SZINesre sikerült az idei SZIN fesztivál, ahol évről évre egyre több SZINes ember gyűlik össze, hogy együtt élje át újra az utánozhatatlan SZIN élményt. A többezres tömeget rendre megtáncoltatták a feledhetetlen élményt nyújtó koncerteken, a fergeteges hangulatú koncertek mellett változatos programokkal várták az érdeklődőket – a vasárnap véget ért Szegedi Ifjúsági Napok közleményeiből kiragadt mondatrészek viszonylag gyors választ adnak arra, hogy miért a SZIN Magyarország legbénábban brandelt fesztiválja.
Önmagában sem könnyű megérteni, hogy egy fesztivál miért avitt, semmitmondó szófordulatoktól és olcsó szóviccektől gondolja érdekesnek magát, de ennek a jelentősége eltörpül amellett, hogy 2013-ban ifjúsági napoknak nevezzenek egy fesztivált. A szókapcsolatról valamiért mindig a Városligetben virsliző Schmuck Andort kezdem magam előtt látni, és ismetőseim arca is hasonló víziókról árulkodik, ha először meghallják a fesztivál nevét.
Pedig több év tapasztalata alapján a nagyobb magyar fesztiválok közül a SZIN a legélvezhetőbbek közé tartozik, a zenét leszámítva több fontos ismérvben simán versenyben van az elismertebb fesztiválokkal. A szegedi szabadstrand ideális helyszín, a belváros pár perc sétára van, de a Tisza partja miatt mégis jóval nyugisabb egy átlagos megyeszékhely belvárosánál. A Tiszában lehet fürdeni, és a területen működő kempingnek köszönhetően több, főleg a múltat idéző infrastruktúrát lehet használni, de a lepattant palacsintázók mellett akár strandröplabdázni is lehet.
Pár éve még medencék is voltak, ahova akár este is be lehetett menni, de idén már csak posványos víz vegetált bennük. Ettől függetlenül a SZIN paraméterei szuperek: akkora területe van, hogy kényelmesen be lehet járni, mégis mindig lehet találni valami érdekességet; a főbb sétányokon pont akkora tömeg van, amely nélkülözhetetlen a fesztiválhangulathoz, mégis könnyedén lehet találni olyan nyugodt helyeket, ahol egyáltalán nincs hangzavar.
Bármilyen anakronisztikus is a fesztivál elnevezése, tulajdonképpen jól kifejezi, hogy a SZIN-t leginkább egy, az idő múlásával nem sokat törődő, négynapos főiskolai bulihoz lehetne hasonlítani. A rendezésen látszik, hogy inkább az van előtérben, hogy működjön a fesztivál elérhető áron, mintsem bármilyen nagy ívű fejlesztés vagy akár egy érdekesebb külföldi együttes meghívása.
Még a pár éve meghirdetett környezettudatosság is feledésbe merült, a korábban rendszeresen fellépő külföldi együttesekkel is lényegében teljesen leszámoltak. A szervezőknek annyi sem tűnt fel az idő múlásából, hogy a békebeli kemény rock már láthatóan senkit sem érdekel a fesztiválozók közül, így lehetett látni olyan koncerteket, amelyeken nagyjából egyenlő volt a hallgatók és a zenekar létszáma.
A zenei felhozatal az MR2-generációra alapul, és láthatóan a többségnek nem volt azzal problémája, hogy a magyar véleményvezérek többsége mennyire lesajnálja őket. Az kiderült, hogy a Jump Aroundnál továbbra sincs biztosabb választás, ha Magyarországon dj-zik az ember, már olyan érzésünk volt, hogy itt már pár David Guetta-szám is üdítően hatna.
A kevésbé izgalmas zenei kínálatot azonban két olyan faktorral kompenzálja a fesztivál, amelyek minden bizonnyal verhetetlenek a nagyobb magyar fesztiválokon. Az egyik az árak, a másik a kedvesség. A napijegy a helyszínen véve is csak 5000 forint, az alkohol meg nem csak a többi fesztiválhoz, hanem egy átlagos budapesti kocsmához képest is nagyon olcsók. Egy korsó csapolt sör 300 forint, bort már lehet kapni 100 forint/deciért, a felesek is 400-500 forint körül mozogtak.
Idén negyedszerre voltam a SZIN-en és rendre elcsodálkozom, hogy hogyan lehet ennyire kedves a személyzet. A biztonsági őrökkel simán lehet viccelődni, az árusok nagy része még az aznapi ötszázadik kicsapolt sör után is képes mosolyogni. A békés atmoszféra a fesztiválozókra is kihat, a SZIN-en valahogy mindig többen fejezzük be az estét, mint ahányan elkezdtük.