Réz András: Mindenkinek megvan a maga giccse

Réz András - interjú

Október 5. és 12. között két tucat kifordított, feje tetejére állított kerti törpe lepi el a Werk Akadémia udvarát. Réz Andrással, a Törpék kora című kiállítás egyik ötletgazdájával a giccs és a hatalom természetéről beszélgettünk.

A Törpék kora című kiállítás egyik célja, hogy közelebb hozza az emberekhez a kortárs képzőművészetet. Ennyire inspirálóak volnának a törpék?

Szerintem kifejezetten inspirálóak. A törpe furcsa hívó szó, amelyről a többség alighanem a kerti törpékre asszociál először. Ezek a fura kis szerencsehozó lények Németországban honosodtak meg a 19. században, de máig nagyon népszerűek. Egyes becslések szerint 22 milliós törpepopuláció él a német kertekben. Ez egyrészt kóros ízlésficamra vall, másrészt megjelenik benne egyfajta hétköznapi mágia is. De kétségtelen, ha azt mondom, giccs, egy csomó embernek rögtön a kerti törpe jut eszébe.

A törpék inspirálóak Forrás: Polyak Attila

Pedig a kiállításnak van ennél sokkal frissebb értelmezése is.

Például az, hogy szellemi óriások és szellemi törpék korában élünk. Amikor elkezdtünk gondolkodni a koncepcióról, elsőként az irodalmi törpék jutottak eszünkbe. Hófehérke hét törpéje, aztán Gulliver lilliputi utazása. A genya kis emberek Gulliverhez képest egészen aprók, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy állandóan a hatalom megszerzésén és megtartásán járjon az agyuk.

Ilyen rövid az út a kerti törpéktől a hatalom akarásáig?

Pontosan. Gondoljunk csak a Gyűrűk urára, amelyben egyrészt olyan harcos törpékkel találkozunk, mint Gimli, másrészt viszont ott vannak a hobbitok, akik nem éppen hőstettekre születtek, és akiket hidegen hagy a hatalom. Mégis egy hobbit, Zsákos Frodó menti meg a világot, hiszen csak az a lény tudja a hatalom gyűrűjét a semmibe taszítani, aki egyáltalán nem vágyik hatalomra.

Eszünkbe jutott még Tyrion Lannister a Trónok harcából, aki törpenövésűként egészen másfajta asszociációkat indít el, mint a mitológiai alakok.

Az egyediség általában csak a külcsínre vonatkozik Forrás: Polyak Attila

Szóval a törpék azonnal beindították a művészek fantáziáját?

Az eddig beérkezett törpék baromi jók, és izgatottan várom, milyen munkákat kapunk még. Nyilvánvalóan lesznek olyanok, akik a napi politikára reagálnak majd, mások összetettebb üzenetet fogalmaznak meg. Állati érdekes egyébként, hogy a kiállítás plakátját tervező grafikus is egy vadonatúj elképzeléssel, a megalomániás törpe ötletével rukkolt elő. Egy parányi törpével, aki a méretei ellenére hatalmas árnyékot vet.

Lehet a giccsből művészetet csinálni?

Ezek mindig poénok. Nem hiszem, hogy a giccs előrántása, feje tetejére állítása, idézőjelbe tétele bármiféle iskolát teremtene. Szerintem a kortárs művészet a legkülönfélébb topikokat, sémákat, sztereotípiákat is elraktározza, és ezeket bármikor előveszi, de ezzel nem hoz létre önálló stílust vagy irányzatot.

Nagy Benjamin munkája Forrás: Werk Akadémia

Újra és újra felbukkannak művészek, akik úgy gondolják, meg kell vizsgálniuk a giccset. Kiröhögik, felnagyítják, vagy olyan jelentésrétegét tárják fel, amitől a befogadó esélyt kap arra, hogy a műalkotáson keresztül valami olyasmit lásson meg a világból, amit egyébként aligha észlelne.

Egyáltalán konszenzusra lehet jutni abban, hogy mit nevezünk giccsnek?

Hát ez az. Nagy kérdés, hogy a giccs benne rejlik a dolgokban vagy mindenkinek a saját szemléletmódjában kell keresnie? Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy ami giccses, az ócska és ízléstelen, csakhogy az ízlés nem egyetemes és nem objektív.

Ha őszinték akarunk lenni, mindenkinek megvan a maga giccse. A világháló hemzseg az olyan képektől, videóktól, üzenetektől, melyeket ugyanolyan meghitten és fenntartások nélkül üdvözlünk, mint azok, akik a törpékért lelkesednek. Amikor rákattintasz az ismerősöd hivatkozására, mert valamelyik helyes ember feltöltött egy videót a saját farkát kergető kutyájáról, szélesen vigyorogsz, és eszedbe nem jut a giccs. Miközben ez az ízléstelenség netovábbja.

