Hát Trancework lesz. Ez a címe az innen letölthető mixtape-nek, amelyen tényleg a trance legnagyobb slágereit kombinálják a footwork követhetetlenül rohanó, kopogó ritmusaival. ATB, Robert Miles, Paul Van Dyk, Alice Deejay, Da Hool, Chicane, Fragma, Mauro Picotto, DJ Dado - mindegyiktől a legismertebb dalok, amelyeket tényleg csak az nem hallott a kilencvenes években, aki egy kő alatt élt, netán túl fiatal volt. A Chicago utcáin, klubjaiban régóta tenyésző, majd onnan 2010-ben kiszabadult (és még mindig pörgő) juke/footwork elemei közül persze a ritmusok a legfeltűnőbbek, de az is a műfaj jellegzetes eljárása, ahogy az eredetikből vett részleteket felgyorsítják és többé-kevésbé apró darabokra vagdalják, majd ezeket mániákusan ismételgetik. Az eredmény pont olyan, amilyennek az ember elképzeli, már ha hajlandó ilyesmire - csak az a kérdés, hogy rém idegesítő-e vagy szórakoztató. Inkább ez utóbbi, de azért kell ehhez az is, hogy a 19 szám között azért van egy-két hasonló receptet követő drum and bass is, illetve azért kellő mennyiségben olyanok is, amelyek túlmennek a sémán, és hozzáadnak valami izgalmasat, mint például az alábbi Alice Deejay-remix. Alatta pedig ott van Mike Paradinas 40 perces mixe, amely azért jóval emészthetőbb, mint a teljes válogatás egyben.
Amúgy van valami fura pezsgés mostanában a trance körül. Nemrég például a Do Androids Dance Give Trance A Chance címmel közölt írást, amelynek a lényege az, hogy a popos-rapes EDM-lufi ki fog pukkadni, de nem a másik véglet (ambient, vagy éppen a sötét underground) lehet a megoldás, hanem bizony a trance. A Fact magazinban pedig az egyik legjobb mai kritikus, Joe Muggs rakott össze válogatást A korai trance a legjobb tánczene, itt van 34 bizonyíték címmel. (A szöveg így kezdődik. "Oké, tisztázzuk: a trance nem menő, soha nem is volt az, soha nem is lesz az.") És akkor az elmúlt években - mondjuk Aarabmuzik úttörő munkája nyomán - mindenfelé előkerülő trance-szintikről még nem is beszéltünk.