Megnézhető a 30Y Szentimentálom filmje

30Y, MTV EMA, MTV regionális díj
Vágólapra másolva!
Teljes egészében megnézhető a film, melyet Lévai Balázs rendezett a 30Y tavaly év végén megjelent, Szentimentálé című lemezéhez. Alig háromnegyed óra, egymáshoz lazán kapcsolódó filmetűdök, Orfű.
Vágólapra másolva!

A Szentimentálé lemez (kritikánk róla itt) megjelenésével egyidőben készült el Lévai Balázs rendezésében a Szentimentálom című film, melyet a lemez tizenkét kiválasztott dalához forgattak. A film most már az internetre is felkerült teljes egészében, és alább meg is tekinhető. Az Orfűn forgatott filmről annak idején Beck László "Zaza" dobos az alábbiakat mondta: "Balázs azt mondta, hogy ezek leginkább a zenénkre elképzelt filmetűdök - nem szeretné, ha klipeknek gondolnák az emberek, és azt se, ha nagyjátékfilmként kezelnék, mert igazából egyik sem. Negyvenöt perces filmről van szó, ami egy történet elmesélésére törekszik, amiben egyaránt vannak színházat idéző, párbeszédes jelenetek, illetve olyanok, amiben az együttes zenél."


A film stábja:

Rendező - Lévai Balázs
Fényképezte - Kőrösi András
Látvány, vetítés - Lengyel István Piity, Korán Gabriella - bpstreet visual
Vágó - Kovács Ferenc

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!