Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
"Ellopja más emberek zenéit. Nem tud rappelni, sem értelmes szövegeket írni. Amikor rappelni próbál, egymást követik az önrímek. Amikor nem megy az önrím sem, valamit hablatyol spanyolul. Ráadásul úgy néz ki, mint egy babaruhákba öltöztetett földikutya" - így foglalta össze egy bloggerként is aktív ausztrál rádiós DJ, miért utálja Pitbullt, aki szerinte a legrosszabb dolog, ami a popzenében történt a Village People óta. Bár ez így nyilván kicsit erős, pont megragadja a Pitbull-jelenség lényegét: a legtöbb slágere tényleg valami ismert régebbi számon alapul; a rappelése tényleg a eurodance-korszak bájosan kezdetleges rapbetéteit idézi; a szövegei tényleg kirívóan buták még a mai mezőnyben is; és fél szemmel vállaltan kikacsint a latino tömegekre is. Mellesleg az utóbbi évek egyik legsikeresebb előadója, aki jóformán hetente featuringel valami nála ismertebb névnek a számában, és joggal lehet az az érzésünk, hogy a csapból is Pitbull folyik.
Erre a magyar olvasók egy jelentős részének egész biztos az lesz a reakciója, hogy "Ki ez a Pitbull? Soha életemben nem hallottam róla." És ez könnyen lehet, ám aki nem vigyáz kínosan arra, hogy semmi ne szűrődjön be a külvilágból az elefántcsonttornyába, az egész biztos hallotta már valamelyik rádióslágerét: például azt, amiben a Kaoma Lambadáját erőszakolják meg Jennifer Lopezzel, vagy amelyikben az A-Ha Take On Me-jét szabják a saját képükre Christina Aguilerával. De ha hallunk valami pumpálós mai partislágert, felcserélhető rapbetéttel, ahhoz jó eséllyel köze van Pitbullnak, aki legalább annyira emblematikus figurája a mai popnak, mint David Guetta vagy Will.i.am. Nem véletlen, hogy a focivébé hivatalos himnuszát is ő adja elő Jennifer Lopezzel.
Pitbull a neve alapján valami igazán kemény arc is lehetne, de még a kötelező drogdíler múltjával együtt sincs benne semmi félelmetes. A most 33 éves Armando Christian Perez Miamiban született, kubai bevándorló családban, és sokáig inkább a teljes elkallódásra volt nagyobb esélye: kamaszkorában még az anyja is kidobta otthonról, ám még idejében rájött, hogy a zenében nagyobb potenciál van, mint a kisstílű gengszterkedésben. Az ezredforduló után szerzett nevet a miami hiphopszíntéren, és több-kevesebb sikerrel jelentetett meg lemezeket. Majd jött a felismerés, hogy crunk- és gangsta rap-előadóként kényelmesen ellébecolhat ugyan, de az igazi sikerhez váltani kell.
Az új korszak hajnalát az I Know You Want Me (Calle Ocho) című szám jelentette 2009 tavaszán: itt már nyoma sem volt a korábbi keménykedésnek, helyette egy eurodance-szintikkel felütött, bulizós slágert kaptunk, melyben komoly szerep jutott egy többszörösen átszűrt Chicago-hangmintának (ezt a Bucketheads The Bomb! (These Sounds Fall into My Mind) című slágeréből ismerhetik a legtöbben). A szám nemcsak Amerikában tette híressé Pitbullt, hanem az egész világon is: az I Know You Want Me az év legtöbbször megnézett zenés videója lett a YouTube-on, és tulajdonképpen azt is megelőlegezte, hogy miről fog szólni az elkövetkezendő években a mainstream popzene: pumpálós dance alapokról, egyszerű üzenetekről – a latin feeling csak bónusz.
