Egy fokkal talán még viccesebb, amikor megkérdezem a rendőröktől, hogy tudják-e, hogy tele van a környék jegyüzérekkel. "Tényleg? Hol?" - érkezik a válasz. Ez is azt mutatja, hogy nincs valódi jogi szabályozás az üzérkedés visszaszorítására. Az ún. másodlagos piac, vagyis a már megvásárolt jegyek továbbadásának büntethetősége csak akkor lehetséges, ha a jegy hamis. Aki valódi jegyet árusít, az általában annyit mond, hogy a saját, fölöslegessé vált jegyét adja el, eljárást pedig legfeljebb azért lehet indítani ellene, mert nincs engedélye az árusításra. Az üzérek viszont képesek gyorsan köddé válni, és amellett, hogy jól hazudnak, rafináltak és nagy mesemondók is - erről győződtünk meg csütörtöktől szombatig.
Csütörtökön próbálkozunk először, ekkor legalább 8-10 ember árult jegyet a HÉV-megállótól egészen odáig, ahol a Mozaik utca becsatlakozik a Jégtörő utcába. Könnyen kiszúrhatók, mert ha épp nem ordítják, hogy jegyet vesznek vagy eladnak, akkor ők azok, akik az út szélén ácsorognak, nem hömpölyögnek a tömeg ritmusában a K-híd felé vezető úton. Fizimiskájuk is árulkodó: nem tipikus Sziget-látogatók, nagyobb az esélye annak, hogy szabadidejükben inkább hallgatnak Nótár Maryt vagy Kis Grófót, semmint Blurt vagy Tame Impalát.
Kollégánkhoz egy izzadó homlokú 30 körüli cigány férfi lépett oda csütörtökön este 6-kor, aki 14 ezerért kínálta a napijegyet (ennyi a pénztárnál is). Magyarázata szerint azért ennyi, mert már tele van a Sziget. Egy másik kollégánknak 7500-at adtak volna a napijegyéért, ha eladja, miközben pár méterrel odébb 12-13 ezerért árulták. Megfigyeltük, hogy amikor hosszú a sor a pénztárban, az üzéreknél kúszik fölfelé a jegyár: aki valamelyik koncertre siet, inkább kifizet egy ezressel többet, csak minél hamarabb bejusson. A HÉV-megállóhoz közel inkább napijegyet árultak, a bejárathoz közelebb főleg hetit. Látunk olyan férfit is, akinek a nyakában 10-15 textilkarszalag lógott, nála a Sziget második napján a hetijegy 35 ezerről indult (ez a VIP-jegy), egy másik a sima zöld színű hetijegyet 25-ért már hajlandó lett volna odaadni. (Ez alig több, mint két napijegy ára. A hazamenős hetijegy hivatalosan amúgy 58 ezer forint.)
Péntek este hat körül egy kövér férfi strandpapucsban áll a HÉV-megállóban, és a "three days ticket" kifejezést ordítja. Körülötte még ketten héderelnek, egy nő és egy férfi; a férfi azt mantrázza, hogy "napijegyetveszeknapijegyetveszek", a nő szintén árul. Miután kiürül a terület, egyértelművé válik, hogy összejátszanak.
Míg egy nem létező ismerősömre várakozom, a pocakos megszólít, 12 ezerért odaadná a napijegyet, amikor ezt sokallom, sajnálkozik, hogy hát mit lehet tenni, ő is 11-ért vette. Megesküszik rá, hogy igazi, és amikor megkérdezem tőle, hogy a VIP-jegyeket honnan szerezte, azt mondja, hogy hát azoktól, akik eladják a sajátjukat.
