A fenék a gyengéje, erőt nyert belőle - Halott Pénz a Quartnak

Harmadik lemezét jelenteti meg Marsalkó Dávid, akit Halott Pénz néven többen ismernek. Arról beszélgettünk vele, hogy mit változtatott az életében egy fenékről szóló szám, miért fél Menyhárt Jenőtől, és hogy tényleg pécsi rapper-e.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Rendszerint pécsi rapperként szokás rád hivatkozni a médiában, de ez még most is igaz rád?

Most még pont igaz, de egyszer már három és fél évig laktam Budapesten, aztán visszaköltöztem ugyan, de kicsit hiányzik Pest. Persze ezentúl is úgy lesz, hogy ha a szülővárosomra kell hivatkoznom, vagy a gyökereimre, akkor az Pécs, az új lemez nagy része is ott íródott, de úgy tervezem, hogy rövidesen újra Pestre költözöm majd. Ennek soka oka van – magánéleti dolgok, meg az, hogy nem tudok a seggemen maradni, és hát Pécsből hiányzik az a lüktetés, ami csak Pesten van meg.

A lemezeden sem azok a tipikus pécsi arcok jelennek meg vendégként – se a Punnany Massif, se más.

Punnany lett volna pedig, csak idő hiányában nem tudtuk már összehozni, de valamikor a jövőben még biztosan dolgozunk majd együtt. Az állandó énekesem, Járai Márk például Pécsen él már jó ideje, de őt valóban nem írtuk ki vendégközreműködőként, mert több számban is része a produkciónak, élőben is. Rajtuk kívül baráti alapon érkeztek a vendégek: Kama (Mary Popkids), Eckü, Mentha (mindkettő Hősök), Kőváry Zoli (The Trousers), Diaz, Snow, Tej, alias Palika az IHM-ből – őket mind régebbről ismerem, velük volt meg az az összhang, ami kellett a közös zenéléshez. Másrészt sokszor maguk a zenék adták, hogy milyen közreműködő illik hozzájuk.

A pécsit akkor kitárgyaltuk, de a rapper mennyire pontos? Csak mert kicsit kívülállónak tűnsz a magyar hiphopszcénában, szemben például a már említett Punnany Massiffal.

Én nem feltétlenül gondolkodtam stílusokban soha, de tény, hogy az első Punnany-lemez inkább volt klasszikus hiphop, mint tőlem bármi. Nekem valahogy mindig az volt az érzésem, hogy előadó szeretnék lenni, nem pedig például MC. Az MC nekem a Busa Pista, vagy aki hasonló attitűddel rendelkezik, míg számomra az önkifejezés a lényeg, és hogy olyan előadó tudjak lenni, aki ebben a műfajban tudja magát a leginkább kifejezni. És mivel nem tudok énekelni, beszélek, illetve a zenéket is én írom. Ha be kell sorolnom magam, én sem gondolom magam kőhiphoposnak, de attitűdben megvan ez az underground jelleg nálam, ami kell ahhoz, hogy hiteles legyek. Én hiszek a lelkes amatőr attitűdben, de persze legyen a zene is élvezhető az emberek számára. Egyébként meg a lemezen is több közreműködő érkezik a hiphopból, illetve éveken át szerveztem hiphopbulikat is Pécsen, hat-nyolcszáz emberrel, szóval kapcsolódom a stílushoz, de mindig igyekeztem nyitottan állni ehhez a kérdéshez. Például a Kőváry Zoli nem tudom, hogy gondolta-e valaha, hogy egy ilyen hiphopos alapú számban fog majd egyszer gitározni.

Talán a sok rockosabb beütésű szám miatt is tűnhetsz kívülállónak.