Innentől pedig jött a többi sláger: Hotel Room Service (a Push the Feeling On, a Rapper's Delight és a 2 Live Crew-féle One and One találkozása), a Give Me Everything (Afrojack és Ne-Yo segítségével), a Back in Time (Mickey & Sylvia réges-régi rock and roll-slágere az alap), Feel This Moment (ez a már említett Take On Me-felturbózás) és végül a mostani megasláger, a Keshával énekelt Timber (ez egy Lee Oskar nevű dán harmonikás egykori sikerszámán alapul). És ezek csak a saját slágerei: még hosszabb a lista azokból a dalokból, amelyekben Pitbull közreműködik - egyebek között Enrique Iglesias, Usher, Jennifer Lopez nagy-nagy slágereiben vendégszerepelt (J-Lo mindjárt három dalához is meghívta, és a következő ugyebár most jön.) Tényleg egyfolytában akad egy Pitbullt is felvonultató szám, amit épp játszanak a rádiók.
"Mindig voltak céljaim, mindig volt tervem, és mindig megvolt a stratégiám. 2009 a szabadság éve volt, 2010 az invázióé, 2011 a hatalomátvételé, 2012 pedig a gazdasági gyarapodásé" - mondta többször is Pitbull, amikor arról kérdezték, meglepte-e a sikere. Az interjúkból és portrécikkekből egy mindent előre kiszámító üzletember képe rajzolódik ki, akinek a karrierjében a becsvágy játszotta a legnagyobb szerepet. Pitbull szerint az ő története a klasszikus amerikai self made man sztorija, akit nem riasztottak el a nehézségek, hanem erényt kovácsolt belőlük. "A hiphopban Miami egy rossz pont; az, hogy kubai vagyok, már kettő; és az, hogy fehér a bőröm és kék a szemem, már összesen négy. De mostanra erényt kovácsoltam a hiányosságaimból" - mondta példaként arra, hogyan lehet legyőzni a körülményeket.
Nem véletlen, hogy Pitbull leginkább egy zenei self help-gurura emlékeztet: ő maga is bevallja, hogy komoly inspirációt jelentett a számára a műfaj egyik legnagyobbja, Tony Robbins. Sőt, egy ilyenre szakosodott oldal össze is szedte Pitbull önsegítő tanácsait: "Nincs siker kudarc nélkül, és nincs kudarc siker nélkül"; "Akkor tudsz keményen dolgozni, ha maga a munka adja neked az erőt."; "Úgy érzem, mintha folyamatosan harcolnék, új utakat és új lehetőségeket keresnék, olyankor is, amikor az emberek azt hinnék, hogy ez már reménytelen." Valóban bármelyik self-help könyvben lehet találkozni hasonlókkal, Pitbullnak viszont tényleg bejött.
Kezdettől fogva tudatosan próbálta lerombolni a spanyol és angol anyanyelvűek közötti határokat: egyetemes témákat választott, és mindig valami olyan spanyol szót, amit könnyen lehet kántálni, és az is tudja hová tenni, aki nem tud spanyolul. "Azt mondták, túl hiphopos vagyok a latinóknak, és túl latin a hiphoposoknak. De én nem foglalkoztam a díjkiosztókkal, sem a politikával, semmivel. Tudtam, hogy az emberek, akikhez szólok, pont úgy beszélnek, ahogy én." Ráadásul Pitbull távolról sem csak a több mint ötvenmilliós spanyolajkú amerikai populáció körében népszerű, de őt ez sem lepte meg: "Ez itt a zenebiznisz. Semmi zseniális nincs abban, amit csinálok: a lényeg, hogy ne bonyolítsuk túl a dolgot."
Pitbull nemcsak beszél az üzletről, hanem csinálja is. Ahogy beütött a siker az I Know You Want Me-vel, egyből igyekezett több lábra állni, nem pedig csak a lemezeladásokra és a fellépésekre hagyatkozni. 2010-ben Rihannával és Drake-kel együtt vett részt egy Kodak-kampányban (csak ebből milliós nagyságrendű bevétel jutott neki), de együttműködött a Dr. Pepperrel, a Pepsivel, a Budweiserrel, a Walmart szupermarket-hálózattal, a Sheets Energy Strips energiatablettával, vagy a Zumba Fitnesszel. Egyáltalán nem csinált problémát abból, hogy termékeket népszerűsítsen, és bármilyen reklámkampányhoz odaadta a nevét, ha azt üzletileg hasznosnak látta.
