Az egykori hippi, aki átverte a fél világot

Profikat vert át nem létező képekkel a templomi festő legkisebb fia, az egykori LSD-ző hippi. Európa egyik legnagyobb festményhamisítási botrányáról filmvígjáték készül, noha azok, akikről a főszereplőket mintázták - a német Wolfgang Beltracchi és felesége - éppen elkezdték letölteni börtönbüntetésüket. Hogyan mutatott rá az egyesek által sztárként ünnepelt, mások által bűnözőnek tekintett hamisító a műkincspiac korruptságára? Milyen tanulsággal szolgál története a műtárgy-kereskedelem szereplői és az áldozatai számára? És milyen képeket készít a börtönből nap mint nap munkába járó hamisító?

A Wolfgang Beltracchi életét feldolgozó film a tervek szerint 2013-ban kerülne a televíziók műsorára, a forgatókönyvét Ulrich Limmer írja. A producerek annyit elárultak, hogy a cselekmény a lehető legpontosabban akarja nyomon követni a Beltracchi-ügyet, amely a második világháború utáni időszak talán legnagyobb hamisítási botránya volt.

Wolfgang Beltracchi 35 éven át festett modern festők - Max Ernst, Fernand Léger, Heinrich Campendonk, André Derain, Max Pechstein - stílusában, és a hamisítványokat egy cinkostársával és a feleségével, Helene Beltracchival közösen a nemzetközi műkincspiacon értékesítette. Beltracchi azt mesélte be a világnak, hogy a képek egy bizonyos Werner Jägers-gyűjteményből (Werner Jäger valójában a felesége nagyapja volt), illetve egy bizonyos Wilhelm Knop-gyűjteményből származnak. Mindkét gyűjtemény kitaláció volt, tevékenységével pedig gyűjtőket, galériásokat, értékbecslőket és múzeumokat tett lóvá.

Wolfgang Beltracchi a kölni bíróságon 2011 októberében

A hamisítványok évtizedeken át nem szúrtak szemet senkinek, jó hírű aukciós házak és galériák adták-vették őket szerte a világban. Mígnem a kölni ügyészség 2010-ben nyomozásba kezdett. 2011 októberében Wolfgang Beltracchit hat évre, feleségét Helenét négy év szabadságvesztésre ítélték. Ennyi a történet rövid összefoglalása, a részletek azonban valóban filmre kívánkoznak.

Annyi biztos, hogy Beltracchi remek stratéga, hiszen alaposan kitervelte, mivel ejtheti át a műkincs-kereskedelem valamennyi szereplőjét. Szinte csak olyan lappangó, modern művekre koncentrált, melyek eltűntek a második világháború zivataraiban, de maradt fenn róluk írásos emlék - ellenben fotó, másolat vagy bármiféle részletes leírás nem. Egyszerűen megfestette őket, a galériák és a kutatók pedig kapva-kaptak a megkerült műtárgyon. Innentől kezdve szabad volt az út a legnagyobbakhoz, egészen a londoni Christie's és a Sotheby's árveréséiig. Márpedig ki kételkedett volna világhírű aukciósházak és galériák hitelességében? Még a dupla doktori címmel ellátott Max Ernst-kutató, Werner Spieß is bedőlt Beltracchinak, amikor hét hamisított Ernst-képre bólintott rá, hogy valódiak.

Heinrich Campendonk Vörös kép lovakkal című képe - ahogyan azt Wolfgang Beltracchi elképzelte

Beltracchi zsenialitását igazolja, hogy még Ernst özvegyét, Dorothea Tanningot is sikerült megtévesztenie, noha ő maga is művész. Az egyik hamisítványra azt mondta, hogy férje legszebb alkotása, amit valaha is látott. A galériák, amelyek részt vettek a hamisítványok terjesztésében, utólag azzal próbálták menteni magukat, teljes kizárólagossággal csak laboratóriumi körülmények között lehet megmondani, hogy egy kép valódi-e vagy hamis.

Kijelentené, hogy a műkincspiac korrupt? - kérdezte tőle a Spiegel 2012 tavaszán, börtönbe vonulása idején. Beltracchi válasza munkásságának tömör összefoglalása: "Nem korruptabb, mint én. Erre már egészen korán rájöttem."

