Ezek még a mézeshetek - az Editors a Quartnak

Az Editors frontembere, Tom Smith négy év alatt nem sokat változott, a zenekara annál többet. Miért kellett mennie a gitárosnak, tényleg majdnem feloszlottak-e, és tényleg Amerikába készülve csináltak amerikai rocklemezt?

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Négy éve beszéltünk ugyanitt, és azóta volt némi változás a zenekarodban. Mi volt ennek az oka?

Akkor a harmadik lemezünk jelent meg épp, aztán a negyediknél viszont elakadtunk. Elkezdtünk ugyan számokat írni, de egyetlen olyat sem sikerült összehoznunk, ami mind a négyünknek tetszett volna. Ez elég sokáig ment így, és minél tovább tartott, annál idegtépőbb volt. Másfél év után végül eljutottunk oda, hogy akkor most vagy vége az Editorsnak, vagy más felállásban folytatjuk tovább. Úgyhogy Ed [Lay, dobos], Russell [Leetch, basszusgitár] és én maradtunk, Chris [Urbanowicz, gitár, billentyű] pedig távozott, és jött két új tag.

Azzal azért egyetértesz, hogy az Editors két legfőbb jellegzetessége a te énekhangod és Chris gitárjátéka voltak?

Abszolút! Rányomta a bélyegét a dalainkra, nagy része volt abban, hogy az együttesünk miért lett olyan, amilyen. Most viszont, hogy változott a felállás, nagyobb szerepe lett például Russellnek és Ednek az új lemezben, mint korábban, ők eddig inkább a háttérben voltak. Szóval az egyensúly elmozdult kicsit, amit sajnálok, mert nagyon szerettük volna, hogy működjön a dolog Chrisszel, sokáig próbálkoztunk is. De ha az egyedüli dolog, amit szerettél a zenekarban, az Chris magasban kaparászó gitárja volt, akkor valószínűleg már nem fogsz bennünket szeretni.

Mi a különbség Chris és az új gitáros, Justin Lockey játéka között?

Chrisnek nagyon sajátos stílusa volt, Justin inkább hagyományos gitáros, viszont nagyon kreatív és sok ötlete van, míg amikor elbúcsúztunk Christől, akkor nagyon negatív volt az együttesen belül a hangulat. Neki elég határozott elképzelései voltak arról, mire hajlandó, viszont Justin nyitottabb sokkal, ő örömmel felkap egy akusztikus gitárt, ha azt kívánja a helyzet. Ha meghallgatod az új lemezt, abból ki is derül ez.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Az előbb azt mondtad, hogy közel voltatok a feloszláshoz.

Igen, legalábbis ennyire közel még sosem voltunk hozzá, hiszen nem tudtunk új lemezt csinálni. Szerencsére Ed, Russell és én bíztunk annnyira egymásban és a dalainkban, hogy végül folytattuk. Persze így, hogy két új tag is jött, ismeretlen területre léptünk, mert nem tudhattuk, működik-e majd velük ugyanez a kémia, de úgy fest, hogy jól döntöttünk.

Az új tagokat hogy találtátok meg?

Justin a producerünk, Flood ajánlása alapján jött, ők ketten már dolgoztak együtt korábban. Flooddal csináltuk az előző lemezünket is, és ő már belelátott annyira a zenekar életébe, hogy tudja, milyen gitárosra van szükségünk. Szerencsére Justinnal emberileg is nagyon jól kijövünk, akárcsak Elliott-tal [Williams, billentyű], aki egy Airship nevű zenekarban játszott, amely az előzenekarunk volt párszor, szóval ismertük már valamelyest. Mellette az is szólt, hogy jól énekel, úgyhogy vokálokban is számíthatunk rá. Ők mindketten fiatalabbak is nálunk, úgyhogy hoztak egy kis fiatalos energiát a zenekarba. Most végre nincsenek negatív kisugárzások, jó a hangulat a zenekaron belül, persze lehet, hogy ezek még csak a mézeshetek. [nevet]

A legutóbbi lemez előtt azt mondtad, hogy sok Depeche Mode-ot és LCD Soundsystemet hallgattál, az új album alapján viszont most mások mentek a lejátszódban.

A harmadik lemez előtt úgy döntöttünk, hogy visszaveszünk a gitárból, és ezzel párhuzamosan felfedeztünk sok, jó elektronikus zenét, mert amúgy is sokféle zenét hallgatunk. Az új dalok viszont inkább hagyományosabbnak tűntek, jobban passzolt hozzájuk az egyszerűbb kíséret, és mivel nekem mindig is az REM volt a kedvenc együttesem, és amúgy is mélyen gyökerezik bennünk az amerikai rockzene szeretete, valahogy erre a lemezre ez gyakorolta a legnagyobb hatást.

Ez tehát az Editors nagy amerikai rocklemeze?

Mondhatjuk ezt is, de maguk a dalok attól még nagyon angolok, mint eddig.

Fogtok is ezzel a lemezzel majd próbálkozni Amerikában?

Hát ezt nem tudom. Jelenleg nincs erről szó, de az biztos, hogy amikor csináltuk a lemezt, nem ez járt a fejünkben. Játszottunk már ott többször is, most pedig hármunknak már gyereke van a zenekarból, szóval nem biztos, hogy arra vágyik mindegyikünk, hogy hetekig turnézzunk ott, de majd kiderül.

A múltkor azt mondtátok, hogy egyes európai országokban legalább olyan népszerűek vagytok, mint odahaza. Az új lemezzel mennyire változott ez?

Nem, sőt, bizonyos országokban most már azt mondanám, sikeresebbek is vagyunk, mint Angliában. Belgium, Hollandia, Németország – ezekben például, de gyakorlatilag mindenütt a kontinensen, leszámítva Franciaországot. És ezt nagyon élvezzük: nem mondanám, hogy most akkor hatalmas rocksztárnak érezzük magunkat ezekben az országokban, de nagyon szeretünk sok ember előtt játszani.

Az Európán kívüli országok közül melyikben volt a legnagyobb élmény játszani?

A legutóbbi turnénkon elvetődtünk Mexikóvárosba, az fantasztikus volt, nemcsak a koncert, hanem az egész utazás. De a harmadik lemezzel jártunk Ausztráliában pár tengerparti fesztiválon is, oda a családunkat is vittük, gyönyörű volt. Az biztos, hogy nagyon szerencsések vagyunk. De ha még lehetne egy kívánságom, akkor az pár dél-amerikai koncert lenne, oda még egyelőre nem sikerült eljutnunk.