Az 1905-ben alapított Las Vegas az után kezdett el növekedni, hogy Nevada államban 1931-ben legalizálták a szerencsejátékot, és ugyanebben az évben kezdték építeni a később Hoover Dam néven ismert hatalmas gátat. Közismert a történet, hogyan húzták fel a maffiafőnökök a Bűn Városát a sivatagban. Egyebek mellett szórakozásra is szükség volt, és nemcsak félmeztelen táncoslányokat felvonultató revükre, hanem zenére is. A később a város egyik szimbólumává lett Liberace 1944-ben lépett itt fel először, majd 1955-től vállalt rezidenciát a frissen megépült Riviera Hotelben, az akkoriban rekordösszegnek számító heti 50 ezer dollárért. (A konzervatív Amerika kedvenc, homoszexuális showmanjéről itt írtunk részletesen.) Ez a rezidenciának nevezett modell, az egyetlen helyen rendszeresen, a hét több (akár öt) napján tartott fellépésekkel meghatározó lett a Las Vegas-i szórakoztatóiparban. Ez volt a város egyik legfőbb vonzereje, amikor Frank Sinatrát vagy Elvis Presley-t lehetett itt meghallgatni - és ez volt az egyik fő hátránya is, amikor a Szórakozás Fővárosa már nem volt egyben zenei nagyhatalom is: aki ide kötötte magát, az kimaradt a szélesebb popvilágból.
Lehet vitatkozni, hogy Liberace vagy a Rat Pack volt-e fontosabb a város életében; az biztos, hogy míg az előbbi inkább Amerikában volt roppant népszerű, a Frank Sinatra, Dean Martin, Sammy Davis Jr., Peter Lawford és Joey Bishop által alkotott baráti társaság világszerte nagyobb hatású, kritikailag is elismertebb. A zenészek, színészek, komikusok, illetve úgy általában: showmanek által alkotott csapat tagjai külön-külön is felléptek Las Vegasban, de gyakran előfordult, hogy meglepetésszerűen megjelentek egymás műsorában. Aztán 1960-ban a város legmenőbb szállodájában, a Sandsben forgatták az Ocean's 11 című filmet, és minden este mindannyian felléptek a Copa Room nevű teremben - és ezzel kezdődött a Rat Pack legnagyobb korszaka a hatvanas évek elején.
Egy show-ban volt zene, komikus számok és a Rat Pack tagjainak improvizált párbeszédei, ugratásai; és ittak is rendesen, külön bárpult volt a színpadon. Egy hónapban összesen 34 ezer nézőt vonzott a műsor. A zenével, vicceikkel, a körülöttük megforduló szexszimbólumokkal - úgy egyáltalán: a coolság megtestesítésével - gyakoroltak nagy befolyást a korra, ezen belül Vegasra. "Korábban western-feeling volt a városban, ők hozták meg a kifinomultságot" - emlékezett vissza egy szórakoztatóipari szereplő; egy másik ezt mondta: "Ez volt az a kor, amikor a szállótulajdonosok még simán kovbojkalapban mászkáltak. És akkor jöttek ők, szmokingban és selyemcipőben." Jól szimbolizálja hatásukat az is, hogy Sinatra szavajárása (például "gas" = jó) szlengként terjedt egész Amerikában.
Közvetlenül is beleszóltak a politikába, amikor 1960-ban részt vettek John F. Kennedy kampányában; a beiktatási gálán is ott volt majdnem az egész Rat Pack. Nekik köszönhető a korábban Las Vegast meghatározó szegregáció csökkenése is. A fekete Sammy Davis Jr. például már korábban is fellépett itt, de csak a színpadon jelenhetett meg, az étteremben, játékteremben nem, a hotelben nem szállhatott meg. A Rat Pack azonban csak ott volt hajlandó fellépni, ahol ő is olyan rendes szállodai szobát kapott, mint a többiek. Legendás poénjuk volt, hogy a karjukban hozták be a színpadra Sammy Davist mint amolyan trófeát: "Köszönöm e díjat a színes bőrűek egyenjogúságáért küzdő NAACP-nek."