Templomi festő fiából hippi hamisítókirály

A német hamisító Wolfgang Fischer néven látta meg a napvilágot 1951-ben Höxterben, egy észak-rajna-vesztfáliai kisvárosban, egy templomi festő és restaurátor ötödik, legkisebb gyermekeként. Szívesen kísérte el apját a munkába, és segédkezett neki; tíz-tizenkét évesen pedig maga is festeni kezdett. Heinsbergben járt gimnáziumba, amit 17 éves korában félbehagyott, és csak anyja közbenjárásának köszönhetően tudott letenni egy nagyjából a magyar szakmunkásképzőnek megfelelő vizsgát. Ennek ellenére felvették az aacheni iparművészeti iskolába, miután egy tehetséges gyerekekre szabott speciális vizsgán gond nélkül átment. Ám ezt az iskolát sem fejezte be. Mint elmondta, amúgy is csak azért jelentkezett, hogy olyan dolgokat tanuljon, amiket még nem tudott, ilyen volt az anatómiai rajz, a szobrászat és a szitanyomás. A plágiumgyanú már itt felmerült a nevével kapcsolatban, igaz, ekkor még teljesen ártatlan volt: az egyik docens meggyanúsította, hogy az általa beadott munkák nem tőle származnak, mert ahhoz túl jók. Az egyik tanára megvédte, de ezt az iskolát is otthagyta hamarosan, és mivel 1969-et írtunk ekkor, útja a hippimozgalomba vezetett.

A hetvenes évekre meggyőződéses hippi lett: különböző kommunákba vándorolt, Amszterdamban pedig élte a sex & drugs & rock & roll életstílust. Ópiumot és főleg LSD-t fogyasztott, utóbbiból saját bevallása szerint egy időben meglehetősen sokat. 1981-ig Aachenben élt, de gyakran utazgatott Brüsszel és Barcelona között, ahol egyfelől a belvárosi aszfaltokra festett képeiért kapott adományokból élt, másrészt kiállította az alkotásait, "és az eladások nagyon jól mentek" - ahogy azt ügyének második tárgyalási napján mondta a kölni bíróságon. Bár képei kelendők voltak, semmi kedve nem volt megállapodni a vászon előtt. "Csak állni és festeni unásig? Na nem, én szórakozni akartam, utazni, nőket megismerni, és élni az életet" - mondta erről az időszakról a Spiegelnek. A hetvenes években keletkezett képeiből saját elmondása szerint már csak kettő van nála, de tucatnyinál több képet nem is festett.

Előbb beutazta Európát és Észak-Afrikát, majd Németországba visszatérve irodalommal és filmmel kezdett foglalkozni. Harmincnégy évesen abbahagyta a drogozást - ahogy ezt a bíróságnak kifejtette -, és két év múlva megszületett a fia, Manuel. Nem sokkal később szakított gyermeke anyjával.

Akkor dolgozott, amikor a gyerekek nem voltak otthon

Élete 1992-ben vett teljes fordulatot, amikor egy dokumentumfilm trailerén kezdett el dolgozni. Ekkor ismerte meg a filmstúdióban a nála nyolc évvel fiatalabb Helene Beltracchit. Innentől kezdve a nap 24 óráját "élete szerelmével" töltötte, és már egyheti ismeretség után elárulta neki, mivel keresi a kenyerét voltaképp - ekkor már több mint egy évtizede hamisított. A nő egyfelől meglepődött, másrészt lenyűgözte a hír, örült, hogy új szerelme "nem egy fogorvos" - ahogy a Spiegelnek mondta. Egy évvel később összeházasodtak, és hamarosan megszületett a lányuk. Mivel a kislány sokat betegeskedett, levegőváltozást keresve előbb Európát, majd Ázsiát is körbeutazták egy lakókocsival (később egy fiúval bővült a család). 2001-ben vásárolták meg jó kétmillió euróért azt a 25 hektáros dél-franciaországi birtokot, amely hamisítói tevékenységük központja lett.

