Nem tudom, mi a valós, és mi nem az

A harmincéves Anna Calvival a koncertje előtt beszélgettünk miszticizmusról, Brian Enóról és arról, hogy tényleg kilóg-e a kortársai közül.

Szinte valamennyi interjúdban megdöbbennek az újságírók, hogy a színpadon sokkal nagyobbnak nézel ki, mint amekkora a valóságban vagy. Ezt nem találod viccesnek?

Már eleve viccesnek találom azt, hogy emberek azt gondolják, hogy pont ugyanolyan vagy a színpadon, mint a mindennapi életben. De szerintem leginkább arról van szó, hogy a személyiségem egy másik oldala erősödik fel a színpadon.

Nagyon későn kezdtél el énekelni, sokáig úgy gondoltad, hogy nem is vagy rá képes. Mi történt aztán?

Sikerült felülkerekednem a szorongásaimon azzal, hogy nagyon keményen gyakoroltam, és megtaláltam a saját hangomat. Ez nem egy hirtelen felismerés volt, hanem egy többéves folyamat eredménye.

Gitározni is magadtól tanultál meg?

Igen. Jimi Hendrix és Django Reinhardt volt a kedvencem, tőlük igyekeztem minél többet tanulni.

Nagyon jellegzetes a színpadi megjelenésed, mennyire fontos számodra a divat?

Csak annyira, hogy hozzá tudjam igazítani a zenémhez, és hogy jobban ki tudjam fejezni magam.

Tizenévesen nagyon különböző voltál a kortársaidtól?

Egy kicsit igen, de szerintem azért annyira nem.

De azért mégis csak régebbi zenéket hallgattál akkor is.

Miket is hallgattam? Doors, Led Zeppelin, ilyesmiket. Na jó, lehet, hogy tényleg kilógtam egy kicsit.

És most miket hallgatsz?

Sok klasszikus zenét, aztán Antony & The Johnsonst, a Wild Beastset és a Dirty Projectorst. Leginkább ezeket.

A zenéd alapján nem lenne könnyű megmondani, hogy angol vagy, semmi jellegzetesen brit nincs benne. Egyetértesz ezzel?

Talán. Persze ahhoz tisztázni kéne, hogy mi a tipikus angol zene. A Smiths? [nevet] Én amúgy szeretem a Smithst is. De számomra lényegtelen, hogy a zene honnét jön. Például a Beatlesben sem hallok semmi jellegzetesen britet. Gyerekként azt is sokat hallgattam.

Hogy állsz a következő albumoddal?

Egyelőre annyi biztos, hogy jövőre jelenik majd meg, most dolgozom rajta.

És bármi egyebet elárulnál róla?

Nem szívesen, előzetesen nem szoktam beszélni a lemezeimről.

Igaz, hogy Brian Eno is játszott némi szerepet a karrieredben?

Igen, sokat segített, amikor már az első albumot csináltam, és játszik is zongorán az egyik dalban, illetve vokálozik ebben és egy másikban.

Rajta kívül más híres rajongódról nem tudsz?

Hát nem. Maximum fesztiválokon futottam össze más brit zenekarokkal, akik mondták, hogy bírják a dolgaimat. A Noah & The Whale vagy a Horrors tagjai például.

Van olyan ország, ahol népszerűbb vagy, mint odahaza?

Franciaországban. Ott jobban értékelik az emberek a romantikát a zenében, az enyémben pedig rengeteg romantika van. Talán ez lehet az ok.

A zenédben lévő rejtélyesség és a szövegek miatt is vannak, akik valamiféle súlyos titkokat sejtenek mögöttük, esetleg szigorú katolikus neveltetést.

Nem kaptam szigorú katolikus neveltetést. [nevet]

De azt elismered, hogy az átlagosnál jobban vonzódsz a misztikumhoz?

Én azt gondolom erről, hogy nem tudhatjuk, mekkora különbség van a mi világunk és az álmok világa között. Én legalábbis nem tudom, hogy mi valós, és mi nem. Ez a fajta gondolkodás talán jobban megnyitja a képzelőerőmet.

Ezek szerint fontosak számodra az álmok?

Igen. Nagyon erőteljesek és nagyon igazak tudnak lenni.