No és persze ott voltak a maffiakapcsolatok; ezzel kapcsolatban máig nincs egyértelmű közmegegyezés. A Guardian e cikke például kész ténynek veszi, hogy Sinatra nem lehetett résztulajdonosa a Sandsnek, ha nincs jóban a New Jersey-i maffiózóval, Joseph "Doc" Stacherrel; és e cikk a Rat Pack alkonyát is ahhoz köti, hogy JFK a megválasztása után az öccsét, Robert Kennedyt tette meg főügyésznek, aki keményen fellépett a szervezett bűnözés ellen. Mivel a Rat Pack nem volt hivatalos társulat, feloszlani sem tudott; filmen 1964-ben szerepeltek együtt utoljára. A brit invázió amúgy is "idejétmúlttá" tette a zenéjüket. Ettől még persze nem tűntek el a show-bizniszből, és még kevésbé Vegasból, Frank Sinatra 1994 májusában adta utolsó koncertjét a városban, az ötezer férőhelyes MGM Grandben.
A hatvanas évek végén új királya volt Las Vegasnak: természetesen Elvis Presley. Pedig nem így indult: Elvis már 1956-ban, 21 évesen is próbálkozott a New Frontier Hotelben, "atommeghajtású énekesként" hirdették meg, de ahogy utólag mondani szokták: nem volt rá felkészülve a közönség. Aztán a Viva Las Vegas című film forgatására tért vissza - a hasoncímű, 1964-ben megjelent dal a város amolyan nem hivatalos himnuszának számít -, illetve itt vette feleségül 1967-ben Priscilla Anne Beaulieu-t. Az igazi nagy visszatérésre 1969. július 26-án került sor. "Történelmi pillanatot élünk át. Elvis Presley megérkezett, és itt is marad. Las Vegas többé nem az, ami volt" - a Daily Mail alapos cikke szerint ezt harsogták a hangosbemondók, amint Elvis és kísérete megérkezett, összesen húsz limuzinnal.
Pedig Elvis karrierje ekkoriban éppen nem állt igazán jól: a Hollywoodban futószalagon gyártott filmek ugyan rengeteg pénzt hoztak neki, de népszerűsége csökkent. Las Vegas-i rezidenciája az International szállóban (később Hilton) viszont üzletileg kétségbevonhatatlan siker volt. Hat éven át tartott, 837 telt házas fellépéssel, összesítve 2,5 millió nézővel - ami azt jelenti, hogy többen látták itt, mint máshol a világon együttvéve. Minden második ember, aki egyáltalán ellátogatott a városba, megnézte a show-t. 43,7 millió dollár értékben adtak el jegyeket, ami a Vegas.com szerint 2011-ben 270 millió dollárnak felelt meg. Ha hihetünk Elvis híres-hírhedt menedzsere, Parker ezredes özvegyének, akkor ez volt az első önmagában is nyereséges show a városban. Vagyis korábban a jegyeladások nem fedezték a költségeket - bár természetesen megérte őket színpadra állítani, hiszen a hírességek által bevonzott vendégek bőven költöttek máshol. Elvis Presley 1976. december 2. és 12. között lépett fel utoljára Las Vegasban; további dátumok is le voltak kötve, de 1977. augusztus 16-án elhunyt. Azonban halála után is jövedelmező maradt a város szórakoztatóipara számára: emlékhelyek és -tárgyak, rengeteg imitátor népesíti be Las Vegast, több elvises tematikájú esküvő közül lehet választani.
Számos mókás és rémisztő anekdota kötődik a korszakhoz. Legendás Elvis és Tom Jones barátsága - mókás részlet, hogy utóbbi 2009-ben elárulta, hogy egy alkalommal a barátja annyira meg akart neki mutatni egy dalt, hogy rákezdett, miközben Tom Jones még zuhanyozott - és nem kizárt, hogy ha már, akkor felmérte az ő mezítelen testét. Munkatársai, illetve az őt körülvevő "memphisi maffia" itt olvasható visszaemlékezései szerint Elvis közvetlen és olvasott, okos ember volt, egyáltalán nem igaz, hogy Parker ezredes rángatta dróton. Ráadásul jó humora is volt - ezt állítja Sammy Shore komikus, aki felvezette a műsorát, és akinek prédikátorparódiáját minden este megnézte, és mindig nevetett is rajta. Ugyanő azt is elmeséli, hogy egyszer valaki kapott egy fülest, hogy le akarják lőni Elvist, ezért neki el kellett nyújtania a számát, amíg ki nem derült, hogy ez vaklárma volt.
