Esti műszak a gépek között - a Karenn budapesti fellépése

Tavaly Blawan egy közel háromórás, kompromisszummentes, meglepően energikus szettel tette emlékezetessé fellépését. Azóta szólómunkássága helyett egyéb projektjeire fektette a hangsúlyt (pl. Trade, Parassela), melyek közül egy év elteltével a szintén a bass music és a sötétebb UK garage farvizéről érkező régi barátjával, Pariah-val közös Karenn analóg technóját hozta el az A38 Hajóra.

Magyar részről a Technokunst-os Isu vezette fel az estét szigorú, katonásan menetelő válogatásával, előrevetítve a komor, ipari veretést, és súlyos négynegyedeivel mintegy megteremtve a kellő atmoszférát Karennéknek az elkövetkezendő másfél órában.

A Karenn élő fellépése első hallásra a lehető legegyszerűbben épült fel. Az analóg dobgépekkel, szintikkel és olyan eszközökkel, amiket még csak nem ismerek a lehető legkevesebb rétegből rakosgatták egymásra a hangokat. A súlyos, szinte a mellkasomba talpaló lábdobok és mély basszusok így előállítva sokkal élettelibbnek, emberibbnek hatottak, de ezt a képet mindig szét is rombolták egy-egy beloopolt, rideg ipari kattogással vagy a már-már a fülsértő frekvenciákhoz közeli savas szintikkel. Nem csak a két srác előtt volt terítéken a számtalan gépezet, hanem szinte maga az A38 terme is a résztvevőkkel és a vizuállal együtt egy mechanikus szerkezetté alakult, aminek működését precíz profizmussal terelgették Karennék. Blawanon látszott, hogy akár bármikor a kisujjából is kirázna egy ilyen, helyenként improvizatív hatású, jól kidolgozott műsort, míg Pariah inkább visszafogottabban, néha fel-felhúzott szemöldökkel tekintgetett kollégájára és régi, kopott gépeire, sokkal inkább egy háttérben meghúzódó figurának tűnt a lelkes szerzőtársához képest.

Fotó: Csatári Gergely

Másfél órás szettjükben csak a legindokoltabb esetekben iktattak be rövidebb – egyszer egészen elfogadhatóan hatásvadász – kiállásokat, melyek funkciója többnyire a csendes feszültségfokozás volt, míg az est többi részében a tavalyról már jól ismert, fáradhatatlan kíméletlenség és pszichedélia volt előtérben. A közönség eleinte nehezen vette fel a ritmust és a brit duó által képviselt irányt. Az Isu által játszott ismertebb számokkal sokkal könnyebben tudtak azonosulni, de aztán hamar ráéreztek az acid és az indusztriális energia okozta hipnózisra.

Karenn Fotó: Csatári Gergely

Ennyi idő alatt a páros tagjai kihozták tudásukból a maximumot és a fellépés - de akár nyugodtan lehetne mondani, hogy a show - végén széttárt karokkal, mint a zajos gyár zúgó-kattogó gépeinek kezelőiként csak annyit mondtak volna, „vége a műszaknak, mehetünk haza" és szinte váratlanul le is zárták a zenét és levonultak a színpadról, még mielőtt a veretés monotonná vált volna és unalomba fulladt volna (mint például néhány hete Scuba fellépésén). Nemcsak az analóg gépek okozta gyermeki csodálat, de maga a produkció és a láthatóan lélekből játszó zenészek miatt simán A- volt az este.