Az lehet, hiszen nekem az első zenei élményeim mind-mind rock és blues vonalról jönnek – Led Zeppelin, Frank Zappa, később pedig az Európa Kiadó és hasonlók. Ezeket mutogatta apám, hogy "figyeld ezt a gitárszólót", a zene szeretete is ebből az irányból kapott el, aztán szép lassan megtalált a rap, és azóta is ez a két hatás érződik leginkább. De hangsúlyozom, hogy a lényeg a nyitottság, és nem egy témát kell ráerőltetni a zenére. Nekem fura dolog az Magyarországon, hogy ha valaki sikeres lesz egy adott műfajban, akkor utána nem fogadják el, ha bármi mást csinál, csak az eredeti műfajában, pedig a megújulás az egyik legfontosabb képesség a show-bizniszben. Csak amíg egy Justin Timberlake-en egy ötvenfős stáb dolgozik, addig itt neked kell kitalálni, hogyan tudsz nulla forintból egy olyan klipet csinálni, amit megnéznek ötvennél többen. De az utóbbi években azért érződik némi javulás a nyitottság tekintetében, és könnyebben betört az undergroundabb vonal a mainstreambe.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Téged a legtöbben A feneked a gyengém című szám révén ismertek meg, a videó is már bőven millió megtekintés fölött jár a YouTube-on. Meglepett ez téged?

Nagyon. Bár előtte már az Angard című számot is játszotta kicsit a rádió, meg a Viva TV is, de azért hasonló sikerélményem még nem volt, és emiatt nem is gondoltam ebbe bele előtte. Érted, ha még sosem futottad le a maratonit, akkor miért mondanád, hogy most fölkelek és lefutom? Szóval azt mondanám, hogy ez egyrészt szerencse, másrészt a témával se nehéz azonosulni, plusz egy hívogató klip is készült hozzá. Igaz, azt se gondoltam volna, hogy lesznek emberek, akiknél a klip kiüti a biztosítékot, hiszen láttunk már ezer olyan klipet, ami ennél sokkal durvábban szexista, a miénket inkább viccesnek mondanám, nincs benne az a fajta prosztóság, amit egyesek belelátnak. A szöveg sem arról szól, hogy én vagyok a kemény csávó, és az összes csaj az enyém, hanem arról, hogy bejön egy csaj, akit próbálsz felszedni. Egyébként még azért sem gondoltam, hogy ennek a számnak ekkora sikere lesz, mert nálunk nem ez a fajta party-hiphop dominál: az olyan számok, amikben rappelnek, de közben lehet rájuk táncolni. Amerikában ez teljesen bevett sztori, itthon nem annyira, viszont örülök, hogy ezúttal másképpen lett, és bekerült a körforgásba.

Változtatott ez a siker valamit az életedben?

Én ezt úgy éltem meg, hogy kaptam egy lehetőséget a közönségtől, hogy tényleg előadóvá váljak. Elkezdtem live act csapatot építeni, amellyel koncertezni lehet, rámentem az új számokra, és ötször annyit kezdtem foglalkozni a zenével, mint azelőtt. Szóval szó sem volt arról, hogy hátradőljek, hanem épp ellenkezőleg. Előtte az Angard ennél szerényebb sikere is komoly motiváció volt, hiszen előtte már abba akartam hagyni a zenélést. Már úgy voltam vele, hogy haver, ez neked nem megy, még ha éreztem is, hogy van bennem valami. Úgyhogy megcsináltam az Angard-t, hogy azért legalább egy klipem legyen, megpróbálom, aztán meglátjuk. Én mindig dolgoztam a zenélés mellett, akkoriban például egy reklámügynökségnél, és egyre kevesebb időm volt zenélni, a polgári világ kezdte felzabálni a lelkemet. Ezért az a szám végül adott egy lendületet, amit A feneked a gyengém még jobban megerősített, olyan volt, mintha megveregette volna a vállam valaki, hogy talán mégis érdemes csinálnom ezt. Most pedig már hosszú távon is szeretnék fennmaradni előadóként.

Említetted ezt a party-hiphopos dolgot, hogy nem igazán fut itthon. Szerinted mitől lehet, hogy nálunk inkább az adott életérzést sugárzó hiphopszámok lesznek slágerek?

