A világ még mindig csak emésztgeti a múlt heti merényletet, cikkek és megszólalások ezreiben igyekezve felmérni az okokat és a lehetséges hatásokat.
Nem meglepő, hogy a magukat leginkább megszólítva érző karikaturisták élen járnak a trauma feldolgozásában – olvastuk a Huffingtonposton.
A világ minden részéről érkező rajzok kiállnak a megfélemlítés ellen, és a szabad önkifejezés alapértéke mellett teszik le a voksukat. Ezt szerintük akkor sem tanácsos korlátozni, ha sokak számára sértő és kellemetlen témák kerülnek terítékre.
Fontos látni, hogy nemcsak Nyugaton születtek ilyen rajzok, hanem az arab világban is. Ezek egy része ugyanazzal a határozottsággal lép fel a terror és a szólásszabadság korlátozása ellen, mint nyugati társaik.
A libanoni Stavro Jabra például az elsők között fejezte ki szolidaritását az áldozatokkal. Az önmagát „szuperforradalmi” művésznek tartó rajzoló arra a kissé optimista következtetésre jutott, mint oly sok kollégája: a sajtószabadságot jelképező ceruza és a terrorizmust szimbolizáló fegyver csatájából végül az előbbi kerül majd ki győztesen.
Hasonlóan reagált a marokkói Khalid Gueddar is, aki a World Trade Center elleni támadással állította párhuzamba a mostani merényletet. Másik karikatúráján attól óv, hogy összemossuk az iszlám tanait a terrorizmussal.
A mecsetbe fúródó lövedékek képe éles szemmel diagnosztizálja, hogy a Charlie Hebdo elleni támadás épp az európai muszlim kisebbségek helyzetét rontja majd drámai mértékben. A bizalmatlanság térnyerése minden oldalon növeli a szélsőségek befolyását.
Az arab karikaturisták persze nem a párizsi tragédia nyomán kapták fel a szólásszabadság témáját, nem csak botrányok idején lépik át a nyugati közvélemény ingerküszöbét.
Felemelik a hangjukat saját autoriter rezsimjeik ellen, ahogy a nyugati kormányok álszent húzásain is rendre élcelődnek. A nem épp humorérzékükről híres tekintélyuralmi rendszerekben ez korántsem veszélytelen vállalkozás.
A hatalom ugyanis rosszul viseli, ha viccelődnek rajta.
Erre a veszélyre figyelmeztet a már említett Gueddar példája is, akit három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek 2010-ben, mert karikatúrában gúnyolódott a marokkói királyi család egyik tagján.
A rajzolót, rohamosan növekvő népszerűségét megakadályozandó, két országos napilaptól is kirúgták. Azóta Gueddar nemzetközi sajtóvizekre evezett, és a világ számos országában publikálja kompromisszummentes rajzait.
Nemcsak ő, a palesztin Baha Boukhari is megismerte a hivatásával járó veszélyeket. A közel-keleti karikaturistát arra hivatkozva ítélték el, hogy rajzaival megsértette a Hamászt. Végül a Rámalláh városában kirobbant tiltakozások mentették meg a börtöntől.
Az internet a politikai karikatúrák világát is forradalmasította, a rajzoknak ma már nincs szükségük tintára, hogy bejárják a világot. A vezetők által felforgatónak vélt gúnyrajzok sokszor nem a könnyen cenzúrázható lapokban, inkább közösségi felületeken terjednek.
Így szerzett hírnevet magának a szudáni születésű Khalid Albaih is, akinek rajzai az arab tavasz idején hódították meg a világhálót. Egyik ikonikus műve kristálytisztán ragadja meg a iszlám fanatizmus és a mélyen beidegződött nyugati előítéletek közé szorult muszlim átlagember kilátástalan helyzetét, mely korunk egyik legaggasztóbb problémája.
„Én csak egy muszlim vagyok” – hangzik el a bátortalan tételmondat, miközben mindkét oldalról ömlik a paranoid vádaskodás.
A karikatúra műfajához hozzátartozik a leegyszerűsítés, mert csak így képes kellő erővel kommunikálni üzenetét. A Charlie Hebdo-merényletet ceruzahegyre tűző arab karikaturisták sokat tesznek azért, hogy árnyalják a terrorizmus által szított előítéleteket. Ugyanakkor emlékeztetnek minket arra, hogy sok helyen nap mint nap kockáztatják egzisztenciájukat és biztonságukat azok, akik kiállnak a szabadságjogok mellett.