Ráadásul nemcsak az arcát vagy a dalait adta reklámokhoz, hanem még a dalszövegeit is bérbe adta, ha úgy hozta a szükség: a Give Me Everythingben például kétszer is felbukkan a Kodak szó, míg volt olyan száma, amit egy lemezére is feltett, pedig kifejezetten egy Dr. Pepper kampány kedvéért írta. Ott van aztán a Voli nevű vodkacég, amiben Pitbullnak többségi részesedése is van, úgyhogy nem csoda, hogy a márka több klipjében is látható termékelhelyezésként. (Még akkor is, ha egyébként a fellépésein egy másik vodkamárkából kér az öltözőjébe.)
Ő is tudja, hogy ez nem mindenkinek tetszik, de nem tud mit csinálni: "A hiphop mára teljesen elüzletiesedett. Nem mindig volt így, de muszáj üzletemberként viselkedned, és neked kell megszerezned ezt a pénzt." (Ezen az sem változtat, ha tudjuk, hogy azért jóval kevesebb pénze van annál, mint amennyivel dicsekedni szokott.)
Annyira komolyan veszi önmaga brandesítését, hogy Pitbullt, a rappert sikerült teljesen különválasztania Armando Pereztől, az embertől. Neki nincsen komoly, kitartó rajongótábora, mint a vele együttműködő sztároknak, a magánéletéről pedig szinte semmit nem tudni, azt is csak nemrég árulta el a sajtónak, hogy hat gyereke van. De valójában ez kit érdekel? Hiszen ő Mr. 305 (ez Miami hívószáma), újabban pedig Mr. Worldwide (Mr. Világszerte), aki mindenhol, mindenkivel őrületes bulit csinál, ennyi pont elég is róla.
Mivel Pitbull üzleti befektetésnek tekinti a zenei karrierjét, vélhetően egyáltalán nem rázza meg, hogy a popsajtó nincs túl jó véleménnyel róla: koncertjein pontosan tudja, hogy kell jó hangulatot csinálni, és ehhez épp elég bulislágere van. Egyébként pedig megteheti, hogy ne törődjön a szépszámú ellentáborral.
És amikor egyszer kapcsolatba került velük, azt is jól kezelte: 2012 nyarán a Walmart indított egy Facebook-kampányt, melynek az volt a tétje, hogy Pitbull fellép a legtöbb lájkot kapó boltban. Egy bostoni újságíró pedig úgy gondolta, jó vicc lenne száműzni Pitbullt a lehető legtávolabbi helységbe, ahol van Walmart bolt, és ez az alaszkai Kodiak városa lett. Hamar internetes kampány indult, és végül célt is ért, hiszen a kisváros hetvenezernél is több szavazatot kapott, Pitbullt viszont nem sikerült ezzel sem kizökkenteni.
"Hallottam, hogy az alaszkai Kodiak kapta a legtöbb szavazatot, mert valaki azt hitte, ez jó tréfa lesz. De azt tudnotok kell, hogy én bárhová elmegyek a rajongókért." Úgyhogy elment Alaszkába, és jól jött ki az egész helyzetből: fellépett a helyi lakosság nagy százalékát jelentő párszázas közönség előtt, a bulira pedig meghívta a csínytevést kiötlő újságírót, David Thorpe-ot is.
A többieknek pedig abban az interjúban üzent, amiben a tehetségről beszélt: "Pitbull egy termék, én pedig egy üzletember vagyok. Ez az iparág kilencven százalékban az üzleten, tíz százalékban tehetségen múlik. Lemaradni azok fognak, akik tehetségesnek hiszik magukat, és azt gondolják, hogy nekik még a szaruk is illatos."
