Ezekkel a szintikkel nem is lehet hibázni - Juju & Jordash a Quartnak

A 2012 egyik legjobb, a kritika által körberajongott elektronikus lemezét készítő Juju & Jordash szombat este lépett fel az Akváriumban. Az izraeli származású, Amszterdamban élő duóval előtte beszélgettünk sötétségről, játékosságról, iróniáról és unalomról, valamint arról, hogy bár nem tudják, mi fog történni a színpadon, nem is nagyon tudják elbaszni. 

Elég sokan azt írták a lemezről, hogy a számok egy része vagy akár többsége sötét. De számomra a legvonzóbb az, hogy még ezekben a számokban is mindig ott van valami játékosság.

Jordash (Jordan Czamanski): Valamennyire depresszív emberek vagyunk, másfelől viszont nem vesszük annyira komolyan magunkat. És fontos is számunkra, hogy ez kiderüljön.

Juju (Gal Aner): Nem arról van szó, hogy a világ teljes súlya ránehezül a számokra, mintha ezek lennének a legfontosabb dolgok a világon. Nem is tudom, hogy mondjam... Jó, ha néha nevethetsz a zenénken.

Jordash: Nagyon intenzív volt a lemezfelvétel. Több hónapon keresztül majdnem minden nap, amikor csak lehetett, bementünk a stúdióba. És ha egy nap dolgoztunk egy bizonyos hangulatú számon, akkor másnap egyszerűen nem akartuk ugyanabban az atmoszférában folytatni. Baromira untatott volna minket. Úgyhogy emögött a játékosság mögött leginkább az van, hogy nem akartunk unatkozni.

Juju: Arról nem is beszélve, hogy miután felveszünk valamit, a szám befejezéséig még vagy százszor meg kell hallgatnunk, úgyhogy nem árt, ha változatos, hogy közben ne öljük meg magunkat.

A képen balra Jordash, jobbra Juju

Jordash: Mondjuk a Golf Channelnél kijött ep-k egy kicsit komolyabb témákkal foglalkoznak [Unleash The Golem, Jewsex].

Juju: Ezek az ep-k az egyedüliek, amiknél valamennyire egy koncepcióból indultunk ki. De ez is csak az első megjelenése után jött.

Jordash: Nem arról van szó, hogy teljesen komolytalanok vagyunk, csak hát érted, zenélünk, nem doktorok vagy filozófusok vagy ilyesmik vagyunk. Most tényleg, mennyire vehetnénk komolyan magunkat?

A Techno Primitivism nemcsak jó kritikákat kapott, de egy csomó olyan helyre is eljutott, ahová a korábbi kiadványaitok nem. Mondjuk önmagában az, hogy egy tripla vinyl, egy komoly "művészi megnyilatkozást" sejtet. Meglepett titeket a reakció?

Juju: Igazából négy vinylt akartunk eleinte, mert még több számunk volt.

Jordash: Csak túl hosszú lett volna és túl sokba került volna a gyártása.

Juju: Meg már így is több mint 80 perc. Még 20 perc már tényleg túl sok lett volna. Szóval reméltük, hogy eljutunk olyan emberekhez, akikhez korábban nem, olyanokhoz, akik különféle stílusok iránt érdeklődnek.

Jordash: Soha nem éreztük úgy, hogy jól beleillenénk a Resident Advisor-féle beskatulyázott tánczenébe, úgyhogy jó, hogy ez a lemez máshová is eljutott.

Sok helyen említik, hogy más stílusokat, többek között jazzt is játszottatok korábban, és a zenétek improvizatív jellegéről is sok szó esett. A jazz még ma is hatással van arra, ahogy zenéltek?

Juju: Igen, úgy, mint egy érzés.

Jordash: Ahogy a stúdióban dolgozunk.

Juju: Leginkább abban érhető tetten, ahogy kommunikálunk egymással. Ahogy hallgatjuk, hogy mit játszik a másik, ahogy reagálunk egymásra. A közös zenélésünk módja a jazzből jön, és nem abból, hogy a számítógép mögött üldögéltünk. És abban is benne van, ahogy élőben játszunk. Semmi nincs meg előre, az egész fellépés teljesen improvizált. A beállás alatt előkészítettük a nyitó néhány másodpercet, de fogalmunk sincs, hogy azután mi fog történni. Ez nagyon hasonlít arra, ami a jazzben történik.

Jordash: A nagyon szabad (free) jazzben, mert a jazz-standardeket azért sokkal könnyebb eljátszani, hiszen azok dalok. Itt viszont nincs meg semmi előre, csak az történik, hogy én csinálok valamit, ő válaszol, ő csinál valamit, én válaszolok.

Még vázlatszerűen sincs meg semmi, például hogy a lemezeken hallható számokból vagy motívumokból indultok el?

Juju: Nem, legalábbis tudatosan nem. Az lehet, hogy előkerül valami hasonló motívum vagy hangzás, mert ott van a kezünkben vagy a fejünkben, de nem próbáljuk meg újrajátszani a lemez számait.

