Nyugodjon meg, Szörényi úr, maga nem lesz katona!

Ritka pillanat, amikor Szörényi Levente magától szólal meg, most viszont Komár László egykori együtteséről, a Scampolóról szóló cikkünk, valamint egy véletlen ráébresztette, hogy az Illést milyen technikával próbálta szétverni a hatalom. Megtudhatjuk azt is, hogyan fonódott össze a sorsa a Scampolo legendás gitárosával, Faragó "Judy" Istvánéval, hogy a magyar rocktörténet egyik legfontosabb együttese milyen nüanszoknak köszönhetően nem esett szét, és hogy szerinte miért neheztel rá néhány régi zenésztárs.

Milyen felismerésre jutott a Scampolo történetét olvasva? (A Scampolóról szóló cikkünket itt találja, a történet hátterét pedig keretesünkben a cikk alján.)

Nemrég orvosi papírokat keresve került elém egy boríték. Anyám kézírásával az van rajta, hogy "Szörényi Levente, katonai ügyek" - az egész családunk nagyon precíz -, és ebben pontosan dokumentálva van az én kálváriám a néphadsereggel. Pont ezt megelőzően olvastam a Quarton Komár László halála ürügyén a Scampolóról a cikket, amelyben én is meg vagyok említve, még ha nem is konkrétan Lacival kapcsolatban. Egyébként mi is írtunk az egyik szólólemezére egy jó kis csoszogós rock and roll számot a Bródyval, Családi rocky címmel, de természetesen már jóval azelőtt is ismertem. Én még teljesen ismeretlen voltam, amikor a Komárt már arcról megismertem egyszer a villamoson, ahol a Zalatnayval voltak kettesben.

Viszont nem is Komár Lászlóval, hanem egy másik egykori Scampolo-taggal talált párhuzamokat.

Amikor megtaláltam ezeket a papírokat, elkezdtem számolni. Ha jól emlékszem, akkor találkoztam először Faragó Judy nevével, amikor már a bevonulását követően a '65-ös Ki mit tud?-on a katonákból összeállított Flotilla zenekarral lépett fel, matrózruhában. Azt, hogy ennek mi volt a háttere, ebből a már említett cikkből tudtam meg. A Scampolót én sosem láttam - tudtam róluk, meg hogy a Vigyázó Ferenc utcában volt a klubjuk, de ennyi. Én a gimnázium óta hordtam fekete csontkeretes szemüveget, Kőszegi Imre javaslatára, akivel akkor a Mediterrán együttesben játszottunk együtt. Ő mondta, hogy ezzel intellektuálisabban nézek ki. Én utána azon a Ki mit tud?-on láttam, hogy a Judy is ugyanolyan szemüvegben játszik, és onnantól kezdve engem tíz éven keresztül mindenki lejudyzott. Hiába mondtam, hogy én Levente vagyok, sokaknak még akkor is Judy voltam, amikor már az Illéssel ismertek bennünket. Innen-onnan hallottam, hogy a Judynak nagyon rosszulesett, hogy én vagyok a folytonosság az emberek számára. Sajnáltam őt, hogy akármit csinált, nem tudta felvenni ezzel az élet hozta furcsasággal a versenyt, hogy a közönség számára én voltam a Judy, és nekem indult be a karrierem, miközben láthattam, hogy ő szegény meg vergődik, pedig tényleg kitűnő gitáros volt.

Faragó Judyval mennyire ismerték egymást?

Találkoztunk később, de láthatóan nem szeretett engem. Persze én nem tehettem erről az egészről, de hát mit lehetett csinálni. Ő egy idő után el is dobta a vastag keretes szemüvegét, amit akkor én még jócskán hordtam, így viszont sokan meg nem is ismerték föl.

Hogyan fonódott össze még jobban a sorsuk?

