Ebből meg lehet élni? Öt magyar lemez

Becsavarodott főgonosz, őrült show, dráma, biciklidob és aranyos anarchisták. Öt magyar lemez kritikája: Der Tanz, Wattican Punk Ballet, Anez, Bélaműhely, Morzsa Records.

Der TanzDer Tanz2013

A Der Tanz (ők úgy írják: derTANZ) minimalista poszt-punkot játszik olyan zenekarok nyomában, mint a Birthday Party, a Fall, a... hagyjuk ezt a fenébe. Már az első lemez/demó is több mint reménykeltő volt (rajta egyik kedvenc magyar 2012-es számunk); az innen fizess-amennyit-akarsz módon letölthető (0=ingyen) Kaktusz pedig igazán nagyszerű, és igen határozottan egyéni hangot üt meg. Az ének mellett, sokszor még előtt is a leghangsúlyosabb a csodásan torz, robusztus megszólalású, mániákus, hol kőegyszerű, hol a virtuozitással (!) kacérkodó (!) basszus (Gulyás Árpád); a dob (Tornyos Ákos) ereje is nagyban köszönhető a nyers lo-fi megszólalásnak. Aztán van még hol a háttérbe húzódó, hol előretörő gerjedés, sípolás, zaj. Az ének meg: mániákus, sötét stb., no de az öblös, egyedi hangú és ezt maximálisan kihasználó Kovács Gábor expresszivitást, mániákusságot olykor annyira fel- és túlfokozza, hogy azon már nem lehet nem vigyorogni.

Ez a kulcsa a Der Tanz egyediségének (túl az erős dalokon, nagyszerű témákon, szuper megszólaláson): hogy úgy tud játékos, sőt, vicces lenni, hogy azzal egyrészt kirak egy jó nagy idézőjelet, másrészt ezzel nem megszünteti, hanem paradox módon felerősíti alapvető mániákus jellegét. Mégpedig milyen üdítően sokféle módon csinálja ezt: az Over Your Cities Grass Will Grow laza (!) és szexi (!!!) basszusmenete; a Terror Mirror Terror szinte már parodisztikus zárása; az Estimado Carlos kikacsintása: na, szerinted mikor fog ez kirobbanni? - hát a legvégén pár másodpercre majdnem, aztán leüti a dob; a már majdnem goth sláger The Trap "annyira magas labda, hogy az nem lehet nem vicc" üvöltözése a végén, sípolással alátámasztva; a 2699 ravaszdi ritmusa; a Zone "B-horror becsavarodott főgonosza" típusú éneke. Na jó, nem veszem végig az összes számot, csak még tényleg a záró Shaved Lights felénél, a sípolás után behozott csodás, fojtott gitárhangzásra hívnám fel a figyelmet.

Szóval nyilván nem "könnyű" lemez a Kaktusz, ám pont ezért annál pazarabb szórakozást nyújt. Sok jó magyar együttes van mostanában, de kevésnél érzem annyira ezt: rajongó akarok lenni! A

Wattican Punk BalletA382013

A Wattican Punk Ballet a Deti Picassóból ismertté vált, Magyarországon élő örmény testvérpár, Gaya (ének, dob) és Karen Arutyunyan (gitár, szinti, ütősök, elektronika, harmonika, egyebek - pl. egy shvi nevű örmény, furulyaszerű hangszer) zenekara. Először élőben láttam őket, és az élmény hatására eléggé fáztam a lemeztől: akkor úgy tűnt, hogy maga a zene inkább csak apropó az ún. őrült show-hoz. De most már a jóindulatúbb verzió mellett vagyok: a show csak elterelte a figyelmet a zenéről, aminek igenis vannak erényei, számosan. A Playground című bemutatkozó nagylemez megállja magában a helyét. Egyrészt kellőképpen változatos, másrészt van egy nagyon határozott gerince: a dalok alapvetően azért garázsrockosak, vagyis egyszerű, helyenként kifejezetten bombasztikus rockandroll-riffekre épülnek és erőteljes dobolásra. No meg Gaya énekére: ő sokszínű, erős, szórakoztató, helyenként kifejezetten lenyűgöző felvételről is.

