Hideg szépség, kedves emlék - Biosphere Kassán, templomban

Kassa főutcáján, egy templomban a kivilágított oltár alatt adott koncertet az ambient egyik legfontosabb alakja, a norvég Biosphere.

Szombat este kilenckor Kassa főutcáján már megjelentek a fiatalok, de még kint korzóznak az idősebb párok is. A zenélő szökőkutat már csak a nagyobbacska gyermekek csodálják. A Miskolc Kassán rendezvény véget ért, de bizonyára sokak emlékezetében még élénk a kép, ahogy a Miskolci Dixieland Band dobosa pörgeti az ütőt a Wonderful World közben. A 240 ezres lélekszámú Kassa korántsem egy "álmos kisváros" (jövőre Európa Kulturális Fővárosa lesz), de még ebben a miliőben is szokatlan jelenség, hogy a főutca egyik kisebb templomában nemcsak a padsorok vannak tömve, de sokan még a több mint egyórás ácsorgást is vállalják. Vajon miféle papot hallgatnak ilyenkor? Hát a hideg, "sarkvidéki" ambient zene főpapját, Geir Jenssent, vagyis Biosphere-t!

A norvég zenész minimum az 1997-es Substrata című lemeze óta megkerülhetetlen alakja a mondjuk így: nem chill-out (nem funkcionális) ambientnek. Ő volt az egyik húzóneve az idei Moonride fesztiválnak; a másik a Gus Gus, akik két nappal a gigantikus Bónusz Fesztivál után Kassa egyetlen underground klubjában, a Tabaèkában léptek fel. Biosphere-t viszont kiszervezték a premontrei templomba. Az oltár ki volt világítva, mellette a falak váltakozva lilában, kékben, zöldben úsztak, visszafogottan. A teli templom olyan 250-300 embert jelentett (képzeljünk el egy Biosphere-koncertet egy Kassa méretű magyar városban vagy a nyolcszor annyi lakosú Budapesten).

Forrás: [origo]

Jenssen nagyon koncentrált, főleg a pultján csavargatott sokat, legalábbis amikor néztem, a laptopot nem nagyon bizgerálta; amúgy nem igazán volt jelen a térben mint színpadi előadó, a szó bármilyen értelmében (a fenti képen az oltártól balra le az a sötét folt, az ő - kettőnél többet nem akartam kattogtatni, azért ilyen a kép). Sok olyan hangot használt, amik kb. folyamatosan húzott hegedűre hasonlítottak egy filmzene nyomasztó, feszültségkeltő részletéből, némi misztikusnak, talán szakrálisnak szánt felhanggal; valamint azokat a kicsit sűrű, kicsit nyomott, kicsit rideg, ezen túl eléggé megfoghatatlan jellegű úszásokat, amiket vár tőle az olyan ember is, aki amúgy nem követi az életmű alakulását. A koncert túlnyomó részében két-három ilyen szólt egyszerre: bejöttek, legfeljebb kicsit elcsúsztak lefelé, felfelé (fel sem merült, hogy ebből lesz valami dallamszerűség), elhallgattak. Kicsit ez, aztán egy másik hasonló hang, aztán - ki tudja, miért pont akkor - újra egy másik. Aztán volt, hogy előkerült valami mély dübögés (ezeket a hangokat leszámítva amúgy nem volt gond a megszólalással), elektronikus tengerzúgás, nem bántó sercegés, látványosan hangmintázott rövid dallam (gitáron? zongorán? mindenesetre elváltoztatva), távoli emberi beszéd. Mindez különösebb dráma, feszültségkeltés és -levezetés nélkül, vagy egyáltalán anélkül, hogy bármi kapcsolat felfedezhető lett volna az egyes részek között. (Részek: nem számok, de nem is egy nagyobb egység elemei.) Kivéve a vége előtt kb. húsz perccel azt, amikor egyszer csak lett lábdob(szerű puffogás), egy nagyon plasztikus, laposan elcsúszó hangokból kirakott ritmus, meg kis szinti: ez összeállt egybe, jó is volt, aztán ez is következmények nélkül véget ért.

Nem történt semmi igazán nagy dolog, néha jó volt, néha eléggé jó, egyszer-kétszer meg inkább lehetett nézegetni a templomot, aztán meg szemet pihentetni. Volt komolyság, kis nyomasztás, egy-két szépség, elemelkedés, de semmi szakrálisnak látszani akaró Igazán Nagy Dolog (bár ahogy beléptem, rögtön jött, hogy nem kéne köhögni, na persze hogy kell). Nem reszketett vagy pláne emelkedett az égbe a templom, de több volt azért, mint puszta helyszín, díszlet. Talán azért, vagy legalábbis részben azért is, mert volt az egészben valami enyhén szürreális; nem úgy, hogy "valótlan" vagy "valószínűtlen", csak kilógott abból, amilyennek az ember (a magyar ember) a kisvárosi szombat estét elképzeli; mintha valahogy az első bekezdésben leírt világ mégiscsak "valóságosabb" lenne, vagy ha ez túlzás, akkor mindenképpen "normálisabb".

Talán pont ez az ambient (egyik) lényege: hogy a nem annyira érdekes részekkel, szétcsúszottságával stb. együtt, egészében pont jó volt így. Szép, vagy kicsit gonoszul ezt a szót használnám: kedves emlék, vagy inkább megmaradó benyomás (egyetlen kép, nem nyom valami történő dologról): voltam Biosphere-koncerten Kassán egy templomban. B