Judyt ugyebár '64-ben hívták be katonának, és két évvel később szerelték le. Ezekből a papírokból kiderül, hogy engem '65 októberében alkalmasnak minősítenek, de létszámfelettiként nem hívtak be. Akkor még a Visegrádi utcában laktam, és a XIII. kerületi parancsnokságtól kaptam a behívót, ám egy évvel később, '66 októberében, amikor a Judyt leszerelik, én egyből átkerültem a IV. kerülethez, ahol a hadikikötő és a folyami hadihajós egység is volt. [A magyar hadihajós dandár neve korábban Dunai Flottilla volt, ezért nevezték a zenekart is Flotillának.] Az, hogy végül nem tudtak bevonultatni, az már nem rajtuk múlt. Egy mellém adott kísérővel mentem be a Honvéd Kórházba a vizsgálatra, ahol le volt vajazva már a dolog, és emlékszem, hogy a fejem fölé hajolt az orvos: "Nyugodjon meg, Szörényi úr! Ott kint hiába vár az elvtárs, maga nem lesz katona." Ez az "elvtárs" annak a két csajnak az apja volt egyébként, akik az Ezek a fiatalok című filmben is az első sorban riszálják magukat kivágott ruhában. Amikor kijöttem az orvostól, ő még mondta is, hogy kár, pedig milyen jó kis zenekar lett volna a Flotilla így.

De hát akkoriban minden férfinak be kellett vonulnia két évre, nem?

Igen, de most már világos, hogy egyikünk esetében sem volt véletlen az időzítés. Gondoljunk csak bele: ha engem be tudnak sorozni a Judy helyére, akkor kezdődik az igazi dráma. '66 őszéről van szó, amikor én a Táncdalfesztiválon a Még fáj minden csókot éneklem. Itt nem a Flotilláról volt szó, hanem arról, hogy az Illést is el kellett lehetetleníteni. Pont '66-ban dugtuk ki a fejünket, és a Még fáj minden csók volt a generációs szakadás emblematikus dala: zsákszámra írogatták be a leveleket a tévének az idősebb elvtársak, hogy ezt a majmot - vagyis engem - tüntessék el a képernyőről, a fiatalok pedig megtalálták az új idoljukat. Ha engem akkor sikerül bevarrni a Flotillába, akkor az Illés együttes szétesik, aminek sokan örültek volna akkoriban a pártközpontban. Így volt ez a Scampolóval is: ahogy a Judy bevonult, a Komár is otthagyta a zenekart, amely gyakorlatilag szétesett. Ilyen kevésen múlott tehát, hogy az Illést nem sikerült szétverni még a sikereink legelején.

Azért az ember azt hinné, ha komolyan gondolták, hogy besorozzák, nem adták volna fel egy próbálkozás után.

Nem is adták fel: '67 októberében már a XI. kerületből jött a behívó, ahol nem volt ismeretségem, ezért alkalmasnak minősítettek. Viszont az együttes már nagyon népszerű volt, ORI-turnékon is részt vettünk, rengeteg fellépésünk volt. Ezért az ORI vezetője, Keszler Pál járt közben az érdekemben, neki egyenes összeköttetése volt a mátyásföldi szovjet laktanyával, akkora moszkovita volt. Az volt az érdeke, hogy az Illés minél többet játsszon, hiszen akkor voltunk a csúcson, úgyhogy ő elintézte, hogy ne hívjanak be. De később még egyszer megpróbáltak behívni, ezúttal az V. kerületben, ám akkor Keszler végleg elintézte, hogy többet ne hívjanak. Így végül nem lettem katona, és a bátyám, Szabolcs vonult csak be. Akkor a Bródy vette át a basszgitárt, mert gitárosnak elég voltam én is.

Szükségszerű, hogy az Illés nem folytatta volna ön nélkül?