A változatosságot pedig egyrészt kisebb-nagyobb műfaji eltolódások biztosítják: itt a dance-punk, ott az umcacca, amott meg a pszichedélia felé. De ennél is fontosabbak az apró, kiegészítő ötletek: hopp, egy hárfa! nahát, egy kórus! nicsak, örmény népzenés betét! bakelitzörgés! stb. - igazán nem lőném le az összes poént, pláne, hogy az egész lemez úgyis meghallgatható. A kifogás az lehetne, hogy a számok dalként, vagy mondjuk úgy: slágerként nem igazán maradnak meg; inkább a riffek, Gaya előadása meg az említett ötletek adják meg a jellegüket, mintsem valami ezektől elkülöníthetően is működő, fütyörészhető fődallam. De igazából ez nekem nem is hiányzik, a 38 perces lemezt elviszik az előbbiek, no meg a lendület, úgyhogy B+.

AnezChi2013

Az Anez duó alább meghallgatható, Dust című lemezével kapcsolatban előre kell bocsátani, hogy Szalai Anesz énekesnő valószínűleg a legnagyobb magyar Björk-rajongó, ráadásul olyan hangja van, hogy ezt manifesztálni is tudja (persze ezt már az első, a honlapról letölthető lemezről is megírtam).Azért teljesen nem hasonult hozzá, amit én onnan tudok, hogy Björk orgánumától valamiért idegbajt kapok (ez nem esztétikai ítélet, hanem zsigeri ellenérzés, sajnálom), tőle meg nem. Ezért aztán nem is vagyok alkalmas arra, hogy megmondjam, hogy vajon az Anesz és társa, Demeter Zoltán által írt zene mennyire hasonlít a nagy izlandi példaképére. Az biztos, hogy a Dust nagyratörő album, és az ambícióhoz párodsul legalábbis a technikai és ezen túlmenő zenei felkészültség.

Az alap az okos, többé-kevésbé a pop közelében maradva kísérletező elektronika, alaposan megszórva izgis hangokkal és zajokkal, elektronikus és természetes eredetűekkel. Aztán hirtelen átmegy mondjuk egészen kemény, döngölős technóba (Terryfing Mind) vagy éppenséggel metálos beütésű EBM-be (Honey Slow Down). A másik végletet pedig a klasszikus zenei utalások, fafúvosok és csembaló(szerű szinti) stb., illetve a lágy, finom kis improvizatív matatások jelentik. Az ének is nagy távolságokat jár be, a langyos közepet kihagyva véglettől végletig, érzelmileg és drámai eszközeit tekintve is. Kézenfekvő lenne, ha egy ilyen erős emberi hang mögé szépen behúzódna a zene, de itt a hangzást tekintve egyenrangú a kettő; bár inkább úgy fogalmaznék, hogy a zene hozzáad az énekhez, tehát bizonyos szempontból az utóbbi a meghatározó.

Egyetlen bajom van a Dusttal: elvész az összkép a sok részlet, az előkerülő rengeteg dallam és dallamon túlmutató vokális megoldás, a számonként bejárt több drámai csúcs- és mélypont, a rengeteg okos és gyönyörködtető vagy izgatóan bántó zenei ötlet mögött. Az egyes számok kanyargós, de belátható utakat írnak le, ám az egész lemeznek már nincs íve, vagy legalábbis csak sejtem, hogy a művészi szándék szerint volna, de nem hallom. Viszont hiányzik; ha meglenne, nagyobb kedvvel tenném be újra a lemezt, illetve kevésbé tűnne túladagolásnak a végighallgatása - vagy legalábbis több művészi értelmet kapna a túlzás, ami, úgy tűnik, az Anez lényegéhez tartozik, és persze ez önmagában egyáltalán nem feltétlenül rossz dolog. B-

BélaműhelyDDK2013

A Bélaműhely tagjai maguk által épített játszanak, ilyen neveket adtak nekik: biciklidob, teknőkotó, slagszax, gettómarimbula ("egy 200 literes olajoshordó tetejére szerelt kalimba / marimbula szerkezet"). Alapvetően ütőhangszerekről van szó, itt végighallgathatóCsácsúcsícsó című lemezük erősen ritmusközpontú, néha fúvós tutulással és csengettyűs dallamokkal, na meg több számban énekkel vagy szöveggel kiegészítve. De a ritmusoknak is sokszor majdnem melodikus jellege van; további jellegzetességük, hogy még amikor nem nagyon komplexek, akkor is hallatszik rajtuk, hogy ezt nem egy, hanem sok (konkrétan hét) ember játssza.