Kolléganőm egy órával később főleg olyanokkal találkozik, akik vennének jegyet: "Egy lánytól megkérdeztem, mennyit ad érte. Hány jegyem van? Mondom, egy. Mennyit kérek érte? Mondom, nem tudom, mondjon egy árat. Nem nagyon akar először ő árat mondani, aztán mosolyogva azt mondja, nyolcezer. Rögvest elfordulok és indulok tovább, mire utánamkiált, hogy mennyit kérsz érte? Nyilván ez csak a legelső ár volt, lehetett volna felfelé menni."
A K-hídhoz közel egy nő már 25 ezerért odaadná a hetijegyet - a HÉV-nél még 28 ezer lett volna -, mire kolléganőm lepattintantja, mondván, csak aznap tud kijönni: „Erre azt mondja, hogy a legjobb ajánlata egy dolgozó-jegy 18-ért. Ő azt kamuzza, hogy a napijegy a pénztárban 14 500-ba kerül, mert "pénteken és szombaton drágább".
Szombaton este fél nyolc körül egy kicsit bandzsa lány azt mondja, hogy egy "kétnapi" jegyet odaad már egy húszasért. "Nem értettem, mi ez, megmutatta, hogy hetijegy, csak megmaradt neki". Ő is bedobta azt a kártyát, hogy a pénztárban a napijegy 15 ezer, és "így egy nap kijön tízből, és még ott is aludhatok." Végül 18-ért is odaadta volna.
Megnézem, mi a helyzet közvetlen a headliner előtt: alighanem a jegyüzérek is megérezték, hogy Mika nem volt éppen egy telitalálat szombatra. Este 9.20-kor már csak egy-két üzér lézeng a megszokott terepen. A HÉV-megállóban teljesen más figura áll, nem a pénteki arc. Meg sem kell kérdezni, már mondja, hogy tízért odaadja a napit, kilencig hajlandó lemenni. Fél tíz körül megjön a HÉV, senki nem vesz jegyet tőle, a külföldiek amúgy is bizalmatlanok, mígnem az utolsók között megérkezik három divatos magyar fiatal, és alkudás nélkül megvesznek két jegyet, darabját tízért.
Szombaton fél tíz körül már nincs nagy roham a Sziget felé, az utolsó ötven méteren pár jól szituált, húszas éveiben járó fiatal próbálkozik jegyeladással, kicsit más karakterek, mint az eddigiek. Ők nyolcezerért akarják adni két fiatal lánynak, akik 7500-ra lealkudják, "vadiúj, kifizettük" - ezeket az érveket vetik be meggyőzésként. A két lány tanakodik, aztán inkább továbbállnak.
Nem rémisztőek, de kicsit erőszakosak, azonnali üzletet akartak, és napijegyek közül mindig csak az aznapit árulták. Készségesen adtak magukról részletes személyleírást, ha azt mondtuk nekik, hogy a fél óra múlva érkező barátunknak kell. És hogy mekkora biznisz ez? Tapasztalataink szerint egyszer sem adták drágábban az eredetinél, legfeljebb ugyanannyiért, ez amúgy általában - a gigakoncerteket kivéve - jellemző a magyar piacra. Egyikük péntek este azt magyarázta a másiknak, hogy harminc körül keresett egy átlagos munkanap után.
Tapasztalataik szerint kétféle visszaélés szokott lenni. A leggyakoribb, hogy kedvezményes időszakban és/vagy Szép-kártyával vásárolnak be a jegyből az üzérek; ritkább esetekben előfordul az is, hogy a dolgozói jogon kapott jegyekkel élnek vissza emberek és értékesítik őket. Idén nem igazán fordult elő karszalag-hamisítás a Szigeten. A fesztivál történetének egyik legviccesebb esete az volt, amikor a régi műanyag jegyeknek valaki összegyűjtötte a levágott perforált végét, összekötötte őket egy dróttal és azzal próbált bemenni a Szigetre. Természetesen csak az első kapuig jutott. Többen próbálkoznak oldószerrel leszedni, majd újra fölrakni a napijegyet, de őket a szag alapján szinte mindig kiszűrik a bejáratnál.