Ez szerintem nagyon összetett kérdés. Egyrészt az utóbbi három évben nagyon felfutott nálunk a hiphop, amihez kellettek a jó klipek, meg az, hogy itthon is felnőtté vált a műfaj: már nem azt gondolják, hogy a hülyegyerekek zenéje, hanem már apukák is vannak, akik ezen nőttek fel. Egyre színvonalasabb dolgok születtek, és elengedték a manírokat, fellélegzett a műfaj. Másrészt nagy húzás volt, hogy elterjedtek az élőzenés hiphopprodukciók, amelyekkel tágabb közösséget is meg lehetett fogni. És úgy alakult, hogy közülük nem a partiszámok lettek sikeresek, például egy Belehalok nem az, amit feltennének egy klubban. Inkább komolyra veszik a dolgot valamiért.

Pedig azért a party-hiphopnak is vannak hagyományai, annak idején az Animal Cannibalsnek vagy Sub Bass Monsternek voltak ilyen számai, vagy újabb példának ott van a Mizu. Bár az utóbbit sokan nem is tartják hiphopnak.

Erről sokat lehet vitatkozni, én viszont inkább Menyhárt Jenővel tudok egyetérteni: nekem minden egyformán popzene. Vagyis vannak zenék, amik bejönnek, és vannak, amik meg nem. A műfaji dolgok annyira nem meghatározóak ma már, mint régebben. A külsőségek sem olyan fontosak már. Ha kimész Londonba, ott is azt látod, hogy a rapperek rockereknek vannak öltözve, a rockerek meg sapkában vannak, és ezt én tökre bírom. Az emberek nehezen lépnek ki a komfortzónájukból, én viszont folyton erre törekszem.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Az új lemezen két számban is előkerül, hogy rossz dolog sokat dolgozni („Hellóbeló, ott a Sanyi, kilóg a bele, hallod, annyit melózni akar a fene", és „12 órát dolgozni az apám szerint jó dolog, 33 évesen majd az alkoholnak hódolok").

Nekem rengeteg dolgom van, és nincs sok üres órám, aminek örülök. Itt inkább arra gondoltam, hogy tök jó lenne olyan dologba feccölni napi 12 óra melót, amiben az ember megtalálja önmagát, és azt mondja, hogy húsz év múlva is ezzel akarok foglalkozni.

És te megtaláltad?

Hát a zene és a marketing, amivel napközben foglalkozom, mindkettő olyan dolog, ami közel áll hozzám. El tudnám képzelni, hogy csak zenével foglalkozzak, de nekem kell a meló, hogy a földön tartson, meg az inspirációk miatt is. Tök jó dolog csak zenéből élni, de nekem kell valami rendszer is az életembe, és ezt a polgári foglalkozás adja meg. Másrészt a magyar zenei piac sem egy aranybánya, és tudjuk, hogy ebből csak nagyon kevesen tudnak megélni. Én sem tudnék.

Van olyan magyar előadó, aki példaértékűen tudja újra kitalálni magát hosszú évek óta?

Én a Hősöket nagyon szeretem, nekem példaértékű az ő alázatuk. Nagyon sokat dolgoznak, mindig odateszik magukat, és az attitűdjük sem változott semmit, pedig már több mint tíz éve léteznek. A Punnany is ugyanilyen. Persze ők is a haverjaim, de az, ahogy bevállalták ezt annak idején, hogy élő zenekarral kezdtek koncertezni, úgy, hogy nem is kerestek eleinte ezzel semmit, az tiszteletre méltó, és tök jó, hogy végül bejött nekik. Ez a legfontosabb, hogy folyamatosan tenni kell a sikerért, és aki ezt elfelejti, annak vége.

Az idén kezdtél el istenigazából koncertezni, mostanra állt össze az élő produkció?

Tavaly decemberben a Gödör klubban debütált ez a live act felállás, amiben benne van Járai Márk, aztán a Venom mint DJ, és a Csabi, billentyűkkel és effektekkel. Beépítettünk pár kis show-elemet, de most szeptember 28-tól már full élő felállással játszunk, és ha tehetjük, ezentúl így is próbálunk menni mindenhová. Korábban csak egy DJ-vel voltunk ketten, de nekem mindig is az volt a vágyam, hogy legyen egy élő zenekarom. És mivel én mindig egyedül voltam, most tök jó érzés, hogy van egy csapat, hozzám hasonlóan gondolkodó emberekből, akikkel számíthatunk egymásra.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Korábban már volt egy lemezed, miben új ez a mostani?