Az internet korában egyre nehezebben érzékeljük a dolgok valóságos méretét Forrás: Polyak Attila

Lehet egy giccstárgy akár inspiráló is?

A Volt Fesztiválon egyszer elemeztük a Most múlik pontosan című Quimby-dalt. Olyan képek vannak benne például, hogy a felettünk elsuhanó madár tátongó szívében szögesdrót van, a konyhakésben pedig táltos szív remeg. Egyszer csak rájöttem, honnét olyan ismerősek ezek a képek.

Minden rendes falusi ház tisztaszobájában legalább két olajnyomat lógott a falon, Jézus és Szűz Mária. Ezeken a képeken a hagyományos jelképrendszer szerint a madár a Szentlélek szimbóluma, míg a szögesdrót és a konyhakés azért utal egyértelműen a keresztény hitvilágra, mert Jézus szívét általában töviskoszorúval ábrázolják, Mária szívét pedig tőr döfi át. Úgyhogy igen, a falusi tisztaszoba giccse akár inspiráló is lehet.

A világ tele van megválaszolandó kérdésekkel Forrás: Polyak Attila

A kiállítás másik nagy kérdése, hogyan viszonyul a művészet a tömeggyártáshoz.

Az a kérdés, hogy mi történik a műalkotással, ha tömegesen kezdik el gyártani, először a 19. században merült fel. Valamivel későbbi gondolat, hogy mit kezdünk azokkal a fotókkal, amelyekből képes levelezőlap lesz. Mit kezdünk a mozifilmmel, amit eleve sokszorosítanak. Mára egészen odáig jutottunk, hogy természetesnek vesszük, ha sorozatgyártott műtárgyak vesznek körül minket. A dizájn határozza meg a környezetünket, miközben a ruháink, a bútoraink pontosan azért dizájntárgyak, mert sorozatban készítik őket.

Az egyediség, a limited edition ma furcsa módon többnyire csak annyit jelent, hogy fogod a szériagyártott tárgyat, és telepakolod gyémántokkal, elkészítteted aranyból vagy bébikrokodilok bőrével vonod be. Amitől egyedi lesz ugyan, hisz az anyaga azzá teszi, de a gondolat megmarad sorozatgyártottnak. Miközben már itt van a küszöbön a háromdimenziós nyomtatók kora, az egyre inkább megfizethető eszközök már annyira fejlettek, hogy különösebb előképzettség nélkül bárki, bármilyen tárgyat létrehozhat.

Hogyan tudjuk akkor eldönteni, hogy mi műalkotás és mi nem az?

Ennek eldöntéséhez mindenekelőtt az eredetiség fogalmát kellene meghatároznunk. Az eredetiséget ugyanis kétféleképpen értelmezhetjük, egyrészt újdonságként, másrészt ritkaságként. Szerintem lassan bele kell törődnünk, hogy az egypéldányosság helyét egyre inkább a szellemi értelemben vett eredetiség veszi át.

A 21. század a felvilágosodás tökéletes ellentéte Forrás: Polyak Attila

Mit szólnak ehhez a művészek?

Nyilvánvalóan vannak olyanok, akik azt mondják, hogy a szobor az kőből, bronzból készül, amire mások meg azt válaszolják, hogy a kivitelezést eddig sem ők csinálták: megtervezték, megmintázták az alkotást, aztán átadták a munkát a szorgos mesterembereknek. Az ő munkájuk és a szoftver teljesítette feladat között a művész szempontjából hol is van a különbség?

Van egy barátom, aki csak és kizárólag számítógéppel fest. Ha megkérdezed tőle, mi az eredeti mérete a képeinek, akkor azt fogja mondani, attól függ, mekkora képernyőn vagy vásznon nézed. Már csak abból a szempontból is igaza van, hogy a világhálón való létezésünk egyik következménye éppen az, hogy egyre nehezebben érzékeljük a dolgok valóságos méretarányait, lásd a törpék problematikáját: a méret a lényeg.

Az internet világa, az információáradat is azzal szembesít minket, milyen apró pontok vagyunk egy átláthatatlanul nagy világban. Ezt a szorongást közvetítik a törpék?

Elsősorban azzal szembesítenek, hogy életed egyetlen pillanatában sem érezheted, hogy átlátod és kontrollálod a világot. Éppen ezért – visszatérve Tolkienhez – mindenkit átjár az egyetlen, mindenekfelett álló gyűrű utáni vágyakozás.

