Tony Sheridan 1940-ben született; hétéves korában kezdett hegedülni, majd átállt a gitárra, és 1956-ben Londonba ment. Ugyan lakása nem volt egy darabig, szépen beindult a karrierje. Ő volt az első, aki elektromos gitáron játszott a BBC televízióban; a kor legnagyobb sztárjait kísérte. Többek között Gene Vincent és Eddie Cochran brit turnéján is ő játszott; hiába kérte a rock and roll amerikai sztárjait, hogy velük utazhasson két vidéki koncert között, nem engedték - és így úszta meg a balesetet, amelyben Eddie Cochran meghalt.
1960-ban költözött Hamburgba, ahol a Top Ten nevű klubban volt a rezidenciája. Gyakran késve jelent meg, és volt, hogy még gitárját sem vitte magával; kísérőzenekarának felállása folyamatosan változott. A vad és kiszámíthatatlan énekes-gitárosnak azonban így is voltak rajongói: többek között a Beatles tagjai, akik - ekkor még Pete Best dobossal - közismerten szintén Hamburgban zenéltek ekkoriban, eleinte a Sheidanénál lepukkantabb Indra klubban. Sheridan ismertette meg a gyakran vele lógó liverpooli zenészeket az amerikai rhythm and blueszal, például Little Richard lemezeivel. Később pedig a Beatles lett Sheridan kísérőzenekara; annak ellenére örömmel vállalták a felkérést, hogy szerződésük arra kötelezte őket, hogy a hét minden napján, esténként hét-hét órát kellett játszaniuk. "Maratoni, fülsüketítő rock and roll cirkusz" - jellemzi a Telegraph nekrológja a Sheridan - Beatles éjszakáit.
A Polydor lemezcég egyik menedzsere, Bert Kaempfert úgy gondolta, hogy Sheridan megvan a potenciál arra, hogy sztár legyen, és leszerződtette őt, kísérőzenekarának pedig a Beatlest. Az 1961 őszén készült lemezfelvétel az első, amely megörökítette a Beatles tagjainak játékát; igaz, nemcsak hogy nem ők voltak a kiemelt előadók, de a német "pidels" ("kuki") szóval való hasonlóság miatt nem Beatles, hanem The Beat Brothers néven voltak feltüntetve a lemez német verzióján. Erről a My Bonnie feldolgozása lett a legnagyobb siker: a korabeli nyugatnémet slágerlista ötödik helyéig jutott. A lemezt ma már aranyáron adják-veszik a gyűjtők; újrakiadásaiból pedig több mint egymillió példány kelt el, persze azután, hogy a Beatles a világ legsikeresebb zenekara lett.
Tony Sheridan későbbi kísérői között megfordult Ringo Starr is, illetve 1962-ben még egyszer színpadra állt Hamburgban a Beatlesszel - nem kizárt, de nem is biztos, hogy ekkor újabb közös felvétel is készült. Mire azonban a beat meghódította a világot, Sheridan már bluesosabb, jazzesebb zenét játszott. Zenekarával sokfelé járt; a vietnami háború alatt majdnem két éven át szórakoztatta az ottani amerikai katonákat (el is terjedt, hogy megölték); itt ismerkedett meg a buddhizmus tanításaival.
A honlapján olvasható életrajz megemlíti, hogy amikor Ausztráliában turnézott, meglátogatta a még Nagy-Britanniából ismert szaxofonost, Alex Youngot, akinek öccsei kikönyörögték, hogy mutassa meg nekik, hogyan gitározik. Később ők, Malcolm és Angus Young megalakították az AC/DC-t. A hetvenes évek elején a hamburgi rádióban vezetett blues-műsort; a program Kelet-Németországban is népszerű volt, többször meg is hívták oda turnézni. Tony Sheridan játszott Elvis Presley volt zenekarával, Albert Lee-vel, élete vége felé dél-amerikai zenészekkel alkotott triót.