A DJ-k harmadrangú prostik

A tekintélyes amerikai Rolling Stone-nak tíz éve működik az olasz változata, ennek megünneplésére készítettek egy reklámot Rocker vs DJ címmel. Ez nem annyira az újság nagyszerűségét ecseteli, inkább az elektronikus tánczenét, ezen belül főleg a DJ-ket fikázza. A felháborodás borítékolható volt.

A reklám szövege szerint a DJ-k nem mások, mint harmadrangú prostik, akik az első szóra odaadják magukat; bűnözők, akik szarral bombázzák a hallójáratainkat, elektronikus zajokat akarnak zeneként ránk sózni; szupersztárnak érzik magukat, de a tömeg soha nem fogja a nevüket skandálni, a dalaikat megjegyezni. És eljön majd a nap, "amikor felrobbannak a vokódereitek és elégnek a CD-itek", és végre visszatér az igazi zene, a gitár, basszus és dob, a ROCK AND ROLL! A DLV BBDO ügynökség által készített videóban a DJ-kkel kapcsolatos képi közhelyek kerülnek elő, köztük természetesen a szövegben nem túl hangsúlyos kábítószerezés is.

A reklámra számos reakció született; a YouTube-on is megindult a kommentháború, és sok, elektronikus zenével foglalkozó lap írt a videóról. A legtöbb trollkodásnak minősítette (Trolling Stone - szólt egy szóvicc). A legkeményebb válasz az Acclaimen olvasható: "Van-e szomorúbb annál, amikor a kulturális dinoszauruszok arról nyavalyognak, hogy régen minden jobb volt? És tudjátok, mi történt a dinoszauruszokkal? HÁT KIHALTAK A FRANCBA, ÉS FELJÖTTEK HELYETTÜK AZ EMLŐSÖK AZ ELSŐ HELYRE. A digitális technológia a meteor, ami megsemmisít titeket, csávók; nézzetek csak fel az égre!"

Amúgy arra nem sokan vették a fáradságot, hogy érdemben foglalkozzanak az elhangzó állításokkal - az elektronikus zenei közösség számára túlságosan nyilvánvaló, hogy hamisak, ráadásul annyira régiek és unalmasak, hogy némi lesajnálásnál nem érdemelnek többet. Többen - például a DJ Mag - inkább arra hívták fel a figyelmet, hogy a Rolling Stone számos alkalommal foglalkozott az elektronikus tánczenével, címlapra tette legnagyobb sztárjait. Legalábbis az amerikai verzió: mint a Do Androids Dance megjegyzi, az olasz Rolling Stone meglehetősen különbözik ettől; ugyanakkor mégis csak az lehet az eredménye az "elképesztően egyoldalú és ostoba" videónak, hogy az újság neve összekapcsolódik a tánczene elleni támadással, elidegenítve a potenciális olvasóközönség jó részét.

Egy lap azt is megpendíti, hogy lehetséges: a reklám "nem is epikus trollkodás, hanem a rocksznobéria kifinomult kigúnyolása"; a Create Digital Music szerzője szerint pedig eldönthetetlen, hogy "ez paródia, önparódia vagy kétségbeesett kísérlet, hogy a Rolling Stone-t ismét menővé és relevánssá tegyék".

A legkülönösebb a Gotta Dance Dirty cikke. Ebben a szerző az elektronikus zene - mások által is elismert - problémáira hívja fel a figyelmet, a sok silány utánzattól a lézerekkel látványossá tett, de valójában nem túl izgalmas, kiszámítható fellépésekig; majd azt a meglepő állítást teszi, hogy a Rolling Stone reklámjának a célja nem a sértegetés, hanem a segítség. "Azt akarják elérni, hogy magasabb mércét állítsunk magunk elé; hogy az elektronikus zenei bulikon is érezhessük az élő fellépés okozta eksztázist, azt a máshoz nem fogható érzést, hogy amit hallasz, az most történik, és nem fog ugyanígy megismétlődni később." Ami igen jóindulatú értelmezés, bár kérdéses, hogy magában a reklámban mi támasztja ezt alá.