Lasszóval Morricone után

Lo-fi sivatagi zenék a Lasso zenekartól: zörgős tinglitangli dalok, pszichedelikus country és lovagláshoz búgó gitár.

Mindenből van már lo-fi verzió, biztos country-westernes zenéből is több, csak én most hallottam először. De a Lasso, vagyis az amerikai Andy Catlin és társainak zenéjében nemcsak az az érdekes, hogy lo-fi country. Egyrészt vannak nekik "rendes" dalaik, olykor egészen kocsmai hangulatot árasztó tinglitanglik, sokszor pedig a country pszichedelikus illetve "weird" változatait próbálgatják. Másrészt pedig vannak lebegő, pulzáló, búgó gitáros számaik, valahol félúton a " magányos hős lovagol végzete felé a végtelen sivatagban" filmzene és a kísérleti ambient avagy drone között. De azért itt sem távolodnak igazán messze a befogadható formáktól; elvégre Catlinre Ennio Morricone volt nagy hatással.

Már önmagában ez a párosítás is érdekes (egyetlen közepesen távoli rokonát ismerem, a Castanets zenekart), másrészt attól is különleges a Lasso, hogy hogyan lo-fi. Nem abban a formában, hogy mindent beborít a zúgás, és még a biztonság kedvéért néhány zengető effektet is ráeresztenek. A Lasso számai inkább zörögnek, de ettől még a maga módján szép a hangzás, jól elkülöníthető az ének, slide gitár, bendzsó, orgona, dob. Van a megszólalásban valami jólesően ismerős és (pszeudo)régies, ugyanakkor valami érdekes megcsináltság is.

A Lasso rövidebb ep-i, köztük az idei, alább meghallgatható Real Lasso "fizess, amennyit akarsz" módon tölthetők le a Bandcampről; a két nagylemez (cd/kazetta), letöltése kevés pénzbe kerül, viszont ingyen végighallgathatók. Az ep-k a dalosabbak; a nagylemezek közül az első The Return Of Lasso a furibb és drone-osabb, de a második Lasso'd is tele van meglepő megoldásokkal.