Itt nincs házibuli. Sum 41 a Szigeten

A Sum 41 már nem akar felnőtt zenekarnak látszani, és a közönség is egy őrült házibuli hangulatának felidézését várja tőlük.

A nagyszínpad szombati fellépőiről még több fotó látható a képre kattintva

Amikor a Sum 41 tavaly Magyarországon járt, úgy tűnt, mintha próbálnák levetkőzni a lökött punkzenekar képét és baromira felnőttek volnának. Ehhez képest idén a Szigeten jobban kezdődött minden, mert újra azok a formák bukkantak fel a színpadon, akiket egykor a klipekben látni lehetett: viháncoló (nem is annyira) fiatalokat, laza szerelésben és teljesen komolytalan ábrázattal. Szerencsére a Green Day-betegséget kinőtték, ettől viszont még nem lettek jobb zenekar. Ezúttal sem vártam sokat a koncerttől, csak hogy idézzenek fel egy évekkel korábbi házibulit, vagy egy közepes tinivígjátékot.

Meglepő volt, hogy mennyi ember érkezett a nagyszínpad elé. Mintha az utóbbi évek szenvedése után mindenki ki lenne éhezve valami erősebb rockzenére, amit persze nyilván nem Sum 41 fog elhozni nekik, az esélyt mégis megadják. Elvégre a Sum 41 szeret idézgetni rockklasszikustól is, a koncertet például egy AC/DC-vel nyitják, tavaly elhangzott egy Metallica-szám, idén pedig egy Queen-feldolgozás. Szóval mielőtt nagyon belemerülnénk a részletekbe, érdemes megjegyezni, hogy ha a Sum 41 hazai pályán, azaz a punk rockban nem is számít a legerősebb versenyzőnek, azért pompás zenebohóckodás alakulhat a koncertjükből.

A nagyszínpad szombati fellépőiről még több fotó látható a képre kattintva

Az eleje ennek megfelelően ígéretes is, egészen az elsőként megszólaló nagyobb slágerükig, az In Too Deepig. Ezután viszont valami megtörik. Az első híresebb és jobb daluk után én többet nem tudok visszacsatlakozni a koncertbe, mert csak üres sablonszámokat hallok. A sablonosság önmagában nem lenne probléma, elvégre a Ramones is egyetlen dalból épített karriert - azt az egy számot viszont sikerült úgy megírnia, hogy a végtelenségig lehetne nyomni. A Sum 41 viszont ilyesmivel nyilvánvalóan nem rendelkezik. Laza is, dallamos is, mondhatnánk, hogy pörgős is; viszont az együttes pörgése egyáltalán nem kap el.

Ettől függetlenül a közönség érezhetően jól szórakozik. A fesztivál egyik legviccesebb pillanata volt számomra, ahogy egy közelben álló a lány szemből próbált felkapaszkodni a barátja vállára, miközben az nyugodtan állt. A kivetítőre pedig olyan képek kerülnek például, hogy egy másik csaj ledobja a pólóját, és fekete melltartóban bulizik tovább, szintén a barátja vállán. Emellett dupla sebességgel lengenek a szokásos zászlók, állandóan elszáll a levegőben egy-egy fél korsó sör, és időnként mintha kisebb pogó is kialakulna a színpad előtt. Az őrült házibuli még őrültebb érzése viszont egyáltalán nem akar megérkezni.

A nagyszínpad szombati fellépőiről még több fotó látható a képre kattintva

Akkor válik a legnyilvánvalóbbá, hogy mennyire nem hatásosak a Sum 41 számai, amikor a koncert vége felé bemutatják a tagokat, és egyikük a White Stripes Seven Nation Army-jának a témáját kezdi el játszani, amihez belép a dobos is. Erre mindennél nagyobb éljenzés tör ki, ami kicsit azért kellemetlen is lehetne a zenekarnak, de a Sum 41 nem veszi fel, hogy a koncert talán legjobb pillanata éppen nem az ő zenéjükhöz kapcsolódik. Tavaly az Enter Sandmannal sültek be ugyanígy. Aztán következik végül a Fat Lip, az egyik legsikeresebb, legismertebb daluk, ami legalább a végére gatyába rázza a koncertet, de a Sum 41 megint nem tudott meggyőzni arról, hogy érdemes léteznie. C