Helene Beltracchi négy évet kapott, de ő is kijárhat reggelente a börtönből dolgozni

Nyaralójukban volt egy nagy műterem, a 3Sat riportműsora legalábbis arra jutott, hogy a hamisítások többségét itt készítette. Beltracchi azt állítja, hogy egyetlen képénél sem vett igénybe technikai segítséget; se projektort, se másolást könnyítő rasztert nem használt. Hamisítási technikájáról a sajtónak nem árult el sok mindent, csak olyanokat, hogy akkor dolgozott, amikor a gyerekek nem voltak otthon, és hogy az évek során körülbelül ötven különböző festő bőrébe bújt. "Miért kellene körülményesen vázlatot vetítenem, ha egyszer csuklóból meg tudom festeni a képet?" - tette fel a kérdést a Spiegelnek.

A franciaországi házvásárlást pár évvel később egy freiburgi telek megvétele követte, ahol a régi ház helyére medencés villát építtetett ötmillió euróért. Az ingatlanokat egyébként idén tavasszal árulni kezdték, hogy legyen miből kifizetniük a károsultak követeléseit.

Néhány baki

A fényűző élet talán örökké tartott volna, ha egy galériatulajdonos-művészettörténész 2008 októberében gyanút nem fog egy Campendonk-festmény hátulján látható galériahitelesítő-papír láttán. Biztos volt benne, hogy a ragasztvány nem lehetett az Alfred Flechtheim nevű gyűjtőé. Egy másik becsapott galériás is gyanakodni kezdett egy kép miatt, ezért felbérelt egy detektívet, aki hamar kiderítette, hogy Werner Jägersnek sosem volt művészeti gyűjteménye, ahogy hamis az a fotó is, amelyen Helene állítólagos nagymamája látható a gyűjtemény képei előtt. A kép közepén látható kis szobor buktatta le őket, a rendőrség ugyanis kiderítette, hogy a házaspár 2003-ban tett szert rá, a képen látható nagymama pedig nem más, mint Helene.

Beltracchi néhány további apróságban sem volt elég körültekintő: ügyelt ugyan arra, hogy régi vásznakat használjon, és régi - éppen ezért gyakran méregdrágán beszerezhető - fakeretekre feszítse ki a képeit, de hibázott például, amikor egy Léger- és egy Max Pechstein-művet ugyanabból a fából származó fakeretre rögzített. A rendőrség laboratóriuma könnyedén kimutatta a furcsaságot.

A börtönből is azoknak dolgozik, akiket lóvá tett

Wolfgang Beltracchi előzetes letartóztatásba került, és 2011 októberében bűnszervezetben elkövetett üzletszerű csalás miatt hat év szabadságvesztésre ítélte a kölni bíróság, a felesége négy évet kapott. A vádlottak egyezséget kötöttek a bírósággal, enyhébb büntetésért cserébe beismerő vallomást tettek, így a per rekordsebességgel, kilenc nap alatt véget ért. Az ügyészség a csalók nyereségét 16 millió euróra becsülte, míg a hamisítványok miatt keletkezett kárt 34 millió euróra. Beltracchit 14 kép miatt ítélték el, valójában nagyjából 35 éven át tartó hamisítói pályafutása alatt több ezer hamis képpel teríthette a műkincspiacot.

Beltracchi az ügyvédjével

A házaspár márciusban kezdte el letölteni büntetését az euskircheni börtönben, de mivel az észak-rajna-vesztfáliai jog lehetővé teszi, hogy aki alkalmazásban van, dolgozzon, reggelenként a börtönből mindketten munkába járnak. Egy Bergisch Gladbachban lévő fotóstúdió alkalmazza őket, ahol Helene a nyolcvanas években már dolgozott. Így a férje 61 évesen életében először irodai munkát végez, még ha művészeti jellegűt is. Főleg a saját imázsát építi: valamennyi munkájába belekombinálja a saját portréját.

Életrajzi könyvet ír, és fest is néha, abban viszont eltér az elmúlt évek gyakorlatától, hogy egyrészt aláírja a képeit, másrészt most igazán nagyméretű - és a Süddeutsche Zeitung szerint 20-25 ezer euróért eladható - képekben utazik. Abban viszont semmit nem változott az előző évek gyakorlatához képest, hogy ugyanarra a vásárlói körre épít, akiket korábban lóvá tett. (Itt tekinthetők meg jelenlegi alkotásai.)

Művész vagy bűnöző?

