Kommunista temető és más szörnyü dógok

Letölthető magyar zenék: Sztálin Dunaújváros utcáin, ábrándos fiúk-lányok, rohanó szintik és angolos gitárpop. Sőt, Művészet is van!

A Pegazusok Nem Léteznek fiú-lány duó Kiadó című dalát 2011-ben kedvenc magyar számaink közé választottuk; nemrég klip is készült hozzá. Már ez sem éppen egy vidám dal, mégis szinte tinglitanglinak tűnik az innen letölthető Szomorú számok ep másik három száma mellett. Ezekben is ott van az erőteljes, monoton basszus-dob, ami tulajdonképpen viszi a számokat, és a körkörös gitár csak hozzáad; na meg a szerethetően személyes ének. De ezek már jóval nyomottabbak és sötétebbek, a gitár kissé mániákus - de a nagy popérzékenységről árulkodó dallamok mellett olyan ötletek oldják a szomorúságot, mint a csodás kis csengettyű a Naívában. A végén pedig egy meglepő fordulattal a Balaton - Trabant világát idéző szomorú sanzonnal térünk haza. Bízom benne, hogy ha összejön a nagylemez, az tudja tartani ezt a színvonalat, mert akkor nagyon jó lesz. (RA)

Az elmúlt másfél évtizedben nagyon sok, a Gézakékazég zenekarhoz hasonló együttes alakult itthon, melyeknek azonban csak töredéke jutott el addig, hogy felvegyen egy rendes nagylemezt is. A Gézakékazégnek ez most sikerült: Még ha az együttes útját leállások, bizonytalanság és tagcserék is színezték - de a végén mégis eljutottak az albumig, és milyen jól tették. A Valahol mindenki innen tölthető le. A Dömötör Géza és Pál András által alapított zenekar Szekszárdról indult, de Pécsen fordult a célegyenesbe, játszott pár éve Budapesten is, és hosszabb szünetekkel a mai napig fellép néha. A Valahol mindenkiről akkor is lejönne, hogy angolszász ihletésű indie pop, ha nem lenne tízből hét számnak angol nyelvű szövege: maguk a tagok a kilencvenes évek végének és a kétezres évek első felének gitárpopját emlegetik hatásként. Való igaz, nincs a zenében sem szintetizátor, sem diszkós basszus, hanem régivágású dalok, melyek közül a magyarok talán valamivel jobban állnak a zenekarnak, viszont csak az angoloknál hallatszik, hogy Dömötör Géza kicsi Luke Haines-esen (The Auteurs, Black Box Recorder stb.) énekel, noha gondolom, nem szándékosan. (IB)

Olybá tűnik, hogy a magyar punk-körökben kialakulóban van egy új, sajátos esztétikája a szarnak. A Lömbihead búcsú ep-je kapcsán már megírtuk, hogy épp azáltal tud jó lenni, hogy annyira elbaszott is egyben. Félkész dalok, egymás mellé hányt random témák követik egymást, de amikor egy dal valamiért összeáll, akkor az fájdalmasan jó tud lenni. Ilyen a Piss Crystals bemutatkozó ep-je is: a Harn-Chemikalien wunderbare Gedichten 1. innen tölthető le. Az arányokhoz képest hosszú intró után ötletszerűen jönnek nem egyszer fél perc alatti játékidővel a sodró, zajos punktémák a koravének picsogásáról, politikáról, önpusztításról meg hasonló faszságokról. (A számcímekre kattintva olvashatók ismertetők a témákról.) Ahogy a dalok között megy a hülyülés ("le tudom magam szopni"), ilyen-olyan instrukciók, olyan az egész, mintha tényleg előttünk készülne, készülgetne az anyag - szinte érezni a próbaterem szőnyegére borult, állott sör szagát, ahogy szokás érzékeltetni az ilyesmiket. És hoppá, egyszer csak jön egy öt percben kibontott, kétrészes - nem tudok jobbat mondani - űr-grunge-szám; majd a szétpengetett zajos gitárjaival és kiabálós énekkel is tökéletes sláger (Foad), és nahát, minden összecsapottságával együtt milyen jól is szól! Végül a 88-as Coport belassított Anarchista terroristájával be is fejezik ezt a próbaszerű lemezfelvételt: ezt a mindenre legyintő, de azért önmagára röhögve visszakacsintó szuper kis hangulatképet. (LÁ)