A Bélaműhely igyekszik ebből a meglehetősen korlátos alapanyagból változatos lemezanyagot kihozni. Kifejezetten jó például a nyitó Toldi: ebben tényleg a Toldi részlete hangzik el, olykor rendes szavalással, máskor viszont a szövegritmus legyőzi az értelmet, és ezt a szellemes váltakozást akár amolyan rejtett ars poeticának is lehet érteni. A Tekno_1 és Tekno_2 majdnem rendes natúrtechno számok, az acides tutulás kifejezetten jóleső ötlet (és szerencsére nincs gúnyolódás a "primitív" műfajon). A Sivatagi tényleg igyekszik valami afrikaias hangulatot hozni, aztán bekapcsolódik egy magyaros fúvós (talán a biciklikormánytilinkó). A Csengős az egyik legdallamosabb, egyben a legcsörömpölősebb szám. A Dzsungel címe egyszerre utal arra, hogy itt sűrű, "törzsi" ritmusokat hallhatunk, és arra, hogy drum and bass-hatás is felfedezhető itt. (A Pilinszky-vers viszont kissé lelóg erről a számról.)

Csak hát 71 perc ez a tíz szám, és nem túl meglepő: ez bizony azért sok. Igazából az egyes darabokkal nincs baj (egyedül a címadó Csácsúcsícsó az, ami igazán fáraszt - ebben azt ismételgetik amúgy: "Te ilyen rendes dobon nem játszol? Ebből meg lehet élni?"), csak a terjedelemmel. A Sunny például magyar népdalt hoz be a Bélaműhely világába, és nemcsak önmagában jó ez, hanem ráadásul tanulságos is, milyen jól megy a kesergő a monoton csörömpöléshez - de ez már a hetedik szám, és ekkorra már ennél nagyobb változatosságra vágyom. Félreértés ne essék: kis mennyiségben sokszor kifejezetten jó, és mindig érdekes a Bélaműhely. Szerencsére senki nem kötelez arra, hogy mindig egyben hallgassam, és sokkal kevésbé érzem úgy, hogy a szemezgetéssel erőszakot teszek a zenén, mint mondjuk az Anez-lemeznél (ott, közelebbről meg nem határozandó értelemben nem lenne "helyes" így válogatni); úgyhogy avégett, hogy ne higgyétek, hogy ez rossz, legyen B.

Morzsa RecordsMorzsa Records2013

A Morzsa Records egy magyar és amerikai tagokból álló, Budapesten működő zenekar. Indie folkot játszanak, csellóval, harmonikával, gitárral, ütősökkel, csengettyűvel, angol énekkel és szép közvetlen megszólalással (nem úgy lo-fi, hogy zúg, hanem hogy semmi polír nincs rajta). Második, alább meghallgatható lemezük, a Cosmonaut akkor a legjobb, amikor a kilencvenes évek undergroundjában népszerű, lelkes és agitatív balos anarcho-folkpunkzenekarokat idézi, ha nem is egy-az-egyben, de hozzáállásában, felbuzdulásában határozottan. És akkor a legzavaróbb, amikor nem tudok nem arra gondolni, hogy ilyen lett volna a régi Arcade Fire, ha sokkal kevesebb tagja lett volna, és egy budapesti hálószobában rögzíti első demóit. Máskor meg az Arcade Fire utáni ún. indie-robbanás másodvonalbeli, de azért még bőven vállalható együttesei jutnak eszembe (sajnos ezek neveit mind elfelejtettem).

Ez még nem lenne olyan nagy baj, ha a dalok ezen belül megjegyezhetőek lennének, de sajnos a műfaji jellegükön kívül nincs bennük semmi, ami egyedivé tenni őket. Viszont nagyon, szinte már zavarba ejtően rokonszenves az egész (mármint ez a zene minősítése, a tagokat nem ismerem); tehát az a fajta zenekar, aminek nem mennék el egy koncertjére, de ha valahol belefutnék, akkor tuti végignézném - és nem csak azért, mert olyan gonoszságnak tűnne otthagyni őket. Épp ezért nincs szívem rosszabbat adni, mint B-.