Jordash: Már csak azért sem, mert nagyon sok produceri munka van az albumban. Még ha akarnánk, akkor sem tudnánk elérni, hogy úgy szólaljon meg a színpadon, ahogy a lemezen hallható. Kivéve, ha a teljes stúdiónkat kipakolnánk a színpadra.

Juju: Egy csomó energiát beleölhetnénk abba, hogy megszólaltassuk ezeket a számokat, aztán a végén nem lenne olyan jó. Egy csomó stressz, egy csomó gyakorlás lenne, és fölösleges is, mert megakadályozná, hogy az adott helyhez, közönséghez igazítsuk az előadást. Szóval az elmúlt néhány év bebizonyította, hogy sokkal jobb, sokkal szórakoztatóbb számunkra és a táncolók számára is, ahogy csináljuk. Sokkal nagyobb a szabadságunk; ha valami jól sikerül, akkor négy-öt percen keresztül mehet, míg ha közben ott lenne a fejünkben, hogy "nem, most ennek kell jönnie", az csak stressz lenne.

Jordash: Ott van az a csomó cucc a színpadon, és még ha mi nem is vagyunk a legjobb formában, ezek a szintik és dobgépek baromi jól szólnak. Nehéz elbaszni. Ha a 909-esen [Roland TR-909 dobgép] szól egy jó ritmus, az önmagában baromi hatásos egy klubban.

Juju: Egy csomó esetben jobban szól, mint a lemezen, mert magából a gépből jön a hang, nincs rajta kompresszió, limiter és ilyesmik, sokkal nyitottabb a hangzása.

Jordash: De tényleg, hogyan is tudnánk elbaszni?

Juju: Hát azért tudnánk.

Jordash: Jó, tudnánk, de gyakran az van, hogy minél kevesebbet csinálunk mi, annál jobb lesz a koncert.

Nagyon egyéni, jól felismerhető a hangzásotok. Tudatosan dolgoztatok ezen, vagy csak kialakult abból, hogy milyen gépeitek vannak, mi érdekel titeket stb.?

Jordash: Ami engem illet, én elég hülyén érezném magam, ha írnánk egy olyan számot, ami akár valaki más száma is lehetne. Érted: minek? Nem túl izgi ilyen zenét írni. Persze ez egy ilyen tinis dolog, "nem akarok senki máshoz sem hasonlítani", de hát ebből jön ez az egész.

Juju: De alapvetően arról van szó, hogy olyat akarsz csinálni, ami neked tetszik.

Jordash: Igen, és nekem egyáltalán nem tetszenek például a retrós számok. Mármint nagyon szeretem például azokat a zenéket, amiket a nyolcvanas évek végén készítettek Chicagóban, de ettől még nem szeretnék én magam ilyet írni 2013-ban. A zene személyes dolog. Nem arra törekszünk, hogy valami menő dolgot hozzunk létre.

A hangzásotok teljesen más, mint ami ma a legtöbb elektronikus zenére jellemző. Sokkal több a tér, szemben a nagyon tömör és bombasztikus hangzással.

Jordash: Azt hiszem, a tánczenéhez való viszonyunk sokkal közelebb áll ahhoz, ami a krautrockra volt jellemző, mint ami a mai house dj-kre. Alapvetően zeneként gondolunk rá. Persze tánczene is, de nem csak az.

Juju: Szeretjük a dinamikát, és nem azt, amikor mindent összepréselnek egy virsliben, ami baromi hangos, de néhány perc után már fárasztó lesz.

Jordash: Végső soron arról van szó, hogy nem akarunk unalmasak lenni, elsősorban saját magunk számára.

Olvastátok a Techno Primitivismről szóló kritikákat?

Juju: Néhányat.

Jordash: Én azt hiszem mindent elolvastam, ami angolul volt.

Érdekes volt, hogy elég sokan úgy értelmezték, hogy a lemez címe "nyilvánvalóan ironikus", mások pedig mindenféle jelentéseket tulajdonítottak neki.

Jordash: Egyáltalán nem ironikus.

Juju: Nem is értem, hogy miért gondolják ezt.

Gondolom azért, mert a zene egyáltalán nem "primitív", vagy valami ilyesmi lehet.

Juju: De nem "primitív" a cím, hanem "primitivizmus". A huszadik század első felének művészeti mozgalmára utal, és nem azt jelenti, hogy primitív a zene.

Jordash: Talán primitivista, de még ez sem biztos. Néha azért megpróbál okos lenni, azt hiszem. Arról van szó, hogy a techno, a house gyökereiből indulunk ki, a hetvenes évek végének, nyolcvanas évek elejének hangkészletéből merítünk, és nem abból, amit ma az újságírók house-nak és technónak neveznek. Ahogy a primitivisták a huszadik század elején olyan anyagokkal, textúrákkal foglalkoztak, amik nem feleltek meg a kor későromantikus művészetideáljának. Szóval ez nem vicceskedés, nem irónia. És benne van az is, hogy volt egy Chris & Cosey-lemez Techno Primitive címmel. Mondjuk nem töltöttünk túl sok időt a lemezcím kitalálásával, ez megfelelőnek tűnt és kész.

