Négy és fél óra magyar zene ingyen

AMB, elektronikus zenész

Három nagy magyar válogatáslemez is elérhető vált a közelmúltban, különféle műfajokban. A Chi okos elektronikát, a SuphniMuzsikRevolution tág értelemben vett garázsrockot gyűjtött össze, a Postrock.hu pedig azt, ami a neve.

A nagy múltú elektronikus kiadó, a Chi ötvenedik kiadványa, az Allstars Uncovered szabadon választott összegért tölthető le innen (ha 0-t írunk az árhoz, ingyen). Nagy része a középtempós, tört ritmusú; inkább a hangulatfestésre és az érdekes hangokkal való szobrászkodásra helyezi a hangsúlyt, mintsem a táncoltatásra. Mindjárt ilyen (némi retrós ízzel) a nyitó AMB-szám, ahol a szélsőségek, az érzelmes zongoradallamok és nagy, zörgős-koszos dobok ellenpontozása különösen jól sikerült. Eril Fjord zörgései lettek még feltűnően szépek; a kiadó arca, Fine Cut Bodies is ügyesen hozza össze a groove-okat és az apró hangok bizgerálását. A jellemző hangulat vagy a könnyedebb melankólia, vagy a bizonyos mértékű sötétség; de azért van itt móka is, például tshabee száma.

Alapjában véve mindegyik darab rendben van; más kérdés, hogy ha egyben hallgatjuk a másfél órás, 18 számos válogatást, akkor egy idő után elkezdenek összemosódni, és leginkább azok fognak kiugrani, amik nem egészen illenek a fő csapásirányba. Így például az Anez: bár a lemezzel nem voltam maradéktalanul elégedett, itt nagyon jól sül el, ahogy a duó egyszerre kacsintgat a pop irányába, nem közelről, nem messziről, inkább tisztes távolból - másfelől a teljes szétcsúszottság, vagy inkább apró darabokra esés felé. Cadik Bio Digital Jazze tényleg az, ami a címe: szétszedett jazz, ami a nyilvánvaló elektronikus beavatkozás ellenére a bio jelleget is meg tudja őrizni. Feltűnőek a táncos darabok is: Iamyank lassan összeálló, de aztán egész dögös house-os száma; Synus0006 koszos acidje. A hiphoposok is szélsőségesek: a Headshotboyz billegős és érzelmes, Modul pedig a legkeményebb dobokat és basszusokat hozza. Bőven elég érdekesség ez egy válogatáslemezre - amit amúgy már látatlanba is ajánlani lehetne bárkinek, akit kicsit is érdekel az okosabb fajta magyar elektronikus zene; pláne, hogy az összes szám direkt erre készült.

A SuphniMuzsikRevolutiontársaság több válogatáslemezt is tervez mindenféle témakörökben, a fejlécben a szörftől a punkon és pszichedélián át a zajig mindent megjelöltek. Az első ilyen, a karácsonykor, szabadon választott összegért letölthetővé tett lemez címe Dirtdown In White, és "underground garázszenekarokat" gyűjt össze, de ezt nagyon tág értelemben vegyük. Van köztük dallamos, együtténeklős, könnyedebb és tökösebb rockzene, mi több, blueszal indul; van punkoskodás és darkoskodás; törékeny éneklés és instrumentális kísérletezés. A három közül ez a válogatás a legrövidebb, potom 55 percben 15 szám. Azt leszámítva, hogy a hangerő zavaróan ingadozik, jól sikerült az összeállítás: a furább és slágeresebb, érzelmesebb és dögösebb stb. számok jó ütemben követik egymást. Aki rendszeresen olvassa a Quartot, sok ismerőssel fog találkozni, de azért egy-két felfedezni való zenész még akkor is marad. Nekem az említett nyitó nyers, elfajzott garázsblues, a Risky Silence, valamint az egyszerre pszichedelikusan elemelkedő és a kosz által lehúzott Médeia Fiai jelentett meglepetést.

A magyar posztrock színtér webkikötője, a Postrock.hu novemberben jött ki innen letölthető válogatásával. A Lassú víz sajnos csak megerősíti a műfajjal kapcsolatos, már jó sok éve meggyökerezett előítéleteimet. Pontosan ugyanazok a dallamvezetések és struktúrák jönnek elő újra meg újra; a csingilingi, elhalóan szépelgő bevezetők és katartikusnak szánt csúcspontok kiszámíthatóan érkeznek egymásra; és a kötelező elemeken kívül nincs semmi érdemleges történés. Ráadásul így egyben hallgatva ezt a 22 számos, kétórás válogatást különösen feltűnő és nyomasztó mondjuk a gitárhangzások egyöntetűsége. Tényleg, már olyasmiknek örültem, hogy hú, itt van ének! Itt feltűnőbbre vett szintik! Metálosabb gitárok! Keményebb dobok! Messze a legjobb számok azok voltak, amik csak nagyon távolról kapcsolódnak a posztrockhoz (a pszichedelikus instrumentális rock Sonar; néhány, a giccshatárt azért át-átlépő ambient, pl. qwertzuiop és sabw). A StarFunk Simplesnél pedig örültem, hogy végre van valami más hangszer (klarinét), és a feszültségteremtés is jól megy - de vajon miért kell ezt elrontani a posztrock közhelyeivel? Persze aki szereti a műfajt, annak stb., de a nem elkötelezetteket aligha fogja meggyőzni arról, hogy érdemes egy félnél több posztrockszámot meghallgatni egy évben. (Amúgy a nemzetközi színvonal megvan, mert akárhány külföldi hasonló zenekar lemezébe hallgatok bele, ott sem hallok jobbat.)