Esete nagy port kavart Németországban és a nemzetközi műkereskedelemben. Különleges képességeit és tehetségét kevesen vonják kétségbe, sokakban pedig egyenesen rajongást váltott ki azzal, hogy felfedte a műkincspiac abszurditását. Erősek ugyanakkor azok a hangok is, amelyek szerint túl enyhe büntetést kapott. Beltracchi ezt ennyivel kommentálta: "Van, akinek a szemében bűnöző vagyok, más szemében művész. Meg tudom érteni ezt. Jogi szempontból elítélt bűnöző vagyok" - mondta. Sosem tagadta, hogy hamisított, de nem tartja bűnözőnek magát. "A 14 hónapig tartó előzetesben találkoztam igazi bűnözőkkel: gyilkosokkal, pedofilokkal, olyanokkal, akik halálra vertek valakit. Én soha nem bántottam senkit, nem loptam meg vagy raboltam ki" - mondta a Spiegelnek, hozzátéve, hogy amit tett, az ő olvasatában művészet.

Annyi biztos, hogy önbizalomban nincs nála hiány: többször elmondta már, hogy már egészen korán tudatában volt tehetségének, amelyet aztán a könnyű élet szolgálatába állított. Az előzetes hosszú hónapjai után sem tűnt megtörtnek: a felvételeken vidáman mosolyog a kamerába, ahogy néhány hónappal később, a börtönből kijárva is energikusan dolgozik a saját magát ábrázoló képein.

Ami értékes, azt hamisítják
Nem tartja különleges trükknek a német hamisító munkamódszerét Saphier Dezső műgyűjtő, a Magyar Műtárgy- és Régiségkereskedők Országos Szövetségének elnökhelyettese. Mint az [origo]-nak elmondta, a lappangó műveknek irodalmuk van, amelyet a szakmához hasonlóan a hamisító is nyilvánvalóan ismert. A hamisító elkészíti a képet, a szakértők boldogan felismerik, és a trükk bevált - vázolja a folyamatot.

"Ahol érték keletkezik, ott megjelenik a hamisítás is" - mondja. "Különösen a modern művészetet könnyű hamisítani. Az expresszionisták például versengtek, ki készül el hamarabb egy képpel. Nem emlékszem pontosan, melyik ismert festőnek volt a rekordja 8 és fél perc" - mondja. "Mindig azt hamisítják, ami a sláger" - folytatja, hozzátéve, hogy a legeredményesebb hamisítók között sok a profi szakértő, aki tudja, mire vágyik az áldozat. A hamisítókon a régi korok képei fognak ki, mivel képtelenek a kor emberének életstílusába, gondolatvilágába belehelyezkedni. Kivétel talán ez alól a Dossena Alceo nevű szobrász volt, aki klasszikus műveket hamisított. (Az egyik legismertebb magyar hamisító Hóry Elemér, aki a harmincas évek Párizsában Picasso és Modigliani asztaltársaságához tartozott, és nagy lelkesedéssel hamisította őket.)

Hajnalig lehetne sorolni a hamisítási trükköket, amelyek száma több százra tehető, állítja a műgyűjtő. Százszázalékos bizonyosságot egy-egy műtárgy eredetéről pedig senkitől nem várhat a laikus, különösen Magyarországon, mert a történelmünk során az inventároknak és a különböző gyűjteményi adatoknak nyoma veszett - mondja. Klasszikusnak tartja Festetics Pál és Szilárd Vilmos műkereskedő kapcsolatát, amely vételkor és eladáskor egyaránt a kölcsönös bizalomra épült. "Aki nem sajnálja a pénzt szakértőre, kisebb az esélye, hogy pórul jár. Bár ez Magyarországon nem sikk" - mondja Saphier Dezső. Nálunk zömmel a pasztell- és vegyes technikával készült képeket hamisítják, mert ezeknek a korát nehezebb egyszerűbb eszközökkel, gyakorlat nélkül azonosítani. Komoly olajképet itthon ritkábban hamisítanak, gyakoribb, hogy a szignót hamisítják rá az ismert mesterekre emlékeztető művekre.

Ami pedig az aukciós házakat és galériákat illeti: ezek "mindegyike igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy ő a megbízhatóbb", bár óhatatlanul becsúszik a katalógusokba egy-egy hamisítvány. Saphier Dezső szerint ugyanakkor egyetlen gyűjtő vagy galériás sem rendelkezik olyan megbízható kutatói hátérrel, mint az adott területre szakosodott múzeum.
(Bővebben korábbi cikkünkben olvashat erről a témáról.)