Bocs, hogy ilyen sikeres voltam!

Phil Collinsnál többet senkit sem bántottak a popsztárok közül. Nem csoda, hogy végül vissza is vonult, ám most lehet, hogy meggondolja magát, és visszatér a színpadra. Miért ciki Phil Collins, és miért nem az?

Nem telt el még három év sem azóta, hogy Phil Collins visszavonult a zenéléstől, ám a 62 éves zenész most megszellőztette, hogy gondolkodik a visszatérésen. Ez pedig újra Collins munkásságának felülvizsgálatára ösztönözte a médiát: mint az ismeretes, Phil Collinsnál talán senkit sem bántott többet a popsajtó a valódi világsztárok közül. Amikor a zenész visszavonult, tett is pár szarkasztikus megjegyzést a saját népszerűtlenségéről, amit sokan úgy értelmeztek, hogy Collins a negatív kritikák és a felé irányuló gyűlölet miatt hagy fel a zenéléssel. Ezt a hitet végül maga próbálta eloszlatni, a honlapján öntve tiszta vizet a pohárba: nem a kritikusok miatt vonul vissza, és nem is érzi úgy, hogy nem szeretnék elegen, egyszerűen több időt akar tölteni a gyerekeivel.

Persze Collins állítólagos népszerűtlensége is relatív. Mégis arról az emberről beszélünk, aki százmilliónál is több lemezt adott el, és tucatnyinál is több, mindenki által ismert slágere van. Egyáltalán, miért lett a cikiség szimbóluma Phil Collins, és miért érzik úgy időről időre egyes újságok (most legutóbb épp a Guardian), hogy rehabilitálni kell a világ egyik legsikeresebb énekesét?

Miért ciki Phil Collins?

Eladta a Genesis lelkét

Collins 1970-ben, tizenkilenc évesen csatlakozott a Genesishez, és a Peter Gabriel irányította zenekar progresszívrock-korszakának összes fontos lemezén ő dobolt. Aztán Gabriel távozása után jobb híján ő lett az énekes, és ezzel párhuzamosan a Genesis távolodni kezdett a progresszív rocktól a mainstream pop-rock felé. Az együttes nyolcvanas évekbeli lemezei már kivétel nélkül milliós sikeralbumok, és a popslágerekről már senkinek nem jutott eszébe a Genesis progrockos múltja. Az együttes így lett a nyolcvanas évek felfújt, műanyag, gyakran semmilyen rockzenéjének szimbóluma – másfelől meg kereskedelmileg sokkal sikeresebb, mint azelőtt.

Túl sikeres volt

A nyolcvanas évek globális szupersztárjai javarészt excentrikus énekesek – Michael Jackson, Prince, Madonna fémjelzik ezt az időszakot –, de a külsőségek iránt teljesen közömbös Phil Collins is közéjük tartozott. Slágereit az unalomig játszották a rádiók: In the Air Tonight, One More Night, Easy Lover, Sussudio, Two Hearts, Another Day In Paradise – és akkor még a feldolgozásairól nem is beszéltünk. Vegyük akkor még hozzá a Land Of Confusiont, az Invisible Touchot, meg a többi Genesis-slágert, és láthatjuk, tényleg Phil Collins folyt a csapból is. Ráadásul az ő dalaiból javarészt hiányzott az a camp faktor, ami utólag jópofává varázsolja a korszak idétlen slágereit. "Nem meglepő, hogy az emberek meg akartak fojtani. Bocs, hogy olyan sikeres voltam!" – mondta utólag Collins.

Megtestesíti a nyolcvanas éveket

A béna szintetizátorok és a válltöméses, feltűrt ujjú zakók korában persze nemcsak Phil Collinsnak voltak slágerei, de ő annyira összefonódott az évtizeddel, hogy gyakorlatilag az összes nagy sikere a nyolcvanas évekre esett. És persze szerepelt a Miami Vice-ban is. Nem véletlen, hogy az Amerikai psycho sorozatgyilkos Patrick Batemanje is Phil Collinsért és Huey Lewisért rajong – mint ahogy egy cikk megjegyzi, ez a két harmincas, fehér pasi is csak a nyolcvanas években lehetett popsztár, és senkinek nem ártott akkorát a hiphop és a hajmetál megjelenése, mint nekik.