Elég sok vicces számcímet használtok, gondolom ez is benne lehetett abban, hogy a lemezcímet is annak vélték.

Juju: Igen, a címek kitalálása mindig inkább szórakozás, még akkor is, amikor maga a zene nem könnyed. De általában ez az utolsó dolog, amivel foglalkozunk egy szám készítésekor. Nem úgy van, hogy előbb megvan a cím, és aztán hozzáírjuk a zenét.

Jordash: Volt készen 20 számunk a lemezhez, de egyiknek sem volt címe. Kiválasztottunk 15-öt, és kb. két óra alatt adtunk mindegyiknek címet. De egész jól meglennénk akár címek nélkül is.

Juju: Elég sokat simán fel is lehetne cserélni.

Jordash: Lehet, hogy kicsit ilyen művészieskedőknek tűnhetnek, de nem ez volt a szándékunk.

Nagyon más az izraeli elektronikus zenei színtér, mint az európai? Mi itt elsősorban az ottani psy trance-ről hallottunk.

Jordash: A kilencvenes évek közepén Tel Avivben elég egészséges színtér volt, néhány jó klub és dj.

Juju: Most megint elég jó lett.

Jordash: A partik igen, a producerekről nem tudok. De nem ez a mi közegünk. Amszterdamban, ahol élünk, rengeteg az érdekes producer. Nem mintha sok kapcsolatunk lenne velük; mármint sok embert ismerünk, de mindenki csinálja a maga dolgát, de ez így egészséges.

Az Egyesült Államokban voltatok koncertezni?

Jordash: Igen, tavaly márciusban. Nagyon érdekes, ami most ott történik.

Sokat vitáznak arról, hogy azok a fiatalok, akik a nagy fesztiválokra járnak, később majd megszeretik-e a "komolyabb" elektronikus zenét.

Jordash: Hát ezt majd öt év múlva fogjuk megtudni.

Nem lehet, hogy ebben az egészben az is benne van, hogy egyszerűen csak azt gondoljuk, hogy az a zene, amit mi tiniként hallgattunk, jobb, mint amit a mai tinik hallgatnak?

Jordash: Igen, lehet. De azoknak a tiniknek, akik ma Skrillexet hallgatnak, a mi időnkben a megfelelői azok voltak, akik KLF-et meg a korai Prodigy-lemezeket hallgatták. És hát azok jobb zenék voltak tényleg.

***

Juju és Jordash laptopok nélkül, magát egy csomó analóg szintivel, dobgéppel körülvéve állt színpadra éjjeli egy órakor. Mint az az interjúban is olvasható, a fellépés nem a lemezeken megjelent trackjeik élő rekonstruálása volt, hanem egy azokhoz bár hasonló, de egybefolyó, organikus improvizatív játék. Mégis aki a Techno Primitivism élménye miatt érkezett volna, annak sem kellett csalódnia. Így vagy úgy, de nem túl sokan jöttek el; szerény becslésem szerint mondjuk ötven fő lézenghetett az Akváriumban az két izráeli műsora alatt.

Az egybefüggő, egymásból kibomló témák sorozatát - azért, hogy el tudjam mesélni - két részre bontottam magamban. Eszerint a hetven-nyolcvan perces műsor első felében sötét techno-alapokból kiindulva kalandoztak el a Techno Primitivismről ismert világok - krautrock, new wave, free jazz - felé. Habár már ekkor lehetett volna a közvetlen az első sorban megőrülő két-három archoz csatlakozva táncolni, azért ez a rész inkább odafigyelést igényelt, amelynek híján akár unalmasnak is tűnhetett volna a dolog. Emellett az is végig látszott, hogy a műsornak csak az íve van előre kitalálva, az apróbb dolgokról folyamatosan egyeztettek hőseink. A szett második felében aztán a hatásvadászattól még mindig fényévekre állva, de sokkal több kapaszkodót adtak. Volt egy vélhetően tetőpontnak szánt, de sajnos közönség híján kihasználatlan 10 perces house-betét, előkerült a gitár is pár percre, volt egy széthulló pszuedo-zongora-kiállás, sőt egy alkalommal még egy énekbeszédszerű vokálos részt is beiktattak - természetesen ezt is élőben, mikrofonnal.

Juju és Jordash párosának legfőbb erénye az, hogy magabiztos zenei tudásukkal, felkészültségükkel együtt úgy tudnak szórakoztatóak és játékosak lenni, hogy egy pillanatig sem öncélúak - így nem áttörik a kereteiket, hanem inkább finoman kitágítják a műfajok határait, ha nem éppen azok genealógiáját írják át. Egyedül csak a talán túl sokszor, kevés eltéréssel beiktatott, disszonánsra sebzett fátyolos szintik kezdtek el idővel unalmasak lenni - de simán lehet, hogy ebben én nem láttam meg, amit szerettek volna vele kommunikálni. Végül némiképp visszacsatolva a műsor elejéhez egy zajosabb, morózus technós résszel fejezték be - szerintem nyugodtan mondhatjuk így - a koncertet. A-

Interjú: Rónai András; beszámoló: Lang Ádám