A kormány fütyül a színházra

Lázár Kati, Kossuth- és Jászai-díjas színművész nem a közönségnek játszik. Retteg a színpadra lépéstől és utálja a tapsot. Örökös elégedetlenségben él, de ma már tudja, hogy mindennek örülnie kell, ami megadatik. Lázár Katival a nehéz sorsú Jászai (született Krippel, azaz kripli) Mariról szóló darab kapcsán beszélgettünk, amelynek ő maga az írója, a rendezője és a címszereplője.

A Kripli Marit Lázár Kati írta, rendezte és játssza. Azért vállalkozott az előadásra, hogy Jászai Mari életén keresztül a sajátjáról valljon?

Nem, engem elsősorban Jászai Mari élete érdekelt. Az emberek többsége annyit tud róla, hogy volt egy nagy művésznő, akiről díjat és teret neveztek el. Én viszont elkezdtem olvasni a naplóját, és azonnal megérintett, mennyire fájdalmas sors jutott az ünnepelt színésznőnek. Ebből indultam ki.

Az előadást nézve mégis feltűnően sok a párhuzam.

Mind a kettőnket önmarcangolás, önbizalomhiány és örökös elégedetlenség jellemez, de Jászai ezerszer többet élt, mint én. Mai szóval élve hiperaktív volt.

Elkezdtem olvasni Jászai Mari naplóját, és azonnal megérintett Forrás: MTI/Zih Zsolt

Sejtem a választ, de azért kíváncsi vagyok: véletlen vagy szándékos elszólás volt, amikor Jászai Mariként Kaposvár csúszott ki a száján?

Úgy alakult, hogy az egyik próbán elszóltam magam, és aki hallotta, azt tanácsolta, mindenképpen hagyjam benne az előadásban. Lehetett volna nyelvbotlás is, Kolozsvárt könnyű összetéveszteni Kaposvárral, de nem az volt. Az a Kaposvár mindig is a fészkem marad. Pogány Judittal és Jordán Tamással együtt kerültünk a színházba 1980-ban, őrületes lendülettel vetettük magunkat a munkába, és nagyon boldogok voltunk. A Csiky Gergely Színház újra felszálló ágban volt, a közönség pedig egyre jobban szeretett minket.

A hatalom hogyhogy nem akart beleszólni a munkájukba?

Babarczy László, a színház igazgatója nagyon ügyesen bánt a politikával, miközben olyan kiváló íróknak adott munkát, mint Spiró György vagy Eörsi István, aki csodálatos dramaturg volt. A színház nélkül nem tudott volna megélni, mert nem jelenhettek meg a könyvei.

A Kripli Mari szerint „a kormány fütyül a színházra”.

Minden kormány fütyül a színházra. „Hátrébb van az szegény műveltség dolgában, mint hogy felismerje, hogy egy jól vezetett színház a művészetnek mily fontos előmozdítója, és az emberi lélek mily fontos felemelője.”

A kormány csak a politikusokkal és a politikusok mosdatásával foglalkozik Forrás: MTI/Kallos Bea

Ezt Jászai Mari vagy Lázár Kati mondja?

Ketten mondjuk. Ezek az ő szavai, de tökéletesen egyetértek vele. Utálom a politikát.

Ezért szereti a szabadúszó létet, mert így teljesen független a politikától?

Azért lettem szabadúszó, mert Kaposvár után úgy éreztem, nincs hová mennem. Nem akartam kőszínházhoz szerződni, és egy teljes évad terhét magamra vállalni. Könnyebb és kényelmesebb így.

Jászai Mari vajon belevágott volna a szabadúszásba?

Nem tudom, mert a Nemzeti Színház számára nemcsak biztonságot, hanem rangot is jelentett, amihez nagyon ragaszkodott. Hozzáteszem, amikor 1967-ben a Nemzeti Színházhoz szerződtem, még akkor is ez a szemlélet uralkodott. „Vegyék tudomásul, hogy a magyar színházak élén álló Nemzeti Színházban lépnek fel. Ehhez mérten viselkedjenek” – adta értésünkre a főügyelő.

Jászai Mari számára rangot jelentett a Nemzeti Színház Forrás: Takács Attila

Mindig ennyire nehezen próbál vagy ez a mostani, egyszemélyes darab kivételes eset?

Nem vagyok egy könnyed ember. Nem a nehézségek zavarnak, azokra kihívásként tekintek, de a felületesség, ha nem tudom megcsinálni, amit szerettem volna, az nagyon bánt.

Pedig már három éve készül.

Az más. Két könyvet nyuvasztottunk el, a szövegkönyv felét kihúztuk, de amikor összeáll az előadás, akkor élőbb, elevenebb lesz.

Ezért nem könnyebbült meg a szerdai előadás után?

Mindig ilyen kelletlenül hajolok meg, röhögnek is rajtam a kollégák. Egyébként ez is közös bennem és Jászai Mariban, hogy nem szeretek meghajolni. Nem-sze-re-tek. Ha vége az előadásnak, akkor már nincs mit ragozni rajta. A Kripli Mari főpróbáját az Országos Széchényi Könyvtárban tartottuk, ahol nem színpadon, hanem az egyik tanácsteremben játszottam. A közönség nagyon szerette az előadást, ők megtapsoltak, én meghajoltam és kisétáltam az ajtón. Nekem ennyi elég is lett volna, de a taps nem hagyott alább, én pedig kénytelen voltam újra és újra kisétálni a teremből, majd besétálni a terembe.

Előadások előtt fizikailag rosszul vagyok, de ez a Kripli Marihoz nagyon jól jön Forrás: MTI/Kallos Bea

Ezek szerint egyáltalán nem igényli a közönség szeretetét?

