Gyere hozzám fel - nyolc magyar lemez

Ann My Guard

Nagyon szeretünk ám alapos lemezkritikákat írni, főleg magyar zenékről, csak mire kiszámítjuk az egyrészt-másrésztek optimális arányát, és az összes jelzőt a legpontosabbra csiszoljuk, addigra megjelenik tíz új lemez. Ezt a problémát orvosoljuk rövidkritikáinkkal. A tőlünk megszokott alapossággal, ámde gyorsan mondunk ítéletet, és a tőlünk megszokott hurráoptimizmus jegyében kiemeljük a legjobb számokat. Annak is segítünk, aki a zenéket az élet különféle pillanataihoz, hangulataihoz illesztve hallgatja. Első válogatásunkban van szexizés és melankólia, odatevős és csajos rock, veterán techno és ambient.

Turbo: Pentagram

A legjobb szám: A The Whirlpool talán az egyetlen dal, ami első hallgatás után is áttekinthető és könnyen megszerethető. Egyszerű, tiszta, az album többi részéhez képest kifejezetten slágeres. Látszik rajta, hogy görcs nélkül, örömmel csinálták. Nyugodtsága ellenpontozza az addigi zúzást, és az utána következő odacsapós darabot.

A lemez maga: Az itt meghallgatható Pentagram alapvetően jó lemez, tele van széttartó törekvésekkel, de tök ügyesen tartják egyben a srácok. Már az indító Revolution Withinnél érződik, hogy hülyeség az előző két első Turbo-albummal összehasonlíthatni, ezt egy sokkal komolyabb és határozottabb együttes vette fel. Minden tag odateszi magát, a hangzás is atom. Ebben az odatevésben van a lemez egyetlen hibája: több a túljátszott motívum és a túlénekelt dal. A Pentagramot a komplexitás teszi többször kicsit túlságosan is zsúfolttá és bonyolulttá. Viszont a legtöbb szám a sokadik meghallgatásra remekül beérik, de ehhez kell némi türelem.

Kik ezek: A Turbo 2005-ben alakult, a tagok nem újoncok, többen tök komoly együttesekben zenéltek előtte és vele párhuzamosan is.

Milyen pillanatokra ajánljuk: Első hallgatásra akkor, amikor épp ráérünk. Másodikra akkor, amikor tudunk figyelni arra, hogy milyen jó. Aztán minden reggel. B+ (SZS)

Liquid Limbs: Teknikum777

A legjobb szám: Az Univox képes összeegyeztetni a feltartóztathatatlan, pumpáló-pulzáló húzást és a szinte már éteri lebegést; van benne pont elég, kilenc percen át kitartó izgi hang és érdekes váltás. Úgy idézi meg a Liquid Limbs kilencvenes évekbeli gyökereit, hogy nem anakronisztikus, de nem is erőltetetten modernizáló.

A lemez maga: Az itt végighallgatható album elején a női hang, miszerint "Take me higher", rögtön a (majdnem) kilencvenes évekbe visz, aztán maradunk is. Vannak érzelmesebb-dallamosabb és lebegősebb számok, és keményebb technósak, egészen az ipari acidig (Rollin'), útközben az italodiszkó is előkerül (Le Prince). Bár annyira erős szám nincs rajta, mint a tavalyi kedvencem, a 10:10, a Teknikum777 végig élvezetes lemez, egyedül a záró Meditationt hagynám le róla. Hallhatóan ugyanaz a Liquid Limbs ez, mint amitől anno elbúcsúztunk, csak jóval kevesebb viccel, de nem igazán hiányoznak.

Ki ez: A Liquid Limbs a magyar techno úttörője volt, majd Batta Róbert "Suta" a Skylanddel lépett át a mainstreambe, tavaly pedig egyedül támasztotta fel az egykor három tagú zenekart. A régi időkről, visszatérésről nagy interjúnkban beszélt.

Milyen pillanatokra ajánljuk: Amikor buzog benned az energia, de az ábrándozást sem veted el. Annak meg, aki akkor ott volt, bármikorra. B+ (RA)

iamyank: City Of Nobody

A legjobb szám: Minden szám egységes színvonalú, ám az címadú City Of Nobody lomha, jóleső melankóliával átitatott zenéje 1:38-tól olyan finom és álomszerű csilingelésbe fordul át egy percre, hogy azt legszívesebben beloopolva hallgatnám órákig.

A lemez maga: Bár iamyank az előző EP-ről nyilatkozta azt, hogy sikerült megtalálnia az igazi hangzását, az inkább útkeresésnek tűnik így a City Of Nobody-t hallgatva (itt lehet ezt megtenni). Sokkal magabiztosabban mozog a basszuszenék különböző alfajai között, nincsenek üresjáratok, végig csendesen és visszafogottan izgalmas tud lenni. A korábbiaknál jóval erősebb a zene hangulata: a nagyvárosi melankólia, az elvágyódás a zajos betontömegből.

Ki ez: A sokáig maszk mögé bújt iamyank a szórakoztató glitch-hopból indult, azóta a hiphoppal és a posztdubsteppel rokonságban álló műfajok számtalan zegzugából húzott valami érdekeset. Méltán nevezik az egyik legizgalmasabb magyar producernek.

Milyen pillanatokra ajánljuk: Magányos pillanatokhoz bármilyen tömegközlekedési eszközön, főleg reggel, mikor még álmos és szürkés a nagyváros. B+ (ÁD)

Esti Kornél: Ne félj

A legjobb szám: A háromnegyedes (!!!) Téren árasztja magából a nyugalmat és a befejezettséget, a gitár tök jól egészíti ki az egyébként is remek szöveget.