Ugyanakkor a Daily Mail hangzatos megfogalmazása szerint "Las Vegas lassan megölte Elvist". Hiába, hogy mindenki mindent megtett,hogy szórakoztassa (egészen addig, hogy nőket válogasson neki, vagy éppenséggel távol tartsa őket), az unatkozásra hajlamos sztár nem sokáig bírta a monotóniát, a napi kétszeri fellépést. Ekkor kezdett túl sokat enni, és senki nem akadályozta meg ebben - míg korábban Hollywoodban ellenőrizték az étrendjét, naponta mérték, és edzést írtak elő a számára. Szintén itt hatalmasodott el rajta a gyógyszerfüggés, ami végül a halálához vezetett.
Elvis után Las Vegas hosszú időre veszített jelentőségéből, legalábbis zenei téren, és az aktuális popzenei irányzatoktól reménytelenül lemaradt, üres giccs szinonimája lett. Nem tudjuk pontosan megmondani, hogy ez mikor történt meg; azonban az biztos, hogy amikor az 1967 óta itt fellépő, egy időben a lemezkészítést a jövedelmezőbb show-bizniszért hanyagoló Tom Jones vissza kívánt térni a popzenébe, akkor pont nem a folyamatosságot hangsúlyozta a Reload lemezcímmel. (1999-ben jelent meg, ezen szerepelt a Sexbomb.) Olyanok határozták meg a város zenei képét, mint az 1958-tól, vagyis 16 éves korától kezdve összesen több mint 30 ezer show-t lenyomó Wayne Newton, aki nemcsak kiérdemelte a köznyelvben a Mr. Vegas becenevet, hanem egyenesen még egy Wayne Newton Boulevard is van a városban - legismertebb slágere alább hallható. Vagy itt volt Charo, azaz a spanyol származású Maria Rosario Pilar Martinez Molina Baeza, aki 1971-től kezdve adta elő a műsorát. Ebben legalább akkora szerepet játszottak mellei és az ezeket hangsúlyozó ruhák; a szerepe szerint nem jól elsajátított angoljából eredő, gyakran erotikus töltetű félreértései és mókás kiejtése; no meg, hogy viccesen mondja, hogy "cuchi-cuchi" (ejtsd: "kucsi-kucsi") - mint az, hogy mennyire jól játssza a flamencót.
Nem sokan gondolták volna, hogy éppen Celine Dion lesz az, aki új életet lehel Las Vegas szórakoztatóiparába. Sőt, egyenesen "új értelmet adott annak, hogy mit jelent egy Las Vegas-i rezidencia" - és ezt nem ám az énekesnő PR-osa mondja, hanem a koncertipar egyik tekintélyes lapjának vezetője. Az énekesnő, aki világszerte összesítve több mint 200 millió lemezt adott el, 2000-ben írt alá szerződést a Caesars Palace-szel a 2003-tól kezdődő, három éven át tartó rezidenciára. 100 millió dollár előleget kapott; majd újabb, immár nem nyilvános összeget akkor, amikor 2007 végéig meghosszabbították az A New Day... című műsort. Mint a New York Times cikke fogalmazott, ez volt a koncertipar egyik legjövedelmezőbb és egyben legkockázatosabb szerződése.
