Dúdol, dobol, laza

Mo Kolours látszólag csak dobolgat, dúdolgat, de zenéje jóval több és szerethetőbb ennél. Kerül bele reggae, hiphop, funk is.

Egy év szünet után megjelent, innen "fizess, amennyit akarsz" módszerrel letölthető Mo Kolours ep-trilógiájának harmadik része, a Tusk Dance (Agyar tánc). A másodikról, amit innen lehet letölteni, ezt írtam: "Elsőre úgy tűnik, a fickó nemtörődöm módra mondogatja-énekelgeti rá pofonegyszerű szövegeit a lazán összefércelt alapokra; de aztán hamar kiderül, hogy ez nem nemtörődömség, hanem nagyon vonzó lazaság: mintha nem csinálná a zenét, hanem csak úgy jönne ki belőle, és ettől baromi hangulatos lesz az egész. Mo Kolours amúgy félig angol, félig mauritiusi származású, és az Indiai-óceánon lévő sziget hagyományos zenéje, az ún. sega is megjelenik a zenéjében."

A Tusk Dance az előző kettő ep-hez képest még minimalistább és lazább; főleg a 18 perces ep elején úgy tűnik, mintha semmi más nem is történne, mint hogy Mo Kolours némi dobolgatásra dúdolgat-dumálgat rá, és egy-két eltévedt hangminta is kóvályog a térben, esetleg jamaicai származású basszus neszez. Ha valamihez, hát leginkább valami fura hiphophoz állnak közel ezek a számok, csak éppen a műfaj minden (nemcsak szövegi, hanem megszólalásbeli) agresszivitásától megfosztva. Aztán megjelenik a funk, a címadó számban pedig egészen harsány dobok és afrikai hüvelykzongora. Jön egy visszafogott vagy lefojtott reggae, amiben a gitárból apró bugyborékolások maradnak; majd egy afrikai, megvisszhangosított dub olyan fémes elektronikus hangokkal, amik - ez igazi meglepetés - mintha ez electróból jönnének. Shafiq Husayn remixe zár, kicsit közelebb hozza ezt a zenét a Sa Ra-féle wonky hiphop-funk (kvázi)műfajhoz. Mo Kolours tehát egy nagyon egységes, mégis - a megszólalás terében és zenei utalásokban egyaránt - tágas világban mozog, ami tényleg csak az övé; igen, fura, de hamar otthonossá lesz és nagyon szerethető.