A jófajta egyszerűség híve vagyok - Bognár Szilvia a Quartnak

Bognár Szilvia a nép- és világzene szűkebb körein kívül is ismert. Sokakhoz eljutott saját lemezeivel, újabban gyerekműsorával, valamint sokféle szereplésével a korai Anima Sound Systemben, a Szalóki Ágival és Herczku Ágnessel közös produkciókban, a Makámban stb. Eddigi pályáját tekintjük át interjúnkban, szó esik a hiteles népdaléneklésről, az anyaságról és persze számos zenei projektjéről.

Fotó: Falus Kriszta

Voltak a családodban zenészek, énekesek?

Édesanyámnak gyönyörű hangja van, és sokat énekeltünk gyerekkoromban. Igaz, többnyire nem népdalokat, hanem a kor aktuális magyar slágereit. Anyai nagyapám is igen dalos kedvű volt, ő a magyar nótákat szerette. Ennyi a családi örökségem, ami a látszat ellenére nem is olyan kevés.

Volt olyan pillanat, amikor elhatároztad, hogy énekesnő leszel?

Tizenhat esztendős voltam, amikor egy szentesi népdalversenyen 131 versenyző között az abszolút első díjat nyertem el. Minden túlzás nélkül, tisztán emlékszem a pillanatra: olyan hang jött ki a torkomon, amin magam is meglepődtem. Akkor gondolkoztam el először ezen az "éneklés dolgon". A mérföldkövet a Népművészet Ifjú Mestere cím jelentette. Kallós Zoli bácsi akkor azt mondta, hogy ezt a díjat nem is lehet egy tizennyolc évesnek odaítélni: "Nem tett az még a magyar népdalért, népzenéért, néphagyományért semmit." Ez a mondat óriási felkiáltójelet rakott a fejembe, s ráébredtem, hogy nekem itt feladatom van. Tudatosabban kezdtem foglalkozni a magyar népzenével és általában a hagyományos magyar paraszti kultúrával.

Mi a titka a hiteles népdaléneklésnek?

Nem egyszerű erre válaszolni, hisz ki vagyok én, hogy meghatározzam a hitelesség kritériumait. A hangvétel alapvetően torokhang; az előadásmód és a hozzá tartozó gesztusrendszer is jó értelemben véve egyszerű: nincsenek manírok, affektálás, túljátszás sem hangilag, sem mozdulatok tekintetében. De a hagyományos énekesek felvételei között is sokféle megszólalást fedezhetünk fel. Vannak teljesen szenvtelenül, dinamikai elemek és egyéb tagolások nélkül éneklő előadók, s vannak, akik extrovertált típusok, meglengetik a nóta egy-egy sorát, dinamikáznak, erőteljesen gesztikulálnak. Minden tájegységnek megvannak a saját stílusjegyei, az adott ritmikák, díszítések, amelyek leginkább jellemzőek rá, ezekhez illik ragaszkodni; noha azért a felvételek nagy szórást mutatnak.

Melyek a számodra legkedvesebb vonulatok a népzenén, népdaléneklésen belül?

Vannak tájegységek, amelyeknek a nyelvezetét jobban ismerem, jobban tudom, s vannak, amelyekét kevésbé. De ez inkább abból adódik, hogy az ember Vas megyéből Moldváig zarándokolva nem tanulhat meg mindent úgy, ahogy azt az egész életüket egy helyen élő emberek annak idején fújták. Ez nem is lehet feladata egyetlen előadónak sem. A legkülönfélébb dalok, hangszeres muzsikák között egyaránt vannak kedvenceim. Nagyon közel állnak hozzám az archaikus dallamok és szövegek, amelyekből például Moldvában igen jelentős mennyiségű maradt fenn. Mindig csodálattal tekintek az olyan jelenségekre, amikor egy dallam, szöveg vagy komplett dal több emberöltőn átívelő életútja, netán több évszázados megőrződése, átalakulása nyomon követhető a lejegyzések és hangfelvételek alapján.

Hogyan tettél szert az általad énekelt népdalkincsekre?