Celine Dion részéről sem tűnt egyértelműen jó döntésnek, hogy a turnézás helyett egyetlen helyhez kösse magát, ahol egyébként kezdetben még lakása sem volt. A Ceasars pedig eszméletlen összegeket kockáztatott (bár "hol máshol vállalnának kockázatot, mint Vegasban?" - mondta utólag Dion). Nemcsak az említett előleget, hiszen a műsort befogadó, több mint négyezer férőhelyes Colosseum színházat 95 millió dollárért építették ehhez a műsorhoz; később persze mások is felléptek itt, akár rezidensként, akár egyszeri koncerten. Még egy olyan, egyedülálló berendezés is van benne, amely állandóan 55 százalékon tartja a páratartalmat; erre szükség is van, különben nagyon megerőltetné az énekesnő hangszálait a heti öt fellépés. Leszerződtették a műsorhoz a világhírű Cirque du Soleil rendezőjét, Franco Dragonét; a látványos, tánccal, akrobatikával, vetítéssel teljes show esténként 48 énekes-táncost és kilenc zenészt, no meg nagyszámú kiegészítő személyzetet foglalkoztatott. A New York Times szerint ők annyira szerettek Celine Dionnal dolgozni, hogy a legtöbben végig a műsorral maradtak, ami ritkaság Las Vegasban. És a nézők is arról számoltak be, hogy a hatalmas, látványos show közepette is a sztár lement az első tíz sorba, a szemébe nézett egy kislánynak vagy éppen menyasszonynak - a hatás, a sírás sosem maradt el.
Előzetesen sokan azt mondták, hogy a Titanicéhoz mérhető katasztrófa lesz ez (a frappáns hasonlat azért jutott eszébe mindenkinek, mert Celine Dion legnagyobb sikere a Titanic betétdala); kritizálták a kivételesen magas jegyárakat (a legdrágább belépő 225 dollár, mai áron 49 ezer HUF volt) - és persze Celine Dion mint művésznő sem éppen a zenekritika kedvence. Ehhez képest az A New Day... a koncertipar történetének egyik legsikeresebb vállalkozása lett. Összesen 717 fellépést tartottak, rendre telt házzal, 2003 és 2007 között összesítve nagyjából 3 millió nézővel - bár ebben benne van, hogy sokan többször is megnézték, állítólag volt, aki százszor. Természetesen kapcsolódó termékek is voltak, a ruháktól a poharakon át a DVD-ig. A bruttó összbevétel 400 millió dollár lett. Celine Dion pedig minden évben a top 10-be jutott a legtöbbet kereső zenészek listáján, a világ körül utazgató, keményen dolgozó kollégák közé.
A 2007 decemberében lezárt sorozat után - az utolsó estét Celine-nek sikerült kibírnia sírás nélkül, nem így a közönségnek - Celine Dion 2011-ben tért vissza Las Vegasba. A Celine című új műsorban már nincs olyan show, mint a korábbiban, az énekesnőt nagyzenekar kíséri. A szintén roppant jövedelmező rezidenciát az idén hosszabbították meg 2019-ig.
A bombasiker nyomán újabb világsztárok jöttek gyorsan Las Vegasba. Elton John 2004-től kezdve a Colosseumban tartotta estjét, Celine Dionnal váltásban. Jött még Cher, Rod Stewart, Santana, Barry Manilow, Toni Braxton, Shania Twain, Garth Brooks, Meat Loaf, a Boyz II Men, illetve rövidebb időre Prince és a Mötley Crüe is. Bár már egyikük sem szerepel rendszeresen a slágerlistákon, azért korántsem letűnt, ciki valahai sztárocskák listája ez. (Érdekesség, hogy a két country-előadó, Shania Twain és Garth Brooks is hosszabb visszavonulás után egy itteni rezidenciával tért vissza a zenéléshez.) Idén áprilisban pedig már az aktuális sztárnak mondható Cee Lo Green csinált egy show-t a Planet Hollywoodban, a sokat mondó Loberace címmel.
