Arcátlanok a pályaművek, hiszen az ARC képviselte értékeknek megfelelően szabadok, függetlenek, nyitottak, aktuálisak, kritikusak, sokszínűek és bátrak. De pofátlanok abban az értelemben is, hogy emberi arc a legritkább esetben bukkan fel ezeken az óriásplakátokon.
Te miben hiszel? – teszi fel a kérdést az idei közérzeti kiállítás, amire több mint 1100 válasz érkezett, ezek közül a zsűri végül 111 pályázatot emelt ki, 84-et óriásplakáton, 27-et pedig úgynevezett gyűjtőplakáton állítottak ki.
Az első helyezettnek járó díjat a Macskabajusz Művek zsebelte be az Egyenlőség, testvériség, közbeszerzés című plakáttal, a második helynek a Hungarian in Europe ötletgazdája, Herr Milán örülhetett, míg a harmadik helyen Halász Géza végzett a Csúcsforgalom-mal.
A zsűri idén is kiosztotta a legkedélyborzolóbb alkotásnak járó Borz-díjat, melyet Szinovszki Magdolna és Szamosi László kapott a Hiszek egy... című plakátért. A HVG ARC+ díját Gutema Dávid Orosz báb-ja nyerte el, Faniszló Ádám pedig a Szabadság-ért kapta meg a Hammer Advertising – a legütősebb ötletért járó – különdíját. A díjazottak, idén először, egy jó hangulatú, közös kisfilmben is bemutatkoztak.
A zsűri népes táborát a sajtótájékoztatón Erdős Virág költő és Füleki Bettina, a Hammer Advertising kreatív igazgatója képviselte. Erdős Virág szerint az idei kiállítás tétje, hogy merjük-e vállalni az arcunkat, és ha igen, mennyire, Füleki Bettina pedig a kép és szöveg egységén túl reklámosként arra figyelt, mennyire egyértelmű az az üzenet, amit az óriásplakát hordoz.
Akárcsak a HVG-címlapokért évek óta felelős Kőhalmi Zoltán, aki – még mielőtt átadta volna a HVG különdíját – a zsűrizés nehézségeiről is beszélt. „Van ez a szófordulat, hogy a zsűri nehéz helyzetben van. Ez ránk fokozottan igaz volt, mert a zsűritársaimnak engem is el kellett viselniük, mert én egy elitista kekec vagyok igazából. Szerintem, ahogyan a jó plakátot, úgy a rosszat sem kell magyarázni, tehát körülbelül úgy zsűriztem, hogy nem, nem, nem, ezt sem, nem, Jézus Mária, nem! És aztán volt egy, amire azt mondtam, hogy igen.”
Szerényi Tamás Magyarország megújul című munkája izgalmas párbeszédet kezd a kiállítás hirdetéseivel, hiszen éppen úgy vegyül el közöttük, ahogyan egy-egy fizetett reklámplakát a pályázatok között. Szerényi Tamás semmi mást nem tesz, csak elkészíti a Liget Budapest projekt reklámplakátját, ami olyannyira jól sikerül, hogy első ránézésre valódi hirdetésnek tűnhet. A Városliget szélén húzódó Ötvenhatosok tere kifejezetten frappáns helyszín, a plakáton szereplő információk mindegyike hiteles, a 75 milliárd, azaz 75 000 000 000 forint pedig önmagáért beszél.
A MagNet Bank reklámplakátja már akaratán kívül mutat túl önmagán, és árulkodik minden pályázónál jobban az ország jelenlegi helyzetéről. A koncepció szerint a "Bennetek hiszünk" szlogen alatt a tükörképünket kellene megpillantanunk, a tükörfóliát azonban nem sikerült hólyag- és gyűrődésmentesen felragasztani, így a plakáton legfeljebb saját torzképünk köszön vissza.
Persze ha nincs a silány kivitelezés, akkor szegényebbek volnánk ezzel az interaktív műalkotással, de a látogatók elmosódott tükörképe a szlogennel együtt azért már elég bután fest. A kiállítás hirdetései, a szívbe zárt kulcsfogalmak viszont remekül sikerültek, de még jobban Jinda Balázs ezekre rájátszó plakátja, aki a hatályon túli magyarok, Lajoš, Lørinc és Žolt összetartozásában hisz.
Az egyik legnépszerűbb témának a labdarúgás számított, egy olyan országban, ahol mindenki szereti a focit, és mindenki ért is a focihoz, nincs ebben semmi meglepő, a közvélemény azonban – a futball támogatottsága, a stadionépítések és az eredmények hiánya miatt – mintha kezdene kiábrándulni a sportágból.
Éppen ezért a pályázók a hétköznapi csalódásaiknak is a foci nyelvén adtak hangot. Igaz ez a győztes óriásplakátra, de említésre méltó még Magyar Balázs és Varga Bence munkája, ők a Parlament elé álmodtak játékra alkalmas zöld gyepet.