Kevés alkalmam volt "élőben" tanulni a még a hagyományban szocializálódott asszonyoktól, férfiaktól. Alapvetően gyűjtésekből tanulok. Előfordul, hogy egy-egy dalnak nem lelem az eredeti felvételét, csak a kottáját. Ilyenkor meghallgatok számos onnan gyűjtött anyagot, s azok alapján összerakosgatom magamnak a dalt. De igazából szeretem hallás után megtanulni az énekeket. Ugyan a tudományos leírásokban minden füllel hallhatót lejegyeztek, számtalan stíluselem nem lekottázható. Itt fontos megjegyeznem azt is, hogy ezek a dalok törvényszerűen az én személyiségemhez adaptálódnak. Hajlamosak vagyunk ugyan elfeledkezni az egyén szerepéről a népművészetben, hisz az olyan "kollektív dolog", de egy-egy személyiség régen is saját magához formálta a dalokat a meghatározott kereteken belül.

Fotó: Váradi Levente

Hogyan jellemeznéd ezt az egyéni stílusodat?

Én a jófajta egyszerűség híve vagyok. Nem szeretem a túlzott színpadiasságot, a kigondolt mozdulatokat, a manírokat, az affektálást. Abban hiszek, hogy egy csomó olyan kellék nélkül is lehet élménydús, jó koncertet adni, jó lemezt csinálni, amelyek ma a populáris produkciók jó részét jellemzik. Van olyan ismerősöm, akinek a pár évvel ezelőtti Bognár Szilvi a kedvesebb, mert ma már emelem a kezemet és csukott szemmel mutogatok, ha épp egy dallamnál ezt hozza ki belőlem valami belső kényszer. Pedig ez nem természetellenes. Másoknak meg kevés, bármit csinálok, mert ők már különféle show-elemekhez szoktak hozzá a koncertek alkalmával.

A hagyományos éneklés (és nem csak a magyar) rendkívül fontos értékeket hordoz. Nem csak a gyönyörű dallamokat, a sokszor örök érvényű érzelmeket megéneklő szövegeket, hanem az éneklésnek egy igen természetes, ösztönös módját, hangképzésben, díszítésben és gesztusokban egyaránt. Én ezt igyekszem minden körülmények között megőrizni. A dalokban rejlő világképről, hit- és hiedelemrendszerről már nem beszélek, mert azok így már nehezen, vagy nem átadhatóak.

De a megvalósításnak van azért mozgástere. Már csak azért is, mert nem a hagyományos közegben, funkcióban szólalnak meg a népdalok, még egy népzenei koncerten sem. A latin himnuszok és a megzenésített versek pedig nem népdalok. Ez utóbbi esetekben is fontos számomra a sallangmentes forma, a természetes hangvétel. Élvezem ezt a zenei sokszínűséget, hogy egyik zenekarban, koncerten közelebb, máskor távolabb vagyok a hagyományos népzenétől. Noha mindig tanulok újabb és újabb eredeti dalokat, és vannak népzenei felkéréseim is, sőt, többnek is örülnék, mégis, az én utam alapvetően a feldolgozások, a világzene felé vezet.

Mi az, amit mindenképpen igyekszel megőrizni az autentikus dalokból, mit változtatsz rajtuk?

Az eredeti dallamokra törekszem és alapvetően őrzöm a hagyományos formanyelvet. De az évek során rájöttem, hogy amennyire másképp szólal meg egy dal a különböző énekesek ajkán, másképp egy furulya, egy vonós banda és mondjuk pengetősök között, úgy törvényszerűen változik akkor is, ha nem hagyományos a zenei kíséret. Lehet, hogy ez első hallásra nem is olyan feltűnő. Van, hogy megváltoztatok dallamokat, vagy különböző variánsokat keverek össze, de ilyen változások nyilván a hagyományban is végbementek. Általában igaz, hogy úgy variálom a szövegeket és dallamokat, ahogy azokat annak idején egy jó nótafa is variálhatta volna. Az EtNoé: Szerelem végén például improvizációkból alakítottam ki az utolsó másfél perc dallamát. Ez számomra egy továbbgondolás, a dal továbbélése modern zenei közegben. Van, amelyik dalnak jól áll, amelyiket felemeli az új zenei közeg akkor is, ha autentikus határokon belül szólaltatom meg, s van, amelyiket nem feltétlenül.

Sokféle zenekarban fordultál meg. Hogyan fejlődtél, változtál ezekben?

A Vasi Népdalstúdióban és a Boglya Népzenei Együttessel énekelve ismerkedtem a népzenével. Ehhez képest merész kitekintés volt az Anima Sound System, ami az elektronikus zene és a népdal fúzióját próbálgatta különféle módokon. Végül nem találtam meg a helyemet ebben a világban, a népdalét sem. Sőt, ezután elég erőteljesen az autentikus népzene felé fordultam. Ez vitt az ELTE néprajz szakára is. Utólag érzem csak igazán, mennyire fontosak ezek az alapok, hogy eredeti formájukban ismerjem a dalokat, azok funkcióját, a hozzájuk kapcsolódó szokásokat, táncokat, az egykori paraszti társadalom hétköznapi életét, hiedelmeit és szokásrendjét.

