Nahát, öregszik a Prodigy! Steve Aoki és a Prodigy a Balaton Soundon

Sokáig kényelmesen elevickéltem a fesztiválon, megnéztem Aviciit, Armin van Buurent, még Afrojack se tudott igazán kizökkenteni, de természetesen ha baj van, akkor azonnal színre lépek, hogy megmentsem a kultúrát. Márpedig szombat délután és este hatalmas gondok voltak a Balaton Soundon.

Steve Aoki közönsége a Balaton Soundon Fotó: Hajdú D. András - Origo

A képre kattintva gif-galéria nyílik

Délután lépett fel ugyanis az amerikai Steve Aoki. Neki még a kvázi slágerei sem olyan szórakoztatóak, mint az itt korában fellépett előadóknak, de még ennél is súlyosabb problémák vannak vele. Ha ezért a bohóckodásért fizetnem kellett volna, akkor valószínűleg nagyon dühös lettem volna. Moziba, koncertre, ne adj isten színházba azért járok, mert meg akarom kapni az illúziót. Aoki viszont egyáltalán nem figyel arra, hogy megadja legalább annak az illúzióját, hogy érdekli a közönség, és hogy egyáltalán érdekli a zene. Tényleg gondolkodás nélkül öt-tíz percekre is kiáll a pult mögül, hogy hadonásszon vagy a közönség első soraiba tortát hajigáljon, miközben mennek a bekészített számok.

Steve Aoki a Balaton Soundon Fotó: Hajdú D. András - Origo

A képre kattintva gif-galéria nyílik

Aoki eleve úgy rakja be a számokat, ahogy az ember a rádiót kapcsolgatja a kocsiban teljesen tanácstalanul. A fellépésnek semmilyen szerkezete, semmilyen iránya nem volt, egyik számból nem következett a másik, még csak sejteni se lehetett, mit akarhat az egésszel. Mindez azért baj, mert így olyan érzést keltett a buli, mintha tényleg nem haladna semerre; a legrosszabb percekben azt se lehetett eldönteni, hogy most akkor előre vagy hátra megyünk-e az időben, mintha egy fullasztó buborékban ácsorogtunk volna. A második felének talán legnagyobb kamuja az volt, amikor Aokinak úgy sikerült beraknia a Daft Punk Get Lucky-ját, hogy az előző számot egyszerűen lehalkította, azt meg felhangosította. Ennél olcsóbb, szerencsétlenebb módon aligha dolgozhatna egy dj. Főleg akkor, amikor a Get Lucky-nak sikerült oda jutnia, hogy a legbénább helyeken is csak akkor keverik be, amikor tényleg nagyon nem működik a buli, és nem tudnak mit kezdeni a közönséggel.

Ennek ellenére is rengetegen buliztak a koncertre, viszont Aoki mintha egy másik korosztálynak zenélt volna. És nem arról van szó, hogy őrülten öregnek tartanám magamat, de amikor azért állítja le a számokat (elég furcsa módon), hogy elmondja, hogy kövessék ők Twitteren és Instagramon, akkor egy kicsit el tudok szomorodni. A közönség legaktívabb tagjai is leginkább gimnazistáknak vagy első éves egyetemistáknak tűntek, és láthatóan ők tartották a legnagyobb dilinek, hogy tortákat dobált a közönségbe, vagy pezsgőt locsolt az egyik hangfalról az első sorokra. Valamennyire érthető persze a sikere, mert a számok mintha belépőt jelentenének az elektronikus zenébe. Egy csomó műfajt behozott, de mindenből csak a legalapabb dolgokat mutatta be, a leglemeztelenítettebb dallamokat játszotta. Ennek köszönhetően pedig a létező legunalmasabb fellépést csinálta, amivel idén csak találkozni lehetett a Balaton Soundon. E

Prodigy a Balaton Soundon Fotó: Hajdú D. András - Origo

A képre kattintva gif-galéria nyílik

A fene tudja, hogy hanyadik alkalommal jött Magyarországra a Prodigy, mindenesetre jutott egy koncertjük szombat estére is. A fellépésnek szerencsére így is rengeteg tanulsága volt. Az első, hogy természetesen sokkal látványosabb egy koncert, ha sokan vannak a színpadon, és hangszerekkel is vacakolnak az emberek. Azok után, hogy eddig mennyi karlengetés vagy robottáncolás volt a pult mögött, szinte üdítően hatott, hogy egy gitáros ingatja a hangszerét. A második, hogy úgy tűnik, hogy manapság már alig-alig visznek kisfilmeket, videókat a fesztiválozó zenekarok a fellépésekre. A Prodigy sem vetített semmit a háttérben, pedig sokat dobott volna a koncerten, ha legalább béna lángnyelvek vagy hasonló szerencsétlen dolgok villództak volna. A harmadik, hogy a Prodigy-val addig nincs nagyon komoly gond, amíg a Breathe-et játsszák. Ha viszont éppen nem Breathe szól, akkor a Prodigy egyáltalán nem tud érdekes lenni.

Prodigy a Balaton Soundon Fotó: Hajdú D. András - Origo

A képre kattintva gif-galéria nyílik

Akadtak persze jobb pillanatok, de később többen is (ráadásul nálam biztosan nagyobb Prodigy-rajongók) azt emlegették a csúcspontnak, amikor a koncert első felében vörös fényárban úszott a színpad és a közönség is. Szóval lehet, hogy érdemesebb lenne egy picit pihentetni a Prodigyt. Zenében nyilván nem egy majdnem huszonöt éves együttes fogja diktálni az iramot, úgyhogy sok meglepetést nem tudtak belevinni a koncertbe. Illetve kettőt talán mégis, azokban viszont éppen nincs valami sok köszönet. Az egyik, hogy (nahát!) tényleg öregszenek: a számok között egy csomó időhúzás, illetve átkötés volt, ami becsülettel gyilkolta a hangulatot. A másik pedig, hogy egy olyan rutinos zenekar is, mint ők, képes lehet szétbarmolni a saját számait. Nem tudom, hogy csinálták, de többek között az egyik himnuszukat, a Smack My Bitch Upot is úgy játszották, hogy inkább a levegőben szálldosó drónkamerát figyeltem, mert az jobban lekötött. C

Jó önarcképet lőtt magáról a Balaton Soundon? Küldje el erre az e-mail címre! A legjobbakból válogatást jelentetünk meg az Origón.

A Prodigy közönsége a Balaton Soundon Fotó: Hajdú D. András - Origo