Az orgazmus elmaradt - kritika XXYYXX budapesti fellépéséről

Az underground elektronika 16 éves üdvöskéje az Akváriumban lépett fel, telt ház előtt. A buli olyan volt, mint amikor az ember lassan belejön a szexbe, és amikor már elkezdi élvezni, elmegy a másik.

Az idei év elektronikus szcénájának egyik nagy felfedezettje a rendkívül rocksztáros nevű XXYYXX (a továbbiakban csak XY), akit bár nem hívtak meg a Tomorrowlandre Guettával featelni, az underground szintéren szépen learatta a babérokat. Általában azért szokás szeretni, mert zenéje átmetszi a merev stílusbeli struktúrákat, mégsem bonyolítja túl, csak épp máshogy lüktet, mint többnyire szokás. Különös, számomra nagyban Burialra hajazó misztikum lengi körbe a hullámzó chillséget, ráadásul a maszk mögött egy tizenhat éves orlandói fiú, Marcel Everett lakik, akit szép nagy adag tehetséggel áldott meg az isten! Még a Quart is azt írta róla, hogy csodagyerek. Ettől függetlenül én nem különösebben vagyok oda érte, a márciusban megjelent második lemezének nagyobb része lapos és érdektelen, mintha a mélység elérése lenne a cél, nem pedig az, hogy csinálok egy zenét, ami mellesleg mély lesz. Viszont rejteget izgalmas dalokat, mint amilyen például a DMT is.

Élőben aztán minden más, legalábbis ha DJ-kről van szó - igaz, XY-nak még csak a produceri szaktudását ismertem. Hogy a srác élő fellépései szépen meg vannak komponálva, azt az is mutatja, hogy turnéja során mindig a Giraffage nevű kis barátja melegíti előtte a közönséget. Amitől aztán kicsit jin-jangos lesz az egész, mert amíg XY a melankóliába próbál alászállni, addig Giraffage zenei tézisét a határtalan boldogság és a problémák nélküli pitypangfújás adja. A koncertek elég rendesen megcsúsztak, tizenegykor még csak Giraffage lebegtetett; néhány pillanatot kaptam el belőle, az utolsó szám viszont hengerelt. Az Akvárium bejáratától méterekre ülve is tisztán hallatszott, hogy valamilyen so 2002-es rádióbarát dance-trance-szerű prüntyögés megy, amely bizony a feledés homályába veszett ATB volt (utóbb kiderült, hogy egész pontosan a Don't Stop című számot pakolta be). Mintha tudta volna, hogy micsoda kultusza volt ennek a zenének tíz évvel ezelőtt a magyar vidéki diszkókban.

Az ATB-vel jött langyos eufóriát aztán gyorsan kettévágta XY, akinek a szettje a várakozásoknak megfelelően csak nyomokban emlékeztetett a stúdiófelvételeire, így koncert- és dőlöngélésbarát zenéket kevert be. Ami nem tetszett - bár ez sosem tetszik egy DJ-nél -, hogy darabos volt a playlist, számok jöttek mentek, de nem volt ív, ami magával ragadhatott volna, hanem minden dalnál újra és újra fel kellett venni a fonalat. Pedig a zene sokszor eléggé adta, úgy süvített végig a 150-160 bpm, hogy magam körül nem beekizett bulikatonák menetelését láttam, csak egy visszafogott lengedezést a beatek kalászmezején. És az is jó volt, hogy úgy csinált elektronikus bulit, hogy igazából nem csinált: nem voltak közhelyes veretések és elszállások, királyak voltak az effektek, és a sebességgel is ügyesen játszott a srác. Aztán fogta magát, és lement a színpadról. Az egyetlen találó hasonlat erre, hogy épp akkor ment el, amikor kezdett jó lenni a szex, és a közönség is elhitte, lesz itt ma még orgazmus. De nem volt, 40-45 percnyi játék után - gondolom a másfél óra csúszás miatt (na és?) - eltűnt a függöny mögött, hiába tapsolták és füttyögték vissza hosszú perceken keresztül. Pedig láthatóan neki is tetszett a buli, úgyhogy azt hiszem, mindenki hoppon maradt. B