Utazás a medence aljára - a Tame Impala koncertje a Szigeten

Végre egy ereje teljében lévő rockzenekar a Szigeten! Vajon mi jön át ebből élőben? Lehet-e egy koncert kellően pszichedelikus egy mezítlábas frontemberrel és halk énekkel?

Elszigeteltség, magány és befelé fordulás. Ezek azok a hívószavak, amelyeket az ausztrál Tame Impala, azon belül is az énekes-gitáros-dalszerző Kevin Parker választott magának. Ennek megfelelően a koncert nagy részében olyan érzése lehetett az embernek, mintha a zenekar és a közönség külön létezne és azzal, hogy jegyet váltottunk az estére, csak arra vagyunk jogosultak, hogy bepillantást nyerhetünk a zenekar egy próbatermi összejövetelébe. A két csoport (közönség és zenekar) közötti távolságra egyrészről természetesen a Tame Impala hangzásvilága segített rá: az albumokon már megszokhattuk, hogy olyan érzés keríti az embert hatalmába, mintha egy úszómedence aljáról hallgatnánk őket. Mégis ugyanezt élőben megtapasztalni sajátos élmény nyújtott, még akkor is, ha az ének furán vékonynak és hozzájuk képest is túlvisszhangosítottnak tűnt. Másrészről pedig a távolságot erősítette a megmosolyogtató "Work Hard Party Harder" pólóban és selyemsálban színpadra lépő Kevin Parker szégyenlős, introvertált és például Mikától 180 fokban eltérő személyisége, amely szinte kiéheztette a közönséget némi interakcióra.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A visszafogottságra jellemző, hogy még a koncertkezdő Why Won't You Make Up Your Mind? lemezen egy egész tempós, mozgalmas dalnak tűnik, addig itt - hasonlóan az őt követő Music to Walk Home By-hoz, de még az első komolyabb reakciót kiváltó Solitude Is Blisshez képest is - inkább kap felvezető, hangulat-megalapozó szerepet. Mintha nem is magukhoz, hanem csak a zenéhez, mint önálló entitáshoz igyekeznének bevonni minket a hosszúra nyúlt felvezetéssel. Az estének ezen a pontján sokkal jobban örültem volna, ha a tavalyi Horrors-koncerthez hasonlóan verőfényes napsütésben hallgathattuk volna a kaleidoszkóp-szerű hangképeket, ki-ki a saját kábítószerébe kapaszkodva. A lusta, szétfolyó hömpölygéssel a koncert első felét lezáró It's Not Meant to Be követően azonban egy másik dimenziója következett: a korai Half Full Glass of WineJimi Hendrixet idéző és stílszerűen lila füstben előadott blues rockjára beindult a fékevesztett ugrálás és a crowdsurfing. Ez utóbbival kapcsolatban még bátorított Parker, miszerint ebből tudják leszűrni leginkább, hogy tetszik nekünk az előadás. Miután végre teljes erejében szólt az ausztrál zenekarok által kiválóan tökéletesített blues-alapú fuzz-pedál orgia, ezen a hangulaton még emelni tudtak az ide-oda elkalandozáskból felbukkanó, címéhez méltóan trappoló Elephanttal, ami az egyik legjobb Kyuss-dal, amit az utóbbi években hallottam (igaz a YouTube-kommentek közt található "a '67-es Pink Floyd találkozik a John Lennonnal" is találó).

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Ha dj szettről beszélnénk, akkor az ezt követő dobgépes Be Above It egy szinte végtelenségig elnyújtott kiállásnak tekinthető, amely előkészíti a zenekar kvázi nagy slágerét, az együtténeklős Feels Like We Only Go Backwards-ot, amely megfelelő hangulatban valóban eufórikus élmény lehetett. A hangulatnál maradva, Kevin Parker szöveg- és zenei világa nem történeteket, hanem mindig különböző érzéseket próbál átadni és bár eddig rosszat nagyon nem írtam a koncertről, talán ebben volt kevés a koncert. Teljes odafigyelést ugyanis nem vívott ki, a maga világába tökéletes beolvasztást nem kaptam ezen az estén a Tame Impalától (sem a Lucidityt), valamint a spektogramos vizuált már a Winampnál sem kedveltem különösebben, egy ilyen zenekar esetében pedig kifejezetten ötlettelennek és túl nyilvánvalónak hatottak a cikázó vonalak. Ezektől eltekintve jó volt látni egy ereje teljében lévő, összeszokott és nem utolsó sorban aktuális rockzenekart a Szigeten. Az utolsóként előadott Apocalypse Dreams hangulat-csúszkálásával, valamint már-már klasszikus rockoperákat lepipáló, nagyzoló részeivel még egyszer utoljára megidézte a világvégi Pink Floydot és ehhez méltóan véget vetett a szűk másfél órásra szabott utazásnak. B+