A külseje

Ha volt valaha antisztár a popzenében, Phil Collins feltétlenül ilyen. Alacsony, kopaszodó, mókás arcú angol férfi, aki pontosan megfelelő alanynak tűnik ahhoz, hogy gonosz élcek célpontja legyen. Ehhez jönnek az ártalmatlan hangszerelésű, szerelmes dalok, noha vannak, akik szerint a szövegei jóval sötétebb belső világról árulkodnak, amit azonban elfed a slágerek felszíni csillogása. Maga Collins se tagadta, hogy nem érzi magát otthonosan popsztárként: "Néztem az MTV díjkiosztóját, és azon gondolkodtam, hogy mi közöm van nekem ehhez az egészhez?" – mondta nem sokkal a visszavonulása előtt.

Faxon vált el, adóelkerülő

Collinsról több olyan történet is elterjedt, amit tényként kezel a sajtó is, pedig egyik sem bizonyosodott be. Az egyik leghíresebb ilyen sztori, hogy a második feleségétől faxon vált el, noha ezt többször is cáfolta. Miután a harmadik feleségéhez Svájcba költözött, sokan a fejére olvasták azt a nyilatkozatát, amely szerint ha a Munkáspárt kerül hatalomra, akkor ő elmegy az országból, és persze, adózni sem otthon fog. De ha egyszer a felesége (akitől időközben szintén elvált) és a gyerekei is Svájcban élnek, akkor mégis mit csináljon? Ráadásul az is elterjedt róla (szintén tévesen), hogy konzervatív szavazó, ami aztán végképp a cikiség netovábbja a popkultúrában. És még azt is cáfolnia kellett, hogy megszállottja a Mexikó és Texas között 1836-ban lezajlott alamói csatának.

És miért jó fej Phil Collins?

A rocktörténelem egy kis darabja

"Én csak dobolni szerettem volna" – mondta utólag Collins, aki tehát csak a szerencsének köszönheti, hogy énekes lett a Genesisben. És tényleg rengeteget dobolt: párhuzamosan játszott a Brand X nevű jazzrockzenekarban, aztán Brian Eno számos korai szólólemezén, melyek azóta már mind klasszikussá nemesedtek. Dobolt aztán Robert Plant, Robert Fripp és John Cale lemezein is, producerként dolgozott a folklegenda John Martynnal és az ABBA-énekesnő Anni-Frid Lyngstaddal – megannyi stílus, és nem is mind dobosként.

In The Air Tonight

Collins legtöbb slágerével igen mostohán bánt a kritika és az utókor, ám egy kivétel van: az In the Air Tonight még csak nem is volt No. 1, ám mára egyértelműen ez Phil Collins védjegyszerű száma. A szintikre és dobgépekre épülő első szólólemez, a Face Value puritán elektronikája azóta is sok mindenkit megihlet, és a kétezres évek végén előkerült egy híressé vált csokireklámban, ahol egy gorilla dobolt a dalra, illetve bekerült a Másnaposokba is, ráadásul kapcsolódik hozzá egy városi legenda (mely szerint Collins a dalt nem a válásáról, hanem egy vízbe fulladt emberről írta, akit nem tudott megmenteni), amire még Eminem is hivatkozott a Stanben.

Szeretik a rapperek

Bár Collins pont a hiphop térnyerésének volt az egyik áldozata, a műfaj sok képviselőjére volt hatással. Az In The Air Tonightot rengetegen feldolgozták vagy hangmintázták, Lil Kimtől kezdve Tupac Shakuron át Nasig. Az amerikai rapperek nem is igen értették, miért érzik mások cikinek Collinst, akinek a munkássága előtt tisztelegve még egy tribute lemezt is összedobtak, amelyen olyan nevek dolgozzák fel a számait, mint Ol' Dirty Bastard, Montell Jordan vagy Kelis.

Az ő dobhangzását utánozta a világ

És miközben Collins csak dobolni szeretett volna, tudtán kívül a már említett In The Air Tonighttal forradalmasította a dobhangzást is: akkor játszott Peter Gabriel egyik szólóalbumán is, és Hugh Padgham producerrel véletlenül rájöttek, hogyan lehet a pergőhangzás még erőteljesebb, így aztán a nyolcvanas években szinte mindenki ezt a dobhangzást utánozta.

Tényleg jó arc!

Az a helyzet, hogy mindent összevetve Phil Collins egyáltalán nem tűnik rossz fejnek. Teljesen őszintének tűnik az öniróniája, a munkássága egy részéről már neki is megvan a véleménye, és nem tűnik sértettnek, sőt, ő maga is kínosnak érzi, hogy annak idején nekiállt harcolni a kritikusai ellen, és leveleket írogatott a róla rosszat író újságíróknak. Az egyik legnevesebb mai popkulturális újságíró, Neil Strauss például az irodája falán, bekeretezve tartja Collins kézzel írott levelét, amely úgy végződik: Hát, Neil, baszódj meg!