Sose értettük ezt a nu metal dolgot - a Korn a Quartnak

A Korn dobosa, Ray Luzier a koncert előtt beszélt arról, hogy zavarja-e őt a dubstep, hogyan fér össze a turnézás a családdal, valamint arról, hogy ők nem az AC/DC.

Három éve vagy a Korn hivatalos tagja, hogy kerültél a zenekarba?

Igazából idén októberben lesz öt éve, hogy itt dobolok, de hivatalosan tényleg csak három éve vagyok tag, sokáig csak turnékon játszottam. Előtte az Army Of Anyone nevű együttesben játszottam, egykori Stone Temple Pilots- és Filter-tagokkal együtt, azt megelőzően pedig nyolc éven át doboltam David Lee Roth kísérőzenekarában, de Ozzy Osbourne gitárosával, Jake E. Lee-vel is játszottam együtt, és még vagy száz másik Los Angeles-i zenekarban doboltam az elmúlt húsz évben. Aztán a Kornnak és az Army Of Anyone-nak is ugyanaz volt a menedzsere, és ő szólt, hogy dobosproblémái vannak a Kornnak, és mivel a mi zenekarunk épp úgyis feloszlóban volt, nem okozott gondot beugrani.

Nem is ismerted a többi tagot korábban?

Találkoztam velük néha itt-ott, hiszen azért egy társaság vagyunk valamennyire, de csak futólag ismertem őket.

És most már haverok is vagytok?

Ó, több annál, testvérek vagyunk, szóval nemcsak zenélni járunk össze, hanem bulizni vagy vacsorázni is szoktunk együtt. De zeneileg is abszolút egy hullámhosszon vagyunk, ami legalább ennyire fontos. Főleg, hogy rengeteget turnézunk: egyhuzamban négy-öt hétnél többet sosem töltünk otthon, pedig mindannyiunknak van már családja.

Mit szóltál akkor, amikor meghallottad Jonathan Davis ötletét az új lemezzel kapcsolatban? Nem érezted úgy, hogy háttérbe fogsz szorulni az elektronika mögött?

Jonathan már vagy három évvel azelőtt is dubstepet hallgatott, amúgy is szereti az elektronikus tánczenéket. Én is bírtam azokat a rockegyütteseket, akik behozták az elektronikát, mint a Nine Inch Nails, a Ministry vagy a Marilyn Manson. Szóval ez nagyon különböző volt a Korn addigi zenéjétől, ugyanakkor egy kihívás is. Ráadásul hamar megszerettem az új dalokat, és imádom élőben játszani őket. Az új koncertprogramunk amúgy is változatos: régi, kevésbé ismert dalokkal kezdünk, aztán jönnek az új lemez számai, a végén pedig a slágerek.

És most már mindannyian dubstepet hallgattok?

Azért azt nem... Én Jonathan miatt hallgattam csak ilyesmiket, és úgy éreztem, hogy a dubstep túlságosan monoton zene nekünk; de aztán Jonathan megmutatta a Get Up!-ot, ami az első single lett a lemezről, akkor mindannyiunknak leesett az álla, hogy ezt így is lehet? Aztán Munky, a gitárosunk is belerakott pár dolgot, és az énekkel együtt pedig már olyan lett, mint egy Korn-szám. Ugyebár a Kornban mindig is voltak más elemek a metál mellett: hiphop, funk, akármi, szóval annyira nem szokatlan ez tőlünk, csak egy kicsit más.

Tanultatok is valamit azoktól a dubstep producerektől, akikkel együtt dolgoztatok?

Ó, hogyne. Ők ugyanis nem dalstruktúrákban gondolkodnak, és nem tudták, hogy mondjuk mi az a bridge [átkötés, a dal vége felé egy, a refréntől és a verzétől is eltérő rész], szóval egész másként kellett hozzáállnunk nekünk is. Persze ez nem mindenkinek tetszik, de nem akarunk mindig ugyanúgy szólni. Például itt az AC/DC, az egyik kedvenc együttesem, ami ugyanazt a lemezt csinálja meg újra és újra - de én olyan zenekarban szeretnék játszani, ami képes mindig megújulni.

Közben már a hírek szerint elkezdtetek dolgozni a következő albumon is. Erről lehet tudni valamit?

Egyelőre ez még nem alakult ki, hogy pontosan milyen lesz, de az biztos, hogy nem fogjuk ugyanazt a lemezt kétszer megcsinálni; még ha lesznek is elemek, amiket átveszünk majd az előzőből. De nagyon izgatott vagyok az új számok miatt.

Egyetértesz azzal, hogy a Kornt még mindig nu metal zenekarnak tartják?

Én ezt a nu metal dolgot sose értettem: '94-ben sem csinált senki olyan zenét, mint a Korn, és most sem. De ez olyasmi, minthogy már a dubstep egyes változataira is azt mondják, hogy brostep, meg még ki tudja, mit. Ezek a stílusnevek mindig jönnek, de a lényeg úgyis a zene.

A Korn eredeti tagjai közül ketten már nincsenek a zenekarban, el is telt két évtized az indulás óta, mégis főhelyen játszotok nagy fesztiválokon. Szerinted minek köszönhető ez?

Annak, hogy őszinte zenét csinálunk. Sok zenekar úgy működik, hogy na, legyünk olyanok, mint mondjuk a Linkin Park vagy éppen akárki, aki sikeres. Mi nem vagyunk ilyenek, és nem is lenne értelme, mert a rajongók nem hülyék: egyből feltűnik nekik, ha valaki más akarsz lenni, mint ami valójában vagy. De ugyanez van a többieknél is: egy Metallica vagy egy Slayer sem véletlenül létezik még, mert ők sem játsszák meg magukat. Ráadásul meg tudunk újulni, vannak új rajongóink: az új lemezt Skrillex-fanok is megveszik.

Említetted, hogy családos emberek vagytok mindannyian. Meddig lehet szerinted még ezt a fajta zenét ilyen fokon csinálni?

Mi ezt csináljuk, nem is tudnánk mást játszani. A családtagjaink mind tudják, hogy honnét jöttünk, és tiszteletben is tartják ezt. Nem könnyű nekik sem, hogy az év egy nagy részében csak Skype-on tartják velünk a kapcsolatot. Hogy aztán még tíz évig csináljuk-e, vagy tovább, azt nem tudom, mindenesetre még kiválóan érezzük magunkat.