogy a Bloc Party szünetel, akkor szóltak nekem, mert pont kellett nekik egy gitáros. Borzasztó izgatott voltam, hiszen keveseknek adatik meg, hogy zenélhetnek abban az együttesben, amelynek kamaszkorunkban rajongói voltak. Nagy élmény volt tehát a közös turné, ami majdnem két évig tartott, és még mindig kapcsolatban vagyok a srácokkal, talán egyszer még lesz ennek folytatása a jövőben, ki tudja?

Szükséges volt ez a hosszú szünet ahhoz, hogy újra együtt tudjatok zenélni a többiekkel?

Akkor, amikor ez felmerült, Kele és én amellett voltunk, hogy folytassuk tovább és vegyük fel a következő lemezt, a többiek viszont a szünetet választották. Végül két év lett belőle, mindenki csinálta a saját dolgait. Eleinte én kicsit ki voltam akadva emiatt, de utólag úgy gondolom, hogy nem volt rossz döntés: tényleg sokat voltunk együtt, napi 24 órában, kellett egy kis szünet. Ez alatt pedig azt gondolom, mindnyájan érettebbek lettünk kicsit, és jobban meg tudjuk becsülni, hogy van bennünk valami közös.

Melyik lemezeteket szereted legjobban az első három közül?

Talán furcsa lesz, de én a második lemezünket, a Weekend In The Cityt mondanám. Ekkor már új ötletekkel is kísérleteztünk, ugyanakkor még mindig ragaszkodtunk ahhoz, amit a legjobban tudunk csinálni. Tudom, hogy a legtöbben az első lemezünket szeretik, de nekem valamiért ez a második a kedvencem, ezen vannak a legjobb számok, mint a Hunting For Witches vagy a Sunday.

Másfél éve azzal szerepeltél a hírekben, hogy megmart egy oroszlán, ez hogy történt?

Ó, igen, de azért tegyük hozzá, hogy ez egy oroszlánkölyök volt, ám már nekik is nagyon élesek a fogaik. Dél-Afrikában történt egyébként, egy vadállatoknak szolgáló menedékhelyet látogattunk meg: játékos dolog volt ez, kicsit bunyóztunk és ő nyert. [nevet] De nem lett komoly bajom. Idén újra játszani fogunk ott, és már előre kíváncsi vagyok, hogy emlékezni fog-e rám, elvileg barátokként váltunk el. [nevet]