Verebics Ágnes munkája Forrás: Werk Akadémia

Nyilvánvalóan nem létezik olyan kulcs, amivel az életben az összes ajtó nyitható, de ha túl sok a félelmed, fóbiád, szorongásod, akkor nagyon könnyen bekövetkezhet az a pillanat, amikor elfogadod, hogy a te kulcsod csak bizonyos ajtókat nyit, és a többi szobáról nem veszel tudomást. Én ettől rettegek igazán.

Ez a kor, amelyben élünk, a felvilágosodás tökéletes ellentéte. A 18. században úgy gondolták, hogy egyedül a tudás ad biztonságot a világban: ha megérted a szabályait, akkor mindaz, ami eddig fenyegetőnek és kiszámíthatatlannak tűnt, rendszerré szerveződik. Most éppen az ellenkező irányba haladunk, a többség a világ sokszínűségét és gazdagságát önként redukálja, hogy számára is kezelhetővé váljon.

A művészet fogyasztása része az identitásunknak Forrás: Polyak Attila

Miért követi a kiállítást aukció?

Mert a művész abból él, hogy alkot. Miért kellene azt gondolni, hogy a műalkotás valami éteri magasságokban lebegő dolog, aminek nincs helye a piacon? A művészeti piac is piac. Most egy nagy államosítási ciklusban vagyunk, ami pontosan olyan, mint amilyen a Kádár-rendszer volt. A különbség csupán az, hogy az analóg kádárizmusból átléptünk a digitális kádárizmusba.

A jelen helyzet arról szól, hogy a központi elvonás és újraelosztás rendszerében minden becsületes adózó befizeti a maga kis szerény forintjait, a megmondók pedig kackiásan eldöntik, hogy ebből kit fognak üzemeltetni. Mi viszont azt mondjuk, hogy egy normálisan működő, modern polgári társadalomban a műalkotások az élet teljesen természetes részét képezik.

Bizonyos területeken – lásd színházak – szükség van az adóforintokra, de ezzel együtt szíveskedjünk tudomásul venni, hogy ez mégiscsak egy piac. A művészet fogyasztása része az identitásunknak, és életünk különféle zónáiban anyagi áldozatokat hozunk építése érdekében.

Egy kortárs alkotást könnyebb megérteni, mint egy reneszánsz festményt Forrás: Polyak Attila

Mennyire kell a zsebébe nyúlnia annak, aki az egyedi kerti törpék egyikére vágyik?

Nem kell drámai összegekre gondolni, még a neves művészek törpéinek kikiáltási ára sem lesz horribilis. Az egészen más kérdés, hogy az idő múltával hogyan árazza be őket a piac. Nagyon sok olyan fiatal van, aki jó dolgokat hoz létre, csak hát nálunk a kortárs művészetet is kétkedve fogadják az emberek.

A legtöbben azt gondolják, hogy a kortárs művekhez még nem nőttek fel, de azokat a szép, régi képeket bezzeg értik, miközben pont fordítva van. Egy reneszánsz festmény megértéséhez ismerni kell a korszak jelkép- és utalásrendszerét, míg egy kortárs alkotás a jelennel folytat párbeszédet.

Vezessük be a kertgalériák intézményét! Forrás: Polyak Attila

Ha megvásárolná valamelyik törpét, hová tenné? A lakásba vagy a kertbe?

A feleségem vásárolt valahol Erdélyben egy látványos kerti törpét. Kitettük a kertünkbe, hogy a házunk előtti buszmegállóban várakozók is jól érezzék magukat. Kérdeztem ugyan a feleségemet, hogy nem ciki-e éppen nálunk egy kerti törpe, mire azt válaszolta, hogy nem, mert tudják, hogy te laksz itt, és akkor ez nem giccs, hanem camp.

Szóval kitettük a törpét, de a törpe nagyon gyorsan eltűnt a kertből, ami azt jelenti, hogy valakinek baromira megtetszett. Ha egy ilyen műalkotás kerülne a birtokomba, akkor az komoly beruházás lenne, és nem szeretném, ha valaki megfújná, ugyanakkor azt szeretném, ha mások is örülnének neki. Úgyhogy nem egyszerű a kérdés.

De támadt egy ötletem. Be kellene vezetni a kertgalériák intézményét. Sokkal élvezetesebb lenne ez a város, ha lépten-nyomon lennének ilyen furcsa kis művek, melyeket nem zárunk múzeumba, kiállító terembe. Gondoljunk csak a street art különféle változataira. Ma már szerencsére nem mindenki tartja vizuális szennyezésnek a tűzfalfestéseket. Lehet úgy tekinteni Budapestre, mint egy hatalmas, jó minőségű vászonra.