Ha engem bármelyik alkalommal sikerült volna behívniuk, az Illés biztosan szétesik - miért is vártak volna rám két évig? Nélkülem sem folytatták volna, hiszen mégiscsak én voltam a frontember, és én írtam a számokat a Bródyval. Egyébként sem volt jellemző az Illésre, hogy cserélődtek volna a tagok: a későbbi Illés-Metro-Omega hármas koncerten a Népstadionban mi játszottunk egyedül abban a felállásban, amelyben híressé váltunk. Ez '65-ben vált véglegessé, amikor már a Charlie (Illés Lajos öccse, Károly) és a Joe bácsi (Körmendy János) kivált a zenekarból. Charlie elunta a dolgot, és elment dolgozni elektroműszerésznek, Körmendy Joe pedig az orvosi tanulmányait akarta folytatni, és akkor jött a helyére Pásztory Zoli, öten folytattuk. Ezzel a felállással dolgoztuk végig azt a nyolc évet, és a revivalkoncerteken is mindig így álltunk fel. Amikor szegény Pásztory meghalt 2005. május elsején, akkor sem volt kérdés, hogy a fiam, Örs játsszon a helyén, nem pedig valami külső ember. Amikor viszont a Lajos meghalt, az végképp betette a kaput az Illés zenekarnak: most ki játsszon helyette, a Benkő Laci? Zolit még lehetett helyettesíteni, de a Lajost már nem. Ezért is mondom, hogy ha engem '66-ban elvisznek, akkor nincs tovább.

Az Illésnek azért voltak azért további botrányai is.

Igen, folyton terítéken voltunk. '67-ben nem játszhattunk a Táncdalfesztiválon, a Vitray-afférnak köszönhetően, miután ő provokált a tévében, én pedig visszaszóltam neki, ami akkoriban szokatlan volt. Aztán jött a pécsi kukaügy, amikor a Tolcsvayékat vittük magunkkal előzenekarnak: este a Tolcsvayék és a Szabolcs elmentek sörözni a Tettyére, és onnét lejövet volt egy kuka az utca közepén, amit félrerúgtak onnan, aztán felrakták a járda szélére. Mit tesz isten, épp arra jött a Vincze Józsi nevű besúgó, aki beléjük kötött, ők meg sok lúd disznót győz alapon leteperték, mire ő felpattant, és elrohant a közeli rendőrségre, erre a fiúkat bevarrták. Az ügy bíróság elé került, de hát akkoriban nyilván nem lehetett a Szabolcséknak igazuk. A kékfényes Szabó László meg a Népszabadságban két tárgyalás között jól meg is mondta a magáét az Illés zenekarról, noha mi ott sem voltunk, csak a Szabolcs. Ezek mára közismert dolgok, de az csak most tudatosodott bennem, hogy én miért kerültem át a XIII. kerületből a IV.-be, és ennyire tudatosan dolgoztak az elvtársak.

Miért tiltották ki az Illést '70-ben Budapestről?

Nyilatkoztunk Angliában a BBC-nek, amiben semmi kivetnivaló nem volt (itt meg lehet hallgatni), de hát naivan azt hittük, hogy következmények nélkül nyilatkozhatunk külföldön. Ezzel csak újabb lehetőséget adtunk arra, hogy kicsináljanak minket, és el is tiltottak egy évre: ekkor volt az, hogy csak vidéken koncertezhettünk. Ezt is Keszler intézte el, hogy legalább ott hadd játszhassunk, ha már Budapesten nem. És volt még egy rendőrségi ügy, amikor a Bródyt '73-ban bevarrták házi őrizetbe a diósgyőri popfesztiválon elhangzott vicces mondatáért (ironikusan megköszönte a rendőröknek, hogy őrizetbe vette azokat, akiknek nem volt szállásuk Miskolcon), amin az elvtársak egyáltalán nem nevettek.

Milyen volt a viszonyuk azokkal a még kevésbé szerencsés, kortárs együttesekkel, amelyeknek például nem lehettek lemezeik?