Az első díjas Kovács Ambrus plakátja, az Egyenlőség, testvériség, közbeszerzés egy átlagos focipálya sematikus, felülnézeti rajza, amivel látszólag minden rendben van – csak éppen a felezővonal és vele együtt a kezdőkör az egyik térfél közepére vándorolt. Pimasz, pofonegyszerű megoldás, az üzenet azonnal átjön.
Feltűnően igényes grafikus munka Peták Dénes Elhiszem című plakátja, és ha maga az ötlet nem is átütő, ahhoz kivételes stílusérzék kellett, hogy az eredeti, fekete-fehér Godzilla-filmek képi világa összhangba kerüljön a lebombázott Lánchíd archív felvételével. Elhiszem, hogy ez pontosan így Történt – olvasható a régi filmek díszes kézírását mímelő betűtípussal. A plakát tényleg olyan hatást kelt, mintha egy némafilm kimerevített képkockája volna. Peták Déneshez hasonlóan Kovács Péter is iróniával átszőtt epikus történetekben gondolkodik – az Építkezik a Galaktikus Birodalom és a Piramisépítés a Várkert Bazárnál egyaránt bekerült a válogatásba.
A Parlament felett kirajzolódó Halálcsillag alapján nehéz eldönteni, hogy mi fenyegetjük a világot, vagy mi vagyunk a fenyegetettek, de a Várkert Bazárnál épült piramis esetében már egyértelműek a hatalmi viszonyok. Korolovszky Anna és Tóth Petra még tovább merészkedik, hiszen a #hiszekazujrairhatocdben már nemcsak írja, de újra is írja a történelmet. A Lilike keresztelőjét tartalmazó lemezen legalábbis a felirat tanúsága szerint már a 2014-es Jobbik-nagygyűlés felvétele található.
Korolovszky Anna és Tóth Petra másik munkája a cenzúra kijátszásának meglehetősen sajátos példája. A plakátrejtvény négyzetrácsai közül olyan fogalmak silabizálhatók ki, mint például a foci, turul, cigánybűnözés, boldogság, RTL Klub, szolidaritás, mélymagyar, művészet, Vona Gábor, Kerényi Imre, demokrácia, nemzetállam, mutyi, tüntetés, szex, baltás gyilkos, hatalom, barátság és pia. Hogy vízszintesen vagy függőlegesen, fentről lefelé vagy alulról fölfelé, jobbról balra vagy balról jobbra, az kivételesen nem számít. Amit először észreveszel, abban hiszel! – olvasható az instrukció – nekem bezzeg a békemenetet sikerült kiolvasnom.
Jinda Balázs is egy feladvány mellett döntött, és bár a plakátja nem működik olyan flottul, mint a Hitkereső rejtvény, a csattanója annál nagyobbat szól. A bibliai idézet még próbára teszi az egyszeri plakátnézőt: „Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre volna gondja, hanem mivelhogy tolvaj vala, és nála vala az erszény, és amit abba tesznek vala, elcsené.” Utána azonban a feltett kérdésre – ki írta kiről az Újszövetségben – adható négy válaszlehetőség egyike mindenért kárpótol: A) János Júdásról, B) Júdás Simonról C) Simon Lázárról D) Lázár Jánosról.
Úgy tűnik, az ARC azért is az egyik legklasszabb kezdeményezés az országban, mert az ilyen és ehhez hasonló plakátok a figyelem középpontjába kerülhetnek, Kocsis Levente pedig éppen ennek a nyilvánosságnak dörgölte az orra alá, hogy azt, amiben hisz: „Nem merem leírni.” Egy óriásplakáton ennek a mondatnak mindenképpen súlya és ereje volna, de Kocsis Levente különböző újságokból kivágott karakterekkel írja le az ominózus mondatot.
Ezzel egyrészt felismerhetetlenné teszi a kézjegyét, akár egy fenyegető levél írója, jóllehet éppen ő az, aki fél, másrészt egy-egy napilap jellegzetes betűtípusával egyértelműen jelzi, hogy itt és most, Magyarországon mit nem mer leírni. Lehet, hogy az óriásplakátok megítélése szubjektív műfaj, de Kocsis Leventének a díjazottak között lett volna a helye.
Marczisovszky Márk és Varga Bence János, London című munkája azon kevesek egyike, amely tényleg arcot ábrázol. A plakát látszólag Lázár János külföldi utazásaira és a köztévé részrehajlására utal, de a plakát valójában általános érvényű, és a jövőbe tekint. János csupán egyvalaki közülünk, aki Attilával, Ferenccel, Gáborral, Andrással, vagyis bárkivel helyettesíthető, és aki az óriásplakát utópiája szerint külföldön találta meg a számítását.