Mindenkinek van egy Ramones-korszaka - Marky Ramone's Blitzkrieg és Turboweekend a Volt Fesztiválon

Marky Ramone volt dobos Ramones-nosztalgiát hozott, a Turboweekend pedig Parov Stelarral küzdött a Volt Fesztivál utolsó napján.

Volt fesztivál, közönség Fotó: Csatári Gergő

A Marky Ramone's Blitzkrieg fellépésére összegyűlt tömeg igazolta az elméletemet, miszerint mindenkinek megvan a maga Ramones-korszaka. Személy szerint engem szüleim révén előbb csapott meg a Beatles és a Queen szele, de azért idővel, ha nem is olyan sokáig, belefutottam Ramonesba. Ennek eredményeként a Sheena Is A Punk Rocker például felkerült a képzeletbeli "kell, hogy élőben halljam" bakancslistámra.

Volt Fesztivál, Marky Ramone's Blitzkrieg Fotó: Csatári Gergő

A koncertet nem kell sokáig ragozni, a névben benne van minden. Szünetek nélküli, egy-két-há beszámolásokra induló, földbe döngölő villámháború volt a javából, amely bár nosztalgikusnak ígérkezett, de abból a szempontból cseppet sem volt az, hogy egy pillanatig sem tűnt erőltetettnek. A zenekar fiatal tagjainak az volt a feladata, hogy kövessék a halál pontosan ütő Ramone-parancsnokot, és kiszolgálják őt az egy órába besűrített nagyjából 30 szám alatt. Most nem a korábbi Misfits frontember Michale Graves énekelt, hanem Andrew W.K., aki nemrég dobolási világrekordot állított fel, és ezt az énjét nem rejtette el koncert közben sem, kezei szinte megállás nélkül úgy jártak, mintha legszívesebben beülne a dobok mögé.

Volt Fesztivál, Marky Ramone's Blitzkrieg Fotó: Csatári Gergő

Én pipálhatok egyet a listámon, mások valószínűleg többet is, a Stephen King rajongók mondjuk a Pet Sematary-t. A What A Wonderful Worldnek helye lenne egy karácsonyi punk rock válogatáson; olyan circle pit volt, amilyet valószínűleg nem látott még az OTP - Petőfi színpad; a Blitzkrieg Bopnál pedig kevés jobb zárást lehet elképzelni egy ilyen koncerthez. Méltó volt ez a Ramoneshoz annak ellenére is, hogy nem csak húsz percet töltöttek a színpadon. A

A Turboweekenddel kapcsolatban vegyes élményeim voltak. Tetszett ugyan, hogy bekerültek az MR2 lejátszási listájába a Trouble Iszel, de idővel bármikor kapcsoltam be a rádiót, legalább 80% volt az esélye, hogy épp ez fog szólni. Mondjuk még mindig jobban jártam, mint egy ismerősöm, aki majdnem otthagyta miattuk a kedvenc hangszerboltját, ahol arról beszélgettek, hogy mennyire jó dal is ez - miközben szerinte nem több a Turboweekend, mint egy közepes indie zenekar. Na, kinek lesz igaza?

Volt Fesztivál, Turboweekend Fotó: Csatári Gergő

A dánok koncertjének eleinte nem segített, hogy a fesztivál közönségét inkább érdekelte Parov Stelar, mint egy Magyarországon még kevésbé ismert zenekar. Rendesen megszeppentek ők is, nem igazán tudtak mit kezdeni a helyzettel. Ugyan megvoltak a szokásos kedveskedő fesztiválgesztusok (magyarul megtanult szavak, sztorizás), de félő volt, hogy hiába tartják őket sokra hazájukban, ennek most Sopronban csúnya bukás lesz a vége.

Volt Fesztivál, Turboweekend Fotó: Csatári Gergő

Hogy mi segíthetett, nem tudom, talán véget ért Parov Stelar - de még mielőtt a Trouble Ishez értek volna, elkezdett szivárogni a közönség, és ezzel párhuzamosan ők is magukra találtak. Nagyjából mintha egy tingli-tangli gitárzenekar helyén egyszercsak a Reptile Youth jelent volna meg, és nagy nehezen működésbe lépett az indie, az elektronika és ezek vegyítése a tipikusnak mondható északi hangulattal. Legalább akkora meglepetést okoztak, mint a dán labdarúgó válogatott a ’92-es labdarúgó Eb-n, amikor a nyaralásukat megszakítva utaztak el Svédországba, és nyerték meg a tornát. [Bár sajnos állítólag ez nem igaz, mármint a nyaralós része.] A Turboweekend az altatós kezdésnek köszönhetően nem biztos, hogy hasonlóan győzött volna, de a második félidei teljesítményükkel megszerezték volna a szurkolók szimpátiáját. B