A magyar mesét külföldön is szeretik hallgatni

Berecz Andrással rendhagyó adventi műsora, a december 9-ei Karácsonyi pásztortánc kapcsán beszélgettünk a népköltészet hagyományairól, a stand-up comedyről és a mese jövőjéről. Elárulta, hogyan lett erdőművelőből mesemondó, mit gondol az Én elmentem a vásárra kezdetű népdal körüli hisztériáról, végül a Káin és Ábel című apokrif mesefeldolgozásából is elpattintott egy rövid részletet.

A magyar kultúra hagyományait ápolja, mégis egy amerikai körút kellett ahhoz, hogy beinduljon a pályafutása. Hát nem ironikus?

Lehet, hogy az, de hálás vagyok az életnek és az Újstílus nevű zenekarnak, hogy erdőművelő és sétaút-karbantartó munkámból kiszakított ez az amerikai út. New Yorkban volt az első előadásunk, a következő a nyugati partnál. Négy-öt nap megállás nélkül kocsival. Bostoni zenészek szervezték a turnét, három hónapon keresztül mindennap felléptem, és magyar népdalokat tanítottam, többek közt bostoni dzsesszzenészeknek, ritkábban magyaroknak. Tulajdonképpen ezzel kezdődött a színpadi életem.

Amerikai turnéval kezdődött a színpadi életem Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Eleinte az éneklések között mondott mesét, most már a mesék között csak elvétve énekel. Mi változott?

Semmi. Bennem semmi nem változott, a népdalt ugyanolyan fontosnak tartom, mint a mesét, hiszen amit az egyik nem tud kifejezni, azt kifejezi a másik. Én ugyanarról beszélek, akár mesélek, akár énekelek. De a közönség megpihenhet, én pedig a hallgatóság egy másik részét is megszólíthatom. A kettő közötti játék óriási lehetőségeket rejt magában.

Ezek szerint a Karácsonyi pásztortáncon a mesék, a kórusművek és a népdalok is ugyanakkora hangsúlyt kapnak?

Igen, nagyon szeretnénk az egyik örömből a másikba taszítani a nézőket. Az ember azért találta ki a dallamot, mert szavakkal már nem tudta kifejezni magát. Amikor már ez sem volt elég, kilyukasztott egy fadarabot, és megszületett a muzsika. Jelen esetben a pásztorzene, ami a világ leggazdagabb és legszegényebb zenéje, mert nem a hangzásból indul ki, hanem a szabad dallamformálásból. Ha pedig ez sem elég, akkor az ember kirúgja maga alól a széket, és táncolni kezd.

Az ünnepi pásztorkultúra történetei miben különböznek a hétköznapi meséktől?

A pásztoremberek tavasszal kiviszik a legelőre a faluközösség tudományát, a népdalokat, ősszel pedig új variánsokkal térnek vissza. Szabály és szabadság így lélegzik együtt a néphagyományban. Ez a mesére éppúgy jellemező, mint a zenére.

Van egyáltalán eredeti változatuk a népdaloknak?

Olyanok ezek, mint a gerenda. Ha kivágják is, vetemedik. Virágjában pedig örökké változó, rugalmas műfaj. Az iskolában tanult népdalok csak kicsit hasonlítanak az eredeti, élő népdalokra. Az írásbeliség egyik következménye, hogy kevesebbet tudunk megjegyezni, ugyanakkor az az illúziónk is megvan, hogy megörökítettünk valami fontosat. A népdalok lejegyzése és élő ismerete együtt nagy biztonság, és komoly zenei műveltség alapja lehet.

A múlt héten éppen egy népdal, az Én elmentem a vásárra miatt háborgott az internet népe, mert kiderült, hogy az egyik ének-zene tankönyvben a dal ismeretlen változata szerepel. Mit gondol erről?

Sokáig azt hittük, egy népdal azonos azzal, ami a tankönyvbe le van írva. Ehhez képest a kottából hiányoznak a díszítő hangok, a dalt pedig olykor napszakonként is máshogyan énekelték. Ha ebbe a tankönyvbe az egyik kevésbé ismert variáns került, azzal a szerkesztője lehet, hogy jót tett, mert kibillentette az embereket a bizonyosságukból. Hátránya, hogy így még kevesebben tudnak együtt énekelni. Két változat közül pedagógiai szempontból az a jobb, amelyik régiesebb.

A legjobb gyimesi énekeseket hallgatva úgy éreztem, mintha egy népdal születésénél volnék jelen Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Ahhoz, hogy ilyen kevés óraszámban zenei anyanyelvet tanuljon a gyerek, inkább a tipikusat, és nem a különc változatot érdemes megtanítani. Ráér az később. Az élő népdal egyfolytában változik. De persze bizonyos belső logikával. Amikor a legjobb gyimesi énekeseket hallgattam, úgy éreztem, mintha egy népdal születésénél volnék jelen. Mielőtt belekezdtek, mindig egy kis csendet kértek, hogy összerakhassák magukban. Az életüket dalolták. Sorsénekek ezek.

Anna néni azt mondta nekem Gyimesfelsőlokon, hogy „Andriska, én mikor egy erős bánatom van, oda kimegyek az oldalba, ott a szenes csutkónál elfúvom a bánatomat, én ott le is teszem”. Vagyis azzal, hogy Anna néni eldalolta a bánatát, már meg is szabadult tőle.

Milyenek a nagy mesemondók?

Érdekes, nem a hangadó, társasági emberek voltak a legjobb mesemondóim, hanem akik szinte magányosan éltek. Több csend, élénkebb, szabadabban szárnyaló fantázia, gondosabb, kidolgozottabb szöveg – ebből születik a mese. Az én gyűjtéseim, találkozásaim legalább is ezt sugallják.