Azt a lemezt Felcser Mátéval csináltam a Punnanyból még Pécsen, ezt pedig a Diazzal Pesten. Az egy másik korszak volt, ez meg félig egy kicsit konceptlemez, ami az elmúlt két évemet tükrözi.

Már volt klipje a lemezről több számnak is – A feneked a gyengém, Ugyanúgy hallasz, Minden szobába kell álom –, lesz még többnek is?

Egész biztos, jövő tavaszig szeretnék még három klipet kihozni, és folyton ezen agyalok, mi legyen a következő, de még fogalmam sincs, le kell, hogy ülepedjen a dolog. Ezért is kellett ez a három év, amíg ez a lemez összejött, mert van olyan szám, amit éves kihagyásokkal fejeztem be. Eddig se terveztem nagyon előre, inkább ilyen ad hoc jelleggel jönnek ezek a dolgok is.

Egyszer azt mondtad, hogy direkt kerülöd azokat a fajta soul-funk hangmintákat, amik már kicsit felülreprezentáltak a hiphopban. Mi a fontos neked egy hangmintánál?

Igen, tudatosan olyan dolgokat keresek, amik elütnek a megszokott hiphopos világtól. Az előző lemezen is volt például Antony & The Johnsons-hangminta, amit nem nagyon használnak a hiphopban, és igyekszem olyanokat beépíteni, amik ilyen extrákat biztosítanak. Antony például egy tök jó hang, nem tudom megmondani elsőre, hogy férfi vagy nő énekel, és az ilyennel nehéz dolgozni, arra büszke voltam, hogy sikerült beépítenem az előző lemezembe. De ez abszolút tiszteletadás a részemről, amikor egy hangmintát használok valakitől.

Mit szóltál ahhoz, hogy itthon mekkora indulatokat kavart a Kanye West-számhoz hangmintázott Gyöngyhajú lány?

Ezt sem értettem, hogy miért. Én iszonyatosan örültem, amikor megtudtam, hogy az egyik istenem hozzányúlt egy magyar hangmintához, miközben a magyarok elég furán reagálták le az egészet. Azt sajnálom csak, hogy maga a dal nem lett különösebben jó: egyáltalán nem is nyúlt hozzá a hangmintához, valahogy nem az lett belőle, amit vártam tőle. Én a mintázásban azt próbálom nézni, hogy egyrészt ez egy pozitív dolog, ami elismerést jelent, másrészt a mintázás nagyon fontos része az elmúlt harminc év poptörténelmének, a hiphopnak meg főleg.

Nemcsak Kanye West nyúlt régi magyar hangmintákhoz, hanem más külföldi rapperek is. Te nem kaptál kedvet ehhez?

Ezek tök jó zenék, de nem nyúltam még magyar mintákhoz, szerintem túl egyértelmű lenne. Meg vannak is itthon olyanok, mint például Killakikitt, akik már évekkel ezelőtt rámentek arra, hogy magyar mintákat használjanak, és már magukénak tudják ezt a dolgot. Én ehhez inkább úgy próbálnék hozzányúlni, hogy mondjuk Menyhárt Jenővel dolgoznék egy közös számon. Bár vele már többször is találkoztunk, nem mertem még előhozakodni az ötlettel, mert kicsit félek a Jenőtől, még tegezni sem merem. [nevet] De tök nagy vágyam az is, hogy a nyolcvanas évek magyar undergroundjának képviselőjével csinálni egy kollaborációs lemezt, mondjuk mostani producerek zenéire.

Vársz ettől a lemeztől valamit azonkívül, hogy összegyűjtöd az elmúlt két-három éved termését?

Én ilyen félig klasszikus arc vagyok, és szeretem az albumot mint formátumot, még úgy is, hogy nem lesz belőle fizikai CD. Tudom, hogy sokan már csak összevissza hallgatnak számokat, de engem még érdekel, hogy áll össze egy album, miért ebben a sorrendben jönnek a számok stb. Szerettem volna összehozni egy olyan lemezt, amelyben mindegyik szám jó, és azt is, hogy legyek albumszinten is erős, ne csak videoklipekben.