Most pedig jön majd Britney Spears, akire annyira nem lehet rámondani, hogy lejárt sztár, hogy legújabb száma, a Work Bitch is a listák élére várható. Már régóta pletykáltak, illetve szivárogtattak információkat arról, hogy Las Vegasba megy; végül a hivatalos bejelentést szeptember 17-én, kedden reggel tették meg. Britney Spears helikopterrel utazott a nevadai sivatagba (utána úgy vélte: ez nem neki való), iskolai egyenruhába öltözött rajongók százai várták a képét lobogtatva. A Piece Of Me című műsorban szerepelnek majd a legnagyobb slágerek mellett a december 3-án megjelenő új lemez számai is, vetítés és technikai csodák; "menő klubhangulat" megteremtése a cél. December 27-től kezdve két éven át tart a rezidencia, évi ötven koncerttel; a jegyek 50-179 dollárba kerülnek (11-40 ezer HUF). A TMZ szerint Britney Spears 310 ezer dollárt (68 millió HUF) keres egy-egy fellépéssel, vagyis évi több mint 15 milliót. A lap úgy tudja, Celine Dionnak 476 ezer jár egy estére, igaz, neki 70-szer kell fellépnie egy évben, vagyis keményebb a munka.
Britney Spears olyasmit ígér, amit még soha senki nem látott stb., de azért még így is nyilvánvalóan több köze van a Las Vegas-i hagyományokhoz, mint a néhány éve megjelent új szereplőnek: az elektronikus tánczenének. 2011 tavaszán írtak először a lapok - nyomukban a Quart is - arról, hogy "Las Vegas az új Ibiza", vagyis megjelentek a DJ-k, a partik. Az ok nagyon egyszerű: míg egy hagyományos koncert alatt egy átlagos néző mondjuk kétszer rendel italt, addig egy partin 2-8 órán át folyamatosan buliznak és persze fogyasztanak az emberek. Azóta pedig minden tele van az elektronikus zenei robbanással, úgyhogy nem csoda, hogy Las Vegasban meg aztán még nagyobb a pörgés. Sorra nyílnak az új klubok: a Cirque du Soleil érdekeltségébe tartozó Light, az XS, a Hakkasan és sok más. Az utóbbi kettő felépítésére, elképesztő technikai kialakítására nagyjából 100-100 millió dollárt költöttek. (A Hakkasan mögött egyébként a Manchester City focicsapat tulajdonosa, az arab emírségekbeli sejk, Manszur bin Zajed al-Nahjan áll.) Na és persze a világ legnevesebb DJ-i lépnek itt fel vagy éppen vállalnak rezidenciát.
Köztük a legtöbbet jelenleg Calvin Harris keresi: egy klubestért 300 ezer dollárt kap Las Vegasban. A Forbes cikke szerint a zene, a buli egészen más, de az üzleti modell pont ugyanaz, mint régen: Harris behozza az embereket, akik 50 dollárt költenek a belépőre, nagyjából 100 dollárt italokra, és lesz néhány közülük, aki 10 ezres nagyságrendben veszít az asztalnál. A lap becslése szerint a Hakkasan 100 milliós forgalmat bonyolíthatott egy év alatt, amiből 20 százalék lehet a profit. Ez azt jelenti, hogy az elektronikus tánczenére optimalizált klubba befektetett 100 millió dollár öt év alatt térülhet meg, vagyis Vegasban többen is arra fogadnak, hogy ez nem lesz múló divathullám.
Nemcsak az elektronikus tánczene hatott Vegasra, hanem fordítva is. A legmenőbb klubok egyben a legnagyobb összegeket kínálják a DJ-knek. Afrojacknek, aki 100 ezret keres egy-egy fellépéssel, a Hakkasan ennek majdnem a dupláját ajánlotta, ha átmegy hozzájuk. Ám ő maradt a másik szuperklubban, az XS-ben, mert "nem akart mindent elölről kezdeni" - és mert kapott egy komolyabb fizetésemelést. És ez aggasztja az iparág résztvevőit: a vegasi klubok elképesztő árversenyt indítottak be, és a kevésbé tőkeerős buliszervezők máshol nem bírják úgy megfizetni a vezető DJ-ket, mint itt. A Spin cikkében egy amúgy jól menő, Vegason kívüli klub szervezője azt mondja: az idei fellépők 80 százalékát már nem tudja jövőre elhívni, annyira drágák lettek. Az elektronikus zenei fesztiválok egyik amerikai veteránja, Pasquale Rotella aggódik a dolgok állása miatt: "Ezek az emberek nem szerelemből csinálják ezt, hanem mert ez a munkájuk. Vegas jön, elkölti ezt az eszement mennyiségű pénzt, és tönkretesz mindent."