Nagyon zseni volt, és nagyon bunkó

Vannak emberek, akik ugyan híresek, de hála az égnek, nem ismerjük őket személyesen. Örülünk, hogy nem a barátaink, pont elég belőlük annyi, hogy tudjuk: léteznek, alkotnak, meghalnak.

Ez a könyv is ilyen alakról szól. Olyan, mint valami különösen sötét hangulatú álom. Jobbra-balra fordulunk izzadva, két nyögés között lefut egy-egy fejezet. Súlyos barna képek váltják egymást. Néha gyorsan szaladnak, mintha egy túlpörgött 16 milliméteres Terta vetítőgép kattogna kenetlenül nyikkanó orsóival fejünkben, máskor hosszan kimerevedik a kép. A paplan alatt összegubózva, a lepedő gyűrődését markolva bámulunk magunkba.

Nátha, pestis, kéj, halál

Izzadt meztelen testek, kiálló bordák, dúsan kibuggyanó csecsek, apró fekete kakadarabokat potyogtató patkányok. Fogatlan szájak, zsíros arcok, dühből felkent festékrétegek után nátha, pestis, kéj, halál, magány és gyűlölet váltja egymást a meg-meglóduló képek között. Ha vége, rögtön elkezdjük elölről: ez Raymond Koot, vagyis Typex álma Rembrandt van Rijnről, a zseniről.

Izzadt, meztelen testek, dúsan kibuggyanó csecsek Fotó: Zirig Árpád

A statikus képek megelevenednek

Három évig küzdött ezzel. Nappal a galériákat járta, rajzolt, a könyvtárakban kutatta a festő életét. De éjszaka újra jöttek az aranybarna és fekete tónusú képek, látta örülni, kínlódni, minden ecsetvonásba belepusztulni Rembrandtot. Amíg forgolódott, valami furcsa misztériumként valaki fentről megfogta kezét – mi más magyarázná, hogy Typex rajzai igazából van Rijn rajzai? Az ismert képek, a könyvekből, kiállítótermekben sokáig bámult festmények, karcok és metszetek hirtelen a helyükre, rendszerbe kerülnek.

Felismerjük az ágyat, a ruhákat, az embereket: a statikus képek megelevenednek. Már nem csak ott látjuk feküdni a modellt, hanem tudjuk, Geertje az, a dada, akit később a festő lazán lecsukatott. Mert ez is része a valóságnak. Rembrandt pont ilyen, és ettől több ez a képregény, mint egy tankönyvi részlet vagy egy semleges wikipedia szócikk.

Nagyon zseni volt, és nagyon bunkó

Ahhoz, hogy egészségesen sarkos véleményt tudjunk kialakítani a festőről, elég volt a középiskolai ismeretanyag. Még a megrögzött nem figyelők is képesek voltak megjegyezni, hogy zseni volt, de bunkó. Ez az ítélet most sem változik meg, de Typex képregénye mellbevágó részletekkel árnyalja a tudást: esendősége mellett is nagyon zseni volt és nagyon bunkó.

A lapokon megelevenedik egy életnyi alkotó szenvedés Fotó: Zirig Árpád

Persze két zsenit kapunk egyszerre. A lapokon megelevenedik egy életnyi alkotó szenvedés, de a képi világ, amit a holland rajzoló teremtett, sokkal megdöbbentőbb, mint a pár plusz életrajzi morzsa. Ugye hiába is akarnám szpoilerezni a sztorit, nem lehet, a befejező epizódot már nagyon rég levetítették.

Nem is azért ajánljuk ezt a könyvet, mert annyi új dolgot megtudnánk Rembrandtról. Viszont a képregény segít abban, hogy újraértelmezzük az eddigi tudást, mert összefüggéseket tesz elénk: a szimpla történelmi alak fejlődik bennünk tovább. Nem csak festő lesz, hanem ember, annak minden gyarlóságával.

Kajalopásból pestisjárvány

A rajzok bámulatosak. Hihetetlen módon továbbörökítette Typex a holland karaktereket, a van Rijn festmények arcai újra és újra felbukkannak. Ránézünk egy valakire a tömegben és olyan ismerős, majd másnap, mikor fellapozzuk a szép, színes Rembrandt albumot, beugrik honnan. A képregényrajzoló ötszáz éves embereket támasztott fel, sajátosan, így mindegyik kicsit olyan, mint az agg Gérard Depardieu.

A kis kajalopásból egy oldalon belül beüt a pestisjárvány Fotó: Zirig Árpád

Emlékeznek még a kilencvenes évek elején népszerű ismeretterjesztő, történelmi vagy zenei rajzos-szöveges könyvekre? Nagy részük szintén holland, belga vagy francia eredetű volt – az európai képregénykultúra arany háromszögéből származtak. Vallási témák, Amerika felfedezése, Képregényes rocktörténet; Typex Rembrandtja tökéletesen passzol a sorba, igaz, modernebb, szubjektívabb és élményszerűbb.

Az ábrázolás allűrmentes, nincs semmi erőszakosság a látványban. Nincsenek se nagy szavak, se szándékosan monumentális rajzok. A Rembrandt által is használt sötét tónusok végig megmaradnak, mégis természetesen hatnak. Ugyanilyen a letisztult patkányábrázolás is – gondolná bárki is, hogy a kis kajalopásból egy oldalon belül beüt a pestisjárvány?

Itt nincs vaker, pontosan kell célozni

A képregény, mint minden életrajz, kordokumentum is. Emellett csodálatos adalék, simán bevenném a középiskolai ajánlott olvasmányok közé. Egy-két óra alatt többet jegyez meg ebből bárki, mint a tanórákon; egyszerűen muszáj rá figyelni. Ha ajánlhatom, egy Rembrandt albummal együtt vegyük meg: mindkettő jó önmagában, de együtt összeadódik erejük, hatványozódnak.

Aki vizuális típus, örökre megjegyzi ezeket az információkat – ugyan mindig van, aki felületességgel vádolja a képregényeket, de ezzel nem kell törődni. Egy ilyen könyv sokkal több érdeklődést kelt a festészet és a képzőművészet iránt, mint bármi, amit lapozgatni lehet.

A fordítás Wekerle Szabolcs munkája. Elsőre ugyan hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy könnyű munka az ilyen, de pont a tömör, egymondatos szövegbuborékok kívánnak hozzáértést. Itt nincs vaker, pontosan kell célozni. Sikerült.

A rajzoló még szamárfüleket is tervezett

A rajzolónak olyan apróságokra is maradt energiája a három év munka után, hogy szamárfüleket is tervezett – a 107. és 108. oldal mindkét alsó sarkán van egy, ami természetesen megbolygatja a számozást is. A borító ugyanezt a gondosságot mutatja: a régi bőrtáblás, aranybetűs rajzfüzet fölött ott a szakadt, tépett papírhuzat. Elöl maga Rembrandt, hátul a tyúk. Örömtelien igényes külső.

Távol a megszokott vizuálkommunikációs stílustól Fotó: Zirig Árpád

Typex sikere kétségbevonhatatlan. Európában rajonganak érte, Amerikában csodájára járnak, ami érthető, hiszen nagyon távol esik az ott megszokott vizuálkommunikációs stílustól. A Libri jóvoltából már idehaza is kapható – a karácsonyi könyvszezon slágere lehet.