A lemez maga: Az itt végighallgatható Ne félj tele van olyan jól megírt és elgondolkodtató számokkal, amikből 12 egy tucat. De ha elfogadjuk, hogy ebben a műfajban Magyarországon az egyediséget már nem is érdemes keresni, rájövünk, hogy lehet ez egészen szórakoztató és kellemes album is. De a legtöbb számot azért egyszer elég meghallgatni, főleg, hogy majdnem mindegyikben van valami, ami szükségtelen és ötlettelen pózerkedésnek tűnik.

Kik ezek: Az Esti Kornél 2006-ban alakult. Ez a harmadik lemez, előtte énekest cseréltek, mert az előző srác, aki úgy hívtak, hogy Pisti, kilépett. 2010-es interjúnk itt.

Milyen pillanatokra ajánljuk: A Térent bármikor, amikor nyugi van, aztán a bátrabbak merészkedhetnek beljebb is. B- (SZS)

Ann My Guard: Innocence Descent

A legjobb szám: A Crush Honey simán hozza a Veronicas, Avril Lavigne vagy a Paramore bulis poppunk-számainak a slágerfaktorát, és hozzá készült videó is telibe találja a zsánert.

A lemez maga: A norvég kiadónál megjelent, a YouTube-on meghallgatható Innocence Descent ebbe a csajos rádiórockba bátran emel be metálos elemeket, és nagyívű balladákban sincs hiány. Műfaján belül egy tök jó lemez ez. Néhol ugyan megmosolyogtatóak a súlyos riffek vagy a sújtó lábdobok, de ezek inkább hozzátesznek az egész naiv bájához.

Kik ezek: A basszusgitáros frontember, Baumann-Tóth Eszter Anna még 2007-ben, egy otthon felvett demóval kezdte el az Ann My Guardot, majd három sráccal lett meg a zenekari felállás. Közben kitalált magának egy frappáns műfajmeghatározást: doll metal, valamint sminkleckéket is ad a YouTube-on!

Milyen pillanatokra ajánljuk: Ágyban szomorkodni, házibuliban ugrálni és fordítva. B (LÁ)

Deephlux: Objects

A legjobb szám: A nyitó Simple Sentencesben minden megvan, ami magáról a lemezről hiányzik, és amitől igazán jó lehetne. Az ütemben megvan a feszesség, a zene szexibb, kiváló érzékkel kúsznak be a zongoracsilingelések és a könnyed gitárakkordok, az énektémák is jobbak.

A lemez maga: Bíztatóan és dögösen indul az itt meghallgatható Objects, de számról számra egysíkúbbá válik, összefolyik. Elfogynak a jobb ötletek, a frappánsabb húzások, és a lemez első felében még többször feltűnő, üdítően erotikus árnyalatok is elmaradoznak. Az énekesen, Végh Balázson is sok megy el; szinte mindig olyankor kívánkozik egy kicsit több élet a hangjába, amikor a legegyhangúbban énekel. A jobb számokból (Simple Sentences, Blue Shape, Landing) egy korrekt EP-t ki lehetett volna hozni.

Kik ezek: A neosoult és downtempót ötvöző, öttagú zenekar egyszeri projektnek indult 2012-ben, de még abban az évben megnyerték az A38 Talentométer különdíját, ami akkora lökést adott, hogy a nagylemezig meg sem álltak.

Milyen pillanatokra ajánljuk: Hancúrozáshoz, lötyi-mötyihez, ha épp nincs kéznél a jól bejáratott soul válogatásunk.C+ (ÁD)

Bogoz: Azt hiszem, mégis viszem a szívem

A legjobb szám: A Gyere hozzám fel örök témát dolgoz fel olyan lendülettel, hogy még akkor is nehéz neki ellenállni, ha amúgy nyilván nem nekem szól. Van benne kiállás is, az is jó.

A lemez maga: Az innen letölthető, szép borítójú lemezen a legtöbb szám pörgős indie és/vagy magyar hagyományú alter rock, a második számban drum and bass alappal, de azt jól sikerül megoldani. Viszont a lassabb - akár vonósokkal megszórt - rádiós balladákat és egyéb kalandozásokat nem annyira. Önmagukban nincs baj a számokkal, megfelelő arányban vannak köztük fülbemászók, viszont albumnyi hosszúságban át túl egyhangú a hangszerelés, és ami a legnagyobb baj: az amatőrös-fésületlen ének olyanokat is bevállal, amikhez egyszerűen nem illik.

Kik ezek: A 2011-ben alakult Bogoz önbevallása szerint "könnyűzenét játszik", ez az első nagylemezük.

Milyen pillanatokra ajánljuk: Alteros bulikban jól működhet a nagy része. B- (RA)

Horhos: Sötétül / Derszu Uzala

A legjobb szám: Az Arszenyev-regény és Kuroszava-film hőséről elnevezett Derszu Uzala madárcsicsergéssel indul, minimálgitár és finom zúgás csatlakozik, a későn belépő basszus a maga három hangjával szinte dallamos. A végén azért történik (majdnem) valami. A legjobb, hogy nem eldönthető, türelmesen várunk-e valamire, ami nem jön el, vagy túl / innen vagyunk az ilyesmin.

A lemez maga: Ez egy letölthető, 13 perces EP hosszabb száma, előtte van a szintén türelmesen építkező, de a dalforma határát belülről feszegető, gitáros Sötétül. Az sem rossz, de a Derszu Uzala az igazán különleges élmény.

Kik ezek: A szünetelő és/vagy átalakuló Bajdázó két tagja, Győrffy Ákos és Gugyella Zoltán. Korábban Győrffy egyedül zenélt e néven.

Milyen pillanatokra ajánljuk: Amikor tudunk rá figyelni, a többit, a hangulatot, bioritmust elintézi a zene. B+ (RA)