A Makámban Krulik Zoltán kezdte feszegetni az én akkor elég szűk határaimat. Olykor nem is álltam kötélnek. De lassan-lassan rányílt a szemem, a lelkem egy fontos dologra, amelyben nagy szerepe volt a különféle népek többszólamú dalait megszólaltató Vándor Vokálnak is, akikkel hét évig énekeltem. Felfedeztem a magyar és más népek népdalain belül a megszólalások ezerféleségét. Elkezdtem tudatosan keresni, megszólaltatni ezeket a különbségeket. A közreműködések, különféle zenészekkel való munkák is mindig új kihívásokat adtak. Mai napig szívesen vállalok a saját projektjeimen kívül is meghívásokat. Olyan szerencsés vagyok, hogy valamennyi produkcióban önmagam lehetek. Van, hogy nem vagyok annyira előtérben, vagy csak a műsor egyes részleteiben, de ez engem nem zavar. Ha azt érzem, hogy valami nem nekem való, azt nem vállalom el. Például nem vállaltam el egy amszterdami felkérést DJ Palotaival duóban, mert azt éreztem, hogy az nem én vagyok, nem lennék hiteles.

Kik azok, akikkel régóta, esetleg a karriered kezdetétől együtt zenélsz?

Tizenhat évesen kezdtem komolyabban énekelni, és 21 éves koromban költöztem Szombathelyről Budapestre, ezért olyan társam nincs, akivel kezdettől együtt zenélek. De többen vannak, akikkel a felköltözés után nem sokkal kerültem kapcsolatba és mai napig zenélünk együtt. Elsősorban a párom, Kovács Zoltán az állandó zenésztársam és zeneszerzőm; immár tizenegy éve, hogy a Makámban együtt muzsikáltunk. De régóta és visszatérő jelleggel zenélek például Bolya Matyival és Szokolay Dongó Balázzsal, Kiss Ferenccel, Sebő Ferenccel, és mindig számíthatunk egymásra Szalóki Ágival és Herczku Ágival is. Sose lehet tudni, mit hoz az élet. Berecz Andrással például nemrégiben, jó tíz év elteltével találkoztak újra az útjaink, s fújtunk el újfent pár gyönyörű csuvas dalt.

Milyen változást hozott magával, hogy szólóprodukciód, illetve saját zenekarod lett?

Most már más pozícióból tekingetek minden felé, hiszen 2006 óta van saját csapatunk Zolival, sőt, most már kettő is. Nagyszerű emberekkel zenélünk, akiket szeretek és becsülök emberként, zenészként egyaránt. Kezdetektől fogva hittünk benne, hogy ezt nekünk meg kell lépni, s hogy meg is tudjuk lépni. Noha kiderült, hogy nem csak jó, izgalmas zenék kellenek, a folyamatos innovatív munka mellett foglalkozni kell a marketinggel is, komoly és szerteágazó háttértevékenység szükséges már csak ahhoz is, hogy a hallgatóság meg a szervezők tudomást szerezzenek az egyes produkciókról. Gyorsan hozzáfűzöm, hogy ez az én esetemben messze nem valósul meg, de attól még látom, hogyan működne jobban. Azzal együtt is, hogy különféle együttműködésekben izgalmas dolog belehelyezkedni egy-egy koncepcióba, szerepbe, fél embernek érezném magam saját produkciók nélkül. Szeretem kigondolni, felépíteni a műsoraimat. A gyerekeknek, családoknak szóló előadásokat kifejezetten tematikusan tudom és szeretem csinálni.

Hogyan építed fel a műsorokat, hogyan választasz zenésztársakat?

Van, hogy beleszeretek egy-egy dalba, van, hogy kifejezetten újat keresek, amit még nem, vagy nem nagyon hallottam eddig. A gyerekműsor kapcsán a koncepcióhoz, az adott korosztályhoz is igazítom a választásaimat. A zenei irányvonalakért, komponálásért és hangszerelésért Zoli felelős. Én az elképzeléseimet, dal- és szövegötleteimet, benyomásaimat, adott esetben kritikai hozzászólásaimat adom a munkához. A zenésztársainkat is együtt toboroztuk.