Önnek is szüksége van magányra?

Úgy érzem, hogy a közösségben és a magányban is megfrissülök, mind a kettőre szükségem van. Egyébként az emberiség történetére is jellemző ez a pulzálás: az emberek városokba tömörülnek, aztán jóllaknak egymással, egymásnak ugranak, vagy jön egy járvány, és széjjelfutnak. A magányban csodálatos, emberjavító gondolatok jönnek, míg végre el nem hangzik a fohász: jaj, lépne már a lábamra valaki, s kezdődik elölről az egész.

Ennek a körforgásnak a globalizáció sem vet véget?

Nem tudom. A virtuális kultúra szinte mindenre képes. Sokat utaztam, sokfelé jártam, és magával ragadott egy elveszni készülő kultúra. Az a faluközösségekben is már csak elvétve fellelhető, természetközeli kultúra, ami az időjárással, a terméssel, a szaporulattal foglalkozott, és eközben küzdelmesen szép, gazdag, költői világot hozott létre. Én, amíg élek, valószínű, ebből merítek. Másoknak is. A globalizáció, mikor észreveszi, dohosnak találja vagy érdekességnek. Én egyetemesnek, érvényesnek vélem.

Amíg élek, a népköltészetből merítek Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Mitől válik a mese dohossá, penészessé?

Ha a mesemondó hiányzik belőle. A személy ebből nem maradhat ki. És nemcsak az előadóé, hanem a hallgatóságé. Legnagyobb ereje a szakadatlan találkozásban van. Ez csiszolja, fényezi.

Milyen a mese nyelve?

Manapság értékes, gyönyörű szavak kopnak ki a használatból. Én ezekre úgy tekintek, mint a természetvédők egy-egy kihalásra ítélt állat- vagy növényfajra. Olyan szavak és kifejezések vesznek el, melyek mélységes igazságokat hordoznak. Nincs helyettük jobb, de mivel felperdült az élet, és a gazdájuk szégyelli őket, kihullanak. A mesékben viszont fel lehet mutatni azokat a szavakat, amikben több nemzedék megfigyelései laknak. A mese úgy okos, hogy még érthető is. Olyan korban, ahol az okos ember egyik címere az érthetetlenség, különösen fontos.

A mese úgy okos, hogy még érthető is. Az emberekről ez már ritkábban mondható el Forrás: Berecz András

Elveszett vagy átalakult a mesélés iránti igényünk?

Tulajdonképpen az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő stand-up comedy is mese, hiszen csavaros észjárású színpadi emberek adják elő saját, csattanós történeteiket. Ezek a műsorszámok az aktuális visszásságokra reagálnak, de ha kiállják az idő próbáját, és a történetek szájról szájra terjednek tovább, akkor ugyanúgy viselkednek, mint a mesék. Ők is szóval bánnak, nekik is fenn kell tartaniuk a közönség figyelmét.

Saját meséket is ír?

Az első ötven mesét mástól kaptam, az ötvenegyedik saját magától jött. Nem megbízásra. Megálmodtam.

Mi derül ki a meséinkből, milyen a magyar néplélek?

Sokféle mesét szoktam mondani, kínai, ír, mongol vagy kirgiz mesét is, de ahhoz, hogy el tudjam határolni a magyart, alaposabban kellene ismernem más népek meséit. Azt mindenesetre tisztán látom, hogy Eurázsia meséi gyakorlatilag ugyanazok, a dél-amerikai vagy az afrikai mesék pedig egészen mások.

A dél-amerikai vagy az afrikai mesék egészen mások, mint az általunk ismertek Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Említene legalább néhány nemzeti sajátosságot?

A magyar ember finom humora ott is megjelenik, ahol például a bizánci kultúrákban viccnek, összekacsintásnak, kikacsintásnak helye nincs. Az ünnepélyességet szinte kerüli. A magyar mesét egyébként külföldön is nagyon szeretik hallgatni: Észtországban mindig telt ház vár, én mondok három mondatot, a tolmács mond hármat. Azt egész biztosan érzik, hogy mennyire fontos számomra az anyanyelvem. Ez nem minden országban természetes. Azt hiszem, amikor az angolok vagy a németek beszélnek az anyanyelvükön, az nekik nem azt jelenti, mint amit nekem jelent, ha magyarul mesélhetek.

Mi a mese évezredes sikerének titka?

Az a mesegyűjtemény, amit magammal hurcolok az országban, nem az enyém, hanem mindahányunké. A mese közösségi műfaj, az emberek egymáson próbálták ki. Ahol elaludt a közönség vagy vakarózni kezdett, azt a részét nem hizlalták, ahol pedig mindenkinek a szeme kipattant és a füle kettéállt, azt igen. A mese klasszikus formája tehát puszta emberségből alakult ki.

A mesemondó vargabetűi

Berecz András 1957-ben született Budapesten. Az első dalokat édesanyjától tanulta, aki a híres kunhegyesi táncos, tréfafa és nótafa, Tanka Gábor lányaként sok ilyet tudott. Pályája kezdetén csángók között forgolódott, később Erdélyben, Felvidéken, Somogyban, a Nagykunságban és a Nyírségben járt gyűjtő utakon. Magyar népzenét tanított Kalotaszentkirályon, Jobbágytelkén, Sopronban és a torontói York Egyetemen is, az Ökrös és az Egyszólam Együttes énekeseként vált népszerűvé, de a fő hivatása most már a mesemondás.