Ha valaki esetleg Macedóniában, Szkopje környékén jár, és nem siet nagyon, mindenképpen menjen el a Shuto Orizariba (a települést a helyiek többnyire csak Shutkának hívják). Szkopjéből még biciklivel is könnyű eljutni ide: ha átkelünk a Vardaron, csak 4-5 kilométer. Shutkában nem az a pláne, hogy szinte csak romák lakják, nagyjából negyvenezren, hanem hogy a Balkánon alig találunk más vidéket, ahol ennyire érdekes és egyedülálló rapkultúra alakult ki.
A helyi cigányok fogták a nyugati rapet, és felturbózták olyan elemekkel, amik az általuk korábban is ismert zenei műfajokat jellemzik, így egy elképesztően erőteljes, balkáni-roma-folk-rap keletkezett. 2000 és 2010 között Shutkában ugyan fürtökben értek a jobbnál jobb cigányrepperek, de senki rájuk se bagózott, amíg 2010-ben nem álltak össze felvenni egy közös lemezt. Ez még Macedónián kívül is nagy siker lett, jelentőségét tekintve néhányan a jugoszláv újhullámot megalapozó kultikus válogatáslemezhez, az 1980-as Paket Aranzmanhoz hasonlítják; és bár ez talán túlzás, a Shutka Roma Rap azért elég híres lett.
Persze ez még nem lett volna elég ahhoz, hogy elmenjek a koncertjükre délután a Világzenei Színpadhoz. Az érdeklődésemet az is indokolta, hogy én már egyszer elkeveredtem Shutkába. No nem pont azért, hogy balkáni cigányrapet hallgassak, de végül mégis egy kultúrházféleségben kötöttem ki egy ilyen hepajon, ahol eleve nagyon olcsó volt rakija, de ahogy elhatalmasodott a buli, egyre kevésbé kérték el azt a kevés pénzt is érte.
A Szigeten azért nem volt ennyire jó a koncert. Nem is elsősorban a drága alkohol miatt (hiába, ki kell hozni a nullszalldót), hanem mert alig voltak érdeklődők a színpadnál. Bár ez látszólag engem jobban zavart, mint a fellépőket: ők egészen jól elvoltak, doboltak, trombitáltak, gitároztak, hegedültek, reppeltek, ahogy kell. Mivel sokan vannak az együttesben, szinte számonként váltották egymást az énekesek-rapperek. A figyelmes néző szürreálisabbnál szürreálisabb figurákat fedezhetett fel. A nagyon kövér, aranyláncos csávó, a kisgyerek vagy a Kanye Westre a megszólalásig hasonlító ember mind-mind újabb dimenziója annak, ami menő ma a Balkán belsejében.
Mivel a számok receptje hasonló - balkáni zene és rap -, a dalok között nyelvértés nélkül nehéz különbséget tenni, de ettől függetlenül nagyon jó hangulatú koncert volt, csak jöhettek volna többen. Mondjuk, ha azt nézzük, hogy a világzenei színpaddal szemben lévő árnyékos domboldal a Shutka Roma Rapen is megtelt, lehet, hogy nem is voltunk annyira kevesen. B
A romákat a latinos-folkos indie-t játszó amerikai Calexico követte. A Blur várható nagyszínpados tömegvonzása miatt tulajdonképpen nekik kellett volna lenniük a Világzenei Színpad legerősebb produkciójának, de ezzel a lehetőséggel néhány áldott pillanatot leszámítva nem tudtak élni. Érdeklődők pedig jöttek rendesen, a koncert első felében annyian voltak, hogy a Világzenei Színpadra ilyenkor már azt szokták mondani: tele van.
Az első két szám ennek ellenére elég lagymatag volt, a domboldalon beszélgettek, a színpad előtt dülöngéltek az emberek. A harmadik szám az 2013-as Algiers album legnagyobb slágere, a Splitter, itt mindenki felnéz, az ismerőseim is mondják, hogy "ez tényleg elég jó szám", de aztán ahogy a dal után újabbak következnek, alábbhagy a lelkesedés. Tény, hogy a Calexico eddig sem arról volt híres, hogy határozottan megkülönböztethetőek egymástól a dalaik, most azonban annyira összefolyt minden, hogy az érdeklődés lelohadásával egyre többen kezdtek körülöttem beszélgetni. Pár perc múlva már én is megadtam magam, és a mexikói dallamok egy, a közelgő Blur-koncertről szóló eszmecsere zenei aláfestésévé váltak.
Összességében kedves kis koncert volt, csak hát néhány igazán jó számon kívül semmi nem jött át belőle. Egyetlen hatása az volt, hogy miközben a Blurről meg az Oasisről beszélgettem a közelemben állókkal, pumpáltam a lábammal és néha boldogan csettintettem néhányat, arra gondolva, mennyire jó lenne, ha lenne itt velem egy akusztikus gitár. C