A gyermekeid születése hogyan hatott a zenédre?

Mindenképpen hatással volt rá, de nem olyasmikre gondolok, hogy már a pocakban nekik írtam dalokat, meg hogy megzenésítem a fejlődésük történetét. Bennem és az én életemben is végbementek azok a változások, amelyeket sok anya elmondhat, például gyakorlatiasabb lettem, racionálisan be kell osztanom az időmet, de például megengedőbb, elfogadóbb és érzékenyebb is lettem talán... Rácsodálkoztam az életre, rám szakadt a többszörös felelősség súlya és gyönyörűsége, és persze a mindennapi teendők szakadatlan sora. Lemorzsolódtak felesleges dolgok, kapcsolatok. Csak olyan felkérést vállalok el most is, amelyre fel tudok készülni a gyerekek mellett, és nem kell 12 óránál hosszabb ideig távol lennem tőlük. Hiszem, hogy mindenre lesz módom egy-két év múlva is, de ők most kicsik, most kell nekik az ölelésem, a szinte állandó jelenlétem. Elreppen ez az idő, és pótolhatatlan mulasztásnak érezném, ha nem hajolnék meg az élet egyértelmű parancsa előtt, miszerint most elsősorban anyuka vagyok.

Ezek a változások kihatnak a munkára is. Szerintem a színpadon is lazább, ösztönösebb lettem, munkakapcsolataimban megengedőbb, empatikusabb. Talán a legegyértelműbb hatás, ami szép lassan, de pár év alatt kidolgozta magát, hogy lett gyerekműsorom, lemezem. Türelmesen kivártam, míg megértek bennem az ötletek, amíg hajthatatlanul szerettem volna gyerekeknek muzsikálni. Köztük legalább annyira vagyok anyuka, mint énekesnő. Szeretek közöttük lenni, megsimogatni őket, játszani velük. A további munkában is segítség, hogy mindennapi tapasztalatok révén az ötletek nyilván könnyebben jönnek a gyerekműsorhoz, családi koncerthez, és rögtön „tesztelni" is lehet azokat.

Az EtNoé talán - az Animát leszámítva - az eddigi legpopulárisabb zenekarod. Hogyan alakult ez így?

Az alapja a Zolival alkotott bőgő-ének duónk volt. Zoli looperes technikával törekedett egyfajta zenekari hangzás elérésére, mígnem kiderült, hogy a fejében megszületett hangzáshoz egy komplett zenekar szükséges. Azt is tudta előre, hogy nem az addigi, talán megszokottabb világzenei felállásban szeretne dolgozni, hanem mindenképpen dobbal, elektronikusabb hangszereléssel dolgozna. Határozott törekvés volt az is, hogy az addigi anyagainkhoz képest merészebben elrugaszkodjunk. Az etNoé a felnőtteknek szóló anyagaink között a legsajátosabb, legkidolgozottabb, legérettebb műsor. Szerintem jó értelemben véve populárisabb az eddigieknél, így talán szélesebb réteghez eljuthat, majd kiderül.

Bognár Szilvia és az etNoé Fotó: Váradi Levente

Jelenlegi produkciód még a SatorQuartet, amiben Lovasi András az állandó vendég. Hogyan találtatok egymásra Andrással, a műfajjal, és a zenészekkel?

A Sator tulajdonképpen nem saját, de egy számomra igen fontos produkció, abszolút szívügyem. Heidl György az eszmei és zenei szerzője, és Lovasi Andrással katonatársak voltak, innen az ismeretség. (Gyuri szerezte a Hangzó Helikon sorozatban megjelent Lackfi-versek zenéjét, melyeket Lovasi énekel.) Tudtommal engem Gryllus Dani ajánlott figyelmükbe, s én úgy érzem, teljes volt az egymásra találás.

Mi az, ami manapság foglalkoztat?

Most egy darabig még elsősorban anyuka vagyok. De azért serénykedünk persze, újabb etNoé-dalok mellett egy gyermekeknek készülő albumon is dolgozunk. A gyerekprogram bővítésére többféle ötletem van. Elsősorban az évkör ünnepeihez kötődően szaporítom a dalok sorát, mellette különböző korosztályokhoz szóló műsorokat igyekszem összeállítani. Emellett örömmel lemezre vennék egy autentikus népzenei anyagot, hisz számtalan kiváló előadóval volt alkalmam együttműködni az elmúlt években, furcsa módon még sincs népzenei csapatom és lemezem.