Idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját a társulat. Mi tette Győrt Magyarország táncfővárosává az elmúlt három és fél évtizedben?
Ha egyetlen mondattal kellene válaszolnom, azt mondanám: egy fiatal csapat akarata. Tulajdonképpen 1977-ben, Maurice Béjart bemutatójával kezdődött mesébe illő történetünk, modern balettelőadást addig szinte egyáltalán nem láttunk. Legalábbis ehhez foghatót biztosan nem. Felkerestük Markó Ivánt, aki Béjart együttesében szólótáncolt akkoriban, és rábeszéltük, álljon a társulatunk élére.
Évfolyamtársunk, Greiner Éva édesapjától tudtuk meg, hogy Győrben épül egy hatalmas színház, ahol 1979. november 2-án megtartottuk a Győri Balett első bemutatóját. Az akkori táncszövetségnek egyébként az volt a véleménye, hogy teljesen felesleges balettegyüttest alapítani Győrben, mert a munkások lakta iparvárosban nincsenek hagyományai a táncnak.
Mire a legbüszkébb a Győri Balett életében?
Arra, hogy 35 évesek lettünk. Én ugyanazon az ajtónk jövök be, és ugyanabba a balett-terembe megyek fel, mint 1979-ben. Ez nagyon keveseknek adatik meg. A múltunkra és a jelenünkre egyaránt nagyon büszke vagyok.
A 25 éves évforduló után úgy érezte, elég volt az ünneplésből. Mi változott az elmúlt 10 évben?
Igen, akkor még úgy gondoltam, hogy a társulatnak legközelebb csak az 50 éves jubileumát kellene megünnepelnie, de el kellett fogadnom, hogy mi, táncosok másként érzékeljük az idő múlását. A táncos életforma olyan rövid és olyan intenzív, hogy minden percet meg kell becsülnünk, amit a színpadon tölthetünk, újabb 10 év elteltével tehát bőven van mit ünnepelnünk.
Markó Iván hirtelen távozásával lezárult a Győri Balett első korszaka. Mi volt a szakítás oka?
Annak idején megfogadtuk, hogy erről soha, senkinek nem beszélünk, és azóta is ehhez tartjuk magunkat. Markó Iván 1991-ben távozott az együttestől, letiltotta a repertoárt, és nekünk mindent a nulláról kellett felépítenünk. Nagyon szép volt az Ivánnal eltöltött időszak, de az élet megy tovább, nekünk pedig sikerült újjászületnünk.
Hogyan emlékszik vissza a társulat hőskorára?
Fiatalok voltunk, és teljesen más életet éltünk, mint a mai táncosok. Magyarországon csupán két nagy együttes létezett, az Operaház társulata és a Pécsi Balett, a világra pedig egyáltalán nem volt kitekintésünk. Ehhez képest alighogy megalakultunk, egy év múlva már a milánói Scalában léptünk fel. A legtöbbünk akkor volt először Nyugaton. Azóta is járjuk a világot a társulattal, de mai ésszel felfoghatatlan, milyen érzés volt akkoriban átlépni a vasfüggönyt.
Amikor 1991-ben átvette a Győri Balett irányítását, mi az, ami megmaradt a társulat egykori arculatából, és mi az, amit újrafogalmaztak?
A táncszínházi arculatunkat mindenféleképpen megtartottuk, mert nagyon fontosnak tartom, hogy a balett is gondolatokat közvetítsen. Engem a kritikusok gyakran bírálnak azért, hogy túlságosan ragaszkodom a dramatikus művekhez, de nagyon szeretem újragondolni, a tánc nyelvén újrafogalmazni az irodalmi szövegeket. Éppen ezért általában olyan koreográfusokat kérek fel, akik azonosulni tudnak ezzel a táncszínházi formával. Szerencsére erre a közönség is igényt tart, itthon éppen úgy, ahogy külföldön. Félig-meddig tehát kitaposott ösvényen haladunk, ugyanakkor a társulatnak folyamatosan korszerűsödnie kell, hogy lépést tudjon tartani a tánc formanyelvének változásaival.
A jubileumi előadáson az alapító tagok is részt vettek, de Markó Iván nem fogadta el a meghívást. Az egykori sérelem lehetett ennek az oka?
Nem tudom, de nem hiszem, hogy sértődésről lenne szó. Természetesen Ivánt is meghívtuk, hogy együtt ünnepeljünk, de nem tudott vagy nem akart eljönni.
Az ünnepi előadás két egyfelvonásosával, a Boleróval és a Carmina Buranával indult a társulat pályafutása, de a mostani produkció a Generációk címet kapta. Miért?
Egyrészt azért, mert egy fiatal és egy érett koreográfust kértem fel: a Bolerót a bécsi Staatsoper tehetséges szólótáncosa, Lukács András, a Carmina Buranát pedig a világhírű Vámos György állította színpadra. Másrészt a színpadon és a nézőtéren is generációk nőttek fel. A bemutatón például odajött hozzám egy hölgy, aki a Boleró és a Carmina Burana 35 évvel ezelőtti előadásán is a közönség soraiban ült. Ez nagyon jó érzés volt.
Azért az új generáció is képviselteti magát a nézőtéren?
Hál’ istennek igen. Óriási felelősség az új generáció kinevelése, erről nekünk kell gondoskodnunk. Ezért mutatunk be szinte minden évben egy-egy gyerekdarabot is, és ezért volt a Győri Balettnek korábban művészeti iskolája is.
Miben különböznek a mai táncosok az egykoriaktól?
Szinte mindenben. Nagyon szomorú lennék, ha bármiben is ránk hasonlítanának, hiszen mi sem akartunk senkire sem hasonlítani. Ahhoz, hogy egy táncos a Győri Balett társulatának a tagja lehessen, nemcsak kitűnő technikai tudással, hanem nagyon erős egyéniséggel és szuggesztivitással kell rendelkeznie.
Milyennek látja a tánc helyzetét Magyarországon?
A magyar táncszakma már eddig is nagyon rögös utat járt be, de a kollégáimmal a Magyar Táncművészek Szövetségénél folyamatosan azon dolgozunk, hogy a balett, a néptánc és a kortárs tánc is kellő mértékű figyelemben és elismerésben részesüljön.
A kulturális finanszírozás mennyire van összhangban az elmúlt évtizedek sikereivel?
Nagyon fontos számunkra, hogy fenntartónk, a győri önkormányzat folyamatosan támogatja az együttest. A biztonságérzetünket tovább növeli, hogy az Operaház balettegyüttesén kívül mi vagyunk az egyetlen nemzeti minősítést kapott társulat, ami azt jelenti, hogy saját menedzsmenttel, saját műszaki stábbal dolgozhatunk. Ehhez járulnak hozzá a szponzoraink, elsősorban kiemelt támogatónk, az Audi Hungária. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert az állami támogatás mértéke minket nem befolyásol annyira, mint például a független társulatokat.
Decemberben lejáró szerződését egy ciklusra még szeretné megújítani, de utána átadná a helyét a fiataloknak. Miért?
1991 óta teljes hittel és odaadással vezetem a társulatot, és nagyon fontosnak tartom, hogy kineveljem az utódomat. Ezért próbálom magam minél több fiatallal körülvenni, és persze azért, mert ahhoz, hogy újra és újra meglephessük a közönségünket, nemcsak tapasztalatra, de a fiatalok kreativitására is nagy szükségünk van. Szeretném jó kezekben tudni a Győri Balettet.