Végigkísérte a pályafutásunkat, hogy közülük sokan nehezteltek ránk. Később a "fekete bárányok" korszakában mi lettünk az elvtársilag támogatott zenekar, amit a Feróék jól ki is aknáztak - annál jobban meglepődtek, amikor az István, a királyban felléptettük őket. Amikor aztán a hanglemezgyártó vállalat elosztási rendszerével bajuk volt, akkor is bennünket találtak meg, pedig ehhez aztán nekünk semmi közünk nem volt. Akkor sem Bors Jenőt vagy Erdős Pétert támadták, hanem engem meg a Bródyt, hogy lenyúljuk a lóvéjukat. Végül a Társulat című tévés showműsor idején is nekünk jöttek, és a sajtóban üzengettek, pedig szegény Vikidálnak eszébe sem jutott, hogy nem bennünket kellene szidni, hanem a hangját nem kellett volna elveszíteni. Vagyis ez a gyűlölet sokakban annyira intenzív, hogy bármikor fel lehet lobbantani, és ez a hatvanas években gyökerezik. Pedig mi tényleg sok mindenkinek segítettünk: ahogy Tolcsvayékat, úgy a Kexet vagy a Minit és más fiatal zenekarokat is elvittük turnézni, vagy ha az István, a királyba nem tesszük be a Ferót vagy a Deák Billt, ők továbbra is csak fekete bárányok maradnak.

A hatvanas évek többi sikeres beatzenekarával nem volt baja a rendszernek?

Volt egy másik technikája erre a hatalomnak, a domesztikálás. Én a Metrót vagy a Bergendyt is idesorolom, a háziasított zenekarok közé, amelyek nem igazán feszítették a húrokat, hanem elfogadták a helyzetet, és írták a slágereket. Az Omega sem feszült be, igazából nem húztak ujjat a rendszerrel, talán Adamis Annának volt egy-két olyan szövege, amelyben igen. Igazából csak mi voltunk ilyenek, bár a Fonográf már ebből a szempontból csalódás volt. Nem mintha a Bródy meghunyászkodott volna, de összességében már rajta is látszott az a pár hónap házi őrizet, másféle stílusban fogalmazott addigra. Erre mondtam azt, ami sokaknak nem tetszett, hogy a Bródy legösszeszedettebb és legbátrabb szövege az István, a király, ahol történelmi szituációba ágyazva mondhat ki dolgokat. Tőlem a faterom meg is kérdezte, hogyan írhatott le a Bródy ilyet, hogy "nem kell olyan isten, aki nem tud magyarul"? Azt már ő nem érhette meg, hogy '90 után már nem a hatalom támadott engem, hanem pont a Bródy a nyilatkozataival. De aztán ő is belátta, hogy a mi múltunk olyan sűrű, hogy ennek semmi értelme: akárhogy csiszolgatják ezt a múltat - mint most Illés Lajos özvegye -, az annyira monolitikus, hogy még mi sem tudunk rajta egy karcolást sem ejteni.

A Komár László és Faragó "Judy" István fémjelezte Scampolót az első magyar rock and roll együttesként tartják számon, amely a hatvanas évek elején óriási szerepet vállalt a műfaj magyarországi meghonosításában. A hatalom azonban veszélyforrást látott a fiatalok energiáit újszerű módon felszabadító Scampolóban, melyet végül sikerült is ellehetetleníteni, miután gitárosát, Faragó Judyt '64-ben behívták katonának. Ezt követően távozott a zenekarból Komár is, Faragó Judy pedig a katonákból összerakott Flotilla együttesben zenélt két évig. Leszerelése után a Scampolót sikerült újjáéleszteni, Komár is visszatért, de az együttes addigra behozhatatlan hátrányba került a beatzenekarokkal szemben (például Illés, Metro, Omega), melyek épp abban a két évben lettek népszerűek.

A Szörényi Leventével a 2010-es Hattyúdal-koncert után készített, korábbi interjúnk itt olvasható.