Hogyne igényelném! De nekem nem fontos a közönséggel való találkozás. Na jó, ez nagyon nagyképű kijelentés, hiszen nekem is tudnom kell, sikerült-e átadnom, amit akartam.

Felmenni szeret jobban a színpadra vagy lejönni róla?

Az előadás előtti várakozás sem jó, fizikailag rosszul vagyok tőle. A bemutatón úgy mentem fel a színpadra, hogy a sírás kerülgetett, és azt kérdezgettem magamtól, mi a francot keresek én itt. Ilyenkor úgy érzem magam, mint egy kis madárfióka, akit kitettek a fészkéből. Magányos vagyok, senki nem törődik velem – na de ez a Kripli Marihoz nagyon jól jön.

Egyébként vannak olyan színészek, akik élvezik, hogy a színpadon lehetnek, nem mindenki olyan nyavalygó, vájkáló, kínlódó típus, mint én. Őket nagyon irigylem. Nekem minden bajom van, szédülök, menekülök és a hányinger kerülget, ők meg izgatottan pásztázzák a nézőteret a függönyön keresztül.

A lányom, Jordán Adél sokkal könnyedebb alkat nálam Forrás: Takács Attila

A lánya, Jordán Adél olyan alkat, mint ön?

A lányom sokkal könnyedebb alkat, mint én. Van benne sok mélység is, hála a jó istennek, de ha már magáénak érzi a szerepet, akkor egyáltalán nem izgul. Nagyon pontos, alapos.

Amikor nézi a színpadon, saját magát is látja Adélban?

Nem, nem látom magam benne, én őt látom, és nagyon jó színésznőnek látom. Sokszor elcsodálkozom. Jó, hát ehhez kellett az apja, Jordán Tamás is, aki sokkal szabadabb lény nálam.

Éppen a Kripli Mari kapcsán nyilatkozta, hogy „már nem vagyok olyan fontos magamnak”, de a jelek szerint mégis vívódik.

Nem így értettem a fontosságot. Fiatalon azt hittem, minden körülöttem forog. Lehet, hogy most is minden körülöttem forog, de már nem látom. Amíg körülvett a szüleim szeretete és rajongása, addig másként láttam a világot. Aztán megszületett a lányom, az unokám, lettek állataim, és rájöttem, hogy mindennek örülnöm kell, ami megadatott.

Rájöttem, mindennek örülnöm kell, ami megadatott Forrás: Takács Attila

A szerepekkel is ez a helyzet? Annak örül, ami megadatik?

Érdekes, de főszerepre csak akkor vágytam, ha úgy éreztem, azt én tudom a legjobban megcsinálni. Jászai Marinak viszont mindig féltenie kellett az előadásait. Mondjuk borzalmas lehetett, amikor játszotta a Médeát, és szöveget nem tudó link partnerek lötyögtek mellette. Én ezt képtelen volnék elviselni.

A pályámat tulajdonképpen a mellékszerepek határozták meg. A kaposvári Marat/Sade, amiben Simonne Evrard szerepét kaptam meg, valóságos reveláció volt. Büszkeséggel tölt el, hogy én is segíthettem az előadást.

Nagyon szeretek úgy hallgatni a színpadon, hogy annak jelentősége van Forrás: MTI/Kallos Bea

Több olyan szerepet is játszott, amelyben alig vagy egyáltalán nem volt szövege. Hallgatni vagy beszélni nehezebb másfél órán keresztül?

Beszélni sokkal nehezebb, de én nagyon szeretek úgy hallgatni a színpadon, hogy annak jelentősége legyen. Amikor Ács János előállt a Marat/Sade ötletével, akkor én kértem Simonne Evrard szerepét, pedig egyáltalán nem szokásom az ilyesmi. A Mohácsi rendezte Sárga liliomban például egy egész felvonáson keresztül a színpad hátsó felében ültem. Nem is látszottam, mégis elvállaltam, mert kihívásnak éreztem. Sokak szerint ez nem feladat. Nekem feladat volt.

Nincs tehát kis és nagy szerep, csak szerep van?

Én azt gondolom, hogy így van. De ehhez az kell, hogy mindenki a maximumot nyújtsa a színpadon, és nagyon fontos a rendező személye, aki összetartja az előadást.

A rendezői színházban hisz?

Nem tudom már, miben hiszek, a rendezőkben sem bízom feltétel nélkül. A próbákon először magamban kezdek el kételkedni, és ha azt érzem, hogy a rendező nem fog tudni rajtam segíteni, akkor borzalmasan viselkedem.

Fontos a rendező személye, de a Kripli Mari igazi rendezője a közönség lesz Forrás: MTI/Zih Zsolt

A Kripli Mari társrendezőjével hogyan sikerült megtalálni az összhangot?

Nagyon sokat segítettek Gyalog Eszter remek instrukciói és a látványtervező, Bánki Róza észrevételei. De azt gondolom, hogy a Kripli Mari igazi rendezője majd a közönség lesz.

A másik aktuális Orlai-előadásban, A folyón túl Itáliában is játszik. Négy amerikai-olasz nyugdíjas szerepel benne, akik vasárnaponként együtt várják az unokájukat ebédre. A való életben mennyire érzi testhezállónak a nagymama szerepét?

Semennyire. De nem azért, mert nem akarok nagymama lenni. Úgy érzem, sokkal inkább a barátjuk vagyok, mint a mamájuk-nagymamájuk, és ha szükségük van rám, akkor segítek. Boldogan teszem, de olyan mamája sosem leszek Andornak, mint amilyen az én anyukám volt Adélnak.