Kezdet a vég után - az Editors új albuma

Meg lehet már vonni vajon a posztpunk-revival mérlegét? Jó kérdés, majd a korszakolók (meg az Interpol következő lemeze) eldöntik. A Weight Of Your Love viszont megpróbál lezárni egy szakaszt az Editors életében, és az eddiginél szélesebb közönség felé nyit.

EditorsPlay It Again Sam/Neon Music2013

Négy évvel ezelőtt jelentkezett utoljára új lemezzel az Editors, és az In This Light and on This Evening finoman szólva nem aratott osztatlan sikert sem a kritikusok, sem a rajongók körében. Pedig a zenekar szólt előre, hogy „atmoszférikus és filmzenés hatásra" próbáltak törekedni, de kit hatott ez meg 2009-ben? Engem mondjuk a millenárisos koncerttel félig megvettek maguknak előre, de az sem volt elég ahhoz, hogy elfelejtsem, hogy az An End Has a Start után, amely számomra azóta is az „album szakításhoz" kategória nyertese, mindössze egy közepes, igazán kiemelkedő momentumok nélküli lemezt tudtak csak készíteni. A birminghami zenekarnak ugyanis egészen addig megvolt az a képessége, hogy a melankolikus, szoba sarkába üldöző szövegeik mellé olyan dallamokat írjanak, amelyek egyensúlyban tartották a hallgatót.

Aztán tavaly áprilisban a gitáros-billentyűs Chris Urbanowicz, állítólag közös megegyezéssel (bár ezt a dokumentumfilmet látva inkább mondanám, hogy a másik három ráerőltette akaratát) kilépett a zenekarból, és hiányát rögtön csak két személlyel tudták pótolni. Nem mondom, hogy Justin Lockey és Elliott Williams változtatta volna meg ennyire az Editors hangzásvilágát, inkább Urbanowicz volt az, aki valószínűleg az első két lemezzel megkezdett utat járta volna még, amelyet Tom Smithék most kilencven százalékban elhagytak. Van még ugyan a posztpunk feszességéből (a Hyenát akár az Interpol is írhatta volna), de a stadion/aréna rock monumentális és modoros pillanatai mellett teljesen elhalványulnak.

Tom Smith, az Editors zenekar énekese Forrás: AFP/Paul Bergen

Ennek egyik legjellemzőbb (és talán legeltaláltabb) pillanata a már májusban bemutatott A Ton Of Love, amely olyan szinten nyúl vissza a U2 csillogó örökséghez, hogy az NME blogjának 2010-es bejegyzésében található felsorolásába a Coldplay, a Keane és a Snow Patrol mellé már az Editors nevét is gondolkodás nélkül írhatnánk fel. A szám utolsó fél percében hallható szaxofon még egy kis dögösséget is kölcsönöz neki. A Weight of Your Love azonban pont ennek a pompának (vagy nevezzük sokszor giccsnek) köszönhetően lesz olyan, mintha az előbbi három zenekart megkérték volna, hogy írjanak valami rendkívül megható zenét a legújabb brit romantikus drámának.

Az mindenesetre biztos, hogy a közönségénekeltetős, óóó-zós dalok, mint a Nothing vagy akár Two Hearted Spider, élőben működnek majd igazán jól. És, akik beszóltak a Muse-nak a Black Holes and Revelations idejében, hogy mennyire hülyeség azt kiabáltatni a rajongóikkal, hogy „starlight" (csillagfény), akkor ugyanezek a személyek nem tudom mit szólnak majd, ha az Editors belekezd a Formaldehyde-ba. A countrys alapra felhúzott The Phone Book viszont van olyan érdekes próbálkozás, mint összességében a teljes album. Az Editors múltidézése új állomásához érkezett, és ez a stadionrockosdi nem is áll nekik annyira rosszul, mint elsőre tűnik, csak van-e szükség még egy újabb Bonóra, Chris Martinra stb.? B-