A Fél fény első lemeze alaposan feladta a leckét a kitartó hallgatónak is; az új, innen letölthető Szörnyü dógok sem éppen könnyű darab, viszont most teljesen egyértelmű, hogy érdemes odafigyelni rá. A zene sötét és nagyszabású, sok-sok zongorával, bombasztikus ütősökkel, torz gitárral - de még a viszonylag rendes dalok is kifordulnak magukból; továbbá vannak olyanok, amik nem is nagyon akarnak rendesnek látszani, hanem drámai nagy kitörések. Viszont hát az egészet akkor sem lehetne komolyan venni, ha nem figyelnénk a szövegekre, annyira elrajzolt minden (bár amúgy jól meg van csinálva); meg persze a "gonosz manó dörmögése" típusú vagy Hobo-paródia férfi ének és ilyesmik miatt - pedig a női ének szép ám, sőt, népdalidézetek is vannak. Na és a szövegek: azok valami kurva jók (a számcímekre kattintva olvashatók). Tényleg szinte véletlenszerűen kiragadva néhány sort: "Beleverem a cuki deszkás cipődbe / deszkás lány / délután"; "A népdal Bartók óta most először lett menő / a kibaszott hegyek alatt zuhog a savas eső"; "Átvettem a hatalmat a világ felett / már minden fölött én diszponálok (...) a sok bűnös bá együttműködhet / rendszeremet má lófasz sem dönti meg"; "Szeszkazán, nincs jövő / a szeszkazánban ég el minden"; "Annyira nehezek a dolgok / sose tudni, hogy épp innen vagy épp onnan vót elbaszva". De nem is a vicces hülyeségek az érdekesek - bár ezeket lehet jól idézni -, hanem az az apokaliptikusan mormogó idióta, aki megszólal ezekben a dalokban. Lehet persze röhögni rajta, de aztán rájövünk, hogy igen, bennünk is lakozik egy ilyen. (Na jó, a magam nevében beszéljek: bennem igen.) Szóval ez Művészet, na. (RA)

A dunaújvárosi BEATkohó Fújd ki! című első, innen letölthető lemezén élő zenekaros hiphopot játszik, sok akusztikus gitárral, jazzes és reggae-s beütésekkel, scratch-csel. Az alapok szépen, gondosan kidolgozottak, bár túl nagy ötletek azért nincsenek. Néhány számban az R&B-énekes csajok szerepét is betölti Dimanovski Natalie (Óperentzia), egyszer pedig Németh Juci, akitől ez először kicsit furi, de aztán végülis oké. A szövegekben sok ismerős téma jelenik meg: ez a város megöl, merthogy a bűn dzsungele, de hát ez a hazám (feldobva a kohós tematikával, illetve hogy Dunaújváros "kommunista temető", "még jó, hogy az utcán Sztálin nem fogja meg a kezem"); van politikafikázás, kultúrkritika és líra. Ezen belül elég jól megírt szövegek ezek, több frappáns fordulattal, például a tömegkultúra butító voltáról leplet lerántó Kulisszák mögött refrénje ez: "Az életed olyan, mint egy kódolatlan hétvége / vígjáték, akció, dráma a végére." (RA)

Az egyszemélyes Flexible Juice első letölthető lemezéről itt volt szó; az újabb, innen letölthető, az alvók fülelnek című albumról pedig nagyjából ugyanazt lehet elmondani. Az egyik végpont a popos és/vagy kiabálós punk, a másik a gitárzajongás, de leginkább a kettő közé belőhető alternatív rock hallható itt, sok utalással arra az időszakra, amikor ezt így nevezték; például megint van egy kis grunge-hatás. Mindehhez passzol a lo-fi megszólalás, sok a jó dallam, ügyes riff. (RA)

A Kispál és a Borz-feldolgozáslemezen is szereplő 40 Days fiú-lány duó még nyáron tette fel ide bemutatkozó kislemezét. A két dal legközelebb talán az amerikai indie rock hagyományhoz áll, mondjuk félúton a Pixies és a Mazzy Star közt - előbbi izgatott, játékos gitárjai, elsimítva az utóbbi bájosan ábrándozó dream popjával. A két dal közül a második, a kecsesen tekergő gitárokkal induló, majd egy doo-wopos vokálok után picit összesűrűsödő, csilingelős A Story Like Every Other az erősebb, de a tapsolgatásba belesétáló Best Friend is egy remek, kerek popdal. (LÁ)

A Karmapolis powerpopnak mondja magát, de a honlapról (kicsit lejjebb tekerve) letölthető To The Happy Few című lemez hangzását legalább annyira meghatározzák a Depeche Mode-os, new wave-es szintik, mint a rockos gitárok - és akkor a kifejezetten húzó táncos dobokról még nem is beszéltünk. Pont ez a jó a lemezben, a power: hogy szinte végigrohan a zenekar a számokon, maga után rángatva a hallgatót; nincs túl sok alkalom a pihizésre, de nem is hiányzik. És így háttérbe szorulnak a kétségkívül fennálló hasonlóságok ezzel-azzal. Viszont az énektémák elég laposak, és maga az ének sem elég karakteres, illetve amikor igen, akkor túlzottan mást idéz. De az hallható, hogy élőben meggyőző lehet a Karmapolis. (RA)

Nyerges Gábor Ádám 2009-ben lepett meg már-már zavarbaejtően személyes lo-fi énekes-dalszerzős zenéjével; tavaly mi mutattuk be a folytatást, ami egészen izgalmasra sikerült. A szerző idei zenei munkássága sajnos csak egyetlen dal, amit először Librarius blogra tett fel, innen letölthető. Mindennapi bölcselkedés és kihagyásra építő költészet keveréke, közvetlen "elgitározom az érzéseimet" zene és egy meglepő gitárszóló. Jöhetne még azért. (RA)